bélyegkép|jobbra|250px|Prosztata középen a húgycsővel (az ondóvezeték (ductus deferens) és ondóhólyag feltüntetésével) bélyegkép|jobbra|250px|A prosztata és a környező szervek

A prosztata vagy dülmirigy a férfi belső nemi szervekhez tartozó nemi mirigy. Felnőtt férfiaknál kb. 20 g tömegű, szelídgesztenye nagyságú szerv. A húgyhólyag alatt helyezkedik el, az abból kiinduló húgycsövet körülvéve. Az általa termelt váladék, a prosztataváladék a hímivarsejtekkel és az ondóhólyag váladékával együtt képezi a hím nemi váladékot, az ondót.

A húgycsőnek ez a szakasza különösen kritikus helyzetű, mivel áthalad a prosztatán, így a prosztataállomány jó- vagy rosszindulatú megnagyobbodása esetén is összenyomódik, ami vizelési nehézséget, vagy teljes vizelési képtelenséget idéz elő. A hólyagban pangó vizelet előbb-utóbb befertőződik, amit a vizelet leeresztésére szolgáló szúrcsapolások is elősegítenek. A hólyag fertőzöttsége idővel feljuthat a vesemedencékhez is, és ráterjedhet a veseállományra. A vesét egyébként is megterheli a vizeletpangás miatti nehézkes ürülés.

Belső szerkezete bélyegkép|balra|250px|A prosztata szövettani képe

Állományának egy jelentős részét jól fejlett, hálózatos, tömött simaizomtömeg teszi ki, ebbe ágyazottan találhatók a csőszerű és kerekded szerkezet kombinációját mutató (tubolo-alveoláris) szerkezetű mirigyvégkamrák. A prosztatát erős kötőszöveti tok veszi körül, felső szélesebb része érintkezik a húgyhólyaggal. A mirigyvégkamrák elhelyezkedés és kórtani viselkedés szempontjából sem azonos értékűek. A húgycsövet minden oldalról körülvevő apróbb mirigyek a nyálkahártyai (mucosus), az egész húgycsövet körülvevő mirigyek a nyálkahártya alatti (submucosus) mirigyek, mélyebben a prosztata állományában vannak a fő mirigyek. Az utóbbi két csoport kivezetőcsövei a húgycső prosztatai szakaszának hátsó részén található hosszúkás kiemelkedés (colliculus seminalis) két oldalán lévő barázdákba nyílnak több nyílással. Ugyanide nyílnak a here kivezetőcsöveinek (ductus deferens) és az ondóhólyagoknak (vesicula seminalis) a közös kivezetőcsövei (ductus ejaculatorius).

Funkciója A prosztata termeli és tárolja az enyhén lúgos kémhatású (7,29 pH-értékű) prosztataváladékot, mely az ejakuláció során távozó ondónak kb. 20%-át adja. A prosztata váladéka elősegíti a hímivarsejtek (spermium) mozgását, emellett a lúgos kémhatású áttetsző színű váladék segít semlegesíteni a női hüvely savas kémhatású közegét, ezzel biztosítja a hímivarsejtek (spermiumok) életképességét. A prosztata simaizomzata szerepet játszik az ejakuláció alatt távozó ondó kilövellésében. A prosztata felszínét borító idegvégződések a prosztata összehúzódása alatt bekövetkező stimulációja hozzájárul az ejakulációt kísérő kéjérzethez (orgazmus). A herék műtéti eltávolítását (orchiectomia) követően a szexuális vágy mértékének lecsökkenése ellenére a prosztata változatlanul működőképes marad. Orgazmus esetén ugyanúgy elzárja a húgycsövet, azonban csak a maga által termelt váladékot lövelli ki magából, aminek a szaga kevésbé markáns és színe átlátszó.

Női prosztata A nőknek is van prosztatájuk. A Skene-féle (paraurethralis) mirigyeket a Terminologia Anatomica karbantartásáért felelős nemzetközi testület 2002-ben hivatalosan is női prosztatának nevezte el.

Betegségei bélyegkép|250px|Corpora amylacea. Fénymikroszkópos felvétel Prosztatakő A prosztata állományában a pangó mirigyváladék összesűrűsödésével sajátos képződmények a „keményítőtestek" (corpora amylacea) alakulnak ki. Nevüket onnan kapták, hogy mikroszkópos képen a keményítőszemcsékre emlékeztetnek. Természetesen vegyi összetételükben semmi közük sincs a keményítőhöz. A prosztatakövek úgy jönnek létre, hogy ezek a képződmények hidroxilapatittal itatódnak át. Ezeknek sincs különösebb orvosi jelentőségük. Panaszokat nem okoznak, eltávolításuk nem szükséges. Más okból végzett prosztataműtéteknél szokták ezeket is eltávolítani.

