Gyóni Géza (született: Áchim Géza, Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk, Orosz Köztársaság, 1917. június 25.) magyar evangélikus teológus hallgató, költő és újságíró. Alkotói korszaka az 1910-es évek körül kezdődött és az első világháborún át 1917-ben, hadifogságban bekövetkezett haláláig tartott. A körülmények hatására kései lírájának fő témájává a háború vált, legnagyobb ismeretségre szert tevő verse pedig a Csak egy éjszakára… címet viselő alkotás lett, melyet Przemyśl második ostroma idején írt.
Élete Ifjúkora és családja Áchim Géza 1884. június 25-én született Gyónon.A település ma már csak Dabas részeként létezik, mióta Alsódabas, Felsődabas, Sári és Gyón falvakat Dabas néven egyesítették. Édesapja Áchim Mihály, békéscsabai szlovák származású evangélikus lelkész, édesanyja Bekker Gizella volt. Érdemes említést tenni Áchim Mihály lelkész nagy családjáról (11 testvére volt), hiszen a soktagú família később jelentős szerepet játszik a költő életében. A család harmadik gyermekeként (2 nővére és egy halva született bátyja után) látta meg a napvilágot, később még három testvére született (Mihály, Ádám és Piroska), akik közül Ádám öccse (1890–94) nem érte meg a felnőttkort. A falut ekkoriban főként magyar és szlovák szegényparasztok lakták, édesapja 1870-től szolgált mint helyi lelkész. A család, egyházi teendőin túl, a lelkészlakhoz tartozó szőlőst és gyümölcsöst is művelte. A zsellérházak, nagy kertek, földesúri birtokok és kúriák színezte település maradandó nyomot hagyott Gézában, majd később több versének ihletője lett (például: Van egy falu, 1902; Itthon, 1908). Édesapja, lehetőségeihez mérten próbálta sokoldalú műveltséggel felruházni gyermekeit, Benczur Frigyes evangélikus oktató mellett Bleyer Jakab zsidó tanító is foglalkozott az Áchim gyerekekkel.
1893 végén a falun diftériajárvány söpört végig, az Áchim gyerekek sorra kapták el egymástól a betegséget. 1894. június 10-én a négyéves Áchim Ádám belehalt a betegségbe. Anyja ennek hatására idegösszeroppanást kapott, majd mély depresszióba süllyedt, fia elvesztését soha nem dolgozta fel. Ennek okán a tízéves Géza, Mihály öccsével 1894-ben nagybátyjához, Áchim Ádám szarvasi espereshez került.
Tanulmányai Ezután a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Kortársai szerint kitűnő tanuló, de a magánéletben rendkívül visszahúzódó, szomorú természetű diák volt és társaival keveset beszélgetett. Ekkoriban élte első szerelmének időszakát, választottja egy vele egykorú, Gizella keresztnevű leány. Érzelmeinek hatására szervezte meg az úgynevezett Zella-egyesületet, melynek elnöke lett (a „Zella” szó a Gizella névből képzett alak). Az osztályszinten működő egylet célja az „ideálokról való beszélgetés” volt.
1899. október 25-én Áchim nagybátyja váratlanul elhunyt, így Géza és Mihály fivére a Czövek családhoz került. A szigorú, vallásos nagybácsi után a Czövekéknél töltött időszak lényegesen szabadabb életet hozott az Áchim testvérek számára, mindketten megtapasztalták a dohány és az alkohol hatásait. Gyóni már ekkoriban gyakran kísérletezett versírással: az úgynevezett „fekete noteszban” gyűltek zsengéi, melyeket szarvasi szerelme, Gizella inspirált. Néhány korai verse meg is jelent a Képes Családi Lapban, ilyen például a Körös-parton című alkotás.
A hirtelen jött szabadság azonban nem tartott sokáig, 1900-ban Békéscsabára került, ahol a Rudolf Főgimnáziumba járt. Itt Vidovszky Ferenc házában kapott szállást, ahol ismét szigorú felügyelet alá került. Kedélyét emellett tovább rombolta, hogy elszakították Mihály öccsétől, aki a család másik rokonához került. Később azonban sikerült beilleszkednie új környezetébe, sokat foglalkozott tanulmányaival és a békéscsabai önképzőkör kiemelkedő tagja lett, itt végzett munkájáért többször szerepelt az érdemkönyvben. Emellett lassan elfeledte Gizellát, helyette egy „Katinka” keresztnevű francia kisasszonyt tett múzsájává. Ismerősei elmondása szerint Géza szenvedélye és elvágyódása kezdett destruktívan hatni tanulmányaira, ám családja közbelépésének köszönhetően jelesre érettségizett. Ezt követően magyar és történelem szakon, bölcsészkaron kívánt továbbtanulni, de végül meghajolt apja akarata előtt, aki papot szeretett volna nevelni fiából. Így 1902-től a pozsonyi evangélikus teológiára járt. Élvezte az egyetemi életet, bár többször is jelezte érdektelenségét a teológia irányában:
Amint fent is jelzi, több nyelven megtanult, gyermekkorában németül és latinul, Pozsonyban pedig a héber és arab nyelvekkel foglalkozott. Mindennek ellenére egyre kevésbé érdekelték teológiai tanulmányai. Ekkoriban számos verset és tárcát írt, lírai alkotásait ekkor már a „piros noteszban” gyűjtötte. 1903-tól több alkotását is közölte a Nyugatmagyarországi Híradó, s komolyan foglalkoztatta a lapalapítás gondolata.
Szerkesztői és újságírói tevékenysége Gyóni már 1902-ben saját lapot szeretett volna indítani társaival, erről az említett év októberében keletkezett, Szolár Ferenchez írott levele is tanúskodik:
Bár a tervezett lap anyagi okokból nem valósult meg, jól példázza Gyóni ez irányú ambícióit. Fontos mozzanat volt a költő életében, amikor 1903 végén professzora, Kovács Sándor beajánlotta korrektori munkára a Nyugatmagyarországi Híradó című laphoz. Egyre több időt töltött a szerkesztőségben, s mindinkább elhanyagolta tanulmányait, a kötelező héber nyelvvizsgát már le se tette. Összeállította első verseskötetét, mely 1904 januárjában jelent meg Versek címmel. Január 24-én, verseskötetének megjelenése napján szobájában pisztollyal szíven lőtte magát, ám életét meg tudták menteni, öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt. A sok találgatás ellenére tettének okára a mai napig nem született magyarázat. Az eset következményeként viszont el kellett hagynia a pozsonyi főiskolát, felépülése után, 1904 nyarától visszatért a laphoz, és annak aktív munkatársa lett: korrektori munkakörén túllépve szerkesztett, híreket gyűjtött, tárcákat és verseket közölt.
1905-ben apja hazahívta Gyónra, ahol mint jegyzőgyakornok helyezkedett el. A jegyzői iroda és a falu szellemi színvonala elszomorította, elhatározta, hogy kísérletet tesz a helyi kultúra fejlesztésére. Így ismét felmerült a lapalapítás gondolata. A fennmaradt címtervekből (pl. Buborékok, Csak a fejét) Fábián Miklós irodalomtörténész arra következtetett, a tervezett tudományos lap helyett Gyóni később már inkább élclapot szándékozott indítani. Önálló lapot ekkor sem tudott finanszírozni, ám elérte, hogy a Kiskunsági Híradó fióklapjaként létrejöjjön az Alsódabas és Vidéke elnevezésű folyóirat, amelynek szerkesztője Gyóni Géza lett. Cikkeiben a haladás mellett foglalt állást, támogatta például a telefon terjedését, 1906-ban, a vidéki lapok közül elsőként „támogatta az agrárszocialista mozgalmakat.”A mozgalmak támogatásában nagy hatással volt rá unokabátyja, Áchim L. András, az Alföldi Parasztpárt alapítója és a Parasztújság című hetilap szerkesztője
Gyónit néhány hónap múlva Pestre hívták, jegyzőgyakornoki tanfolyam elvégzésére. Távozásával a kevéssé népszerű Alsódabas és Vidéke lap is megszűnt. 1908-ban visszatért szülőfalujába, ahol ismerősi támogatására lapot alapított Dabas és Vidéke néven. A lapról a Gyóni-kutató Sin Edit a következő véleményt fogalmazta meg: „… változatos cikkei, érdekes, egyéni stílusa miatt még akkor is figyelemre méltó, ha a négytagú szerkesztőségnek sok mindenben alkalmazkodnia kellett a helyi úri közönség igényeihez.”Sin Edit: Gyóni Géza Pest megyében és Budapesten töltött évei (1906–1910), Studia Comitatensia (Tanulmányok Pest megye múzeumaiból) III. kötet 401-431. oldal A lapot általános érdeklődés és előfizetők hiányában a 13. számmal megszüntették. Cikkeiben társadalmi kérdésekkel, az oktatásüggyel is foglalkozott, társadalomkritikaként pedig nem egyszer jelent meg dzsentriket pellengérre állító írása. A kisszerű életforma nem biztosította számára a kellő szellemi fejlődést, az elmaradott vidéken zajló életét ritkán szakították meg pesti látogatásai, melyek alkalmával megismerhette a nagyvárosi életformát.ugyanott
A lap megszűnését követően folytatta jegyzőgyakornoki tanfolyamát, Budapestre költözött. Megismerkedett Dapsy Gizellával, aki később támogatója és élete végéig jó barátja maradt. Ám Gyóni a tanfolyam helyett kávéházba és könyvtárba járt, társaságot keresett, könnyelmű életmódot folytatott, melyről egy barátjának írt levelében így nyilatkozott:
Barátainak köszönhetően 1910-ben a Soproni Naplónál helyezkedett el mint újságíró, 1912-ig Sopronban élt. Itt ismerte meg Fretter Józsefné Murányi Jolánt, akibe szerelmes lett és találkozásukról Gáspár és Mária címmel elbeszélést is írt. A lapnál versei mellett cikkei, vezércikkei és műismertetései is megjelentek, ám a névjelölés hiánya miatt csak lírai alkotásai beazonosíthatóak. Gúnyverseivel (melyek később a Vasárnapi ódák sorozatcím alatt jelentek meg) gyakran pellengérezett ki ismert közéleti személyiségeket, így például Az elnök című versével gróf Tisza István miniszterelnököt. Többek között ennek okán 1912 júniusában levélben értesítették, felmondtak neki. Állás nélkül maradt, néhány barátjával viszont Sopron címen ellenzéki lapot szándékozott indítani, amely vállalkozását 1912 őszén siker koronázta: a folyóirat felelős szerkesztője lett. A Soproni Irodalmi Kör estjén 1912. október 28-án elszavalta a Cézár, én nem megyek című háborúellenes költeményét, amivel óriási sikert aratott a hallgatóság körében. Az ügyészség azonban a költemény miatt eljárást indított ellene, néhány héten belül megfosztották állásától.
Eseménytelen, unalmas telet követően 1913. február 13-án Nádasy József szabadkai színházigazgatónak köszönhetően állást kapott a Bácskai Hírlapnál. Itt versei megjelenése mellett fő területe tárcák és színkritikák írása volt. Kritikáit a Színházi Újság is több ízben közölte. Sok új ismeretséget kötött, társasági életet élt, Nádasy József igazgatóval végig jó barátságban maradt és megismerkedett Ruhanzi Nándornéval akit későbbi verseiben és leveleiben Gabriella, Ella vagy Őrangyal neveken említ. Mintegy másfél éve dolgozott a lapnál, mikor 1914 júniusában értesült a szarajevói merényletről, mely után röviddel behívták a korneuburgi ezredbe.
Katonai szolgálata és részvétele első világháborúban Gyóni öccséből, Mihályból apja támogatása mellett sikeresen katonát neveltek, míg Géza újságírással és tanulással múlatta idejét a fővárosban. 1907. október 1-jétől – valószínűleg apja közbenjárására – két hónapra behívták az éppen Budapesten dorbézoló költőt. Alapkiképzését az Üllői úti Mária Terézia laktanyában kapta, majd a piliscsabai katonai táborba vitték. Végül a Bécs melletti Korneuburgba került, egy császári és királyi vasúti- és távíróezredhez. Nem szerette a szolgálatot, Gyóni Ferenc szerint már ekkor megfogalmazódott benne a Cézár, én nem megyek kezdetű vers antimilitarista hangulata.
Önkéntes szolgálat helyett póttartalékosnak állt, így két hónap múltán hazaengedték. 1909 tavaszán, a Bosznia-Hercegovina annektálását követő feszült balkáni helyzet miatt Gyónit újra behívták, ezredével Szarajevóba került. Síneket, utakat építtettek vele, a költőt lelkileg megviselte a szigorúság és a fizikai munka élményeiről a következőképpen írt levelében:
Egyetlen örömét Dapsy Gizella („Nil”) levele jelentette, melynek mellékleteként elküldi az időközben megjelent Szomorú szemmel című verseskötetét. 1909 májusában leszerelték, hazatért szülőfalujába. Itt töltött néhány hónapot, míg megkapta állását a Soproni Naplónál. Édesapja, a nyugalmazott gyóni lelkész, Áchim Mihály 1911 szeptemberében elhunyt. 1912. augusztus 9-én újra behívták, először Korneuburgba, onnan pedig Szarajevóba került. Ekkor írta meg a már többször említett, híressé vált Cézár, én nem megyek című versét. A háborúellenes vers miatt több eljárást is indítottak ellene, barátai javaslatára Egy római katona hagyatékából alcímmel látta el a verset, időben eltávolítva ezzel az aktuálpolitizálástól.