Újjászületés (kereszténység)

Az újjászületés vagy újonnanszületés a kereszténységben az ember lelki megújulását, Istentől kapott új életét és Krisztushoz kapcsolódó új állapotát jelölő teológiai fogalom. Görög eredetű megfelelője a palingenézis (görögül: παλιγγενεσία, palingeneszia), amely általánosan „új születést”, „megújulást” vagy „helyreállítást” jelent. Az Újszövetségben a szó szoros alakja csak két helyen szerepel: Mt 19,28-ban az eszkatologikus megújulásra, Tit 3,5-ben pedig „az újjászületés fürdőjére” vonatkozik.„Újjászületés”, in: Magyar Katolikus Lexikon.

A keresztény teológiában az újjászületés bibliai alapja különösen Jézus és Nikodémus beszélgetése János evangéliumában: „ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (Jn 3,5). A fogalom az Újszövetségben kapcsolatban áll a keresztséggel, a Szentlélek ajándékával, a megtéréssel, a megigazulással, a megszentelődéssel, az istengyermekséggel és az „új teremtmény” páli tanításával.Joseph Pohle: „Regeneration”, in: The Catholic Encyclopedia, 12. kötet. New York: Robert Appleton Company, 1911. A fogalom ószövetségi előképei az új szív, az új szövetség és a szív körülmetélésének motívumaihoz kapcsolódnak, a modern vallási nyelvben pedig különösen a „born again” kifejezés révén kapott társadalmi és identitásjelölő szerepet.

Az újjászületés értelmezése felekezetenként eltér. A világkereszténység nagy történelmi hagyományai — különösen a katolikus, ortodox, lutheránus és anglikán egyházak — többnyire a keresztséghez kapcsolják, és a keresztséget az újjászületés szentségi eszközének tekintik. A református teológia a Szentlélek szuverén, hitre vezető munkáját hangsúlyozza, miközben a keresztséget Isten ígéretének jelének és pecsétjének tartja. Az evangéliumi, baptista és pünkösdi hagyományokban az „újjászületett keresztény” kifejezés gyakran a személyes megtérésre, Krisztus hitben való elfogadására és az ebből fakadó új életre utal. Ez a modern szóhasználat különösen az angolszász evangelikalizmusban és a globális pünkösdi-karizmatikus mozgalmakban vált kulturálisan befolyásossá.„Regeneration”, „Baptism”, in: F. L. Cross – E. A. Livingstone szerk.: The Oxford Dictionary of the Christian Church. 3. kiadás. Oxford: Oxford University Press, 2005.

Elnevezése és szóhasználata

A görög παλιγγενεσία szó a πάλιν („újra”, „ismét”) és a γένεσις („születés”, „keletkezés”) elemekből áll. A hellenisztikus görögben nem kizárólag keresztény vallási fogalom volt: jelenthetett politikai helyreállítást, világkorszakok megújulását, sőt egyes filozófiai vagy vallási rendszerekben a világ vagy az ember új állapotba jutását is.

Az Újszövetségben a főnév két helyen fordul elő. Mt 19,28-ban Jézus a „megújulásról” beszél, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül; itt a szó kozmikus és eszkatologikus távlatú. Tit 3,5-ben az „újjászületés fürdője és a Szentlélek megújítása” a keresztény beavatásra és a keresztségi megújulásra utal.

A fogalommal rokon kifejezések szélesebb körben szerepelnek. Péter első levele szerint Isten „új életre szült” a feltámadt Krisztus által, illetve a hívők „újonnan születtek” Isten élő igéje által (1Pt 1,3.23). Pál az „új teremtmény” nyelvét használja: „aki Krisztusban van, új teremtmény” (2Kor 5,17), és „nem a körülmetéltség számít, sem a körülmetéletlenség, hanem az új teremtmény” (Gal 6,15). János írásaiban gyakori az „Istentől születni” kifejezés (Jn 1,13; 1Jn 2,29; 3,9; 4,7; 5,1.4.18).

