Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély a Bódva folyó által közrefogott szigeten álló, 1716 és 1730 között épült kora barokk kastély, Magyarország egyik legjelentősebb barokk műemléke. Méreteit tekintve Magyarország hetedik legnagyobb kastélya. Építtetője Jean-François L’Huillier (ejtsd: lüilié) báró volt; tervezőjének személye nem ismert. Az építmény első fénykora a családba beházasodó zólyomi Esterházy Istvánhoz köthető, akinek fia azonban utód nélkül halt meg, így az uradalom a kincstárra szállt. Ennek - illetve a kincstártól az uradalmat megvásároló Coburg-Koháry családnak - köszönhető a kastély második felvirágzása a 19. század elején. Az első világháborút lezáró, és Magyarországot - így a Coburg-Koháry hitbizományt is - feldaraboló békeszerződések, majd a későbbi államosítások hosszú időre megpecsételték a kastély sorsát. 1928-ban az Igazságügyi Minisztériumhoz került, többféle oda nem illő intézmény is működött benne. A rendszerváltás idején már üresen, omladozva állt, míg végül 2012-2014-ben Európai uniós támogatással sikerült szakszerűen felújítani.
A hazai kastélyállományból méretei folytán is kiemelkedő cour d’honneur-ös épület egyéni megjelenésével is különös figyelmet érdemel. Meglehetősen szokatlan kialakítású azonban, hiszen a hagyományos U alak itt nem az előkertet fogja közre, hanem hátrafelé néz. Az emeleti szárnyak hét helyiségében maradtak fenn falképek. A kastély legjelentősebb belső dísze a Lieb Ferenc által 1770-re elkészített, hat szobát betöltő rokokó falképciklus. A különálló nyugati vendégszoba későbbi díszítőfestése már a korai klasszicizmus formavilágát tükrözi. A többször átépített épület külső tömege jelentősebb átalakítás nélkül őrzi eredeti kialakítását, egyedül az 1928-as tulajdonosváltáskor ráépített - stílusában oda nem illő, ezért szerencsére később elbontott - manzárdtető változtatta meg rövidebb időszakra a kastély megjelenését.
Az épületet és környezetét 2009 és 2014 között európai uniós támogatással helyreállították, a kastély 2014 tavaszán nyílt meg a látogatók előtt. Üzemeltetését 2023-ban Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata vette át. Egyedileg és csoportosan is látogatható, bővebb információk a érhetőek el.
Az építtetőA fejezet tartalma a következő tanulmányok alapján került összeállításra: dr. Joó Tibor – Az edelényi kastély, Művészettörténeti Értesítő, Budapest, 1968., XVII. évf. 3. sz. 194.p., valamint Csorba Csaba – Az edelényi volt L’Huillier-Coburg kastély építéstörténete, Budapest, 1986. 4-6.p. (felhasználva a szerző külön engedélyével) 265px|bélyegkép|jobbra|A kastély egyik belső termének freskója 265px|bélyegkép|jobbra|A kovácsoltvas főkapu 265px|bélyegkép|jobbra|A kastély parkja A kastély építtetője, Jean-François L’Huillier (ejtsd: lüilié) 1668-ban született Elzász‑Lotaringiában és a kor nemesi származású ifjainak tipikus életpályáját választotta: katona lett. Mindössze 18 esztendősen vett részt Buda várának visszafoglalásában és ettől kezdve életének jelentős része Magyarországhoz kötődött. Fél évtizeden át harcolt a török fronton, majd egy hosszú fogságot követően – ismét a török hadszíntéren – részt vett Belgrád ostromában és a török ellenes felszabadító háború befejező szakaszát is végigharcolta az 1699-ben megkötött békéig. Ilyen előzmények után szerezte meg 1700-ban az edelényi birtokot, amikor is II. Rákóczi Ferenc sárosi főispántól 5000 forintért tíz évre bérbe vette. Ez azonban nem hozott számottevő változásokat a birtok életében, mert alig egy esztendő múltával gyakorlatilag megszakadtak a kapcsolatai újonnan szerzett birtokával és több mint negyed századot kellett arra várnia, hogy újból – ezúttal végérvényesen – tulajdonosa lehessen.
