Az 1968-as Formula–1 világbajnokság harmadik futama a monacói nagydíj volt.
Futam A verseny hosszát a korábbi száz körről nyolcvanra csökkentették Bandini 1967-es tragikus balesete miatt, , valamint a sikánt is szűkebbé tették. A Ferrari nem volt elégedett a pálya biztonságával, így nem indítottak autót. A Lotusnál Hill csapattársa Jackie Oliver lett a szezon hátralévő részében. A csapat autóira először szerelt fel első és hátsó szárnyakat. A pole Hillé lett a Stewartot helyettesítő Johnny Servoz-Gavin és Jo Siffert Rob Walker Lotusa előtt.
A rajt után Servoz-Gavin vezetett, de 3 kör múlva tengelyhiba miatt kiesett. Hill ezután a leintésig vezetve győzött. A futamon sokan kiestek, köztük McLaren, Oliver, Brabham, Rindt, Gurney, Siffert, Beltoise, Rodríguez és Surtees. Hulme-nak a verseny közepén tengelyproblémája volt a harmadik helyen, ötödikként ért célba, utolsóként. Richard Attwood második, Lucien Bianchi harmadik lett, a futamon mindössze öten értek célba. Ludovico Scarfiotti, aki 4. lett, az Alpokban fekvő Berchtesgadenben egy Porschével halálos balesetet szenvedett.
Helyezés # Versenyző Csapat/Motor Futott körök Idő/Kiesés oka Rajthely Pontszám 1 9 Graham Hill Lotus-Ford 80 2:00:32,3 1 9 2 15 Richard Attwood BRM 80 + 2,2 6 6 3 7 Lucien Bianchi Cooper-BRM 76 + 4 kör 14 4 4 6 Ludovico Scarfiotti Cooper-BRM 76 + 4 kör 15 3 5 12 Denny Hulme McLaren-Ford 73 + 7 kör 10 2 Kiesett 8 John Surtees Honda 16 Váltó 4 Kiesett 4 Pedro Rodríguez BRM 16 Baleset 9 Kiesett 17 Jo Siffert Lotus-Ford 17 Differenciál 3 Kiesett 1 Jean-Pierre Beltoise Matra 11 Baleset 8 Kiesett 16 Piers Courage BRM 11 Alváz 11 Kiesett 19 Dan Gurney Eagle-Weslake 9 Motorhiba 16 Kiesett 3 Jochen Rindt Brabham-Repco 8 Baleset 5 Kiesett 2 Jack Brabham Brabham-Repco 7 Felfüggesztés 12 Kiesett 11 Johnny Servoz-Gavin Matra-Ford 3 Féltengely 2 Kiesett 14 Bruce McLaren McLaren-Ford 0 Baleset 7 Kiesett 10 Jackie Oliver Lotus-Ford 0 Baleset 13 NK 18 Jo Bonnier McLaren-BRM Nem kvalifikált NK 21 Silvio Moser Brabham-Repco Nem kvalifikált
Statisztikák Vezető helyen: Johnny Servoz-Gavin : 3 (1-3) Graham Hill : 77 (4-80)
Graham Hill 12. győzelme, 12. pol pozíció , Richard Attwood egyetlen leggyorsabb köre. Lotus 32. győzelme.
Források A Formula–1 hivatalos oldala 1968-as monacói nagydíj (grandprix.com)
Monacoi Nagydij, 1968 Kategória:Monacói Formula–1 futamok