Andrusch József (Budapest, 1956. március 31. –) ötszörös válogatott és a Bp. Honvéd SE háromszoros magyar bajnok és egyszeres magyar labdarúgókupa győztes labdarúgója.
Pályafutása Klubcsapatban 14 évesen Újpesten lett igazolt labdarúgó. Innen került Hódmezővásárhelyre, majd vissza a fővárosba (Fősped Szállítók és Volán SC) illetve két évre Dorogra. A Honvéd játékosaként 26 évesen mutatkozott be az élvonalban 1982. október 24-én a Vasas elleni győztes mérkőzésen (3:1). A Honvéddal sorozatban háromszoros bajnok egyszeres bronzérmes és egyszeres kupagyőztes és ezüstérmes. A három aranyérmes idényt szinte végig játszotta, hiszen mindössze négy mérkőzésről hiányzott. Alacsony termete ellenére kitűnő kapus volt, a 129 kispesti mérkőzéséből 52 alkalommal nem kapott gólt sem. A sikeres, Kispesten töltött évek után három évig 1987 és 1990 között a Vasasban védett és itt fejezte az aktív sportot. Végzettségét tekintve kertészmérnök volt, de a Testnevelési Főiskolát is elvégezte. Labdarúgó karrierje után az üzleti életben is sikereket ért el éttermet üzemeltetett. 2000-ben egy rövid ideig a Kispest alelnöke volt, és részt vett a klub újjászervezésében.
A válogatottban A magyar válogatottban 1984 és 1986 között 5 alkalommal védett. Kerettagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő csapatnak, de pályára nem lépett. Jelentős szerepe volt azonban a mexikói szereplés kiharcolásában. A holland labdarúgó-válogatott elleni rotterdami selejtezőn bravúros védéseinek is köszönhetően győztünk 2–1-re.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1983–84, 1984–85, 1985–86 3.: 1982–83 NB II - 3.: 1981–82 (Dorogi AC) Magyar kupa (MNK) győztes: 1985 döntős: 1983
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:A Volán SC labdarúgói Kategória:A Dorogi FC labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Dorogiak Kategória:Az 1986-os világbajnokság labdarúgói Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek