thumb|jobb|A dal eredetijének részlete és egy Hitler-ellenes változat, Németországba irányuló 1940-es rádiós propagandaadásban thumb|Lili Marleen és Lale Andersen emlékműve a szászországi Langeoogban
A Lili Marleen című német dal közvetlenül a második világháború előtt keletkezett és már a háború alatt örökzölddé vált.
Története Hans Leip német költő az első világháború idején két barátnőjét, Lilit és Marleent egy versben örökítette meg 1915-ben az orosz fronton. A vers először 1937-ben jelent meg egy kötetben „Fiatal őrtálló katona dala” címmel. A birodalmi rádiószolgálatnak (Reichs-Rundfunk Gessellschaft) választékfrissítésre volt szüksége, ekkor fedezték fel a dalt; zenéjét és szövegét kiegészítették. Norbert Schultze a dal zenéjét 1938-ban átdolgozta. A lemezt Lale Andersen népszerű énekesnővel készítették el. Amikor 1941-ben a németek elfoglalták Jugoszláviát, a belgrádi rádióban olyan hanglemezeket játszottak le, amik éppen kéznél voltak, köztük a Lili Marleent.
Erwin Rommel is csodálta a dalt és azon volt, hogy a Radio Belgrád a műsorába illessze.
A dal hihetetlen hatást gyakorolt az otthonuktól távol lévő katonákra, emiatt le is vették a műsorról, Németországban pedig Lale Andersent 1942-ben átmenetileg eltiltották a fellépésektől. A katonák tiltakozásának hatására később a belgrádi rádió műsorába visszakerült a dal, sőt, minden este ezzel zárták az adást. Lale Andersen egy év múlva megint felléphetett, de a Lili Marleent nem énekelhette.
Egy anekdota szerint 1941 májusában a német Afrika-hadtest és a brit nyolcadik hadsereg nézett farkasszemet Tobruknál. Este tízkor megszólalt a Lili Marleen a légierő zenekara kíséretében, mire az angol katonák átkiabáltak a németeknek: „Bajtársak, hangosabban”. A szövetségesek kénytelenek voltak elkészíteni a saját verziójukat. 1944-ben kiadták a Lili Marleen angol nyelvű változatát egy angol énekesnő, Anne Shelton lemezével. Marlene Dietrich a frontokon turnézva pedig már 1943-tól énekelte a dalt.
Werner Fassbinder a dal legendáját feldolgozva filmet készített Lili Marleen címmel.
Magyarországon Magyarul több változata is készült, a „Márikám” elsősorban Nagykovácsi Ilona, a „Kívül a kaszárnyán” Kelly Anna előadásában vált ismertté, de fellépett vele Rácz Vali, Ania Suli és Gervay Marica is.Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza
Szövege
Német nyelven 1. Vor der Kaserne Vor dem großen Tor Stand eine Laterne Und steht sie noch davor So woll'n wir uns da wieder seh'n Bei der Laterne wollen wir steh'n
|: Wie einst Lili Marleen. :|
2. Unsere beide Schatten Sah'n wie einer aus Daß wir so lieb uns hatten Das sah man gleich daraus Und alle Leute soll'n es seh'n Wenn wir bei der Laterne steh'n
|: Wie einst Lili Marleen. :|
3. Schon rief der Posten, Sie blasen Zapfenstreich Das kann drei Tage kosten Kam'rad, ich komm sogleich Da sagten wir auf Wiedersehen Wie gerne wollt ich mit dir geh'n
|: Mit dir Lili Marleen. :|
4. Deine Schritte kennt sie, Deinen zieren Gang Alle Abend brennt sie, Doch mich vergaß sie lang Und sollte mir ein Leids gescheh'n Wer wird bei der Laterne stehen
|: Mit dir Lili Marleen? :|
5. Aus dem stillen Raume, Aus der Erde Grund Hebt mich wie im Traume Dein verliebter Mund Wenn sich die späten Nebel drehn Werd' ich bei der Laterne steh'n
|: Wie einst Lili Marleen. :|
Magyarul 1. A kaszárnya előtt A nagy kapu előtt Állt egy lámpa És még most is ottan áll Ott lássuk egymást viszont A lámpánál állva
|: Mint egykor Lili Marleen. :|
2. Árnyékaink Egynek látszódtak Hogy szerettük egymást Azt rögtön látni lehetett És mindenki láthatja Ha a lámpánál állunk
|: Mint egykor Lili Marleen. :|
3. Már kiáltott az őrszem Takarodót fújnak Ez három napomba kerülhet Bajtárs, rögtön jövök Ekkor elbúcsúztunk egymástól Oly szívesen veled tartanék
|: Veled, Lili Marleen. :|
4. Ismeri a lépteidet Kecses járásod Minden este ég De engem már rég elfelejtett És ha baj történne velem Ki fog a lámpánál állni
|: Veled Lili Marleen? :|
5. A csend birodalmából A föld talajából Felemel, mint álmaimban Szerelmes ajkad Ha kései köd gomolyog Ott fogok állni a lámpánál
|: Mint egykor Lili Marleen. :|
(Szeretlek Márikám) 1. Csöndes az éjjel, sehol semmi fény Őrszem áll a vártán, derék magyar legény Nagy Muszkaföldről gondol rám A sóhajtása száll hozzám Szeretlek Márikám, szeretlek Márikám
2. Üzenetem néki míg csak leírom Könnyeimtől ázik a levélpapírom Elküldöm mégis gyorspostán Mert érzem, épp most gondol rám Felsóhajt Márikám, felsóhajt Márikám
3. Kinn a Muszkaföldön tombol már a tél Jancsikám szívébe a síró szél zenél S ő egyre ott áll a vártán Szerelmes szívvel csak vár rám S azt súgja: Márikám, szeretlek Márikám
4. Amióta elment róla álmodom Érte szenvedek és csak néki szól dalom Elbúcsúzott ottan némán Csak annyit mondott várj énrám Én szívem, Márikám, én szívem, Márikám
5. Istenem teremtőm adj szívembe erőt Ne kelljen már várnom, hozd vissza nékem őt Add hogy ne sírjak én árván Ki tárt karral és úgy vár rám Úgy súgja: Márikám, szerelmem, Márikám
Jegyzetek
További információk The Lili Marleen Homepage Lili Marleen a "Háború Elleni Dalok"-ban szövegekkel 22 nyelven Nina Hagen és Nana Mouskouri Milva Lili Marleen magyar verziója Márikám címmel, Nagykovácsi Ilona előadásában
Kategória:Dalok Kategória:Katonadalok