Fiume (olaszból átvett magyar név), (, , (elavult), vagy Fiume, ) Horvátország fő kikötővárosa Tengermellék-Hegyvidék megyében. Az Adriai-tengerhez tartozó Kvarner-öböl partján fekvő település az ország legfontosabb kikötőjeBrückner Gergely - A Waberer’s is keresne egy kis pénzt az ezermilliárd eurós Kína–Európa áruforgalmon (Telex.hu,2025.11.15.), ami Zágráb és Split után a harmadik legnépesebb város is egyben. 2020-ban Európa kulturális fővárosa volt (Galway mellett). Az ókorban illír, majd római település is volt itt.
A 20. század folyamán hat országhoz tartozott: Osztrák–Magyar Monarchia, Fiumei Szabadállam, Olaszország, Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, végül Horvátország. 1920 és 1924 között itt működött a Fiumei Szabadállam államalakulat, amelynek a magyar is hivatalos nyelve volt. A magyarok szempontjából azért is fontos ez a város, mert a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. Továbbá kisebb megszakításokkal 1776–1918 között Szádrévvel és a környező településekkel együtt a Magyar tengermelléket alkotta, amely a Szent Korona tagja így a Magyar Királyság része volt. A város fénykorát a Monarchia idején élte, azt a magyar korszaknak lehet tekinteni. Számos épületet emeltek ekkor illetve az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Több nevezetes magyart is magáénak tudhat a város, például itt született Kádár János kommunista politikus és Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas pszichológus.
Fiumét 1924-ben Olaszországnak ítélték oda, de a párizsi békeszerződés alapján 1947-ben Jugoszláviához került és azóta a hivatalos neve Rijeka. Jelenleg Horvátország része és a városban jelentős ipari tevékenységként a kereskedelem mellett a kőolaj-finomítás és a hajógyártás ad munkát az ott dolgozóknak.Kántor Viola - Fiume: jugó nosztalgia, magyar kikötő, ipari romantika (Index.hu, 2020.02.15.)
Fekvése A város Horvátország nyugati részén, közvetlenül az Adriai-tenger partján fekszik az Isztriai-félszigettől keletre. Károlyvárostól 130 km-re délnyugatra, a szlovén határtól 25 km-re délre, Pólától 100 km-re északkeletre fekszik. A horvát tengerpart legnagyobb kikötője a Kvarner-öböl északi oldalán, ahol a Recsina a tengerbe torkollik. Az öböl átlagos mélysége 60 méter körül van. Északról a Karszt-hegység védi a hűvösebb áramlatoktól és itt találkoznak az Alpok és a Dinári-hegység kisebb hegyei, amelyek félkörívben veszik körül. 250px|bélyeg|jobb|Fiume belvárosa, a Korzó Fiume egyik városrésze, a Trsat a Tersatto-hegyen épült ki. A Kálvária-hegy mögött található a Kozalai temető, a város köztemetője.
Nevének eredete Az olasz Fiume és a horvát Rijeka szó is folyót jelent, ugyanis itt ömlik a tengerbe a város folyóvize, a Recsina, amelyet lakói olaszul Fiumara néven (tulajdonképpen időnként megáradó hegyi patak) is neveztek. Tehát a város horvát neve is – szintén a folyóvízhez kapcsolódva – a Rječina elnevezésből eredeztethető.
Hasonlóan folyóra utalhat a Révsebes elnevezés is, amely 19. századi magyar művekben fellelhető.
Története A terület legelső telepesei a kelták és az illírek voltak, de aztán római település is volt itt.
Az ókorban és a középkorban Fiume ókori eredetű város, amelynek egyik ősi magja a Tersatto-hegy körül kialakult kelta település volt. A másik mag a kikötői rész, amely az illír Liburnia államhoz tartozott. A települést i. e. 28-ban foglalták el a rómaiak, akik Tarsatica néven itt létesítettek postaállomást és őrhelyet. Augustus császár idején az őrhely elvesztette stratégiai jelentőségét. 799-ben a bizánci kézen levő települést a frankok dúlták fel. A 7. században érkeztek meg a vidékre a szlávok, akik az egykori Tarsatica romjain új települést építettek.
