Szvetlana Alekszandrovna Kuznyecova (; Leningrád, 1985. június 27. –) orosz hivatásos teniszezőnő, kétszeres egyéni és kétszeres páros Grand Slam-tornagyőztes, junior világbajnok (2001), háromszoros olimpikon.
2000 óta versenyez a profik között. 2001-ben junior világelső volt a lányok között. Eddigi legnagyobb egyéni sikere a 2004-es US Open és a 2009-es Roland Garros megnyerése. Emellett kétszer jutott Grand Slam-torna döntőjébe egyéniben: 2006-ban a Roland Garroson és 2007-ben a US Openen, mindkétszer Justine Henintől kapott ki. Párosban 2005-ben Alicia Molikkal, 2012-ben Vera Zvonarjovával megnyerte az Australian Opent, valamint további öt alkalommal jutott be Grand Slam-torna döntőjébe (háromszor Jelena Lihovceva, egyszer Amélie Mauresmo, egyszer pedig Martina Navratilova oldalán).
Eddigi karrierje során tizennyolc WTA-tornát tudott megnyerni egyéniben és tizenhatot párosban. Eddigi legjobb világranglista-helyezése egyéniben a második volt, amelyet 2007 szeptemberében ért el, párosban a 3. helyen állt 2004. júniusban.
A 2004-es, a 2008-as és a 2016-os nyári olimpiai játékokon képviselte egyéniben és párosban Oroszországot. 2004 óta Oroszország Fed-kupa-válogatottjának tagja.
Grand Slam-döntői Egyéni Győzelmei (2) ÉvTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben2004 US Open Kemény Jelena Gyementyjeva6–3, 7–52009 Roland Garros Salak Gyinara Szafina6–4, 6–2
Elvesztett döntői (2) ÉvTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 2006 Roland Garros Salak Justine Henin 6–4, 6–4 2007 US Open Kemény Justine Henin 6–1, 6–3
Páros Győzelmei (2) ÉvTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 2005 Australian Open Kemény Alicia Molik Lindsay Davenport Corina Morariu 6–3, 6–42012Australian Open Kemény Vera Zvonarjova Sara Errani Roberta Vinci5–7, 6–4, 6–3 Elveszített döntői (5) ÉvTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 2003 US Open Kemény Martina Navratilova Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 2–6, 3–6 2004 Australian Open Kemény Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 4–6, 3–6 2004 Roland Garros Salak Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 0–6, 3–6 2004 US Open Kemény Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 4–6, 5–7 2005 Wimbledon Fű Amélie Mauresmo Cara Black Liezel Huber 2–6, 1–6
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (18)
DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2002. augusztus 11. Nordea Nordic Light Open, Helsinki Salak Denisa Chládková 0–6, 6–3, 7–6(2) 2. 2002. szeptember 29. Wismilak International, Bali Kemény Conchita Martínez 3–6, 7–6(4), 7–5 3. 2004. június 19. Hastings Direct International Championships, Eastbourne Fű Daniela Hantuchová 2–6, 7–6(4), 6–4 4. 2004. szeptember 11. US Open, New York Kemény Jelena Gyementyjeva 6–3, 7-5 5. 2004. szeptember 19. Wismilak International, Bali Kemény Marlene Weingärtner 6–1, 6–4 6. 2006. április 2. NASDAQ-100 Open, Miami Kemény Marija Sarapova 6–4, 6–3 7. 