bélyegkép|jobbra|300px|Ecce Homo bélyegkép|jobbra|300px|Szent Márk csodája bélyegkép|jobbra|300px|Utolsó vacsora bélyegkép|jobbra|300px|Paradicsom bélyegkép|jobbra|300px|Zsuzsanna és a vének/Zsuzsanna fürdőzés közben, részlet Jacopo Tintoretto (Velence, 1518. szeptember 29. – Velence, 1594. május 31.) olasz festő, akinek eredeti neve Jacopo Robusti, művésznevét kelmefestő (olaszul tintore) apjáról kapta: tintoretto a 'kelmefestő' kicsinyítő képzővel ellátott változata. A velencei reneszánsz festészet egyik kiemelkedő képviselője, a híres velencei aranykor festőtriászbólA triász: Tiziano, Paolo Veronese és Tintoretto leginkább ő az, aki az érett reneszánszból a manierizmusba váltott, és mintegy a barokk előfutára lett.
Életpályája Jacopo TintorettoTintoretto magyarul „Festőcskét” jelent. (valódi neve Jacopo Robusti) 1518. szeptember 29-én született Velencében. Apja kelmefestő volt, innen ragadt rá a Tintoretto név (tintore olaszul kelmefestő).
Bonifazio Veronese, Paris Bordone és Andrea Meldola (Andrea Schiavone) műhelyében tanult. Michelangelo szobrainak helyi másolatait is sokat tanulmányozta,Kortársa, Giorgio Vasari (1511-1574), Cosimo de’ Medici udvari építésze) feljegyezte, hogy Tintoretto később a műhelyének falára azt írta: „Michelangelo rajza és Tiziano színei.” és ezáltal alapos anatómiai ismeretekre tett szert. Hamar felismerte Tiziano Vecellio nagy tehetségét, és arra törekedett, hogy az ő műhelyében tanulhasson. Később valóban dolgozott rövid ideig a nagy mester mellett is, akit szorgalmasan másolt. Különösen Tiziano igen színes koloritja lelkesítette (a bel colorire, azaz „szép színezés”), ami az ő festményeire is mindvégig jellemző maradt, még pályája végén is, amikor a fényekkel operált képein.
Eleinte nehezen kapott munkát, korai festményeit nagyon olcsón kellett eladnia, még a vászon és a festék ára sem mindig térült meg. A Madonna dell’OrtoMa itt áll Tintoretto síremléke. priorjának 100 dukátért festette be a kórus hatalmas falait. A kapott összeg a festő anyagköltségeire sem volt elég. A hiányzó pénzt felesége, a nemesi Vescovi családból származó Faustina pótolta, aki önállóan kezelte saját hozományát, s annak jövedelméből ellátta családját, míg Tintoretto be nem futott mint festő. Szinte kegyként kapott lehetőséget a fiatal Tintoretto arra, hogy Tiziano és Paolo Veronese mellett a Bibliotheca Marcianában fessen. Néhány ablak közti falfelületet díszíthetett.
A továbbiakban is elsősorban Velencétől kapott megbízásokat. Legnagyobb lehetősége a Scuola di San Rocco épületének és templomának kifestése volt. 1564–1587 között dolgozott ezen épületegyüttes freskókkal való díszítésén. Mintegy 60 hatalmas freskót festett, egyházi és bibliai témájú ciklusokat, ami a velencei reneszánsz aranykorának egyik csúcsteljesítménye.
Az 1560-as évek közepétől már annyi megbízást kapott, hogy másokat is foglalkoztatnia kellett műhelyében. Felnövekvő gyermekei, leánya Marietta, és fia, Domenico is a műhelyben festettek. Sok portrét rendeltek tőle, és a velencei polgárok társas életének megfestése is tetszett a közönségnek.
1580-tól a Dózsepalota részére festett nagyméretű képeket. Az 1590-es évek elején festette legnagyobb méretű képét, a Paradicsomot. Utolsó műveit a San Giorgio Maggiore templom számára készítette. 1594-ben pestisjárvány ragadta el.
Életrajzát Jean-Paul Sartre, francia író, filozófus írta meg Velence foglya (Tintoretto) címmel.
Művészete Nagy képzelőerővel és dinamikus természettel megáldott ember volt, hatalmas, mozgalmas, drámai festészet volt a célja, a kompozíció megalkotása és az alakok elrendezése erős oldala volt, ebben nemcsak Michelangelo művészetének ismerete, hanem a reliefszobrász Jacopo Sansovino működésének figyelemmel kísérése is segítette.
Már pályája kezdetén érdekelték a színek mellett a fényhatások, az ábrázolandó jelenetet egy színpadszerűségen helyezte el és próbálta ki a világítási körülményeket. Sok szénrajzot készített vázlatképpen. Korai korszakának legérettebb alkotásait a Szent Márk-ciklus első képei és számos portré, akt foglalja magában. E korszak legérettebb képe a velencei Accademián található Szent Márk csodája (1548). Fény-árnyék kontrasztjai, bravúros rövidülésábrázolása és belső izgalma a manierizmushoz közelinek tünteti fel. Portréin az alakábrázolás mellett a jellemábrázolás kerül előtérbe.
Az 1550-es–1560-as években tovább erősödnek Tintoretto alkotásaiban a manierista vonások, a merész átvágásos kompozíció, a színek erősségének fokozása, a chiaroscuro (világos-sötét) kontraszt. Ennek kimagasló példája a Zsuzsanna és a vének(Bécs, Kunthistorisches Museum) és a velencei Scuola Grande di San Marco részére festett Szent Márk holttestének elszállítása és Szent Márk megment egy szaracént,(Mindkettő Velence, Accademia) valamint Szent Márk holttestének megtalálása.(Milánó, Brera)
A stílusváltás, az érett reneszánszból a manierizmus és a barokk felé, legjelentősebb példája az Utolsó vacsora, amelyet a San Giorgio Maggoire számára festett. A festmény leírása:„Az óriási terem mennyezete alatt angyalok alakjaiból sűrűsödő fényes felhők kavarognak, a Krisztust körülvevő aurából és az apostolok glóriájából vakító fény árad, s nyugtalanul lobognak a mennyezetről belógó lámpák lángjai. A fantasztikus fényhatás és a merész kompozíció Tintoretto egyik legnagyobb művévé avatja ezt a képet.”Az érett reneszánsz i. m. 124. o.
1590 körül festette vászonra 22 méter hosszú, 7 méter magas képét, a Paradicsomot a Palazzo Ducalénak. Több száz alakos, bámulatos kompozíció, távol áll minden hagyománytól, az akadémikus beállítottságú műértők merő excentrikusságnak tartották, de egész Velence megcsodálta, s csodálja azóta is a világ.
Ismertebb művei (válogatás) Szent Orsolya szűzekkel, oltárkép, San Lazzaro de’ Mendicanti, Velence Szent Márk csodája, 1548, Accademia, Velence (Szent Márk-ciklus) Szent Márk megszabadítja a rabszolgát, Accademia, Velence (Szent Márk-ciklus) (érett reneszánsz) Bacchus és Ariadné, National Gallery, London (érett reneszánsz) Szent András és Szent Jeromos, 1552, ma Accademia, Velence Szent Lajos és Szent György a hercegnővel, 1552, ma Accademia, Velence Zsuzsanna és a vének (Bécsi Szépművészeti Múzeum, Bécs) (manierista stílusú, a térkonstrukciós elemek teszik vibrálóvá) József és Putifárné, 1550-es évek közepe (Prado, Madrid) Venus és Vulcanus (Alte Pinakothek, München) Törökök és keresztények harca /avagy Heléna elrablása (Prado, Madrid) A Scuola di San Rocco díszítése egyházi és bibliai témájú ciklusokkal (mintegy 60 festmény), 1564–1587, Velence (stílusa átszellemültté válik, s fényekkel operálóvá, manierista jellegű) Mannaszüret, 1577, Scuola di San Rocco, Velence Mózes vizet fakaszt a sziklából, 1577, Scuola di San Rocco, Velence Utolsó vacsora (San Giorgo Maggiore, Velence) (manierista jellegű) Paradicsom, 1590 körül (17×22 méter, talán a korabeli világ legnagyobb méretű festménye) Dózsepalota,Olaszul: Palazzo Ducalé Velence (manierista jellegű)
Művei Szépművészeti Múzeum (Budapest) (válogatás) Emmausi vacsora, 1542–1543, vászon, 156×212 cm Férfiképmás (1548 körül) (vászon fára húzva, 44×39,2 cm) Női képmás (feltehetően Tintoretto leánya, MariettaSzül. Marietta Robusti, Marco Augusto aranyműves felesége, fiatalon, harminc egynéhány évesen 1590 körül halt meg.) (Vászon, 38×33 cm) Pietro Loredano doge képmása, (1567 körül) (vászon, 127×100 cm) Férfiképmás (vászon, 80,5×64 cm) Agostino Nani,A velencei köztársaság követe volt a pápai udvarban III. Gyula pápa, IV. Piusz pápa és XIII. Gergely pápa idején a velencei prokurátor képmása (vászon, 120×101 cm) (A kép Tintoretto műhelyében készült, de lehet, hogy nem a mester, hanem a fia, Domenico munkája.) Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából (kései mű)
Jegyzetek
Források Művészeti lexikon. 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Tintoretto lásd 551–554. o. Az érett reneszánsz (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Tintoretto 122–129. o.
További információk Tintoretto halálának napja 1594. május 31.
Kapcsolódó szócikkek Reneszánsz Manierizmus Velencei reneszánsz
Kategória:Velencei festők Kategória:1518-ban született személyek Kategória:1594-ben elhunyt személyek Kategória:Olasz reneszánsz festők