1230-ban keletkezett az a levél, amelyben egy velencei kereskedő megemlítette a települést. Fiumét mai nevén legelőször 1260-ban, IV. Béla magyar király egyik oklevelében említették („fluvius et locus Rika”).
A 13. századtól frank birtok lett, 1336–1365 között a krki herceg birtoka, majd a 15. században III. Frigyes német-római császár vásárolta meg. Fest Aladár szerint Fiume kereskedelmi forgalma a 15. században jelentősebb volt, mint Trieszté. 1366-ban közvetve a Habsburg-házé lett a terület, amikor Duinoi Hugó hűséget fogadott III. Albert és III. Lipót osztrák hercegeknek. Egy 1404-es oklevél szerint a város árumegállító joggal rendelkezett a Kvarner-öbölben áthaladó hajók felett.
1438-ban alapították az első ispotályt (kórházat), két évvel később már drogéria is működött a városban. 1453-ban Frankopán Márton IV. Miklós pápa engedélyével, megalapította a kolostort a Trsaton.
Fiume területe 1466-ban uralkodótól függő birodalmi város lett.
1509-ben a velencei háborúkban a várost lerombolták, de 1530-ra újjáépült, külön kormányzata és igazságszolgáltatása is volt.
1530-ban, Šimun Kožičić Benja püspök regnálása alatt adták ki az első nyomtatott könyvet, amely glagolita írásmóddal, horvát nyelven íródott. A következő évben a település megkapta a városi rangot. 1532-ben az uszkókok (török elől menekülő délszláv harcosok) parancsnoka, Petar Kružić kapitány felépíttette az első trsati lépcsőt, amely a folyó deltájától a templomig vezetett. 1599-ben szabad királyi várossá nyilvánították.
A 17–19. században bélyegkép|250px|A város 1689-ben bélyegkép|250px|A millennium évére épült Kormányzói Palota Fiumében, az 1868-as magyar-horvát kiegyezés értelmében Fiume város a Magyar Szent Korona Országainak kapcsolt részévé vált A török háborúk után indult fejlődésnek a város, és a 17. században Magyarországgal együtt a Habsburg Birodalom része lett.
1638-ban megkezdődött a Szt. Vitus-dóm építése. 1659-ben a város I. Lipót császártól megkapta a címerét. A város első konzulátusát 1690-ben nyitották meg, a Raguzai Köztársaság konzulja ekkor foglalta el helyét.
1719-ben III. Károly király szabad kikötővé nyilvánította, és a kereskedelmi forgalom növelésére Károlyvároson át utat építtetett ide. Közigazgatásilag 1776-ban Horvátországhoz került, majd 1779-ben önálló státusú városként Magyarország része lett.
1779. április 23-án Mária Terézia helyt adott a fiumeiek kérésének, és új rendeletet adott ki:
A fő hullámtörő gátat (mólót) Mária Terézia idején építették, és az még a 19. század végén is az ő nevét viselte.Ilona, 30. oldal
1805-ben Adamich András Lajos felépítette a város első kőszínházát, amely az akkori Európában az egyik legnagyobb volt. 10 évvel később nyílt meg az első általános iskola a városban.
1809 és 1814 között a napóleoni Illír tartományokhoz csatolták, 1822 és 1848 között Magyarország része volt.
1826-ban gróf Laval Nugent megvette a trsati várat, és felújíttatta. A gróf nyitotta meg 1843-ban a Nugent múzeumot a kastélyban. Ez a múzeum Horvátország legrégebbi múzeuma (ma Városi múzeum a neve).
1848-ban Josip Bunjevac Josip Jelačić nevében elfoglalta Fiumét, és megtette Fiume megye központjává. Az 1848. évi XXVII. törvénycikk szerint Fiume és Buccari szabad tengerkereskedési kerületek külön két törvényhatóságot képeztek. 1868-ban cserébe Szerém, Verőce és Pozsega vármegyékért Corpus separatum-ként ismét Magyarországhoz került.
