Eiben István György (Budapest, 1902. december 21. – Budapest, 1958. október 23.) Kossuth-díjas magyar operatőr.
Életpályája Tizennégy évesen (1916) már a filmszakmában dolgozott, a Kinoriport-nál volt laboráns. Bécsi József segédoperatőre volt, 1919-től pedig önálló filmoperatőr volt. Első önálló filmje a A lélekidomár (1919) volt. 1929-től a Hunnia Filmgyár filmoperatőre, 1942-től pedig főoperatőre lett. 1952-től haláláig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Házastársa Bogár Klára, Bogár Gyula és Stern Linda lánya volt, akivel 1928. augusztus 5-én Budapesten kötött házasságot.
Munkássága Több, mint 150 filmet fényképezett, ő volt az operatőre 1931-ben az első magyar hangosfilmnek, a Kék bálványnak, és a második világháború utáni első játékfilmnek a Tanítónő címűnek is. Erőssége a műtermi beállítás, a fény- és árnyékhatások érzékletes kihasználása. Több német forgatócsoportban is dolgozott.
Filmjei Némafilmek
Hangosfilmek
Emlékezete jobbra|bélyegkép|265px|Emléktáblája Budapest II. kerületében Tiszteletére emléktáblát helyeztek el Budapest II. kerületében.
További információk Filmkatalógus.hu Eiben István fényudvara (magyar dokumentumfilm, 40 perc, 2002)
Jegyzetek
Források
Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 284.-285. old.
Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek