Nagy Géza (Gárdony, 1855. augusztus 4. – Budapest, 1915. február 3.) régész, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1901).
Életútja Nagy István földbirtokos és Thaly Zsuzsanna fiaként született. Középiskolai tanulmányait a gyönki református gimnáziumban és a pesti piarista főgimnáziumban végezte, majd a Pesti Királyi Tudományegyetemen széles körű tudományos képzésben vett részt történelem, régészet, levéltártan, irodalomtörténet, földrajz és összehasonlító nyelvészet területén.
Szakmai pályafutását 1875 őszén a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) régiségtárában kezdte, ahol Rómer Flóris hívására díjnokként dolgozott 1881 őszéig. Közben 1878 végén és 1879 elején negyedéven át az Egyetértés tudósítója volt, de újságírói munkáját betegsége miatt abba kellett hagynia. 1881-től 1889-ig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őre volt, jelentősen hozzájárulva a gyűjtemények gyarapításához és rendszerezéséhez. 1889-ben visszatért Budapestre és újra az MNM régiségtárának munkatársa lett. 1902-ben igazgató őrré nevezték ki, és a hadtörténeti gyűjtemény rendezésével bízták meg, amelyről részletes katalógust is szerkesztett.
1892. december 4-én feleségül vette Zaphiry Helént, Liszt Ferenc egyik legkiválóbb tanítványát, Csetneki Jelenik Elek özvegyét.
Munkássága Tudományos munkásságában elsősorban a magyar őstörténettel foglalkozott, széles körben merítő publikációi jelentősen ozzájárultak a magyar régészet és őstörténet-kutatás fejlődéséhez. Részt vett az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon, ahol az ősfoglalkozások vadászattörténeti alcsoportjának előadója volt. Az erről szóló ismertetőt, a magyar vadászat történeti vázlatával együtt, Matlekovits Sándor „Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor” című monumentális munkájának ötödik kötetében tette közzé.
Szerkesztette a Nemere című hetilapot (1883) és a Székely Nemzeti Múzeum Értesítőjét (1890–1891), 1913-tól pedig az Archaeologiai Értesítő szerkesztőjeként tevékenykedett. Publikációiban használt álneve és jegyei: Istvánfi G., (ng.), N. G., Ng., NG., ny.
A Magyar Tudományos Akadémia 1901. május 10-én választotta levelező tagjai sorába.
Főbb művei 1882. A székely n. múzeum őskori gyűjteménye 1886. Az aldobolyi kardról 1887. A krásznai arany rudakról 1890–1891. A magyar középkori fegyverzetről 1892. A kozár kard 1892. A magyar pogánykor emlékei Fejérmegyében 1892. A homorszögi magyar pogánykori lelet Csetneki Jelenik Elek jegyzetei nyomán 1893. Az alsó-szent-iványi sírdombok, kunhalmok, Fejérmegyében 1893. Aurelius császár leányának állítólagos síremléke 1893. A régi kunok temetkezése 1893. A magyarhoni lovas sirok 1893. A hunn, avar és magyar pogánykori sírleletek jellemzése 1893. XII. századi magyar gyürü 1894. A Berényi-féle magyar puska 1894. Fringia, Harczias Fridrik első szász választó fejedelem magyar kardja 1894. A tömösi kardról 1895. A budapesti népvándorláskori lelet 1896. Hadtörténelmi emlékek az ezredéves kiállításon 1898. Magyar kardok 1900. Egy passaui kardkészítő magyar szablyái 1901. Válasz Varju Elem. úr birálatára 1901. Szkita-szarmata maradványok a magyar viseletben 1901. A csanádi kard 1901. Sirleletek a régibb középkorban 1901. Népvándorlási turán öltözet
Jegyzetek
Források
További információk
A Pallas nagy lexikona XII, 913; XVIII, 309.
Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:MTA-tagok Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1915-ben elhunyt személyek Kategória:Gárdonyiak Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek