Az Another Place and Time Donna Summer amerikai énekesnő 1989-ben megjelent nagylemeze. Producerek: Stock Aitken Waterman. Az 1979-es Bad Girls dupla album óta ez volt az énekesnő első (és utolsó) diszkólemeze. Az album Európában sikeresebb volt, mint a tengerentúlon.

Háttér-információk Donna Summer a diszkózene királynője volt az 1970-es évek második felében. A műfajjal – és addigi kiadójával, a Casablanca Recordsszal – való szakítás után az 1980-as években többféle zenei stílust kipróbált, hol több, hol kevesebb sikerrel. 1987-es lemeze, az All Systems Go megjelenése után megvált a Geffen Recordstól is, ahová 1980-ban szerződött. Az új cég ugyanis több alkalommal elutasította az énekesnő felvételeit: 1981-es dupla lemeze, az I’m A Rainbow például csak 15 évvel később jelenhetett meg, immár a PolyGram gondozásában, leányvállalatuk, a Mercury embléma alatt. Ők adták ki a She Works Hard for the Money című 1983-as Donna Summer-lemezt is, melyet a Geffen ugyancsak visszautasított. Döntésüket alighanem megbánták, hiszen az LP kimagasló sikert ért el. Pletykák terjengenek arról, hogy Summernek egyéb kiadatlan anyagai maradtak még a Geffennél, mivel 1984 és 1987 között nem jelent meg nagylemeze, ám ezek az állítólagos kiadatlan dalok 2008 elejéig sem kerültek a közönség elé. Ahmet Ertegün, az Atlantic Records elnöke elintézte, hogy az énekesnő a Geffentől átkerüljön az ő cégéhez. Mivel a Geffen és az Atlantic kiadványait egyaránt a WEA forgalmazta Európában, így az átszerződés nem járt terjesztési problémákkal.

Az új menedzsment azt javasolta, hogy Donna készítsen egy lemezt a Stock–Aitken–Waterman-trióval, akik a ’80-as évek második felének legsikeresebb szerző-producerei voltak. Olyan popsztárok karrierjét egyengették, mint Kylie Minogue, Jason Donovan, Rick Astley, Sinitta, Mel and Kim, Hazell Dean, a Dead or Alive, a Big Fun, a Brother Beyond, Princess vagy Mandy Smith, esetenként pedig a műfaj olyan csillagaival készítettek lemezeket, mint Divine, Samantha Fox és Sabrina Salerno. Az Another Place and Time valamennyi dalát a trió komponálta, 3 felvétel szövegét azonban maga Summer írta. A S/A/W hangzású slágerek mellett balladák is helyet kaptak a lemezen. Az album nagy siker lett, főleg Európában: Angliában bekerült a Top 20-ba. A szigetországban „comeback”-ként (visszatérés) fogadták az LP-t, hiszen Summernek a 6 évvel korábbi She Works Hard for the Money album óta nem voltak olyan felvételei, melyek a brit slágerlistára felkerültek volna. Voltak ugyan olyan vélemények, hogy a producerek talán túlzásokba estek, hogy szokatlanul sok (5) dalt adtak ki az LP-ről kislemez formájában, de az album általános fogadtatására nem ez a hangvétel volt jellemző.

Az LP első és legsikeresebb kislemeze a This Time I Know It's for Real volt, amely az Atlanti-óceán mindkét partján bekerült a Top 10-be. A 10 évvel korábbi No More Tears (Enough Is Enough) óta – amely egy duett Barbra Streisanddel – Donnának nem volt Top 10-es slágere Angliában. A második kislemez, az I Don't Wanna Get Hurt Európában szintén sláger lett, de az Egyesült Államokban nem jelent meg kislemezként. A következő két kislemez Amerikában nem lett sikeres, illetve az albumról az utolsó kislemez When Love Takes Over You nem jelent meg USA-ban.

Szó volt arról, hogy Donna még egy lemezt csinál a producer trióval, ám ismeretlen okokból az énekesnő meggondolta magát. A második albumra írt dalok azonban nem mentek veszendőbe: Lonnie Gordon énekelte fel őket saját nagylemeze számára.

A dalok „A” oldal I Don't Wanna Get Hurt – 3:26 When Love Takes Over You – 4:12 This Time I Know It's for Real – 3:36 The Only One – 3:54 In Another Place and Time – 3:21 „B” oldal Sentimental – 3:10 Whatever Your Heart Desires – 3:52 Breakaway – 4:01 If It Makes You Feel Good – 3:45 Love's About to Change My Heart – 4:00

Valamennyi dal a Stock–Aitken–Waterman-trió szerzeménye. Az A/3, B/1 és B/2 dalok szövegét Donna Summer írta.

Közreműködők Dee Lewis, Mae McKenna, Mike Stock (háttérvokál) George De Angelis, Mike Stock, Matt Aitken (billentyűs hangszerek) Matt Aitken (gitár) A. Linn (dobok) Producer, hangmérnök: Mike Stock, Matt Aitken, Pete Waterman Hangmérnök: Karen Hewitt, Yoyo Keverés: Pete Hammond Maszterelés: Dennis King Fotó: Lawrence Lawry Design: David Howells Címlapterv: Donna Summer, Lawrence Lawry

Különböző kiadások LP 1989 Atlantic (7 81917-1, Egyesült Államok) 1989 Atlantic (7 81987-4, Egyesült Államok) 1989 Atlantic (7 81987-1, Egyesült Államok) 1989 WEA International Inc. (255 976-1, Anglia)

CD 1989 Atlantic (7 81987-2, Egyesült Államok) 1989 WEA International Inc. (255 976-2, NSZK)

Kimásolt kislemezek 7" 1989 This Time I Know It’s for Real / Whatever Your Heart Desires (WEA International Inc., U 7780, Anglia) 1989 This Time I Know It’s for Real / Whatever Your Heart Desires (WEA Records Pty Ltd., 7-257780, Ausztrália) 1989 This Time I Know It’s for Real / Whatever Your Heart Desires (WEA International Inc., 257780-7, Franciaország) 1989 I Don’t Wanna Get Hurt / I Don’t Wanna Get Hurt (Instrumental) (WEA International Inc. U 7567, 257 567-7, NSZK) 1989 Love’s About to Change My Heart (Edit) / Love’s About to Change My Heart (Instrumental) (WEA International Inc., 257 494-7, NSZK)

12" 1989 This Time I Know It’s for Real (Extended Version) / Whatever Your Heart Desires / This Time I Know It’s for Real (Instrumental) (WEA Records, 257 779-0, NSZK) 1989 This Time I Know It’s for Real (Extended Version) / Whatever Your Heart Desires / This Time I Know It’s for Real (Instrumental) (WEA International Inc., U7780 T, Anglia) 1989 This Time I Know It’s for Real (Extended Version) / Whatever Your Heart Desires / This Time I Know It’s for Real (Instrumental) (WEA International Inc., SAM 521, Anglia) 1989 This Time I Know It’s for Real (Extended Remix) / If It Makes You Feel Good (LP Version) / This Time I Know It’s for Real (Atlantic, 0-86415, Egyesült Államok) 1989 This Time I Know It’s for Real (Extended Remix) / If It Makes You Feel Good (LP Version) / This Time I Know It’s for Real (Atlantic, DMD 1333, Egyesült Államok, promóciós lemez) 1989 This Time I Know It’s for Real (LP Version) / This Time I Know It’s for Real (Instrumental) / This Time I Know It’s for Real (Remix) (Atlantic, 7864150, Egyesült Államok) 1989 I Don’t Wanna Get Hurt (Extended Version) / I Don’t Wanna Get Hurt (Instrumental) / Dinner with Gershwin (WEA International Inc., U 7567 T, Anglia) 1989 Breakaway (The Extended Power Mix) / Breakaway (The Power Radio Mix) / I Don’t Wanna Get Hurt (12" Version) (Atlantic, DMD 1431, Egyesült Államok, promóciós lemez) 1989 Breakaway (The Extended Power Mix) / Breakaway (The Power Radio Mix) / I Don’t Wanna Get Hurt (12" Version) (Atlantic, 0-86255, Egyesült Államok) 1989 Breakaway (Remix Full Version) / Breakaway (Remix Edit) / Love Is in Control (Finger on the Trigger) (WEA International Inc., U3308T, Anglia) 1989 Love’s About to Change My Heart (Extended Remix) / Love’s About to Change My Heart (Instrumental) / Jeremy (WEA International Inc., U 7494 (T), Anglia) 1989 Love’s About to Change My Heart (Extended Remix) / Love’s About to Change My Heart (Instrumental) / Jeremy (WEA International Inc., 257 493-0, NSZK) 1989 Love’s About to Change My Heart (PWL 12" Mix) / Love’s About to Change My Heart (PWL 7" Mix) / Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 12" Mix) / Love’s About to Change My Heart (Dub 2) / Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 7" Mix) (Atlantic, 0-86309, Egyesült Államok) 1989 Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 12" Mix) / Love’s About to Change My Heart (Dub 2) / Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 7" Mix) (WEA International Inc., U 7494 TX, Anglia) 1989 When Love Takes Over You (Extended Remix) / When Love Takes Over You (Instrumental) / Bad Reputation (WEA International Inc., U7361T, Anglia) 1989 When Love Takes Over You (Extended Remix) / When Love Takes Over You (Instrumental) / Bad Reputation (WEA International Inc., 257 360-0, NSZK)

CD 1989 This Time I Know It’s for Real / Whatever Your Heart Desires / This Time I Know It’s for Real (Extended Version) (TELDEC, WEA International Inc., 257 778-2, U7780CD, NSZK) 1989 I Don’t Wanna Get Hurt (Extended Version) / Dinner with Gershwin / I Don’t Wanna Get Hurt (Instrumental) (WEA International Inc., 257 565-2, NSZK) 1989 Love’s About to Change My Heart (PWL 7" Mix) / Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 7" Mix) / Love’s About to Change My Heart (LP Version) / Love’s About to Change My Heart (PWL 12" Mix) / Love’s About to Change My Heart (Clivilles & Cole 12" Mix) (Atlantic, PR 2876-2, Egyesült Államok, promóciós lemez)

Az album slágerlistás helyezései Anglia: Legmagasabb pozíció: 17. hely Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 53. hely Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 71. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 92. hely Németország: Legmagasabb pozíció: 49. hely Svájc: 1989. április 16-ától 1 hétig. Legmagasabb pozíció: 23. hely Svédország: 1989. március 22-étől 8 hétig. Legmagasabb pozíció: 16. hely

Legnépszerűbb slágerek This Time I Know It’s for Real Anglia: 1989. február. Legmagasabb pozíció: 3. hely Ausztrália: Legmagasabb pozíció: 34. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 7. hely Egyesült Államok, AC: Legmagasabb pozíció: 2. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 5. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 5. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 4. hely Japán: Legmagasabb pozíció: 20. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 15. hely Norvégia: 1989. A 14. héttől 8 hétig. Legmagasabb pozíció: 3. hely Svédország: 1989. március 22-étől 4 hétig. Legmagasabb pozíció: 12. hely

I Don’t Wanna Get Hurt Anglia: 1989. május. Legmagasabb pozíció: 7. hely Hollandia: Legmagasabb pozíció: 30. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 3. hely NSZK: Legmagasabb pozíció: 25. hely

Love’s About to Change My Heart Anglia: 1989. augusztus. Legmagasabb pozíció: 20. hely Ausztrália: Legmagasabb pozíció: 83. hely Egyesült Államok: Legmagasabb pozíció: 85. hely Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 3. hely Írország: Legmagasabb pozíció: 11. hely

When Love Takes Over You Anglia: Legmagasabb pozíció: 72. hely

In Another Place and Time Ausztrália: Legmagasabb pozíció: 24. hely

Breakaway Anglia: Legmagasabb pozíció: 49. hely

Lásd még Lady of the Night Love to Love You Baby A Love Trilogy Four Seasons of Love I Remember Yesterday Once Upon a Time Live and More Bad Girls The Wanderer Donna Summer She Works Hard for the Money The Dance Collection: A Compilation of Twelve Inch Singles The Donna Summer Anthology

További információk Dalszöveg: I Don’t Wanna Get Hurt Dalszöveg: When Love Takes Over You Dalszöveg: This Time I Know It’s for Real Dalszöveg: The Only One Dalszöveg: In Another Place and Time Dalszöveg: Sentimental Dalszöveg: Whatever Your Heart Desires Dalszöveg: Breakaway Dalszöveg: If It Makes You Feel Good Dalszöveg: Love’s About to Change My Heart

Kategória:1989 nagylemezei Kategória:Donna Summer-albumok