Gyulladás A prosztata bakteriális gyulladása, (prostatitis; prosztatitisz), melyet általában a húgycsövön keresztül történő fertőzés okoz. A baktériumok főleg a húgyutakon keresztül jutnak a prosztatába. Emellett kialakulhat a véráram útján vagy a nyirokkeringéssel odakerült kórokozók következtében is. A gyulladásos prosztata mirigyállománya megduzzad, fájdalmassá válik. Panaszok és tünetek: a prosztatagyulladás következtében létrejövő vizelési zavarok erős alhasi, deréktájba sugárzó fájdalmat okozhatnak. A vizelési inger és a vizeletürítés kellemetlen, fájdalmas érzéssel jár. A fájdalom székletürítéskor, illetve közösüléskor is megjelenhet. Az idült gyulladás rossz közérzettel és lázzal jár. Gyógyítása: a heveny prosztatagyulladás esetén, a létrejövő bakteriális fertőzésre antibiotikum szedése szükséges. Ha az időben és megfelelő módon történő kezelés elmarad, tályog (abscessus) jöhet létre, vagy a folyamat krónikussá (idültté) válhat, esetenként az ondóhólyagokra (vesicula seminalis) is átterjedhet.

Természetgyógyászok szerint a kisvirágú füzike és a szabalpálma hatásos ezen betegség ellen.

Jóindulatú prosztatamegnagyobbodás bélyegkép|jobbra|300px|Egészséges prosztata (balra) és jóindulatú prosztatamegnagyobbodás (jobbra)

Az idősebb férfiak egyik leggyakoribb betegsége, többnyire 45 év felett jelentkezik. A submucosus mirigyek játszanak benne fő szerepet (eltérően a prosztataráktól). Okai jórészt a hormonális változásokban keresendőek. Gyakorisága növekszik az életkorral, a 80%-ot is elérheti a 80 év körüli férfiaknál. Főbb panaszként mind gyakoribbá és súlyosabbá válnak a kellemetlen vizelési rendellenességek. A prosztata megnagyobbodása (hyperplasia) esetén a vizelet nehezebben indul, a vizeletsugár gyengül, a vizelés gyakorivá válik – éjszaka is, a vizelési idő megnyúlik. Középsúlyos esetben hirtelen vizelési inger támad, jellemző a vizeletsugár megszakadása, a fájdalmas vizelés, a vizelettartás képtelensége (inkontinencia), utócsepegés, az elégtelen hólyagürülés érzése. Kezdetben a húgyhólyag, a húgyvezeték és a vese még nem mutat jelentős elváltozást. A húgyhólyag izomzata ekkor még elég erős ahhoz, hogy kompenzálja a prosztatamegnagyobbodás következményeként bekövetkezett húgycsőszűkületet. Később azonban a húgyhólyag fala megvastagszik, a vizeletpangás miatt a húgyvezeték és a vese üregrendszere kitágul, vizelés után a hólyagban vizelet marad vissza. A húgyhólyag izomzata súlyosan károsodhat. A hólyagban előálló vizeletpangás visszahat a húgyvezetékre és a vesére. A kórképhez ismétlődő gyulladások, véres vizelet, húgyhólyagkő keletkezése társulhat. A helyes kórisme megállapításához és a megfelelő kezelés megválasztásához urológiai vizsgálatokra van szükség. Ezek arra is szolgálnak, hogy a betegség elkülöníthető legyen más hasonló tüneteket előidéző húgyúti kórképektől, többek közt pl. a prosztataráktól. Az urológiai vizsgálat (alapesetben) végbélen keresztül történő betapintásból, ultrahangos vizsgálatból és a PSA (prosztataspecifikus antigén) – ami újabb vélemények szerint nem is annyira jellemző indikátor – esetleges jelenlétének laboratóriumi vizsgálatából áll.

Kezelés

A jóindulatú prosztatamegnagyobbodáshoz (BPH) társuló alsó húgyúti tünetek (LUTS) kezelése a tünetek súlyosságától és zavaró jellegétől, a prosztata méretétől, a betegség progressziójának és szövődményeinek kockázatától, valamint a beteg preferenciáitól függ.

Konzervatív kezelés

Enyhe vagy közepesen súlyos, a beteget kevéssé zavaró és szövődménymentes tünetek esetén rendszeres ellenőrzéssel kiegészített megfigyelés (watchful waiting) megfelelő első kezelési stratégia lehet.

Az életmódi és viselkedési változtatások közé tartozhat a folyadékbevitel időzítésének módosítása, különösen lefekvés vagy hosszabb utazás előtt, a koffein- és alkoholfogyasztás mérséklése, a kettős vizelés, a hólyagtréning, a székrekedés kezelése, valamint a vizelést befolyásoló gyógyszerek alkalmazásának felülvizsgálata.

