A mexikói–amerikai háború 1846-tól 1848-ig tartó katonai konfliktus volt az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között Texas 1845-ös USA-hoz való csatolása után.Az Egyesült Államok hadat üzen Mexikónak 250px|thumb|a hadmozdulatok
Előzménye Texas már 1836-ban kivált Mexikóból, ám ezt ők nem ismerték el, lázadó tartományként kezelték. 1838-ban azonban Mexikóba francia expedíciós hadsereg nyomult be. A cukrászháborúnak nevezett konfliktust a nemzetközi közvélemény is megmosolygással fogadta, Mexikóban a vereség és az azt követő hadisarccal felérő hatalmas kártérítés megfizetése miatt nőttön-nőtt az elégedetlenség. Antonio López de Santa Anna tábornok vezetésével hiába indítottak támadást Texas ellen, a kisebb államnak sikerült katonai győzelmet aratnia. Az Egyesült Államokat a háború részben megosztotta. A Whig Párt és a legdélebbi demokraták ellenezték, míg a legtöbb politikus a „nyilvánvaló végzetbe” vetett hit miatt támogatta a háborút. Mexikóban a háborút a nemzeti büszkeség megvédésének tekintették és harcot újból felélesztett Texas 1845-ös csatlakozása az USA-hoz.
A háború A mexikói–amerikai háború a mai Texas, Új-Mexikó, Kalifornia, Északkelet- és Közép-Mexikó, valamint Mexikóváros területén zajlott. Kaliforniában amerikai telepesek és a Santa Annával elégedetlenkedő emberek Texashoz hasonló államot hoztak létre, mely azonnal átállt az amerikaiak oldalára. A mexikóiak főbb tábornokai Antonio López de Santa Anna, Mariano Arista, Pedro de Ampudia és José Mariá Flores voltak.
Az amerikai oldalon pedig Zachary Taylor, Winfield Scott és Stephen W. Kearny volt.
A mexikóiak -, az amerikaiak pedig katonával vettek részt a háborúban. A mexikói oldalon sebesültje és halottja volt ennek a katonai konfliktusnak. Ezzel szemben az USA oldalán halott, ebből azonban "csak" 1733 ember vesztette életét katonai akció során, a többi sárgalázban és egyéb betegségekben hunyt el, ezen kívül 4152 sebesült és 9200 dezertőr volt.
A két hadsereg A mexikói hadsereg a napóleoni háborúkból megmaradt brit muskétákat (például a Brown Bess-t) használt. Míg a háború elején a legtöbb amerikai katona még mindig a nagyon hasonló Springfield 1816 kovás muskétákkal volt felszerelve, a megbízhatóbb zárszerkezetű modellek egyre népszerűbbé váltak a konfliktus előrehaladtával. Néhány amerikai csapat modernebb fegyvereket hordott, amelyek jelentős előnyt biztosítottak számukra mexikói társaikkal szemben, mint például a Mississippi puskák Springfield 1841 puskája és a Texas Rangers Colt Paterson revolvere. A háború későbbi szakaszában az amerikai lovas puskák Colt Walker revolvereket kaptak, amelyekből az amerikai hadsereg 1846-ban 1000 darabot rendelt. A legfontosabb, hogy a háború során gyakran az amerikai tüzérség fölénye döntött.
1885-ös emlékirataiban Ulysses Grant, az Egyesült Államok késöbbi elnöke, a mexikói háború veteránja, Mexikó vereségét a hadserege gyenge minőségének tulajdonította, ezt írva:Personal Memoirs of U. S. Grant, 2016. március 3-i dátummal archiválva.:
A nyugati parton az amerikai haditengerészet egy tengerész zászlóaljat állított fel Los Angeles visszafoglalására tett kísérletként.William Hugh Robarts, "Mexican War veterans: a complete roster of the regular and volunteer troops in the war between the United States and Mexico, from 1846 to 1848; the volunteers are arranged by states, alphabetically", Brentano's (A. S. Witherbee & Co., Proprietors); Washington, D.C., 1887. Washington, D.C. : Brentano's. March 10, 2001. Archived from the original on June 29, 2011. Retrieved May 28, 2011 Bár az amerikai hadsereg és haditengerészet a háború kitörésekor nem volt nagy létszámú, a tisztek általában jól képzettek voltak, és a közlegények száma meglehetősen nagy volt a mexikóihoz képest. A háború kezdetén az amerikai hadsereg nyolc gyalogezreddel (egyenként három zászlóaljjal), négy tüzérezreddel és három lovasezreddel (két dragonyos, egy lovas puskaezreddel) rendelkezett. Ezeket az ezredeket 10 új ezred (kilenc gyalogos és egy lovassági) egészítette ki, amelyeket az 1847. február 11-i kongresszusi törvény hozott létre egy év szolgálati idöre. Ennek a harcoló erőnek nagy részét a közelmúltban bevándoroltak tették ki. Tyler V. Johnson szerint a külföldön született férfiak Taylor tábornok teljes erejének 47 százalékát tették ki. A nagyszámú ír és német születésű katona mellett szinte minden európai állam és fejedelemség képviseltette magát. Becslések szerint az amerikai hadsereg további 1500 férfit foglalt magában Brit-Amerikából(Kanadából), köztük francia kanadaiakat.Johnson, Tyler V. (2012). Devotion to the Adopted Country: U.S. Immigrant Volunteers in the Mexican War. Columbia: University of Missouri Press. p. 11.
Az önkéntesek sokkal kevésbé voltak fegyelmezettek, mint a reguláris hadsereg, sokan követtek el támadásokat a civil lakosság ellen, ami néha katolikus- és mexikóellenes faji előítéletekből fakadt.A katonák visszaemlékezései mexikói civilek fosztogatásáról és meggyilkolásáról számolnak be, többnyire önkéntesek által. Egy tiszt naplója feljegyzi: „Délután 5 óra körül értünk Burritába, sok louisianai önkéntes volt ott, egy törvénytelen, részeg csőcselék. Elűzték a lakosokat, elfoglalták a házaikat, és egymást utánozva szörnyetegeket csináltak magukból.” John L. O'Sullivan, a Manifest Destiny hangos szószólója később így emlékezett vissza: „A reguláris katonák fontosnak, de megvetendőnek tartották az önkénteseket... [Az önkéntesek] kirabolták a mexikóiak szarvasmarháit és kukoricáját, ellopták a kerítéseiket tűzifának, berúgtak, és megölték a város több ártalmatlan lakosát az utcákon.” Sok önkéntes nemkívánatos volt, és értéktelen katonának tartották őket. A „Pont mint Gaines hadserege” kifejezés valami haszontalan dologra utalt, a kifejezés akkor keletkezett, amikor Taylor tábornok a háború elején visszautasított és visszaküldött egy csoport kiképzetlen és vonakodó louisianai csapatot.Foos, Paul. A Short, Offhand, Killing Affair: Soldiers and Social Conflict during the Mexican–American War. Chapel Hill: University of North Carolina Press 2002Mills, Bronwyn. U.S.–Mexican War ISBN 0-8160-4932-7.
1885-ös emlékirataiban Ulysses Grant kedvezőbben értékeli az amerikai fegyveres erők Mexikóval szembeni ellenállását.Personal Memoirs of U. S. Grant, Complete. 2004. Archived from the original on March 3, 2016. Retrieved February 25, 2016
A háború menete
Új-Mexikó
Az 1846. május 13-i hadüzenet után Stephen W. Kearny, az Egyesült Államok hadseregének tábornoka, júniusban délnyugat felé indult a kansasi Fort Leavenworth-ből, mintegy 1700 fős Nyugati Hadseregével. Kearny parancsa az volt, hogy biztosítsa Új-Mexikó és Alta California területeit.
Kearny és csapatai augusztus 15-i érkezésekor nem találkoztak mexikói erőkkel. Kearny és csapatai bevonultak Santa Fébe, és egyetlen lövés nélkül nyílvánították az Új-Mexikói Területet az Egyesült Államok részének. Kearny augusztus 18-án kikiáltotta magát Új-Mexikói Terület katonai kormányzójává, és polgári kormányt hozott létre. Amerikai tisztek kidolgoztak egy ideiglenes jogrendszert a területre, amelyet Kearny-kódexnek neveztek el.
