Hajszán Gyula (Sopron, 1961. október 9. –) magyar labdarúgó, edző és önkormányzati képviselő.
Pályafutása Klubcsapatban Újkéren kezdte a labdarúgást. 1976-ban került a Haladáshoz, ahol az első csapatban már 16 évesen lehetőséget kapott előkészületi és kupa mérkőzéseken. Egy évig Sopronban szerepelt kölcsönben. Ezután a Rába ETO-ban lett élvonalbeli játékos. 1981 és 1986 között tagja volt a győriek történetének legsikeresebb csapatának: kétszeres bajnok, ezüstérmes és egyszeres bronzérmes. 1989 és 1993 között a német MSV Duisburg és Tennis Borussia játékosa volt. Ezután visszatért Győrbe és 1996-ban itt fejezte be az aktív labdarúgást.
A válogatottban A magyar válogatottban 1982 és 1989 között 37 alkalommal szerepelt és 4 gól szerzett. Tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő csapatnak.
Edzőként Visszavonulása után az ETO-nál lett edző. Először a serdülő csapatnál, majd 2002 és 2007 között az utánpótlás és junior csapatnál. 2007-től a Győrsövényház vezetőedzője.
Közélet 2006-ban a győri 11-es (Szabadhegy) körzetben indult az önkormányzati választásokon, a KDNP-Fidesz közös jelöltjeként és 1775 szavazatot szerezve (53,56%) lett képviselő.
Sikerei, díjai Magyar bajnok bajnok: 1981–1982, 1982–1983 2.: 1983–1984, 1984–1985 3.: 1985–1986 Magyar kupa (MNK) döntős: 1983–1984 Pro Urbe, Győr (1983)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Források
További információk
Hajszán Gyula Önkormányzati választás 2006 Hajszán Gyula fejlődő csapatot igér
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Az MSV Duisburg labdarúgói Kategória:A Tennis Borussia Berlin labdarúgói Kategória:Az 1986-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Soproniak Kategória:Győriek Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók