thumb|200px|right|Kokesi
A fából esztergált vagy faragott Kokesi (こけし) babák Japán északkeleti részéről származnak. A Tóhoku régiójának fürdőit felkereső fürdővendégek körében az Edó-kor végétől válik népszerű szuvenírré. Elnagyolt, gömb formájú fejjel, néhány ecsetvonással ábrázolt arccal és hengeres, végtagok nélküli testtel rendelkeznek.
Eredet és elnevezés
Az eredetileg játék céljából készült kokesi babák kifejezetten gyerekbarát módon, a könnyed fogás érdekében a gyermeki tenyérhez igazított átmérőjű testtel készültek. Egyes példányaikat talpra sem lehetett állítani. Ám a Naruko-i kokesit már szinte a kezdetektől a Lányok Ünnepén felállított babaállvány díszeként tartották számon, vaskos kialakításával képes volt már stabilan megállni. A kezdetekben a fürdő régiók közkedvelt szuvenírjeként elhíresült kokesi így vált idővel a gyermekek játékszerévé. Egyes feljegyzések említést tesznek arról, hogy a leánygyermekek előszeretettel csomagolták kis kedvenceiket párna közé, hogy aztán azt hátukra véve anyukásat játszanak.
A kokesi játékbabakénti virágkora az Edó-kor vége és a Meidzsi-kor lezárulta közti időszakra tehető. Azonban a Taisó-korszak beköszöntével a Kewpie típusú babák megjelenése beárnyékolta a kokesi népszerűségét, háttérbe szorulásával számos kokesi-készítő mester hagyott fel korábbi tevékenységével. Ezzel egyidejűleg azonban bővült a hobbi kokesi-gyűjtők köre, akiknek köszönhetően a gyerekjátékból felnőtt-kedvenccé lett kokeshi mind a mai napig fennmaradhatott az utókor számára. Mind Tokióban, Nagojában, mind Oszakában kokesi-gyűjtő körök jöttek létre, aminek eredményeként az ideiglenesen visszavonult kézművesmesterek ismételten munkához láthattak. Számos alkotás maradt ránk ebből az időszakból.
A műgyűjtők körében a kokesi egy a polcon elhelyezett dísztárgyként, a szem gyönyörködtetésére szolgál. A gyűjtők igényeihez mérten idővel olyan újítások is szükségessé váltak, mint például a törzs kissé vaskosabbá tétele vagy éppen kecses törzsű kokeshik esetén, dőlésgátlóval történő ellátásuk. Felépítését valamint díszítését tekintve, az adott korszak aktuális divat hullámainak illetve az ú jtípusú kokeshi hatásának eleget téve, (elnevezésével ellentétben) még a hagyományos kokeshi is számos módosításon ment keresztül. Ugyanakkor egyes műgyűjtők körében az sem ritka, hogy a kokesi, még gyermekjátékként használt korszakát jellemező régebbi stílus, valamint korábbi mesterek munkáinak adaptálására merül fel az igény. Ezek az egyes rekonstruált példányok minden esetben az eredeti alkotás elnevezését örökítik tovább.
A Mijagi prefektúrabeli Ószaki város Naruko negyedében minden év szeptemberének első hétvégéjén kerül megrendezésre az Országos Kokesi Fesztivál, melynek keretében kokeshi verseny mellett a kézműves mesterek bemutatóira is sor kerül. Illetve május 3-5. között Mijagi prefektúra Shiroishi városában tartják az Országos Kokesi Versenyt. A legkiválóbb alkotás fődíját maga a miniszterelnök adja át. A jeles kokesi versenyek nagy hármasának harmadik tagját a Jamagata prefektúra Jamagata városában, szeptemberben megrendezett Micsinoku Kokesi Fesztivál adja.
Az elnevezésről
A kokesi megnevezés területi eltéréseket mutat. A fababától a kúszó babáig és a mákszembabáig, különböző elnevezésekkel találkozhatunk. A kokesi történelme során azonban a leggyakoribb a baba szó használata volt. A háború előtti időkben a kokesi kifejezésre számos írásjel élt, azonban az 1939-ben Naruko fürdővárosában megrendezett Országos Kokesi Versenyen a ma is használatos írásjelösszetétel került egységesen elfogadásra. Egy a sógunátus végéről származó feljegyzésben, a Takamacu Csózó-iratban a még kókeshi-ként szereplő megnevezés, az Edó-kor végére már kokesiként terjed el a köztudatban.
A kokesi szó eredetét tekintve többféle nézet alakult ki. A legészszerűbb magyarázatnak azonban a fából készült mákszem baba (keshi-baba) tűnik, amely a szendai-i vörös keshi agyagbaba fából elkészített verzióját takarta. A vörös keshi babához hasonlóan a kokesi egyes vidékeken gyermekáldást hozó talizmánként terjedt el. A kokesi fejét díszítő motívum a kiotói goshó babákon, különösen a ceremoniális funkcióval bíró babákon jelenik meg először, majd kerül át a vörös keshikre is.
A kokesi a gyermekek egészséges növekedését szolgáló amulettként is funkcionált. Azonban az újkorban a kokesi szó eredetét a szintén kokesiként olvasott, „gyermekűzés” jelentéssel bíró írásjelekkel is kapcsolatba kezdték hozni. Ezen feltételezés szerint, a kokesi a nélkülöző családok elhajtott magzatjainak kiengesztelését szolgálta. Elsőként a ’60-as években alkotó költő, Macunaga Goicsi gyermektörténetében tesz említést erről a feltevésről, de mivel korábbi alkotásaiban nem bukkan elő a kifejezés, az elképzelés hitelessége kétség tárgyát képezi. Forrásanyag hiányában ez egy néprajztudományilag megalapozatlan elképzelés maradt csupán. A kokesi szó eredetével és a kokesi hiedelemvilágbeli szerepkörével részletesebben Kató Oszamu foglalkozik.
Keletkezési háttér
Úgy tartják, hogy a kokesi megszületéséhez a következő három feltételre volt szükség. A földművesek körében a fürdőzés szokásának, mint a termény újjáéledését szolgáló ceremóniának a meghonosodása. A piros festékanyagot felhasználó kézműves termékek elterjedése.
A hegyekből a fürdővárosokba települő faműves mesterek közvetlen találkozása a fürdővendégek igényeivel. A fürdőzés szokása a korabeli lakosság 90%-át lefedő földművesség körében, különösen a fagyos Tóhokubeli földművesség körében, a kemény munka közben felgyülemlő fáradtság elűzésének valamint a társasági lét kiélvezésének fontos évközi rítusát képezte. Az év leghidegebb időszakában történő „fagyrepesztő fürdőzés”, a vetést követő „sártalanító fürdőzés”, vagy akár az év legmelegebb időszakában történő fürdőzés, ez az évi 2-3 alkalom frissítő fürdőzés fontos részét képezte a mindennapoknak.
A piros szín, a fekete himlőtől oltalmazó szín hírében állva, előszeretettel került a gyermekjátékok színezőanyagába. A piros játék-készítőket valamint az azokat árulókat is, „piros mesterek”-nek nevezték. A piros portékák az Odavara-Hakone sávban voltak a legnépszerűbbek, elkészítési módjuk az Edó-kort követően terjedt el Tóhoku régiójában. Tóhoku földművesei a bőséges termés reményében gyakorta keresték fel Isze valamint Kotohira szentélyét. Úgy tartják, az oda vezető úton találkozhattak az odavara-i és hakone-i piros portékákkal, aminek eredményeként a piros fajátékok a tóhokui fürdővárosokban is hamarosan megjelentek.
A harmadik feltételként tekinthető faműves mesterek városi megjelenésének hátterében az a folyamat áll, hogy a középkor óta fennálló faművesi kiváltság, -miszerint bármely hegyről is legyen szó, a nyolcadik állomás felett megtalálható faállomáyn szabadon hasznosítható-, az Edó-kor végével megszüntetésre került. A hegyekből a fürdővárosokba visszahúzódó faműves mesterek, a fürdővendégekkel közvetlenül is érintkezve fokozatosan ismerték meg azok kifinomult igényeit. A korábbiakhoz képest nagy változás következett be.
A mindezideig tálakat és tálcákat, buddhista és vallásos kegytárgyakat nyers fából kínáló faműves mesterek helyi szuvenír formájában, díszített termékeket kezdtek el készíteni. A fürdőkbe látogató földműves réteg igényeit kielégítő piros kokeshi, a lelki és testi felfrissülést valamint a bő termést hozó hegyi istenségekkel kapcsolatban álló szerencse tárgyak jelképévé vált. Ezek alapján megállapítható, hogy a kokesi-t számos szerepkörrel ruházták fel. A kokesi nem csupán egy kedves játéktárgy, sugárzó életerőt rejtő figura, mely napjainkban műtárgyként is megállja a helyét.
thumb|200px|right|Kokesi művész munka közben
Készítésük A kokesik többféle fából készülhetnek. A felhasznált fa meghatározza a baba karakterét a szín és szemcseméret által, valamint befolyásolja az őt készítő mester munkájának kimenetelét is. A legelterjedtebb a sötétebb színű cseresznyefa, a japán juhar, illetve a világosabb színű, fent említett mizuki. A fa pár hónapnyi, illetve akár több évig tartó kültéri szárítás után kerül feldolgozásra. A mester esztergapad segítségével forgatja és faragja az anyagot a kívánt formára, végül simára csiszolja. A test és a fej külön készül, ezeket egy dugó segítségével csatlakoztatják egymáshoz. Ezután kerül sor az arc és a kimonó mintájának kézzel történő felfestésére. A festék megszáradása után méhviasszal vonják be a figurát.
A munkálatokat általában több ember végzi. Azt a művészt, aki egyedül lát el minden feladatot, kokesi-kódzsin-nak nevezik. Ő vágja ki a szükséges fát és készíti elő: megfelelő méretűre alakítja, és eltávolítja róla a felesleges anyagot. Maga az esztergálás nem csak fizikailag, de szellemileg is igen megterhelő feladat. A mesterek ezért gyakran osztják be úgy munkájukat, hogy egyik nap az alapot készítik el, és csak másnap foglalkoznak a festéssel, mivel karjaik túlságosan elfáradnak ahhoz, hogy biztos kézzel foghassák az ecsetet.
Már a kidzsi-ja művészek is fogadtak tanítványokat: gyakran saját gyermekeiknek, illetve feleségüknek adták át a kokesik készítésének művészetét.
Az alapanyagról
somfa japán juhar magyal közönséges pagodafa
A kokesi alaktípusai
1. Alapforma:
• Zömök testforma
• Dzsizó típus (domború testforma)
2. Az alakra utaló egyéb elnevezések (Tacsiko, Nemariko, Bekke)
A kokeshi felépítéséről
egybe-felépítés (a test és fej egyetlen fából történő kialakítása) elkülönített felépítés (a test és a fejrész utólagos összemunkálásával) összeillesztett felépítés egyéb (mozgatható fejjel, bab tömítéssel)
Az elkészítési folyamatról
• a megfelelő fa kiválasztása
• szállítás
• kiszárítás
• rönkvágás
• méretre szabás
• kéreghántás
• gyalulás
• csiszolás
• fehérítés
• díszítés
• lekezelés
A kokeshikészítés eszközei
1. faeszterga
2. motorikus eszterga
3. gyalu
Típusok
A kokesi, külalakját tekintve két nagy csoportra osztható. Az eredeti kokesi stílusjegyeket követő hagyományos kokesi-re (dentó, 伝統こけし) valamint a kezdeti formákat továbbfejlesztő újtípusú (shingata, 新型こけし) kokesi-re. A hagyományos kokeshi származási helye, külalakja valamint formavilágának felhasználása szerint további kb. 10 alkategóriába sorolható. Ugyanakkor az újtipusú kokesin belül elkülöníthetjük az iparművészeti alkotásként számon tartható produktumokat valamint a Tóhoku régión kívül is, Japán valamennyi üdülőövezetében szuvenír formájában fellelhető kokesiket.
thumb|250px|right|Hagyományos kokesik Hagyományos kokesi thumb|200px|right|Két különböző kreatív kokesi Alkotói többnyire vidéken tevékenykednek. Műveik egyszerűen megformáltak, kerek fejjel és hengeres, végtag nélküli testtel rendelkeznek. A korábbi ningjó-kkal ellentétben már ismert mesterek alkotásai, akik a baba aljára írják kézjegyüket. Amennyiben a baba több ember munkája, a festést végző művész nevét viseli magán. Érdekesség, hogy a hagyományos kokesik mindegyikét lányként tartják számon.
A hagyományos kokesi származási helye szerint különféle jellegzetességekkel bír. A hagyományos kokesin belül, elsősorban a következő nagy (származási hely szerinti) csoportokat különíthetjük el.
Cucsiju-típus (土湯系) (Fukusima prefektúra, Cucsiju, Iizaka valamint Dake fürdők térségéből) A fejrészen kígyószemet imitáló apró körökkel, a frufru és a haj közti kasze elnevezésű piros mintával. A test vonalakkal díszített.
Jadzsiró-típus (弥治郎系) (Mijagi pref., Siraisi város, Jadzsiró térségéből) A fejrészen svájcisapkára emlékeztető többszínű körökkel, a testen vastag erezeti sávokkal, kézzel festett egyszerű gallér valamint ruhaujj mintával.
Toógatta-típus (遠刈田系) (Mijagi pref., Toógatta fürdő térségéből) A fejrészen piros sugárjellegű díszítéssel, a homloktól az orcáig egy nyolcast formáló piros mintával. A törzs kézzel festett többnyire virág, krizantém vagy szilvavirág mintával ékesített, ritkán erezetszerű díszítéssel ellátott.
Naruko-típus (鳴子系) (Mijagi pref., Naruko fürdő térsége)