A Los Pogos egy román-magyar punkzenekar.
Története 2002 nyarán alakult Kolozsvárt. Számaikra a többnyelvűség jellemző. Ez az első romániai punkzenekar, amely az állami román nyelven kívül nemcsak a közkedvelt angol nyelven, hanem kisebbségi nyelven, magyarul is ír és játszik számokat.
A kezdetekben botrányzenekarként számon tartott csapat hamar beírta magát a romániai underground köztudatba. Egyre több fellépés következett hazai és külföldi klubokban valamint fesztiválokon.Pécsi Napilap: ROCKMARATON Malomvölgyi Arborétum Pécs, 2004. július 6-10.
Egyre több számuk született, melyekre a tolerancia, az elnyomásellenesség, és a bulihangulat jellemző. A zenekari tagok között azonban elég nagy volt az ellentét, főleg a dobosokkal szemben, így szinte minden évben sor került egy dobos cserére. Első dobosuk Nagy Misu volt, őt követte: Moris, Norbi, Jani majd Coco.
A Los Pogos nagy szerepet játszott a kolozsvári "punkmozgalom" létrejöttében is, hiszen a zenekar megalakulása előtt nem létezett helyi, működő punkzenekar.
Tagjai Jelenlegi tagok Zsolti – ének, basszusgitár Tika – gitár Tomi – gitár Edi – dob
Alapító tagok Zsolti – ének, basszusgitár Levi – ének, gitár Kicsi Mishu – ének, gitár Nagy Misu – dob
Korábbi tagok Bakutayan Adel Laur (Moris), dob Bodor Csaba (Csabi), dob Vig Zsolt (Coco), dob Halmágyi Norbert (Norbi), dob István Attila (Wattie), dob Juhos Levente (Levike), gitár Kovács Róbert (Robi), gitár Murányi János (Jani), dob Macovei Mihai (Nagy Misu), dob Ördög Alex (Sátán Sanyi), gitár Pop Mihai (Kicsi Mishu), gitár Sirgher Lóránt (Loló), gitár Szallós Attila (Atti), dob Tofán Levente (Levi), gitár
Diszkográfia 2003 – Los Pogos (demo) 2004 – Punk's Not Bad (Live from Félsziget) 2010 – That's All Jerks!
Részvétel különböző válogatásalbumokon 2003 – Bigpig 0 (romániai válogatásalbum) 2004 – Punk Romania (romániai punkválogatás) 2004 – Punk Romania 2 (romániai punkválogatás) 2005 – Punk-Rock Unity I. (magyarországi válogatásalbum) 2006 – Pasidaryk Pats Sampler (litvániai válogatásalbum)
Jegyzetek
További információk A zenekar Facebook oldala A zenekar Youtube oldala A zenekar Bandcamp oldala, ahonnan letölthető az albumuk is Los pogos a mymusic.hu-n Florentina TATAR: Recital Los Pogos cu noutati, 2007. február 3.
Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:Romániai magyar könnyűzenei együttesek Kategória:Kolozsvár kulturális élete