1852-ben Ferenc József meglátogatta a várost, ahol szívélyesen fogadták az uralkodót.
A város virágkora
bélyegkép|350px|A város térképe 1890-ből Az első gőzhajó 1871-ben hajózott ki a kikötőből, addig csak vitorlások kötöttek ki benne.Fried Ilona, 33. oldal A kikötő kialakításához tartozott a Fiumara-csatorna megépítése is, de az egész kikötő átfogó rendezését 1873-ban kezdték el, a francia Hilarion Pascal tervei alapján, Hajnal Antal főmérnök irányítása mellett. A tengert egy 100-200 méteres sávon feltöltöttékFried Ilona, 32. oldal (1894-ig 290 ezer m²-t), egy újabb hullámtörő gáttal, a Fiumara-csatorna torkolatánál kialakították a Baross-kikötőt (máig így nevezik), több új, kisebb mólót építettek, és a vasutat kivezették a tengerpartra.
A város virágkorát Magyarország részeként érte el. A kiegyezés utáni kormánypolitika céljává vált Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése, az osztrák Trieszttel szemben. Ezt segítette az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal. Fiume közigazgatási helyzete is különleges volt: míg a várost körülvevő Modrus-Fiume vármegye Horvátország része volt, a város közvetlenül Magyarországhoz tartozott. Baross Gábor közlekedéspolitikusként a vízi közlekedés fejlesztését irányozta elő, aminek része volt a kikötő korszerűsítése is, az építőket Hajnal Antal mérnök vezette. 1872 és 1914 között – két fejlesztési program keretében – mintegy 55 millió aranykoronát költöttek a városra. Az 1880-as évektől a városban több fontos ipari termelőüzem létesült: 1881-től rizshántoló, 1882-től kőolajfinomító működött.
Az első működőképes önálló hajtású torpedó, amelyről ismereteink vannak, egy fiumei osztrák–magyar haditengerészeti tiszt, Giovanni Luppis (Luppis János) találmánya, aki Robert Whitehead angol mérnök, fiumei gyárossal fejlesztette ki a ma is használatos torpedó első használható típusait.
1885-ben megnyitották a színházat, a mai Fiumei Nemzeti Színházat. Három évvel később megnyitotta kapuit a Hotel Continental, 1891-ben pedig felépült a vasútállomás épülete.
1905-ben a Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. néven üzemet létesített a városban, hadihajók építésére, amely 1918-ig 61 hadihajót gyártott le. Legnevezetesebb üzeme az 1875-ben alapított torpedógyár. A várost magyar kormányzó irányította, magyar hivatalok, képviseletek működtek benne.
A 20. században bélyegkép|250px|A Szent István csatahajó vízre bocsátása 1914-ben A fiumei sebészeten 1907-ben Antonio Grossich először alkalmazta a jódtinktúrát egy operációnál.Neurological stamp, Antonio Grossich (1849-1926), Journal of Neurology, Neurosurgery, and Psychiatry 2000;69:301;
1914-ben itt készült az Osztrák Magyar Monarchia egyik legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István. A városnak 1910-ben 24 212 olasz, 12 926 horvát, 6493 magyar és 2135 német lakosa volt. 1914 nyarától kezdve, amikor beállt a hadiállapot, Fiuméban, megszűnt a tengeri kereskedelem, és többé nem érkezett áru sem tengeren, sem vasúton. A város elszegényedett. Olaszország 1915-ös hadbalépését követően az olasz nemzetiségű városvezetés és a magyar állam viszonya megromlott. 1918. október 23-án a Susak városrészből a Jellasics-ezred katonái horvát zászlók alatt megszállták Fiumét és feldúlták a város főbb közintézményeit. A magyar katonaság azonban véget vetett a lázadásnak, a felbujtókat internálták. A további zavargások megakadályozására azonban a rendelkezésre álló magyar katonai erők már nem voltak elegendőek, ezért 1918. október 28-án az utolsó magyar fiumei kormányzó, Jekelfalussy Zoltán és a magyar állami rendőrség szervei elhagyták a várost.