Az Atypus a négytüdős pókok (Mygalomorphae) alrendjébe, a torzpókfélék (Atypidae) családjába tartozó póknem. Eurázsiában fordul elő, kivétel egy észak-afrikai (A. affinis) és egy USA-beli (A. snetsingeri) faja. A 26 fajból mindössze 3 fordul elő Európában, egyben Magyarországon is: A. piceus, A. affinis and A. muralis – mindhárom faj védett, természetvédelmi értékük 2000 Ft.
A Déli-Kárpátokban az Atypus-fajok lakócsövét felvágva, a benne lévő hálót sebek befedésére használták fel. A pókháló, valószínűleg antiszeptikus hatásánál fogva elősegítette a sebgyógyulást.Heimer, S. (1988). Wunderbare Welt der Spinnen. Urania. p.14
Jellemzői A családra jellemzően a 8 egyszerű szem egy ovális foltban, a fejtor elülső szegélyén csoportosul. Meglehetősen nagy csáprágóik vannak, valószínűleg innen kapták magyar elnevezésüket. A csáprágók alapízei a fejtor síkjában előre mutatnak, igen vaskosak. Feltűnően hosszú csípőkarmait szinkron működteti, nyugalomban rásimulnak a fejtor hasi oldalára, támadáskor páros zsebkésként, felülről lefelé lendülve hatolnak a zsákmány – elsősorban a talaj felszínén mozgó ízeltlábúak, akár ezerlábúak (főleg vaspondrók) – testébe.
Az Atypus-fajok függőleges tárnákat ásnak, akár fél méter mélyre is. Ezt sűrűn szövött lakócsővel bélelik, ami a talajszintre érve a talaj felszínével párhuzamosan futó zárt folyosóként folytatódik. Ez a harisnyaszerű hálódarab a vadászatban segíti; a lakócsőhöz érő ízeltlábúra a háló rezgései felhívják a pók figyelmét, a prédát a hálón keresztül megszúrja, majd a hálót elvágva a lakócsőbe húzza azt. A maradványokat és a levedlett bőrt az ilyenkor átmenetileg felnyitott cső végén pakolja ki.
Jellemző rájuk a kolóniaalkotás; megfelelő élőhelyen akár 10 példányt is találhatunk négyzetméterenként.
Sok esetben az európai fajokból kettő, néha mindhárom előfordul ugyanazon sziklagyepben.
Európai fajok A három európai faj nagyon hasonlít egymásra – a hímek koromfeketék, méretük a csáprágók nélkül 7–10 mm, a nőstények és a fiatal példányok sötétbarnák, a nőstények mérete csáprágók nélkül 10–15 mm –, még az ivarszerveik alapján sem lehet egykönnyen megkülönböztetni őket. A hátsó fonószemölcs alapján lehet őket elkülöníteni: ez a kövi torzpóknál négyes, a tölgyestorzpóknál hármas tagolású, a szurkos torzpók esetében pedig felülről hármas, alulról vagy oldalról négyes tagoltságot mutat.
Kövi torzpók (Atypus muralis) – a Villányi- és a Budai-hegység sziklagyepeiben és karsztbokorerdeiben található meg, Közép-Európában a legritkább faj. Szurkos torzpók (Atypus piceus) – bükkösök, fenyvesek lakója, az újabb kutatások szerint középhegységi gyepekben, a Dunántúl kékperjés láprétein is előfordul. Tölgyestorzpók (Atypus affinis) – mediterrán jellegű tölgyesek, cserjések, lejtősztyeppek faja. A leggyakoribb, Magyarországon is előforduló faj.
Fajlista Atypus affinis Eichwald, 1830 (Nagy-Britanniától Ukrajnáig, Észak-Afrika) Atypus baotianmanensis Hu, 1994 (Kína) Atypus coreanus Kim, 1985 (Korea) Atypus dorsualis Thorell, 1897 (Mianmar, Thaiföld) Atypus flexus Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus formosensis Kayashima, 1943 (Tajvan) Atypus heterothecus Zhang, 1985 (Kína) Atypus javanus Thorell, 1890 (Java) Atypus karschi Dönitz, 1887 (Kína, Tajvan, Japán) Atypus lannaianus Schwendinger, 1989 (Thaiföld) Atypus largosaccatus Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus ledongensis Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus magnus Namkung, 1986 (Oroszország, Korea) Atypus medius Oliger, 1999 (Oroszország) Atypus muralis Bertkau, 1890 (Közép-Európától Türkmenisztánig) Atypus pedicellatus Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus piceus (Sulzer, 1776) (Európa Moldáviáig, Irán) Atypus quelpartensis Namkung, 2002 (Korea) Atypus sacculatus Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus sinensis Schenkel, 1953 (Kína) Atypus snetsingeri Sarno, 1973 (USA) Atypus suiningensis Zhang, 1985 (Kína) Atypus suthepicus Schwendinger, 1989 (Thaiföld) Atypus sutherlandi Chennappaiya, 1935 (India) Atypus tibetensis Zhu et al., 2006 (Kína) Atypus wataribabaorum Tanikawa, 2006 (Japán) Atypus yajuni Zhu et al., 2006 (Kína)
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Pókszabásúnemek Kategória:Torzpókfélék