Nagyzerind (vagy Nagyzerénd, ) falu Romániában, Arad megye északnyugati részén.
Földrajzi áttekintés A Fekete-Körös alsó szakasza mentén, a bal partján terül el, a Kétkörösközben.
Zsámboki János 1579-es mappájának egy térképén már szerepel a Körösköz megjelölés. A megnevezés kettős értelemben használatos. Tágabb értelemben a három Körös és Berettyó által közrezárt síkságot, szűkebb értelemben pedig a Fehér- és a Fekete-Körös közét jelenti. A középkorban Kétkörösköznek is nevezték, a 18. századtól az Erdőhát megnevezést is használták. Az erdőhegyi születésű Kerekes Ferenc a Lúdas Matyi kiadásához költött „elöljáró beszéd”-ében 1815-ben ezt írja: „Nekem egy szomszédom hozta Erdőhátról, vagy honnan…”.
Nagyzerind Kisjenőtől 12 kilométerre, Nagyszalontától, Arany János szülőhelyétől 24 kilométerre, Arad és Nagyvárad között félúton található. Magyarországról tekintve a Tiszántúlon fekszik.
A Körösközi-síkság a negyedidőszakban alakult ki, tavi és a folyóvízi lerakódások eredménye. Az akkori üledékek az egész síkságot befedik: agyag, agyagos homok, finomabb homok, kavics. Az utolsó két évszázadban épített vízgyűjtő, vízvédelmi rendszerek és öntözőcsatornák fokozták a Körösköz természetes feldaraboltságát. A terület sajátságos formája a zsombék, amely kis mélységű (30–40 cm) bemélyedésekből és szigetszerű kiemelkedésekből áll.
Nagyzerind és környezete éghajlatát tekintve mérsékelt szárazföldi, átmeneti jellegű, de az éghajlati viszonyokban óceáni, mediterrán és kelet-európai hatások is érvényesülnek. Átlaghőmérséklete + 10,1 °C, az átlagcsapadék pedig 600 mm körül van.
Zerinden az altalajvíz szintje 2–5 m mélység között változik, helyenként a földfelszínt is megközelíti.
A Fekete-Körös szabályozása
A község a Fekete-Körös partján terül el, amely a Körösök közül Romániában a legnagyobb vízgyűjtő területtel rendelkezik (4476 km²).
A Körösök szabályozása 1613-ra nyúlik vissza, de csak 1823-ban született meg a partosítás terve, melyet 1843-tól kezdenek megvalósítani. Többször is megemelték a part magasságát, például 1970 után is, ekkor a part belső oldalát ki is betonozták.
A községre a legnagyobb veszélyt a tavaszi esőzések jelentik, amelyek egybeesnek a hegyvidéki hóolvadássokkal. Többször is fenyegetett árvízveszély (1970, 1974, 1980, 1998). 1879-ben, a víz be is tört a falu egy részébe. 1925-ben karácsonykor a Fehér-Körös fogta körbe a községet, majd 2000-ben Zerind határát öntötte el.
Történelmi áttekintés Nevének eredete Nagyzerénden él Arad megye legősibb, tősgyökeres magyarsága, annak ellenére, hogy történelmi-természeti pusztítások, falupusztulások, vissza- és újratelepülések sorozatát élte át.
Nagyzeréndet 1169-ben említették először.
A Zerind név megőrizte mindvégig ősi jellegét: 1169-ben villa Zerend, 1332–37-ben sacerdos de villa Zelend (Zerind falu papja), 1483-ban Zelend, 1512-ban Nagyzelend, 1552-ben kihangsúlyozzák nagyságát is: Nagy Zerend. 1567–79 között Nagyzerinde (török defter), 1771–ben Nagyzerind, 1828-ban Nagyzerénd, 1851-ben és 1913-ban Nagyzerind.
A község névadója, Tar Zerind, a lázadó Koppány édesapja, aki nemcsak somogyi, hanem bihari dukátus is volt. A község megnevezéséről egy népmonda is szól:
Birtokviszonyok A lakosság gyarapodását a jobbágytelki adatok is mutatják. 1552-ben 11 jobbágytelek volt a község birtokába. 1559-ben 9 család között oszlik meg 42 jobbágy telke, majd 1567-ben 46, 1579-ben 43 jobbágytelekről számolnak be a török defterek. Ebben az időben fejlett állattartás is jellemzi: sertéseken kívül, méhcsaládokat is tartanak, és 720 juhot írtak össze. 1720-ban a kamara 42 családot, 1742-ben 48-at, 1746-ban 71 családot tartottak számon. Az 1771-es úrbérrendezéskor 89 jobbágy, 19 házas, és 10 házatlan zsellér lakta. Az 1828-as összeíráskor a faluban 118 telkes jobbágy, 135 házas, 4 házatlan zsellér, 10 szolga és egy mesterember élt. 1851-ben Zerind határa 9162 holdból állt.
