Anna Magnani (Róma, 1908. március 7. – Róma, 1973. szeptember 26.) Oscar-díjas olasz színésznő.

Életpályája Törvénytelen gyermek volt; anyja magára hagyta. A nagyanyjánál nevelkedett Róma egyik nyomornegyedében. Éjszakai klubokban és kabarékban énekelt, megélhetésként, majd egy vándortársulattal évekig járta Olaszországot. Az 1920-as évek végétől szerepelt jelentéktelen filmekben. 1935-ben férjhez ment Goffredo Alessandrini házasságkötés 1935 október 3. rendezőhöz, de tőle elvált és 1942-ben Massimo Seratót ugyanez évben született egyetlen gyermeke, Luca Serato választotta férjéül. 1941-ben szerepet kapott Vittorio De Sica Péntek Rézi című filmjében. Innentől tekintenek rá mint igazi színésznőre. Az igazi áttörést számára Roberto Rossellini filmje, a Róma, nyílt város jelentette, ami a háború utáni évek első anyagilag sikeres olasz neorealista filmje, és meghozta számára a nemzetközi hírnevet.

A tetovált rózsában (1955) nyújtott alakításával elnyerte - első olasz színésznőként - a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. A szerepet Tennessee Williams egyenesen neki írta. Ezután - többek között - forgatott Federico Fellinivel, Pier Paolo Pasolinival, Luchino Viscontival és Jean Renoirral. George Cukor Wild is the Wind című filmjében nyújtott alakításáért 1958-ban szintén Oscar-díjra jelölték. Pier Paolo Pasolini Mamma Róma (1962) című filmjének főszerepe jutalomjáték volt Anna Magnani számára: egy prostituáltat alakított, aki szakítani akar addigi életével, és magához veszi vidéken nevelkedő fiát. Utolsó filmje Federico Fellini Fellini-Róma (1972) című alkotása volt. A következő évben hunyt el hasnyálmirigyrákban.

Filmjei

Az utca gyermeke (Scampolo) (Augusto Genina, 1928) Magnani nincs feltüntetve a stáblistán. ● A filmet 1929-ben vidéken, majd 1930 nyarától Budapesten játszották a mozik. (forr.: Budapesti Hírlap, 1930. július 17. 10. old.) La cieca di Sorrento (Nunzio Malasomma, 1934) Tempo massimo (Mario Mattoli, 1934) Quei due (Gennaro Righelli, 1935) Magnani nincs feltüntetve a stáblistán. Cavalleria (Goffredo Alessandrini, 1936) A korabeli sajtó, és az IMDb is Lovasság címmel hivatkozik a filmre, de a mozi- és tévéműsorokban nincs nyoma hogy Magyarországon vetítették volna. 30 secondi d'amore (Mario Bonnard, 1936) La principessa Tarakanova (Fjodor Ocep ,Fjodor Alekszandrovics Ocep (Фёдор Александрович Оцеп, 1895-1949) orosz-amerikai rendező. Átírásban: Fedor Ozep, vagy Fyodor Otsep) Mario Soldati, 1938) Una lampada alla finestra (Gino Talamo, 1940) La fuggitiva (Piero Ballerini, 1941) Péntek Rézi (Teresa Venerdì) (Vittorio De Sica, 1941) – Török Rezső regényéből Vajda László 1938-ban készült Péntek Rézi című filmjének olasz remake-je. (forr.: Muszter Örökmozgóképújság, 2007. 11. szám) ● A filmet egy De Sica retrospektív sorozat keretében a Filmmúzeum játszotta 1987-ben, hangbemondással. (forr.: Magyar Nemzet, 1987. április 15., 7. old.) ● Az olasz változathoz a Duna Televízió számára készült magyar szinkron a VoxTrade Stúdióban. ISzDb: A Duna TV 1997 áprilisában a magyar eredetivel párban tűzte műsorra a művet. (forr.: Magyarország, 1997. április. 17.) Finalmente soli (Giacomo Gentilomo, 1942) A szerencse az égből jön (La fortuna viene dal cielo) (Ráthonyi Ákos, 1942) Gaál Béla 1938-as Az ember néha téved című filmjének olasz remake-je. A filmet 2007-ben vette műsorára az Örökmozgó, hangbemondásos változatban. (forr.: Muszter Örökmozgóképújság, 2007. 10., 11. szám) L'avventura di Annabella (Leo Menardi, 1943) La vita è bella (Carlo Ludovico Bragaglia, 1943) Campo de' fiori (Mario Bonnard, 1943) L'ultima carrozzella (Mario Mattoli, 1943) Il fiore sotto gli occhi (Guido Brignone, 1944) Quartetto pazzo (Guido Salvini, 1945) Róma, nyílt város (Roma città aperta) (Roberto Rossellini, 1945) A filmet a budapesti olasz nagykövetség mutatta be először 1947 nyarán Budapesten, meghívott közönség előtt. (forr.: Új Ember 1947. július 6. 6. old.) 1948-tól vetítették a mozik. (forr.: Kossuth Népe 1948. április 30. 6. old.) ● Az első szinkronizált változat a Magyar Televízió számára készült 1973-ban a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: Abbasso la miseria! (Gennaro Righelli, 1945) Kigyúlnak a fények (Un uomo ritorna) (Max Neufeld, 1946) A filmet 1948 őszén kezdték játszani a budapesti mozik. (forr.: Hírlap, 1948. szeptember 11.) Majd 2006-tól műsorára tűzte az Örökmozgó (forr: Pesti Műsor, 2006. május 18.) A bandita (Il bandito) (Alberto Lattuada, 1946) A filmet feliratos változatban vetítette az Örökmozgó. (forr.: Pesti Műsor 2000. november 2. 86. old.) Avanti a lui tremava tutta Roma (Carmine Gallone, 1946) Abbasso la ricchezza! (Gennaro Righelli, 1946) Angelina (L'onorevole Angelina) (Luigi Zampa, 1947) A filmet felirattal vetítette az Örökmozgó. (forr.: Muszter Örökmozgóképújság 2006. december 1.) Lo sconosciuto di San Marino (Michał Waszyński, 1948) Assunta Spina (Mario Mattoli, 1948) Szerelem (L'amore) (Roberto Rossellini, 1948) Két epizódból álló szekccsfilm. Részei: 1. Emberi hang (Una voce umana) (1947) (Jean Cocteau színművéből) 2. Csoda (Il miracolo) (1948) (Ramón del Valle-Inclán elbeszélése nyomán). ● A filmet ebben a formában a Cocteau darabbal kapcsolatos jogi problémák miatt nem sokat vetítették. A második részt 1950-ben leválasztották, és két másik rövidfilmmel együtt egy új antológia, a The Ways of Love részeként kezdték el forgalmazni. ● Az eredeti filmet feliratos formában 1989-ben Rossellini életmű sorozat keretében játszotta az Örökmozgó (Mátra mozi) (forr.: Magyar Nemzet, 1989. november 22., 11. old.) ● A MTV 2 csatornája pedig 1991-ben tűzte műsorára szintén egy Rossellini-sorozat keretében, feliratos formában. (forr.: Népszabadság, 1991. október 3., 13. old.) Molti sogni per le strade (Mario Camerini, 1948) Vulcano (William Dieterle, 1950) The Ways of Love (1950) Három rövidfilmből álló antológia. Részei: 1. A Day in the Country (Partie de Campagne, Jean Renoir, 1936), 2. Jofroi (Marcel Pagnol, 1934), 3. The Miracle (Il miracolo, Roberto Rossellini, 1948) ● Anna Magnani a harmadik részben látható. ● Amerikai katolikus szervezetek tiltakozása miatt az Il miracolo játszását az Egyesült Államokban előbb betiltották, majd 1952-ben engedélyezték. Szépek szépe (Bellissima) (Luchino Visconti, 1951) Az első szinkronos magyar változat a Magyar Televízió számára készült 1981-ben, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: ● A művet először 1983-ban, a Magyar Televízió Visconti-sorozatának keretében vetítették Magyarországon (forr.: Fejér Megyei Hírlap, 1983. május 5., 5. old.) Camicie rosse (Goffredo Alessandrini, Francesco Rosi, 1952) Az IMDb Vörösingesek – Anita Garibaldi címen hivatkozik rá. Külön-külön valóban forgalmazták mindkét címen a nagyvilágban, de magyarországi előadásának a mozi- és tévéműsorokban nincs nyoma. Az aranyhintó (La carrozza d'oro) (Jean Renoir, 1952) Az első magyar változat (szinkron) a Magyar Televízió számára készült 1967-ben, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: A filmet az MTV 1968-ban mutatta be. (forr.: Tükör, 1968. március 12.) Nők vagyunk (Siamo donne) (1953) "Az öt epizódból álló film első részében színésznői karrierről álmodozó lányok a következő négy részben pedig a korszak nagy sztárjai láthatók." (Kurir) A Luchino Visconti által rendezett ötödik rész szól Anna Magnaninról. ● A film 1998-ban szerepelt a Duna Televízió műsorán. (forr: Kurir - reggeli kiadás 1998. március 11., 20. old.) The Rose Tattoo (Daniel Mann, 1955) A film Magyarországon nem került bemutatásra. Mivel azonban az alapjául szolgáló Tennessee Williams színdarabot a színházak már a ’60-as évektől Tetovált rózsa címen játsszák, a sajtó, a tévéműsorok és az IMDb is többnyire ezzel a címmel hivatkozik a filmre. ● Serafina Delle Rose szerepe Anna Magnani legtöbb elismerést hozott alakítása: 1955: Oscar, az Amerikai- és a New Yorki Filmkritikusok díja, 1956: Golden Globe, 1957: BAFTA-díj ● A Tetovált rózsa IMDb adatlapja Carosello del varietà (Aldo Bonaldi, Aldo Quinti, 1955) A filmben megjelennek a Teresa Venerdì 1941-es felvételei, Magnani ezeken szerepel. Suor Letizia (Mario Camerini, 1956) A sajtóban előfordul Letizia nővér címmel is. Wild is the Wind (George Cukor, 1957) Bár a film Magyarországon nem került bemutatásra, a szakirodalomban, és a sajtóban Vad a szél címen is hivatkoznak rá. A pokol városában (Nella città l'inferno) (Renato Castellani, 1959) A filmet 2005-ben tűzte műsorára a Filmmúzeum tévécsatorna. (forr.: Népszava Műsormagazin, 2005. július 20. 19. old.) Orfeusz alászáll (The Fugitive Kind) (Sidney Lumet, 1960) Az első magyar változat (szinkron) a Magyar Televízió számára készült 1976-ban, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: A filmet az MTV 1977-ben tűzte műsorára. Risate di gioia (Mario Monicelli, 1960) Mamma Róma (Mamma Roma) (Pier Paolo Pasolini, 1962) A filmet 1965 nyarán vetítették először a mozik Magyarországon. (forr.: Hétfői Hírek 1965. június 21.) ● Az első magyar szinkronváltozat a Magyar Televízió számára készült 1980-ban, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: Le magot de Josefa (Claude Autant-Lara, 1963) ...e la donna creò l'uomo (Camillo Mastrocinque, 1964) Olasz furcsaságok (Made in Italy) (Nanni Loy, 1965) Hat epizódból álló szkeccsfilm. Magnani az ötödik (La famiglia) történetben látható. ● Az első magyar változat (szinkron) a MOKÉP számára készült 1968-ban a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: A filmet 1968 februárjától vetítették a mozik Magyarországon. Santa Vittoria titka (The Secret of Santa Vittoria (Stanley Kramer, 1969) A filmet 1972 novemberétől játszották Magyarországon a mozik. (forr.: Esti Hírlap 1972. november 15.) ● Az első magyar szinkronváltozat a Magyar Televízió számára készült 1977-ben, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: Tre donne (Alfredo Giannetti, 1971) – három részes TV sorozat A három epizód különböző történeteket mesél el, melyekben Magnani más-más karaktert alakít. ● A három film magyar változata (szinkron) a Magyar Televízió számára készült 1975–1976-ban, a Pannónia Filmstúdióban. ISzDb: ● A filmeket az MTV mutatta be 1975–1977-ben, különböző időpontokban. Az énekesnő (La sciantosa) Találkozás 1943-ban (1943: Un incontro) Az autó (L'automobile) Róma, 1870 (…Correva l'anno di grazia 1870) (Alfredo Giannetti, 1971) A filmet 1977-ben tűzte műsorára a Magyar Televízió. (forr.: Népszabadság 1977. március 11., 9. old.) Fellini-Róma (Roma) (Federico Fellini, 1972) A filmet 1973 őszétől játszották a mozik Magyarországon, feliratos formában. (forr.: Film Színház Muzsika 1973. szeptember 29., 30. old.) ● Szintén felirattal adta 2002-től kezdve többször is a Duna-, majd az MTV. (forr.: Fejér Megyei Hírlap 2002. június 02., 17. old.) ● Magyar szinkront a Zone Stúdió készített a filmhez. Ebben a formában az MGM csatorna vetítette 2007-ben ISzDb:

Díjak és jelölések Oscar-díj 1955 díj Tetovált rózsa, legjobb színésznő 1958 jelölés Wild is the Wind, legjobb színésznő

BAFTA-díj 1957 díj Tetovált rózsa (1955), legjobb külföldi színésznő 1959 jelölés Wild is the Wind (1957), legjobb külföldi színésznő

David di Donatello-díj 1959 díj A pokol városában, legjobb színésznő 1958 díj Wild is the Wind (1957), legjobb színésznő

Ezüst Szalag díj 1946 Róma, nyílt város (1945), legjobb női mellékszereplő 1948 L'onorevole Angelina (1946), legjobb színésznő 1949 L'amore (1948), legjobb színésznő 1952 Szépek szépe (1951), legjobb színésznő 1957 Suor Letizia (1957), legjobb színésznő

Golden Globe-díj 1956 díj Tetovált rózsa (1955), legjobb drámai filmszínésznő 1958 jelölés Wild is the Wind, legjobb drámai filmszínésznő 1970 jelölés Santa Vittoria titka, legjobb színésznő (musical/vígjáték kategóriában)

Amerikai Filmkritikusok Szövetsége díj 1946 díj Róma, nyílt város (1945), legjobb színésznő 1955 díj Tetovált rózsa (1955), legjobb színésznő

New York-i Filmkritikusok Díja 1955 díj Tetovált rózsa (1955), legjobb színésznő

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 1958 – Ezüst Medve díj Wild is the Wind, legjobb színésznő

Velencei filmfesztivál