Francisco Pizarro González (1471 vagy 1476 – 1541. június 26.) spanyol konkvisztádor, az Inka Birodalom meghódítója. A törvénytelen születésű Pizarro Itáliában katonáskodott, majd Amerikában próbált szerencsét. Részt vett Vasco Núñez de Balboa panamai expedíciójában, amikor először érték el a Csendes-óceánt. Két sikertelen expedíciót vezetett Dél-Amerika északnyugati partjaira, ahol tudomást szerzett az Inka Birodalom létezéséről. Maroknyi (mintegy 200 fős) csapatával foglyul ejtette Atahualpa inka uralkodót, seregét pedig megfutamította. Bár Atahualpa egy szobát megtöltött arannyal szabadulása fejében, Pizarro kivégeztette. Peru meghódítása után Károly király annak kormányzójává nevezte ki. 1541-ben korábbi társának fia, Diego de Almagro a palotájában társaival rátört és meggyilkolta.
Ifjúsága
Pizarro valamikor az 1470-es években született a mai Extremadura autonóm közösségben fekvő Trujillo városkában, Gonzalo Pizarro Rodríguez de Aguilar (1446–1522) és Francisca González Mateos törvénytelen gyermekeként. Apja gyalogsági ezredes volt, aki Navarrában és az itáliai hadjáratokban szolgált Gonzalo Fernández de Córdoba herceg parancsnoksága alatt. A "Hosszú" vagy "Félszemű" mellékneveket viselő apja soha nem ismerte el Franciscót fiának.Fred Ramen: Francisco Pizarro: The Exploration of Peru and the Conquest of the Inca The Rosen Publishing Group, New York, 2004 Anyja egy helybeli szegény lány volt, aki később férjhez ment és házasságából származó fia, Francisco Martín de Alcántara később Pizarro (vagyis féltestvére) társa volt a perui expedíció során. Francisco apja révén rokonságban állt az azték birodalmat meghódító Hernán Cortés-zel.Machado, J. T. Montalvão, Dos Pizarros de Espanha aos de Portugal e Brasil, Author's Edition, 1st Edition, Lisbon, 1970. Szűkös körülmények között nőtt fel, gyerekként disznókat őrzött és nem kapott iskoláztatást, élete végéig írástudatlan maradt. Fiatalon katonának állt és Itáliában harcolt, majd 1502-ben, miután még mindig szegényen visszatért Spanyolországba, úgy döntött, hogy az Újvilágban próbál szerencsét és Hispaniolába hajózott. 1509-ben csatlakozott Alonso de Ojeda expedíciójához, aki a mai Kolumbia partjainál az Urabá-öbölben próbált kolóniát létesíteni. Az út balul sült el, a harcias indiánok magát Ojedát is megsebesítették, aki visszatért Hispaniolába és Pizarróra bízta a csapat maradékát, amíg a kolóniát végképp fel nem számolták.Prescott, W.H., 2011, The History of the Conquest of Peru, Digireads.com Publishing, Panama 1513-ban Pizarro részt vett Vasco Núñez de Balboa expedíciójában, amikor az átkelt a Panamai-földszoroson és elérte a Csendes-óceánt.Hemming, J., 1970, The Conquest of the Incas, New York: Harcourt Brace Jovanovich, Inc., A következő évben Pedrarias Dávila lett a Panamát és a környező közép-amerikai partokat magába foglaló Castilla de Oro kormányzója. Pizarro Dávila közeli barátja lett, aki indián jobbágyokat, valamint marhacsordákat utalt ki a számára. Amikor a kormányzó bizalma megingott Balboában, Pizarrót küldte, hogy tartóztassa le és vezesse a bíróság elé. Balboát 1519 januárjában lefejezték. Pizarrót hűségének jutalmául kinevezték az akkor alapított Panamaváros tanácsának vezetőjévé (alcalde). Ezt a pozíciót 1523-ig töltötte be.