2006. szeptember 17. Wismilak International, Bali Kemény Marion Bartoli 7–5, 6–2 8. 2006. szeptember 24. China Open, Peking Kemény Amélie Mauresmo 6–4, 6–0 9. 2007. augusztus 25. Pilot Pen Tennis, New Haven Kemény Szávay Ágnes 4–6, 3–0 feladta 10. 2009. május 3. Porsche Tennis Grand Prix, Stuttgart Salak (f) Gyinara Szafina 6–4, 6–3 11. 2009. június 6. Roland Garros, Párizs Salak Gyinara Szafina 6–4, 6–2 12. 2009. október 11. China Open, Peking Kemény Agnieszka Radwańska 6–2, 6–4 13. 2010. augusztus 8. Mercury Insurance Open, San Diego Kemény Agnieszka Radwańska 6–4, 6–7(7), 6–3 14. 2014. augusztus 3. Citi Open, Washington Kemény Nara Kurumi 6–3, 4–6, 6–4 15. 2015. október 24. Kreml Kupa, Moszkva Kemény (f) Anasztaszija Pavljucsenkova 6–2, 6–1 16. 2016. január 15. Apia International Sydney, Sydney Kemény Mónica Puig 6–0, 6–2 17. 2016. október 22. Kreml Kupa, Moszkva Kemény (f) Daria Gavrilova 6–2, 6–1 18. 2018. augusztus 6. Citi Open, Washington Kemény Donna Vekić 4–6, 7–6(7), 6–2
Elveszített döntői (24) DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2004. február 28. Dubai Tennis Championships, Dubaj Kemény Justine Henin-Hardenne 6–7(3), 3–6 2. 2004. március 6. Qatar Total Open, Doha Kemény Anasztaszija Miszkina 6–4, 4–6, 4–6 3. 2004. május 2. J&S Cup, Varsó Salak Venus Williams 1–6, 4–6 4. 2004. szeptember 26. China Open, Peking Kemény Serena Williams 6–4, 5–7, 4–6 5. 2005. május 1. J&S Cup, Varsó Salak Justine Henin-Hardenne 6–3, 2–6, 5–7 6. 2006. május 7. J&S Cup, Varsó Salak Kim Clijsters 5–7, 2–6 7. 2006. június 10. Roland Garros, Párizs Salak Justine Henin 4–6, 4–6 8. 2007. március 3. Qatar Total Open, Doha Kemény Justine Henin 4–6, 2–6 9. 2007. március 18. Pacific Life Open, Indian Wells Kemény Daniela Hantuchová 3–6, 4–6 10. 2007. május 13. Qatar Telecom German Open, Berlin Salak Ana Ivanović 6–3, 4–6, 6–7(4) 11. 2007. május 20. Internazionali BNL d'Italia, Róma Salak Jelena Janković 5–7, 1–6 12. 2007. szeptember 8. US Open, New York Kemény Justine Henin 1–6, 3–6 13. 2008. január 11. Medibank International, Sydney Kemény Justine Henin 6–4, 2–6, 4–6 14. 2008. március 1. Barclays Dubai Tennis Championships, Dubaj Kemény Jelena Gyementyjeva 6–4, 3–6, 2–6 15. 2008. március 23. Pacific Life Open, Indian Wells Kemény Ana Ivanović 4–6, 3–6 16. 2008. szeptember 21. Toray Pan Pacific Open, Tokió Kemény Gyinara Szafina 1–6, 3–6 17. 2008. szeptember 28. China Open, Peking Kemény Jelena Janković 3–6, 2–6 18. 2009. május 9. Internazionali BNL d'Italia, Róma Salak Gyinara Szafina 3–6, 2–6 19. 2011. február 20. Dubai Duty Free Tennis Championships, Dubaj Kemény Caroline Wozniacki 1–6, 3–6 20. 2014. május 3. Estoril Open, Estoril Salak Carla Suárez Navarro 4–6, 6–3, 4–6 21. 2015. május 9. Madrid Masters, Madrid Salak Petra Kvitová 1–6, 2–6 22. 2016. április 2. Miami Masters, Miami Kemény Viktorija Azaranka 3–6, 2–6 23. 2017. március 19. BNP Paribas Open, Indian Wells Kemény Jelena Vesznyina 7–6(6), 5–7, 4–6 24. 2019. augusztus 17. Cincinnati Masters, Cincinnati Kemény Madison Keys 5–7, 6–7(5)
Páros Győzelmei (16)
DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2002. július 27. Idea Prokom Open, Sopot Salak Arantxa Sánchez Vicario Jevgenyija Kulikovszkaja Jekatyerina Sziszojeva 6–2, 6–2 2. 2002. augusztus 11. Nordea Nordic Light Open, Helsinki Salak Arantxa Sánchez Vicario Eva Bes-Ostariz María José Martínez Sánchez 6–3, 6–7(5), 6–3 3. 2002. szeptember 22. Toyota Princess Cup, Tokió Kemény Arantxa Sánchez Vicario Mandula Petra Patricia Wartusch 6–2, 6–4 4. 2003. január 5. Uncle Tobys Hardcourts, Gold Coast Kemény Martina Navratilova Nathalie Dechy Émilie Loit 6–4, 6–4 5. 2003. február 22. Dubai Duty Free Women’s Open, Dubaj Kemény Martina Navratilova Cara Black Jelena Lihovceva 6–2, 6–3 6. 2003. május 18. Internazionali BNL d'Italia, Róma Salak Martina Navratilova Jelena Dokić Nagyja Petrova 6–4, 5–7, 6–2 7. 2003. augusztus 17. Rogers AT&T Cup, Toronto Kemény Martina Navratilova Maria Vento-Kabchi Angelique Widjaja 3–6, 6–1, 6–1 8. 2003. szeptember 28. Sparkassen Cup, Lipcse Kemény Martina Navratilova Jelena Lihovceva Nagyja Petrova 3–6, 6–1, 6–3 9. 2004. január 10. Uncle Tobys Hardcourts, Gold Coast Kemény Jelena Lihovceva Cara Black Magdalena Maleeva 6–3, 6–4 10. 2004. március 6. Qatar Total Open, Doha Kemény Jelena Lihovceva Janette Husárová María José Martínez Sánchez 7–6(4), 6–2 11. 2005. január 28. Australian Open, Melbourne Kemény Alicia Molik Lindsay Davenport Corina Morariu 6–3, 6–4 12. 2005. április 3. NASDAQ-100 Open, Miami Kemény Alicia Molik Lisa Raymond Rennae Stubbs 7–5, 6–7(5), 6–2 13. 2006. június 24. Hastings Direct International Championships, Eastbourne Fű Amélie Mauresmo Liezel Huber Martina Navratilova 6–2, 6–4 14. 2009. április 5. Sony Ericsson Open, Miami Kemény Amélie Mauresmo Květa Peschke Lisa Raymond 4–6, 6–3, [10–3] 15. 2012. január 27. Australian Open, Melbourne Kemény Vera Zvonarjova Sara Errani Roberta Vinci 5–7, 6–4, 6–3 16. 2013. október 20. Kreml Kupa, Moszkva Kemény (f) Samantha Stosur Alla Kudrjavceva Anastasia Rodionova 6–1, 1–6, [10–8]
Elveszített döntői (15) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2002. szeptember 29. Wismilak International, Bali Kemény Arantxa Sánchez Vicario Cara Black Virginia Ruano Pascual 2–6, 3–6 2. 2002. október 6. AIG Japan Open, Tokió Kemény Arantxa Sánchez Vicario Aszagoe Sinobu Mijagi Nana 4–6, 6–4, 4–6 3. 2003. szeptember 5. US Open, New York Kemény Martina Navratilova Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 2–6, 3–6 4. 2004. január 30. Australian Open, Melbourne Kemény Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 4–6, 3–6 5. 2004. február 28. Dubai Tennis Championships, Dubaj Kemény Jelena Lihovceva Janette Husárová María José Martínez Sánchez 0–6, 6–1, 3–6 6. 2004. március 21. Pacific Life Open, Indian Wells Kemény Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 1–6, 2–6 7. 2004. április 4. Nasdaq-100 Open, Miami Kemény Jelena Lihovceva Nagyja Petrova Meghann Shaughnessy 2–6, 3–6 8. 2004. június 4. Roland Garros, Párizs Salak Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 0–6, 3–6 9. 2004. június 19. Hastings Direct International Championships, Eastbourne Fű Jelena Lihovceva Alicia Molik Magüi Serna 4–6, 4–6 10. 2004. szeptember 10. US Open, New York Kemény Jelena Lihovceva Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 4–6, 5–7 11. 2004. szeptember 19. Wismilak International, Bali Kemény Arantxa Sánchez Vicario Anasztaszija Miszkina Szugijama Ai 3–6, 5–7 12. 2005. március 5. Dubai Duty Free Women’s Open, Dubaj Kemény Alicia Molik Virginia Ruano Pascual Paola Suárez 7–6(7), 2–6, 1–6 13. 2005. július 1. Wimbledon, London Fű Amélie Mauresmo Cara Black Liezel Huber 2–6, 1–6 14. 2006. február 26. Dubai Duty Free Women’s Open, Dubaj Kemény Nagyja Petrova Květa Peschke Francesca Schiavone 6–3, 6–7(1), 3–6 15. 2007. február 24. Dubai Duty Free Women’s Open, Dubaj Kemény Alicia Molik Cara Black Liezel Huber 6–7(6), 4–6
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2002 2. kör Iroda To’laganovaSelejtező(Q2)Selejtező(Q2) 3. kör S Farina Elia 2003 1. kör Venus Williams 1. kör Meghann Shaughnessy Negyeddöntő J Henin-Hardenne 3. kör Kim Clijsters 2004 3. kör J Henin-Hardenne 4. kör A Miszkina 1. kör Virginie Razzano Győzelem J Gyementyjeva 2005 Negyeddöntő M Sarapova 4. kör J Henin-Hardenne Negyeddöntő Lindsay Davenport 1. kör J Bicskova 2006 4. kör Lindsay Davenport Döntő J Henin-Hardenne 3. kör Li Na 4. kör Jelena Janković 2007 4. kör Sahar Peér Negyeddöntő Ana Ivanović Negyeddöntő Venus Williams Döntő Justine Henin 20083. kör A Radwańska Elődöntő Gyinara Szafina 4. kör A Radwańska 3. kör Katarina Srebotnik 2009Negyeddöntő Serena Williams Győzelem Gyinara Szafina 3. kör Sabine Lisicki 4. kör Caroline Wozniacki 20104. kör Nagyja Petrova 3. kör M Kirilenko 2. kör Anastasia Rodionova 4. kör Dominika Cibulková 20114. kör Francesca Schiavone Negyeddöntő Marion Bartoli 3. kör Yanina Wickmayer 4. kör Caroline Wozniacki 20123. kör Sabine Lisicki 4. kör Sara Errani 1. kör Yanina Wickmayer− 2013Negyeddöntő V Azaranka Negyeddöntő Serena Williams− 3. kör Flavia Pennetta 20141. kör E Szvitolina Negyeddöntő Simona Halep 1. kör ML de Brito 1. kör Marina Eraković 20151. kör Caroline Garcia 2. kör Francesca Schiavone 2. kör Kristýna Plíšková 1. kör Kristina Mladenovic 20162. kör K Bondarenko 4. kör Garbiñe Muguruza 4. kör Serena Williams 2. kör Caroline Wozniacki 20174. kör A Pavljucsenkova4. kör Caroline WozniackiNegyeddöntő Garbiñe Muguruza 2. kör Nara Kurumi 2018− 1. kör Garbiñe Muguruza 1. kör Barbora Strýcová 1. kör Venus Williams 2019−1. kör Kristína Kučová1. kör Alison Van Uytvanck1. kör Kristie Ahn 20202. kör Camila Giorgi1. kör A Pavljucsenkovaelmaradt− 20212. kör Belinda Bencic1. kör V Azaranka1. kör L Pattinama Kerkhove
Páros