Kearny ezután seregének maradékával nyugatra, Alta Kaliforniába vitte; Sterling Price ezredest hagyta az amerikai erők parancsnokságával Új-Mexikóban. Charles Bentet nevezte ki Új-Mexikó első területi kormányzójává. Kearny távozását követően a Santa Fében lévő mexikói szakadárok karácsonyi felkelést terveztek. Amikor az amerikai hatóságok felfedezték a terveket, a szakadárok elhalasztották a felkelést. Számos őslakos szövetségest vonzottak magukhoz, köztük pueblo-iakat, akik szintén ki akarták szorítani az amerikaiakat a területről. 1847. január 19-én reggel a felkelők megkezdték a felkelést Don Fernando de Taosban, a mai Taosban, Új-Mexikóban, amely később a Taos-lázadás nevet adta neki. Vezetőjük Pablo Montoya, új-mexikói, és Tomás Romero, a taosi pueblo bennszülöttje, más néven Tomasito. Az amerikai hadsereg gyorsan cselekedett a felkelés leverésére; Price ezredes több mint 300 amerikai katonát vezetett Santa Féből Taosba 65 önkéntessel, köztük néhány új-mexikóival, akiket Ceran St. Vrain, William és Charles Bent üzlettársa szervezett. Útközben az egyesített erők mintegy 1500 új-mexikói és pueblói katonát vertek vissza Santa Cruz de la Cañadánál és Embudo hágónál. A felkelők Taos Pueblóba vonultak vissza, ahol a vastag falú vályogtemplomban menekültek. Az ezt követő csata során az amerikaiak áttörték a templom falát, és ágyútűzzel sújtották a belsejét, sok áldozatot okozva és mintegy 150 lázadót megölve. Szoros kézitusa után további 400 embert ejtettek foglyul. A csatában csak hét amerikai halt meg.
Kalifornia Mexikó kiadott egy rendeletet, amely szerint a nem honosított külföldiek többé nem birtokolhatnak földet Kaliforniában, és kiutasításnak vannak kitéve. Miközben pletykák keringtek, hogy Castro tábornok sereget toboroz ellenük, a Sacramento-völgyben élő amerikai telepesek összefogtak, hogy szembenézzenek a fenyegetéssel. 1846. június 14-én 34 amerikai telepes átvette az irányítást a védtelen mexikói kormányzati bázis, Sonoma felett, hogy megakadályozza Castro terveit. Egy telepes létrehozta a Medvezászlót, és felhúzta a Sonoma Plaza fölé. Egy héten belül további 70 önkéntes csatlakozott a lázadók erőihez, amelyek létszáma július elejére közel 300-ra nőtt. Ez a William B. Ide vezette esemény Medvezászló-lázadás néven vált ismertté.
1847. január 12-én Frémont és Pico két tisztje megállapodott a megadásra vonatkozó feltételekben. Január 13-án Frémont, Andrés Pico és hat másik személy aláírta a kapitulációs okiratot egy Cahuenga Pass-i (mai North Hollywood) tanyán. Ez Cahuenga-i békeszerződés néven vált ismertté, amely a fegyveres ellenállás végét jelentette Kaliforniában.
A Kaliforniai-öbölbe belépve az Independence, a Kongresszus és a Cyane elfoglalta La Pazt, majd 1847. október 19-én Guaymasnál elfogták és felégették a kis mexikói flottát. Egy hónapon belül megtisztították az öblöt az ellenséges hajóktól, 30 hajót megsemmisítve vagy elfogva. Később, 1847. november 11-én tengerészeik és tengerészgyalogosaik elfoglalták Mazatlán kikötőjét. Miután Kalifornia felső részét biztosították, a Csendes-óceáni Hajóraj nagy része lefelé haladt a kaliforniai partok mentén, elfoglalva a Baja California Terület összes nagyobb városát, és elfogva vagy megsemmisítve szinte az összes mexikói hajót a Kaliforniai-öbölben.
Észak-Kelet Mexikó Zachary Taylor vezetésével 2300 amerikai katona kelt át a Rio Grandén, miután kezdetben nehézségekbe ütközött a folyami szállítás biztosítása. Katonái elfoglalták Matamorost, majd Camargót (ahol a katonák számos betegség közül először szenvedtek komolyan), majd dél felé haladtak, és ostrom alá vették Monterrey városát, Nuevo Leónt. A kemény monterreyi csata mindkét oldalon súlyos veszteségeket okozott. Az amerikai könnyűtüzérség hatástalan volt a város kőerődítményeivel szemben, mivel az amerikai erők frontális támadást indítottak. Pedro de Ampudia tábornok vezette mexikói erők visszaverték Taylor legjobb gyalogos hadosztályát a Teneriai Erődnél. Az amerikai katonák, köztük számos West Point-i végzős, korábban soha nem vettek részt városi hadviselésben, és egyenesen a nyílt utcákon meneteltek, ahol a Monterrey vastag vályogházaiban jól elrejtőzött mexikói védők megsemmisítették őket. Gyorsan tanultak, és két nappal később megváltoztatták a hadviselési taktikájukat. A texasi katonák már harcoltak egy mexikói városban korábban (Béxar ostromakor 1835 decemberében), és azt tanácsolták Taylor tábornokainak, hogy az amerikaiaknak „egérlyukat” kell ütniük a város házain keresztül. Lyukakat kellett ütniük a házak oldalán vagy tetején, és kéz a kézben kellett harcolniuk az épületeken belül.