János evangéliumában a ἄνωθεν szó kettős árnyalatú: jelentheti azt, hogy „újra”, de azt is, hogy „felülről”. A Nikodémussal folytatott beszélgetésben ez a kettősség teológiailag is fontos: az új születés nem pusztán ismételt testi születés, hanem Istentől, a Lélektől eredő születés.Raymond E. Brown: The Gospel According to John I–XII. Anchor Bible 29. Garden City, New York: Doubleday, 1966, Jn 3,1–8 magyarázata.

A magyar bibliafordításokban a Jn 3 szakasz többféle fordítási megoldással jelenik meg. A Károli-hagyományban az „újonnan születik” fordulat vált ismertté, más magyar fordításokban az „újjászületik” vagy a görög ἄνωθεν kettős jelentését érzékeltető „felülről születik” megoldás is előfordul. A teológiai szaknyelvben az „újjászületés”, „újonnanszületés”, „regeneráció” és „palingenézis” egymással rokon, de eltérő hangsúlyú kifejezések.Vö. Károli Gáspár és Káldi György bibliafordítási hagyományának Jn 3,3–5 körüli magyar szóhasználatával.

Bibliai alapjai

Jézus és Nikodémus beszélgetése

A keresztény szóhasználat legismertebb bibliai alapja János evangéliumának 3. fejezete. A szakaszban Jézus a farizeus Nikodémusnak arról beszél, hogy Isten országának látásához és az abba való belépéshez új, felülről való születés szükséges.

„Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere. Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Mondta néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.” (János evangéliuma 3:1–8, Károli Gáspár fordítása)

A történelmi egyházak hagyományos értelmezésében a „víztől és Lélektől” kifejezés a keresztségi újjászületésre utal. Ez az olvasat jelenik meg az egyházatyák, a skolasztikus teológia, a katolikus és ortodox hagyomány, valamint a reformátorok jelentős részének keresztségtanában. Sok evangéliumi és pünkösdi értelmezés ezzel szemben a szakaszt általánosabban a megtérésre, a Szentlélek belső munkájára és a személyes hitre vonatkoztatja. A két olvasat nem szükségképpen zárja ki egymást, de eltérő hangsúlyt ad a szentségi jelnek és a személyes hitbeli válasznak.On Becoming a Christian: Insights from Scripture and the Patristic Writings with Some Contemporary Reflections, Final Report of the Fifth Phase of the International Dialogue Between Some Classical Pentecostal Churches and Leaders and the Catholic Church, 1998–2006, 47–53. Ezek a bibliai szövegek adták a későbbi viták alapját arról, hogy az újjászületés elsődlegesen szentségi eseményként, belső megtérési tapasztalatként vagy az egész keresztény életet átható megújulásként értelmezendő.

Apostolok cselekedetei

Az Apostolok cselekedetei a kereszténnyé válást több helyen megtéréssel, hittel, keresztséggel és a Szentlélek ajándékával kapcsolja össze. Péter pünkösdi beszédének végén így válaszol a hallgatóság kérdésére:

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszítek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Apostolok cselekedetei 2:38–39, Károli Gáspár fordítása)

Az apostoli elbeszélésekben a hit, a keresztség és a Lélek ajándéka nem mindig azonos sorrendben jelenik meg. Pünkösdkor a megtérésre és a keresztségre hívás után hangzik el a Szentlélek ígérete; Kornéliusz házában a Lélek kiáradása megelőzi a vízzel való keresztelést; Szamariában és Efezusban a keresztség és az apostoli kézrátétel külön mozzanatként szerepel. E változatosság miatt a keresztény hagyományok eltérően értelmezik, hogy az újjászületés, a keresztség, a hitvallás és a Szentlélek megtapasztalása miként viszonyul egymáshoz.On Becoming a Christian, 192–198, 201–218.

