Daniel Alves da Silva, ismertebb nevén Dani Alves (Juazeiro, 1983. május 6. –) olimpiai bajnok brazil válogatott labdarúgó,

Pályafutása Bahia Daniel Alves da Silva 1983-ban született Juazeiro városában, Brazíliában és a helyi labdarúgóklubban kezdte meg pályafutását és itt ismerkedett meg a foci alapjaival.

1998-ban az Esportivo Clube Bahia figyelt fel rá, és 2001-ben szerződtette is a tizenhét éves focistát, tízmillió reist fizetve ki érte a Juazeiro SC-nek. A 2001–2002-es szezonban 25-ször lépett pályára, és 2 gólt rúgott.

Sevilla Alvés 2002-ben Európába, Spanyolországba költözött, még csak kölcsönbe jött a Sevillához, ám utána végleg megvásárolták. 2002–2003-ban inkább jobb szélsőként szerepeltette, mint sem védőként, ám a következő szezonban már jobb bekként játszott. Remekül játszott, 11 meccs alatt mindössze egyszer maradt ki, többi alkalommal kezdő volt. Első gólját a Sevilla színeiben a Real Madrid ellen szerezte.

Alvés abban az időben nagyon kapós volt az átigazolási piacon, sokáig úgy volt, hogy a Chelsea játékosa lesz, ám azon a nyáron nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, s még egy évig maradt az andalúz gárdánál. 2007–2008-as szezon második felében szinte biztossá vált, hogy elhagyja Sevillát, már csak az volt a kérdés, hogy hova igazol.

Barcelona 200px|balra|bélyegkép|Lionel Messi és Alves (a háttérben) a 2011-es klubvilágbajnokság döntőjében. Sokszor nyilatkozta, hogy Spanyolországban képzeli el jövőjét, s ennek rendje és módja szerint bejelentkezett érte a Real Madrid és a Barcelona is. 2008. július 2-án végül az FC Barcelona lett a befutó. Mikor eligazolt, sírva hagyta el a Sevillát és elmondta, szívesen lenne még a jövőben a klub játékosa. Átigazolási ára 23 millió angol font volt, amely egyéb bónuszok után plusz 7 millióval nőhetett megszabott feltételek teljesülése esetén. Alves volt a katalánok addigi legdrágább hátvédje.

A Bajnokok Ligája harmadik fordulójának selejtezőjében, 2008. augusztus 13-án, a lengyel Wisła Kraków ellen debütált a klub színeiben és az európai porondon. 2008. augusztus 31-én, a Numancia vendégeként a szezonnyitóján mutatkozott be a spanyol élvonalban, a La Ligában. Sárga lapos eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a BL-döntőt, ahol csapata 2–0-ra legyőzte az angol Manchester United csapatát. A 2008–2009-es idényben összesen 34-szer lépett pályára és 5 gólt lőtt.

Második szezonjában megnyerte a 2009-es Klubvilágbajnokságot az argentin Estudiantes ellen 2–1-re. A 2010–2011-es kiírásban Alves nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Barcelona megszerezze sorozatban harmadik bajnoki címét.

2011. május 28-án játszotta első Bajnokok Ligája döntőjét, amikor a Barca 3–1-re legyőzte a Manchester Unitedet a Wembley Stadionban, és ezzel megnyerte negyedik európai kupáját.

A 2011–2012-es bajnokságban a csapat szerelésében megnyerte a spanyol Király-kupát és a Klubvilágbajnokságot is. Egy szezonnal később, a 2012–2013-asban negyedszer nyerte meg a Liga-bajnoki címet, öt Barcelonában töltött éve során.

2013–2014-ben Alves 22-es számú mezt viselt, amelyet korábban barátja, Eric Abidal hordott, akinek felajánlotta, hogy adományozza a mája egy részét a májrákos játékos kezelése során.

2015. június 6-án a 2015-ös Bajnokok Ligája döntőjében lépett pályára a gránátvörös-kék színekben, amikor a klub megnyerte ötödik európai kupáját, az olasz Juventust 3–1-re legyőzve a berlini Olimpiai Stadionban. Ezzel a Barca lett az egyetlen klub a történelemben, amely triplázni tudott, vagyis a hazai bajnokság, a hazai kupa után a BL-t is megtudta nyerni egy szezonon belül. Gerard Piqué, Xavi, Lionel Messi, Andrés Iniesta, Sergio Busquets, és Pedro után az egyetlen játékos lett, aki mindkét triplázó csapat tagja volt.

2015. június 9-én kétéves szerződéshosszabbítást írt alá a Barcelonával, így 2017. június 30-ig a klubnál marad. A kontraktus további egy évvel meghosszabbítható volt.

Miután a Barcelona kikapott a rivális, Atlético Madridtól a 2015–2016-os BL-idény negyeddöntőjében, Alves felvett egy bizarr videót, melyben barátnőjének, Joana Sanznak adja ki magát és a szurkolókat vigasztalja a vereség után. Ezt követően Luis Enrique menedzser kitette a Valencia elleni bajnokira készülő keretből.