A 18–19. században Zerind város volt, ahogy azt több okirat is tanúsítja. Ekkor volt itt postakocsi-állomás is. Az Arad-Simánd-Zerind- Nagyszalonta útvonalon bb. 24 kilométerenként volt postakocsi állomás.
A lakosság gyarapodott, annak ellenére, hogy igen gyakran váltogatták egymást a földbirtokosok. 1326-ban Salánky-birtok volt, 1473-ban Báthory, 1483-ban Telegdy István tulajdona, majd 1512-ben megveszi az itt lévő Gyulafyak részét is. 1552-ben a Kackffyaké.
1558–ban nagyzelindi Buda Miklós halálával Siklósy István, Pattantyús Balázs és Keresheli János birtokába került a község. 1593-ban Ábrahámfy János tulajdona lett. 1561-ben kilenc birtokosa volt: Buda, Szokoly, Kutassy, Ártándy, Toldy, Sas, Zay, Gerzseny, Nagy családok. 1579-ben Ártándy Kelemen után Hagymási Kristóf lett a környék ura, majd 1580-ban Bocskay István. 1662-től Trombitás Istvánné, Zsoldos Istvánné és Gombos György birtokai voltak Zerind részei.
1732–1740 közt Rinaldo de Modena herceg tulajdona, majd 1818-ig kamarai birtok, akkor József nádor főherceg tulajdonába kerül, és 1919-ig a Habsburgok birtoka maradt.
A történelmi dokumentumok szerint 1331-ig rabszolgaság volt, és azután következett csak a jobbágyság, ami még nem jelentett szabadságot. A jobbágyok a földesúrnak kilencedet, az egyháznak tizedet fizettek. A környék hatalmas erdőségei és a mocsarak miatt kevés volt a megművelhető földterület. Az 1700-as években azonban megengedték az erdőirtást, aminek következtében földhöz jutott Zerind népe.
1818 után, amikor József főhercegé lett a térség ura, sor került a határrendezésre is, amelynek során sok jó minőségű szántóföld helyett rosszabbakat mértek ki a jobbágyoknak. Emiatt a nagyszintyei, ágyai, tőzmiskei, feketegyarmati, zerindi parasztok úrbéri pert indítottak, de hiába.
Az 1848-as jobbágy-felszabadító törvények a telkes jobbágyokat szabaddá tették, de a zsellérek ugyanúgy föld nélkül maradtak. 1908-ban a zerindi föld nélküli lakosok kérelemmel fordultak Ferenc Józsefhez, hogy az Erdő-dűlő, Posta-kert, Görög-kert és Gyepű-dűlő földeket jutányos áron adja át nekik.
Az 1922-es földreform valamelyest segített a földnélküli lakosságon, de a második világháború után, az 1950-es években lezajlott kollektivizálás során ismét magántulajdon nélkül maradtak. Földosztásra ismét, csak a rendszerváltás után, 1991-től került sor.
Számos puszta, falu pusztult el Zerind határában, például Békás-Ősi-puszta, amelynek földjét a környező falvak felosztották egymás között. De 1913-ban említették még Bedőszeget, Fesetet és Gelvácsot is. Fesetre 1921-ben telepítettek román családokat, de az 1960-as évek egyik árvize elpusztította a falut és lakosait Szentannára telepítették át. Feset földjét ma Feketegyarmat használja gabonatermesztésre.
A gazdaság alakulása Zerind határ nevei ma a következők: Báránytó, Halastó, Dögkerti bánom, Gyepű, Csárdazug, Fáskert, Szőlőskert (régen Kéterdő), Kutyahely, Kenderföld, Határoldal, Kétlapos, Újkút, Hosszúrét, Fűzfáshíd, Petrányi dűlő, Gál kert, Ősi- puszta, Nyílás, Sós kút, Rövid föld, Nagyhányós, Gál hányós, Németkalap, Patkó, Lencseszeg, Hosszúkerek, Stekli, Hétházhely, Falualji- bánom, Kőhídi- bánom, Kaszáló, Pályi-tanya, Bugyogó, Bejec, Sziki kút, Cserépszín, Libalegelő, Disznókút, Túl a Körös.
Minden határrésznek megvolt a maga funkciója, a sóskúti legelőn és a Sziki kútnál legelt a falu csordája, Nagyhányóson a ménes és a gulya, míg Kétlaposnál az ökörcsorda. A Disznókútnál a csürhe, a Kaszálón és a Hosszúréten a birka legelt. A Cserépszínnél és a Libalegelőn a libák legeltek, és ezek a zerindi kövér libák számos város piacain keresettek voltak. Zerinden, mint ahogy a 19. században máshol is, a kereskedők főként a zsidók voltak, és csak a legjobb árut vették át. De mivel a zerindi libák jó minőségűek voltak, 2-3 helyen is volt libaátvevő hely. Azokat a libákat, amiket nem vettek át a zsidók, vitték a nagy városok piacaira.
