Szirtes Ági (Budapest, 1955. szeptember 21. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Alapító tagja a Budapesti Katona József Színháznak, ahol a teátrum történetének első-három évtizedében a legtöbb bemutató (58) részese volt.

Édesapja Szirtes Ádám Kossuth-díjas színművész.

Életpályája A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979–1982 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1982-ben lett a budapesti Katona József Színház tagja (alapító tag). Szereplője volt a színház első bemutatójának (Csehov: Manó) valamint a teátrum legnagyobb szériát elérő darabjainak is (Három nővér; Elnöknők; Portugál; Ivanov). Az utóbbi darabban – a társulattal – négy földrész, huszonkét városában vendégszerepelt.

Édesapja Szirtes Ádám, Kossuth-díjas színművész. Keresztnevével, édesapja kedvenc partnernőjére, Mészáros Ágira emlékeztetett. Keresztapja Soós Imre, az ötvenes évek filmjeinek másik ikonja.A csend ölében. A Vasárnap című hetilap interjúja. A szerző: G. Szabó László

Férje Pálmai Zoltán volt, akitől elvált. Lánya, Pálmai Anna a családi tradíciók folytatója, édesanyjához hasonlóan a Budapesti Katona József Színház tagja.

Hosszú évek óta Nagykovácsi lakója.

A családi tradíció dokumentumai A Mesél a bécsi erdő című darabban – A karnevál utolsó éjszakája, a Trakhiszi nők és a Barbárok után – ismét együtt szerepel, anya és lánya:A felsorolás nem teljes Szirtes Ági és Pálmai Anna. Az „első generáció”, Szirtes Ádám a Nemzeti Színház tagjaként számos alkalommal szerepelt a Petőfi Sándor utcában. Többek között A nők iskolája, A Nyugati világ bajnoka és a Kiáltás című darabok színlapjain találkozhatunk nevével. bélyegkép|jobbra|260px|Jucika a Portugál című darabbanA színháztörténeti jelentőségű, négyszázadik előadást, 2017. március 26-án játszottákSzilágyi Lenke felvétele

Színpadi szerepeiből

Filmszerepei Játékfilmek

A szerelem határai (1974) Holnap lesz fácán (1974) Egy erkölcsös éjszaka (Cselédlány, 1977) Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Pólika, 1978) Falfúró (Géza felesége, 1985) Itt a szabadság! (1991) Roncsfilm (Gizi, 1992) Sose halunk meg (Irma, 1993) Nyomkereső (1993) A magzat (1993) Az álommenedzser (1994) Váratlan halál (1996) Hippolyt (Julcsa, 1999) Portugál (Asszony, 1999) Nincsen nekem vágyam semmi (Anya, 2000) Rosszfiúk (2000)

Ének a csodaszarvasról (2002) Telitalálat (Irén, 2003) Magyar szépség (Zongoratanárnő, 2003) Az ember, aki nappal aludt (Klári, 2003) Szezon (Guli anyja, 2004) Rózsadomb (Ilonka, 2004) Márió, a varázsló (Izaura, 2008) Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008) Az ajtó (2012) A fekete bojtár (2015) 1945 (2017) Lajkó – Cigány az űrben (2018) X – A rendszerből törölve (2018) Zárójelentés (2020) Mesterjátszma (2023)

Tévéfilmek

A koppányi aga testamentuma (Aisa, 1967) A csillagszemű (Aníica, 1977) Tengerre néző cellák (1978) Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1980) Gulliver az óriások országában (Glumdalclitch, 1981) Jegor Bulicsov és a többiek (Alekszandra, 1981) Bábel tornya (Ninszán, 1981) Kristálybirodalom (Vaszilissza, 1982) A tenger 1-6. (Csaplár Ágnes, 1982) A piac (Nyica, 1983) Angyal szállt le Babilonba (Kurrubi, 1983) Rafinált bűnösök (Litka kisasszony, 1985) Bánk bán (Melinda, 1987) Doven ajtaja (1989)

Családi kör - Boldog karácsonyt (Julika) Haláli történetek (1991) Éretlenek 1-6. (Gréti, 1995) A Szórád-ház (Teri, 1997) A nyugalom (Weér Rebeka, 2006) Régimódi történet (Klári, 2006) 4×100 (Dzsudi néni, 2007) A Hortobágy legendája (Eszter, András felesége, 2008) Égi madár (2011) Pillangó (Panka néni, 2012) A galamb papné (2013) Nem tűntem el – Richter Gedeon története (2014) Alvilág (Anya, 2019) Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (Anyuka, 2020)

Szinkronszerepek Csengetett, Mylord? - Cissy Meldrum (színész: Catherine Rabett) Az Onedin család - Anne Onedin (színész: Anne Stallybrass) Maffiózók - Carmela Soprano (színész: Edie Falco) Jackie nővér - Jackie Peyton (színész: Edie Falco) Vészhelyzet - Dr. Anna Del Amico (színész: Maria Bello)

Rádió Tersánszky Józsi Jenő: A vízbefúlt csizmája (1983) Lelde Stumbre: Családi ház (1985) Walter Scott: A lammermoori nász (1985) Kazys Saja: Rozsdás víz (1986) Tar Sándor: Hétköznapi történet (1986) Bakos Ferenc: Harmat hull a peóniába (1988) Vámos Miklós: Publikum (1988) Ghelderode, de Michael: A Nagy Kaszás balladája (1989) Márton László: Anyagok átszellemülése (1989) Nagy Lajos: A fiatalúr megnősül (1989) Somlyó György: Cantata Tremenda (1990) Weöres Sándor: Szent György és a sárkány (1990) Darvasi László: Szív Ernőből karácsonyi ajándék lesz (1994) Rudyard Kipling: A pillangó, aki toppantott (1994) Móricz Zsigmond: Ház az erdőben (1995) Závada Pál: A hercegnő vére (1996) Balázs Attila: Ki tanyája ez a nyárfás? (1997) Kosztolányi Dezső: Lucifer a katedrán (1998) Gion Nándor: Ez a nap a miénk (2000) Szigethy András: Perbeszéd (2000) Vinnai András: Nagyon rossz a memóriám (2003) Lányok apákról-Monológok a Szív kutyája című antológiából (2010) Szabó Róbert Csaba: A Pusztai-banda (2015) Köbli Norbert, Fazakas Péter: Szabadjárat (2020) Németh László: Iszony (2021)

Könyve Szirtes Ádám: Életem-életünk (Budapest, 1997 ) Édesapja írásaiból.

Díjai, elismerései Rajz János-díj (1980) Jászai Mari-díj (1988) Erzsébet-díj (1994) Színikritikusok Díja – legjobb női alakítás díja (1996, 1998) Színikritikusok Díja – legjobb női mellékszereplő (1999) (Portugál) Érdemes művész (1999) Smeraldina díj – a legjobb női epizódalakításért (2007) Vidor Fesztivál Smeraldina-díj: (A legjobb női epizódalakítás 2007) Smeraldina-díj: (A legjobb női epizódalakítás 2010) Kossuth-díj (2008) Budapest díszpolgára (2011) Vastaps-díj: A legjobb női mellékszereplő: A kaukázusi krétakör; A tökéletes boldogság világa (2017) Prima Primissima díj (2018)Ők kapták az idei Prima Primissima díjakat origo.hu Psota Irén-díj (2023) A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2024) Páger Antal-színészdíj (2025)Szirtes Ágié a 24. Páger-gyűrű

Jegyzetek

Források A budapesti Katona József Színház hivatalos honlapja Adatlap a "Katona" weblapján Katona József Színház 1982–2002. (Balassi Kiadó 2002 ) A Katona József Színház bemutatói 1982-

Színházi Adattár

További információk

színház.hu HMDB

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Rajz János-díjasok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:Psota Irén-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Páger Antal-színészdíjasok