Fitoterápia és egyéb étrend-kiegészítők

A BPH-hoz társuló alsó húgyúti tünetek (LUTS) enyhítésére több növényi eredetű készítményt és étrend-kiegészítő összetevőt is vizsgáltak. Az egyes összetevők bizonyítékainak erőssége, a vizsgált készítmények standardizáltsága és a klinikai eredmények jelentősen eltérnek, ezért a fitoterápiás és mikrotápanyag-összetevők nem tekinthetők egységes terápiás csoportnak.

A növényi készítmények összetétele a növényfajtától, a felhasznált növényi résztől, az extrakciós módszertől és a standardizálástól függően változhat; egy meghatározott kivonattal kapott klinikai eredmény ezért nem általánosítható automatikusan minden, ugyanabból a növényből készült termékre. Az EMA/HMPC növényi monográfiái meghatározott növényi drogokra és készítményekre vonatkozó gyógyszerészeti értékelések, ezért egy monográfiában szereplő tradicionális felhasználás nem jelenti valamennyi, az adott növényt tartalmazó étrend-kiegészítő klinikai egyenértékűségét.

Szabalpálma (Serenoa repens). A szabalpálma a BPH/LUTS területén legtöbbet vizsgált növényi készítmények közé tartozik.

A standardizált, hexánnal extrahált Serenoa repens-kivonatot külön értékelő szisztematikus áttekintés egyes tüneti és vizeletáramlási végpontokban mérsékelt kedvező hatást jelzett, az eredmények kivonattípusonként eltérhetnek.

Tökmag és tökmagkivonat (Cucurbita pepo). A tökmag a férfi alsó húgyúti és prosztata-egészséggel foglalkozó fitoterápiás szakirodalomban régóta ismert növényi összetevő. Az EMA/HMPC Cucurbitae semen monográfiája tradicionális növényi gyógyszerként tartja számon bizonyos tökmagkészítmények alkalmazását a BPH-hoz kapcsolódó alsó húgyúti tünetek, illetve a túlműködő hólyaghoz kapcsolódó panaszok enyhítésére, súlyos betegségek orvosi kizárását követően.

Csalángyökér (Urtica dioica, Urtica urens). A csalángyökér a férfi húgyúti panaszokkal és BPH-val kapcsolatos fitoterápiában ismert növényi hatóanyag; az EMA/HMPC aktuális Urticae radix monográfiája az urogenitális betegségek terápiás területén tartja nyilván, és a tradicionális alkalmazás szakirodalmi háttere a BPH-hoz kapcsolódó vizelési panaszokra is kiterjed.

Randomizált, placebo-kontrollált vizsgálatokban a csalángyökérrel egyes LUTS-paraméterek javulását írták le, ugyanakkor a klinikai evidencia nem olyan egységes és kiterjedt, mint a standard gyógyszeres kezeléseké.

Afrikai szilvafa (Prunus africana, korábban Pygeum africanum). Az afrikai szilvafa kérge fitoterápiás szakirodalmi és EMA/HMPC-monográfiás háttérrel rendelkező, az urogenitális terápiás területhez kapcsolódó növényi összetevő.

Paradicsomkivonat és likopin. A paradicsomban nagyobb mennyiségben előforduló karotinoid, a likopin prosztatabetegségekben vizsgált bioaktív összetevő. Szisztematikus áttekintés alapján a BPH megelőzésére vagy kezelésére vonatkozó klinikai bizonyíték összességében korlátozott, ezért önálló BPH-terápiás hatásossága nem tekinthető igazoltnak. Ugyanakkor egy 40, szövettanilag igazolt BPH-ban szenvedő férfit bevonó, placebo-kontrollált randomizált pilotvizsgálatban napi 15 mg likopin hat hónapos alkalmazása mellett a prosztata térfogata nem növekedett, miközben a placebocsoportban további prosztatamegnagyobbodást észleltek; az IPSS javulása is nagyobb volt a likopincsoportban. A szerzők ezt a BPH progressziójának gátlására utaló eredményként értékelték, de a kis betegszám miatt az eredmény megerősítést igényel.

Vitaminok és nyomelemek. A cinkre, szelénre, E-vitaminra és B6-vitaminra az Európai Unióban engedélyezett, általános élettani egészségre vonatkozó állítások léteznek. Ezek nem BPH-specifikus kezelési állítások, és önmagukban nem bizonyítják, hogy az adott mikrotápanyag megelőzi, kezeli vagy lassítja a BPH-t. Az állítások élelmiszereken és étrend-kiegészítőkön csak a 432/2012/EU rendeletben meghatározott felhasználási feltételek teljesülése esetén alkalmazhatók.