Főképpen búzát, kukoricát, cukorrépát, takarmánynövényeket, napraforgót, és régebben seprűcirkot és gyógynövényeket is termesztettek.
Zerind határában termett nád és gyékény a nádat házak falához, kerítésekhez, házfedélnek, vagy tüzelőanyagnak is használták. A gyékényből szőnyeget fontak. Halászattal is foglalkoztak, de ölfaszállítással és faszerszámkészítéssel (talicskát és jármot főleg), kosárfonással, seprűkötéssel és gyógynövénygyűjtés- és szárítással is.
Gyógynövényszárítással először az 1932–33-as években foglalkoztak, majd néhány év múlva Steiner Elemér és Richter Vilmos is próbálkozott borsos menta, körömvirág és koriandertermesztéssel. 1955–60 között még volt a faluban koriander és majoránnatermesztés, később pedig székfű, de ez a foglalkozás fokozatosan eltűnt.
Demográfia A község első lakói kunyhójukat, vert falú majd vályogházukat főleg náddal, vagy szalmával fedték. Az egykori házak rendszerint három főhelyiségből álltak: az utcai szoba volt a „nagyház”, a középső a „szabadkéményes konyha” vagy „pitvar”, hátul pedig a „kis ház” búbos kemencével, melyet a konyhából fűtöttek. Az eresz alatt fatornácos gang, a végében kamra. Rendszerint a lakóházak meghosszabbításában volt az istálló. Később, a módosabb parasztok, külön álló istállót, ólakat, gabonást, górét építettek.
A község lakóinak családnevei a 16. századtól nyomon követhetőek, 1559–61 közöttről ismert a Buda, Szokoly, Kutassy, Földesyy, Nagy stb. családnevek. 1567–79 közötti időszakból, Káldy Nagy Gyula 1963–64-es isztambuli levéltári kutatásai alapján, az összeírások szerint Zerindről 12 év alatt eltűnt 15 és megjelent 11 új családnév. Ilyen a Mészár és Ács családok időleges eltűnése. Az utóbbi család két leszármazottja a 17. században nemesi oklevelet kapott I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől. Továbbá 1746-ból is ismertek a családnevek.
Érdekes a férfi személynév használat a török összeírások idején. Gyakoriság szerint 1567-ben 10, 1579-ben 16 János nevezetű élt Zerinden. Ugyanekkor István 9-7, Gergely 8-8, Márton 3-6, Gáspár 6-2, Mihály 5-3, Péter 5-3, Benedek 3-5, Máté-Mátyás 4-3, Miklós 4-1.
A népesség számbeli alakulása változatos volt az idők folyamán.
Pontos adatok 1857-ből származnak, amikor 1988-an laktak a községben, majd 1870-ben 2049-en, 1880-ban, pedig 1902-en, 1890-ben Zerinden 2159, 1913-ban 2637. Az első világháborút követően, az 1930-as években 2355 lakos volt, 1941-ben 2590, 1956-ra jelentős csökkenés következett be (1844 fő), 1966-ban 1579-en, 1977-ben 1314-en, 1978-ban 1300-an élnek Zerinden.
Az 1989-es rendszerváltás után a népességapadás egyre nagyobb méreteket öltött, ennek oka az alacsony születésszám és a közeli városokba való költözés volt. 1992-ben 1015-en, míg 2000-ben 952 lakosa volt a községnek. A 2002-es népszámlálási adatok szerint 897 lakosa volt. A fokozatos lakosságcsökkenés azonban kezd megállni. A rohamos Magyarországra vándorlás is csökkent, és egyre kevesebben költöznek be faluról városra, sőt inkább városról költöznek ki Zerindre. Oka ennek a közelben lévő gyár mint jó munkalehetőség, és a szomszédos város, Kisjenő munkahelyeire sem okoz már gondot a közlekedés. Az utóbbi években rohamosan fejlődött Zerind infrastruktúrája is, az épületeket felújították, a közterületek megszépültek.
Rövid története Zerindnek viharos történelme volt. 1241-ben a Váradot megtámadó Kádán tatár kán serege az Arad felé menekülő lakosság nyomába eredt, útközben kifosztva az útbaeső falvakat is. Feketegyarmat és feltételezzük, hogy Nagyzerind népe is részt vett ekkor a „nadabi sziget” tatár elleni védelmében. 1244-ig voltak Arad megye területén a tatárok, és folyamatosan pusztították a környéket.
1285-ben Kun László uralkodása alatt másodszor is betörtek a tatárok erre a vidékre, és ismét kifosztották a falvakat.
1346-ban sáskák és egérfélék özönlötték el az egész környéket, és valójában az egész országot.
1380-ban nagy szegénység és éhínség pusztított és a megye területén szokatlan földrengések, arról viszont nincs adatok, hogy Zerinden lett volna földindulás. 1395-ben, Zsigmond király uralkodása alatt, először törtek be a törökök az országba, és pusztították a falvakat.