2016. június 2-án Roberto Fernández, a Barcelona technikai igazgatója bejelentette, hogy Alves nyolc év után a nyáron elhagyja a klubot. A szerződéséből ugyan még több mint bő egy év hátra volt, egy záradék lehetővé tette, hogy azonnal és szabadon igazolhatóként távozzon.

Juventus 2016. június 27-én a Juventus bejelentette, hogy kétéves szerződést ír alá Alves-szel, egy harmadik évre szóló opcióval. A 23-as mezszámot viselte. Augusztus 20-án mutatkozott be a Juventusban a Fiorentina elleni 2–1-re megnyert meccsen a Serie A-ban. Szeptember 21-én Alves megszerezte első gólját a Cagliari elleni 4–0-ra megnyert hazai mérkőzésen. November 27-én lábtörést szenvedett a Genoa elleni 3–1-es vereségében. Alves csereként tért vissza sérüléséből az Internazionale elleni 1–0-s Derby d'Italia-győzelem rangadó során, 2017. február 5-én.

2017. május 9-én egyszer volt eredményes, emellett gólpasszt adott Mario Mandžukićnak, amikor a Juventus 2–1-re legyőzte az AS Monacót, így bejutott a 2017-es Bajnokok Ligája döntőjébe. Május 17-én Alves megszerezte a nyitógólt a Lazio ellen 2–0-ra megnyert 2017-es olasz kupa döntőben. Június 3-án harmadik Bajnokok Ligája döntőjében szerepelt, amikor a Juventus 4–1-re kikapott a Real Madrid ellen a cardiffi Millennium Stadionban.

2017. június 29-én szerződését közös megegyezéssel felbontották. Összesen 33 alkalommal lépett pályára a zebracsíkos szerelésben és nyert egy olasz kupát, egy olasz szuperkupát és egy olasz bajnokságot.

Paris Saint-Germain 180px|jobbra|bélyegkép|Alves a PSG mezében 2018-ban. 2017. július 12-én ingyenes átigazolással csatlakozott a francia Paris Saint-Germainhez (PSG), és kétéves szerződést írt alá. Július 29-én mutatkozott be a klubban a 2017-es francia szuperkupában, egyszer volt eredményes, és segítette Adrien Rabiot győztes gólját a 2016–2017-es szezon bajnoka, az AS Monaco elleni 2–1-es győzelmében. Augusztus 5-én segített Edinson Cavaninak a PSG első góljában a 2017–2018-as Ligue 1-es szezonban, amikor 2–0-ra legyőzték az Amiens-t hazai pályán, a Parc des Princesben.

2018. május 8-án kezdett a francia kupa döntőben és 2–0-ra legyőzték az alacsonyabb osztályú Les Herbiers-t. A 86. percben Thomas Meunier váltotta, mivel megsérült.

2018. augusztus 28-án Alves az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésben bejelentette, hogy 32-ről 13-ra változtatja a mezszámát, tisztelegve a négyszeres brazil világbajnoki győztes, Mário Zagallo előtt.

Miután a klubbal kötött szerződése 2019. június 30-án lejárt és azt nem hosszabbították meg, ingyen elhagyta az egyesületet.

São Paulo 2019. augusztus 1-jén visszatért hazájába, Brazíliába és a São Paulo bejelentette 2022 decemberéig tartó szerződésének aláírását. Bemutatására a Morumbi Stadionban került sor, ahol körülbelül 44 000 szurkoló fogadta. Érzelmes gondolatokkal mutatkozott be a drukkerek és a klubvezetés előtt. Érkezésekor a 10-es mezszámot kapta meg, emellett szinte rögtön csapatkapitánnyá nevezték ki. 2019. augusztus 18-án debütált, és megszerezte az egyetlen gólt a Ceará elleni 1–0-s bajnokin, hazai közönség előtt.

Pályafutása során a legtöbb csapatában sokáig jobbhátvédként szerepelt, a São Paulóban viszont inkább rendre középső középpályásként küldte pályára Fernando Diniz vezetőedző 2019 és 2021 között.

2021-ben az új menedzser, Hernán Crespo újból védekező szerephez juttatta Alvest és jobb oldali szélsőként játszotta. Ezzel egy időben a kapitányi karszalagot João Mirandának adta, aki egy évtized után tért vissza a klubhoz. Májusban megszerezte egyetlen bajnoki címét a klubbal és pályafutása 42. sikerét, a Campeonato Paulistát, – vagyis a Paulista első osztályú bajnokságot, melyet csak São Paulóban rendeznek meg. Ezzel egyben véget is ért São Paulo FC 8 éves trófea nélküli időszaka.

2021. szeptember 10-én Alves képviselői közölték az egyesülettel, hogy a kifizetetlen járadékok és egyéb képhasználati jogok miatt a játékos többé nem áll majd rendelkezésre. Szerződését hat nappal később hivatalosan is felbontották. Hosszas tárgyalássorozat után a klub és a játékos megegyeztek, hogy havi 400 000 R$-t fizet Alvesnek a következő 5 évben, 2022 januárjától kezdődően. Valamint egyéb tartozásokat is rendeznek, melyek a különböző időszakokban halmozódtak, többek között a szerződéskötéskor elmaradt plusz 18 millió R$-t, amelyet akkor a São Paulo pénzügyi nehézségei miatt képtelen volt megadni neki.

Visszatérés Barcelonába 2021. november 12-én korábbi csapattársa, az FC Barcelona edzőjének, Xavi kezdeményezésére szerződést kötöttek vele a 2021–2022-es évad végéig. 2021 decemberében másodszor debütált a Blaugranában egy barátságos, Diego Maradona tiszteletére rendezett mérkőzésen, a Boca Juniors ellen. Egyéb okok miatt csak 2022 januárjától vált elérhetővé a csapat hivatalos mérkőzésein. 2022. január 5-én debütált újból hivatalos mérkőzésein, a spanyol kupában (Copy del Rey), a 2–1-re legyőzött Linares Deportivo ellen. Február 6-án gólt szerzett, gólpasszt adott Jordi Albának és kiállították egy Yannick Carrascóval szemben elkövetett szabálytalanság miatt egy meccsen belül, a 4–2-re megnyert rangadón az Atlético Madriddal szemben.

2022. június 15-én a hivatalos Instagram-oldalán közzétett bejegyzésben bejelentette, hogy másodszor is elhagyja a csapatot. Összesen, mindegyik időszakát figyelembe véve 408 meccsen lépett pályára az egyesület színeiben, amellyel a második legtöbbet szereplő külföldi játékos lett és nála csak Lionel Messi játszott többet.

Pumas UNAM 2022. július 23-án Alves egyéves szerződést írt alá a mexikói ligában (Liga MX) szereplő UNAM (Club Universidad Nacional) klubbal.

2023. január 20-án szerződést bontott vele a klub szexuális zaklatási vádak miatt.

Magánélete 2024. február 22-én Barcelonában elítélték egy nő megerőszakolásáért. Négy és fél év börtönbüntetést kapott. Az eset 2022. december 31-én történt egy barcelonai klubban, 20 nappal később tartóztatták le, miután január 2-án feljelentést tett az áldozata. Spanyolországban nemi erőszak vádjáért akár 15 évnyi börtönbüntetést is kaphat az elkövető, Alves ellen az állam kilenc évet kért. Elítélésekor figyelembe vették, hogy a labdarúgó 150 ezer dollárt ígért az áldozatnak, az ügy kimenetelétől függetlenül. Alves többször is megváltoztatta vallomását, eredetileg azt mondva, hogy nem ismerte a nőt, majd azt, hogy a klub mellékhelyiségében találkoztak, majd végül, hogy mindketten beleegyeztek a közösülésbe. A bíróság döntése szerint ez nem így történt, a nő többször is nemet mondott a labdarúgónak.

Sikerei, díjai Klubcsapatokban

Bahia Copa do Nordeste: 2002

Sevilla Copa del Rey: 2006–07 Supercopa de España: 2007 UEFA-kupa: 2005–06, 2006–07 UEFA-szuperkupa: 2006

Barcelona La Liga: 2008–09, 2009–10, 2010–11, 2012–13, 2014–15, 2015–16 Copa del Rey: 2008–09, 2011–12, 2014–15, 2015–16 Supercopa de España: 2009, 2010, 2011, 2013 Bajnokok ligája: 2008–09, 2010–11, 2014–15 UEFA-szuperkupa: 2009, 2011, 2015 FIFA-klubvilágbajnokság: 2009, 2011, 2015 Világbajnokság:2014

Juventus Serie A: 2016–17 Coppa Italia: 2016–17

Paris Saint-Germain Ligue 1: 2017–18, 2018–19 Coupe de France: 2018, döntős: 2019 Coupe de la Ligue: 2017–18 Francia labdarúgó-szuperkupa: 2017, 2018

São Paulo Campeonato Paulista: 2021

A válogatottban

Brazília Copa América: 2007, 2019 Konföderációs kupa: 2009, 2013

Brazília (olimpiai) Olimpiai játékok: 2020

Brazília U20 U20-as világbajnokság: 2003

Egyéni Campeonato Paulista – a torna csapata: 2020 U20-as világbajnokság – bronz ball:2003 UEFA-kupa – MVP: 2005–06 UEFA-szuperkupa – Man of the Match: 2006 UEFA – Az év csapata: 2007, 2009, 2011, 2015, 2017 ESM – Az év csapata: 2006–07, 2008–09, 2009–10, 2010–11, 2011–12 FIFPro: 2009, 2011, 2012, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018 FIFA FIFPro World11 2nd team: 2014 La Liga-díjak – A szezon védője: 2008–09