Dél-amerikai expedíciói Dél-Amerika nyugati részére először Pascual de Andagoya vezetett felderítő utat 1522-ben. Ekkor találkozott néhány indiánnal, akik elmondták neki, hogy ők egy Pirú folyó (ez torzult később Perura) mentén elterülő, aranyban gazdag országból, Virúból jöttek. Andagoya a San Juan folyóig jutott (ma Ecuador és Kolumbia határán), de akkor megbetegedett és visszatért Panamába. Pizarro figyelmét felkeltették a hírei; ekkoriban a kalandorok mind Hernán Cortést irigyelték, aki hatalmas kincseket zsákmányolt az Azték Birodalomban. Első útja 1524-ben Pizarro társult két másik panamai spanyollal (egyik a pap Hernando de Luque, másik a katona Diego de Almagro volt), hogy expedíciót indítanak délre és az esetleges zsákmányt egyenlően elosztják egymás között. Pizarro volt a társaság katonai parancsnoka, Almagro adta a fegyvereket és élelmiszert, Luque pedig a pénzügyeket és a további ellátmányt intézte. Novemberben el is indultak kb. 80 emberrel és 40 lóval. Almagro hátramaradt, hogy több embert és felszerelést szedjen össze és később csatlakozott Pizarróékhoz. Az utat Dávila kormányzó is támogatta. Pizarro első útja azonban rosszul sikerült, a Dél-Amerika csendes-óceáni oldalán délnek induló hajói viharos időjárással, élelmiszerhiánnyal és ellenséges bennszülöttekkel küzdöttek. Az általuk adott helynevek is tükrözték lelkiállapotukat: Puerto Deseado (Vágyott kikötő), Puerto del Hambre (Éhség-kikötő) és Punta Quemada (Égett-kikötő). Utóbbi helyen a spanyolok elfoglaltak egy indián falut, ahonnan a lakók elmenekültek, de később visszatértek és nyílzáporral elkergették Pizarróékat, akik közül öten meghaltak. A Pizarrót követő Almagro felgyújtotta a falut, de közben nyíllal kilőtték a fél szemét. A spanyolok nem jutottak délebbre a mai kolumbiai partvidéknél és végül visszatértek Panamába.
Második útja Két évvel az első, sikertelen út után Pizarro, Almagro és Luque a kormányzó engedélyével újabb expedíció szervezésébe fogott. Dávila, aki maga északra, Nicaragua felé indult felderíteni, némileg vonakodva adta engedélyét, nem bízott már Pizarro képességeiben; végül azonban hozzájárult. Ekkor, 1526-ban új kormányzó is érkezett, Pedro de los Ríos, aki szintén áldását adta az útra (néhány évvel később maga is Peruba költözött). 1526. március 10-én Pizarro két hajóval, 160 emberrel és néhány lóval útnak indult. A kolumbiai San Juan-folyónál partra szálltak: Pizarro a csapat egy részével ott maradt és felderítette a mocsaras partvidéket, Almagro pedig visszament Panamába erősítésért. Pizarro fő felderítője (piloto mayor), Bartolomé Ruiz továbbhajózott dél felé és miután átkelt az Egyenlítőn, elfogott egy vitorlás balsafatutajt. A tutaj indián legénysége Tumbes vidékéről jött és a spanyolok meglepetésére a textileken és cserépedényeken kívül arany- és ezüsttárgyakat és smaragdokat találtak náluk. Ruiz néhány indiánt magával vitt, hogy tolmácsaik legyenek, majd visszafordult északra, Pizarro táborába. A parancsnok emberei ekkorra már teljesen kimerültek a nehéz terepen végzett felderítő utaktól. Hamarosan Almagro is megérkezett készletekkel megrakott hajóval és legalább 80 újabb emberrel, akik nem sokkal korábban érkeztek Spanyolországból Panamába. A Ruiz elbeszélésétől fellelkesült konkvisztádorok délnek indultak hajókkal és bár erős szelek és ellenáramlatok hátráltatták őket, eljutottak az ecuadori parton fekvő Atacamesig. Itt nagy létszámú indián törzsre bukkantak, amely nem rég került az inkák fennhatósága alá, de olyan harciasnak mutatkoztak, hogy a spanyolok jobbnak látták, ha nem szállnak partra.
Pizarro és Almagro némi civakodás után úgy döntött, hogy az előbbi biztonságos helyen, Isla de Gallón helyben marad, míg a másik visszahajózik Panamába újabb emberekért, ezúttal a megtalált arany és a sűrűn lakott földek ígéretével. Az új panamai kormányzó, Pedro de los Ríos azonban közben megtudta Pizarro korábbi expedíciójának viszontagságait és megtiltotta, hogy Almagro újabb készleteket szerezzen. Ezenkívül elküldött két hajót, hogy azonnal hozzák vissza a hátrahagyott Pizarrót és társait Panamába. Amikor ezek megérkeztek a szigetre, Pizarro egy vonalat húzott a homokba és így szólt: "Itt fekszik Peru minden kincsével; itt pedig Panama a nyomorúságával. Minden ember válasszon, hogy melyik illik jobban egy bátor kasztíliaihoz. Részemről délnek megyek."
Csak tizenhárman döntöttek úgy, hogy Pizarróval maradnak, később ők lettek a híres tizenhármak (Los trece de la fama), a többiek viszont inkább visszamentek. Ruiz is velük tartott, hogy Panamában Almagróval és Luquével próbáljon utánpótlást szerezni és később folytathassák az utat. Miután a hajók távoztak, Pizarro és emberei összeácsoltak egy bárkát, amivel átkeltek a 25 legua-val északabbra fekvő La Isla Gorgoná-ra, ahol hét hónapig vártak Almagróra és az utánpótlásra.
Almagrónak végül sikerült rábeszélnie a kormányzót, hogy a rendelkezésére bocsásson egy hajót, de azzal a feltétellel, hogy fél éven belül vissza kell hoznia Pizarrót és utána fel kell hagyniuk az expedíciózással. Almagro és Luque kihasználták a lehetőséget és újabb emberek toborzása nélkül lehajóztak La Isla Gorgoná-ra, ahol úgy döntöttek, hogy dél felé folytatják útjukat. 1528 áprilisában végre elérték Peru partjait a mai Tumbes megyében. A helybeliek kedvesen fogadták őket és ellátták őket élelmiszerrel. Két spanyol körbekémlelt és a törzsfőnök házában arany és ezüst díszítéseket láttak, valamint ekkor találkoztak az európaiak először a lámával, amit Pizarro "kis tevének" hívott. Az őslakosok a Nap gyermekeinek nevezték a spanyolokat fehér bőrük és csillogó vértjük miatt. Pizarro a helyiektől megtudta, hogy ők egy hatalmas uralkodó alattvalói aki délen lakik; így már biztos volt benne, hogy létezik a dúsgazdag birodalom, amely csak arra vár, hogy a konkvisztádorok meghódítsák. Hajójukkal még tettek egy kisebb felderítő utat délnek, aztán visszatértek Panamába, hogy egy nagyobb csapatot toborozzanak a feladathoz. Két spanyol Tumbesben maradt, hogy megtanulja a nyelvet és a szokásokat; Pizarro pedig magával vitt két fiút hogy megtanuljanak spanyolul és tolmácsolhassanak nekik. Egyiküket Felipillo (ő lett később Pizarro legfőbb tolmácsa és tanácsadója, mint La Malinche Cortés esetében), a másikat Martinillo névre keresztelték.
Másfél évnyi távollét után Pizarro visszatért Panamába, de a kormányzó kategorikusan megtiltott minden déli expedíciót, ezért a társaság úgy döntött, hogy Pizarro forduljon egyenesen a királyhoz és hajózzon Spanyolországba. A konkvisztádor 1528 tavaszán indult Európába és néhány indiánt, lámát, ezenkívül ruhákat, ezüstöt és aranyat vitt magával. A nyár elején érkezett Sevillába és Toledóba utazott, Károly spanyol király és német-római császár elé. A király megígérte, hogy támogatni fogja expedícióját a Pizarro által aranyban és ezüstben rendkívül gazdagnak leírt területre. 1529. július 6-án Izabella királyné Károly távollétében aláírta a Capitulación de Toledo okiratot,college.hmco.com amely feljogosította Pizarrót Peru meghódítására és kinevezte az újonnan felfedezendő tengerpart és a 200 leguára kiterjedő terület kormányzójává és főkapitányává. Az okmány Pizarro addig egyenrangú társait másodlagossá fokozta le, az Almagróval való későbbi viszálynak ez volt az alapja. A kinevezés egyik feltétele az volt, hogy hat hónapon belül legalább 250 fős sereget kellett összeállítania, amelyből 100 jöhetett a gyarmatokról.
Francisco Pizarro hazalátogatott szülővárosába, Trujillóba és rábeszélte apai féltestvéreit, Hernando, Juan és Gonzalo Pizarrót; anyai féltestvérét, Francisco Martin de Alcantarát, valamint azok barátait, hogy csatlakozzanak hozzá.Pizzaro, P., 1571, Relation of the Discovery and Conquest of the Kingdoms of Peru, Vol. 1-2, New York: Cortes Society, RareBooksClub.com, A következő év elejére három hajót, 180 embert és 27 lovat sikerült összegyűjtenie. Mivel ezzel nem érte el az oklevél feltételeit, 1530 januárjában a Kanári-szigetekre hajózott toborozni; itt csatlakozott hozzá később a távollétében Hernando Pizarro által vezetett csapat és a másik két hajó. Átkeltek az óceánon és 1530. december 27-én elindult Panamából Pizarro harmadik expedíciója Peru meghódítására.
Peru meghódítása bal|thumb|Pizarro szobra szülővárosában