Pál és az új teremtmény

Pál apostol nem gyakran használja a palingeneszia szót, de tanítása erősen kapcsolódik az újjászületés gondolatához. A Római levél szerint a keresztségben a hívő Krisztus halálába keresztelkedik, vele eltemettetik, hogy „új életben járjon” (Róm 6,3–4). A keresztség nem csupán külső jel, hanem a Krisztussal való egység bibliai képe: halál a bűnnek és új élet Istennek.

Pál „új teremtményről” beszél: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden” (2Kor 5,17). A Galata levélben az új teremtés nagyobb jelentőségű, mint a zsidó-pogány megkülönböztetéshez kapcsolódó rituális határjelek (Gal 6,15). A Kolosszei és Efezusi levél az „új ember” felöltéséről, a régi ember levetéséről és az élet folyamatos megújulásáról beszél (Ef 4,22–24; Kol 3,9–10).

Titusz levele, Péter levele és János írásai

A Tituszhoz írt levél az újjászületést kifejezetten a fürdő és a Szentlélek megújítása képével kapcsolja össze:

„Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által” (Tituszhoz írt levél 3:5, Károli Gáspár fordítása)

Péter első levele szerint a keresztények nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtek újjá, Isten élő és maradandó igéje által:

„Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.” (Péter első levele 1:23, Károli Gáspár fordítása)

János első levele az Istentől születést az igazság cselekvésével, a testvéri szeretettel, a Krisztusba vetett hittel és a világ legyőzésével kapcsolja össze. Ez az újjászületés tehát nem pusztán egyszeri lelki élmény, hanem új életforma, amelyben az ember Isten gyermekeként él.

Eszkatologikus és kozmikus értelem

Mt 19,28-ban a palingeneszia nem egyéni megtérésre, hanem a világ megújulására utal: „az újjászületéskor”, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, a tanítványok is részesednek uralmában. A magyarázók egy része ezt az Egyház messiási korszakával, mások a végső ítélettel és az új teremtéssel kapcsolják össze.

Ebben az értelemben az egyéni újjászületés és a teremtett világ végső megújulása összefügg: a keresztény ember a keresztségben és hitben már részesedik abban az új életben, amelynek teljes megjelenése az eszkatologikus megújulásban várható.

Ószövetségi és zsidó háttér

Az Ószövetség nem használja a keresztény értelemben vett újjászületés szakkifejezését, de több olyan motívumot tartalmaz, amely az Újszövetségben az új élet hátterévé vált. A prófétai irodalomban Isten új szívet és új lelket ígér népének (Ez 36,25–27), a törvényt a szívekbe írja (Jer 31,31–34), és a messiási korban helyreállítja népét. Ide tartozik a „szív körülmetélésének” motívuma is (MTörv 30,6), amely a külső szövetségi jel és a belső lelki megújulás kapcsolatát fejezi ki, és később a páli, valamint református szövetségteológiai értelmezésekben is jelentős háttér lett.

Izajásnál az „új teremtés” gondolata jelenik meg, amelyben Isten új exodust, új kezdetet és helyreállítást ad népének. A prófétai nyelvben a megújulás nem pusztán erkölcsi javulás, hanem Isten teremtő és szövetségmegújító cselekvése. A keresztény szövetségteológiai értelmezések ezért az új szövetség, a szív körülmetélése és a keresztség között nem egyszerű azonosságot, hanem tipológiai és üdvtörténeti kapcsolatot látnak.

A rabbinikus irodalomban előfordul, hogy bizonyos helyzeteket születéshez hasonlítanak: nagy veszedelemből való szabadulást, a prozelita új vallási állapotát vagy a halott feltámadását. Kumránban a közösségbe való belépés és a tisztulási rítusok erős erkölcsi és közösségi tartalmat kaptak. Ezek a párhuzamok segítik az újszövetségi nyelv történeti megértését, de a keresztény újjászületés-tan sajátos tartalmát Krisztus halála, feltámadása, a Szentlélek ajándéka és a keresztségi beavatás adja.

Párhuzamok a hellenisztikus vallási környezetben