L’Huillier egyike volt azoknak a császári tiszteknek, akikkel az ifjú II. Rákóczi Ferenc jó kapcsolatot tartott fenn – többek között ez és francia származása is közrejátszhatott abban, hogy Rákóczi 1701. április 18-i letartóztatását követően még ez év őszén ő is hasonló sorsa jutott. Hosszas vizsgálatok után tudta csak bizonyítani ártatlanságát és bár 1702. május 19-én végül szabadon bocsátották, ezt követően még két évig nem jöhetett vissza Magyarországra. 1704-ben engedélyt kellett kérnie, hogy itthon maradt, rég nem látott családjával találkozhasson. Így azonban szerencséjére a Rákóczi-féle szabadságharcban sem vállalhatott szerepet, hiszen ekkortájt Itáliában teljesített szolgálatot. Mindettől függetlenül – valamint annak ellenére, hogy a II. Rákóczi Ferenc tulajdonában lévő edelényi uradalom a szatmári békekötés után mint elkobzott tulajdon a királyi kamara kezére jutott – a meghosszabbított kölcsönszerződésnek köszönhetően továbbra is ő kezelte a birtokot. Ezt az 1721. május 28-án felvett kamarai összeírás is bizonyítja.
Az 1710-es években Edelény elnéptelenedését megakadályozandó, szlovákokat és németeket telepítettek be a meglehetősen megfogyatkozott magyar lakosság mellé. Ebben az időben – pontosan 1714-ben – III. Károly bárói rangot adományozott számára és rá egy évre a magyar országgyűlés honosította ( szerint), így a magyar főnemesi rend teljes jogú tagjává vált. Ekkor költözött vissza L’Huillier is Magyarországra a családjához – immáron véglegesen. Miután ez utóbbi rendelkezés lehetővé tette számára, hogy Magyarországon örökjogon földbirtokot szerezhessen, 1725-ben megvásárolja a cserépváraljai uradalmat, majd – annak ellenére, hogy 1724-ben Aspremonté Rákóczi Julianna megpróbálkozott a Rákóczi család Edelényre vonatkozó birtokjogának érvényesítésével – 1727. augusztus 8-án 5000 forint megfizetése fejében királyi adományként kapja meg Edelényt. Az erről szóló privilegiális adománylevelet 1728. március 17-én kapja meg, mely kegyúri- és pallosjogot biztosított számára. Habár a birtokok kiterjedését és felszereltségét illetően a cserépi uradalom eredetileg jelentősebb volt, L’Huillier tudatosan Edelényt tette meg rezidenciális központjának. 1726. novemberében állomáshelye azonban még Eperjes volt, de feltételezhető, hogy ekkor már – bízva az adományozás megvalósulásában – folytak az építkezés munkálatai. 1727. novemberében már Bártfán teljesített szolgálatot, innen kérte áthelyezését Egerbe, közelebb a családi fészekhez.
Ismerve L’Huillier életútját, tudván, hogy osztrák és cseh területen, valamint Itáliában járva alkalma volt megismernie a barokk építészet jelentős alkotásait, sőt Nyugat-Magyarországon már az 1710-es években is láthatott figyelemre méltó, a környezetébe művészien belekomponált barokk kastélyokat, érthető miért választotta saját kastélyának is ezt a stílust. Az ilyen kastélyok mellett mindig jelen volt egy tó, vagy folyó és a mértanilag megszerkesztett, gondosan tervezett, látványos park. A korabeli Edelényben a Bódva folyó ágai által alkotott sziget ideális helynek bizonyult a L’Huillier kastély megépítésére. Területe elegendő volt ahhoz, hogy nem csak a kastély, hanem egy tekintélyes barokk mintára megalkotott, hazánkban akkor még ritka fejlettségi fokú park is helyet kapjon, mely megjelenésébe a folyóvíz jelenlétét kiválóan belekomponálhatták. A szigeten való elhelyezés lehetővé tette az uradalmi központnak a településtől való éles elkülönülését.
Az építkezés Az építész személye A kastély történetének első részletes összefoglalása Joó Tibor nevéhez fűződik, aki első ízben tárta fel a források aránylag tág, de korántsem teljes körét. Ő többé‑kevésbé logikus következtetések alapján Johann Lukas von Hildebrandt-ban látta a kastély tervezőjét,dr. Joó Tibor – Az edelényi kastély, Művészettörténeti Értesítő, Budapest, 1968., XVII. évf. 3. sz. 204-205.p. habár a Pazár Miklósné és Joó Tibor által összeállított tanulmány nem a kastély építésének körülményeit, csupán annak 1763-1780 közötti képét teszi megfoghatóbbá. Később Voit Pál kínált megoldást a tervező személyére, akit stílusanalógiák alapján Giovanni Battista Carlone személyével azonosított. Az építtető személyére vonatkozó feltételezések azonban kivétel nélkül kétségbe vonhatóak, mivel az erre vonatkozó kutatások idején még magának az építésnek az időpontja is téves feltételezésen alapult.
Az épület előképei Talán Szentkirályi Zoltán gondolatmenete tekinthető a legkiforrottabbnak, aki olasz-, illetve csehországi kapcsolatokat vélt felfedezni az építkezés hátterében.Szentkirályi Zoltán – Az edelényi kastély tető-helyreállítása, KÖH Tervtár, Budapest, 1964. Szentkirályi szerint – bár az építmény tömegalkotásában kétségtelenül emlékeztet a francia kastélyokra – az edelényi kastélyhoz leginkább hasonlatos épületeket nem Franciaországban találjuk meg, hanem Bajorországban és cseh területen. Példaként elég csak néhányat említeni: Schleißheim-i kastély (1701-1727, Enrico Zuccali) Lobkowitz palota (Prága) eredeti homlokzata (1703-tól, Santini) Červeny Hradec-i kastély (1675, Antonio da Porta) Hradžin-i érseki palota (Prága) az 1753-as átépítés előtt (1675-1684, J. B. Mathey)
A fenti épületek legszembetűnőbb közös vonása az, hogy mesterük mind itáliai, vagy legalábbis itáliai iskolázottságú. A típusnak általános jellemzője az, hogy bár átveszi a francia kastélyfejlődés kialakult eredményeit – a cour d’honneur-ös alaprajzi rendszert, a tömeg erőteljesebb megbontását, a középrész hangsúlyos kiemelését – a francia mintát mégis itáliai szellemben fogalmazza át. A középrész öt-, hét-, sőt néha 11 axisra szélesedik, nem attikával, hanem egy-, vagy két emeletszinttel emelkedik az oldalszárnyak fölé, s alaprajzilag belesimul az épület töretlenül végigfutó homlokzatvonalába. A szalont, vagy nagytermet tartalmazó, pavilonszerű tömegelemmé önállósított középrizalitot tehát az új típusnál egy itáliai palazzo helyettesíti, mely arányaiban, összefogott tömegében, az oldalszárnyakhoz való viszonyában elég erősen őrzi az itáliai paloták reneszánsztól örökölt, zárt megjelenését. Ennek megfelelően homlokzattagolása alapvetően horizontális jellegű, még akkor is, ha ezen belül egy, vagy két szintet átfogó lizénarend adja a másodlagos osztást, s fent töretlenül végigfutó főpárkány zárja le, fölötte enyhe hajlású, a tömeg, a tagolás hangulatához illeszkedő tetővel. A csatlakozó oldalszárnyakat a legtöbb esetben meredekebb hajlású nyereg- vagy manzárdtető fedi.
Az edelényi kastély 1770-ből, illetve 1780-ból származó homlokzatrajzai egyértelműen mutatják a vázolt kastélytípussal való lényegbeli azonosságot. Az eltérés inkább részletekre korlátozódik, elsősorban a középrész megnövelésére, valamint a főhomlokzat két oldalát lezáró saroktornyok alkalmazására. Azonban éppen az általános típustól eltérő jegyek teszik még inkább felismerhetővé a cseh barokkal való közvetlen kapcsolatot.
Az építés ideje 265px|bélyegkép|jobbra|Az épület egyik bástyája Bár a kastély mesterének nevét továbbra is homály fedi, annyi bizonyos, hogy a terveknek már L’Huillier Magyarországra való visszaköltözésének idejében, tehát 1715 körül készen kellett lenniük, hiszen ami a kastély építésének kezdetét illeti – bár a pontos időpontja tisztázatlan – az alábbiakból megállapítható, hogy az építkezés ezt követően már megkezdődött: Tény, hogy 1721-ben már folytak a munkálatok. A már említett 1721-es összeírás készítője, Stemper András, a Kassán székelő szepesi kamara tisztje arról adott számot, hogy a kastély alapozása részben elkészült és az építkezés folyamatos. Kizárható tehát, hogy a kastély valamely, eddig ismeretlen, korábbi épület alapjaira épült volna, hiszen ekkor még semmiféle más úri lak nem volt a településen egy faházon kívül.Fatsar Kristóf – Az edelényi L’Huillier-Coburg kastély kertjének építéstörténete, Budapest, 2002.