A Google Fordító (Google Translate) a Google 2007-ben bevezetett gépi fordítási szolgáltatása. A Google Fordító, ellentétben a többi fordítóval, nem nyelvtani, hanem statisztikai elemzést alkalmaz. Ehhez nagy mennyiségű kétnyelvű szöveg szükséges. Kezdetben a Google a SYSTRAN-t használta fordításra,Google Translate Drops Systran For Home Brewed Translation 23/12/2007 , Barry Schwartz , searchengineland.com ami a Babel Fish, AOL és a Yahoo! fordítási szolgáltatásának alapját képezte. Mikor saját fordítási szoftverével lecserélte a SYSTRAN-t, elsőnek a Google az ENSZ dokumentumait dolgozta fel, melyek elérhetőek voltak az ENSZ összes hivatalos nyelvén (arab, kínai, angol, francia, orosz, spanyol). A program algoritmusa öntanuló, továbbá a felhasználók is segíthetik a fordítást, fordítási javaslatokat adhatnak, melyek bekerülnek a következő változatba, így a fordítás minőségének javulására lehet számítani. 2009. november 19-én lépett ki a béta státuszból.

Képességek és korlátok A szolgáltatás korlátozza az egyszerre lefordítható bekezdések számát. Lehetséges a forrásnyelven keresést megadni oly módon, hogy a keresőkifejezést először lefordítsa a célnyelvre, majd a keresési találatokat visszafordítsa az eredeti nyelvre, ily módon értelmezhetővé téve az idegen nyelvű találatokat. Lehetőség van alternatív fordítások kiválasztására, valamint a „nyelvfelismerés” használatával a forrásszöveg nyelvének gépi felismertetésére is.

A Google fordítójának, más gépi fordítóeszközökhöz hasonlóan, korlátozottak a képességei. Bár alkalmas arra, hogy az olvasó képet alkosson egy idegen nyelvű szöveg körülbelüli tartalmáról, általában nem képes pontos fordítást adni. Bizonyos nyelvpárokkal jobban működik a fordítás, mint másokkal, például 2010-ben a franciáról angolra fordítás minősége igen jónak volt mondható; a szabályalapú gépi fordítás azonban jobban teljesít, ha a fordítandó szöveg rövid; ez különösen meglátszik a kínairól angolra fordítás minőségén.Comparison of online machine translation tools 6/2010 , Ethan Shen , www.tcworld.info

A görög, dévanágari, cirill és arab írásrendszerű szövegeket a Google Fordító képes automatikusan átírni a latin írásrendszerű fonetikus megfelelőikből.

Böngészőintegráció Több a Google Fordítóhoz kapcsolódó Firefox-kiegészítő létezik, melyek jobb egérkattintással elérhetővé teszik a fordítási szolgáltatást.

A Google Chrome böngészőhöz is létezett ilyen célú bővítmény; 2010 februárjában integrálták a böngészőbe.

Android verzió A Google Fordító ingyenesen letölthető alkalmazásként hozzáférhető az Android okostelefon-operációsrendszerhez. Az első verzió 2010 januárjában jelent meg, az még a böngészőben futó változattal megegyezően működött. A mobilos változat sajátosságai közé tartozik az SMS-fordítás és a fordítások előzményeinek tárolása. Egy fejlettebb verziót jelentettek meg 2011. január 12-én, ebben alfaverziójú képességként jelen van a „Conversation Mode”, azaz beszélgetés-üzemmód támogatása az angol–spanyol nyelvpáros között, lehetővé téve egy közelben lévő, más anyanyelvű beszélővel a folyékony kommunikációt. Az alkalmazás 53 nyelvet támogat, a beszédbevitel 15 nyelv esetén működik. A Google Play (korábban Android Market) áruházból beszerezhető, az Android 2.1-es és afölötti verziókra.

Apple verzió A Google 2008 augusztusában mutatta be az iPhone-hoz készült Google Translate HTML5-ös webalkalmazást. A hivatalos iPhone appot 2011. február 8-án tették elérhetővé. Beszédinputként 15 nyelvet fogad el, több mint 50 nyelvre képes fordítani. A fordításokat 23 nyelven ki is képes mondani.Introducing the Google Translate app for iPhone, Wenzhang Zhu, Google Translate blog, February 8, 2011

Támogatott nyelvek és szolgáltatások Alább olvasható a támogatott nyelvek és funkciók listája a szolgáltatás különböző szakaszaiban.

Induláskor Angol–arab Angol–francia Angol–német Angol–spanyol Arab–angol Francia–angol Német–angol Spanyol–angol

2. szakasz Angol–portugál Portugál–angol

3. szakasz Angol–olasz Olasz–angol

4. szakasz

Angol–japán Angol–koreai

Angol–kínai (egyszerűsített kínai) Japán–angol Koreai–angol Kínai–angol (egyszerűsített kínai)

5. szakasz (indult: 2006. április) Angol–arab Arab–angol

6. szakasz (indult: 2006. december) Angol–orosz Orosz–angol

7. szakasz (indult: 2007. február) Angol–kínai (hagyományos kínai) Kínai–angol (hagyományos kínai) Kínai (egyszerűsítettről hagyományosra) Kínai (hagyományosról egyszerűsítettre)

8. szakasz (indult: 2007. október) Mind a 25 nyelvpárt használja a Google gépi fordítási rendszere.

9. szakasz Angol–hindi Hindi–angol

10. szakasz (indult: 2008. május) Ettől a szakasztól kezdve a fordítás bármely lehetséges nyelvpáros között működik. Ha szükséges, az angol nyelvet közbeiktatja a fordításnál. bolgár cseh dán finn hindi horvát lengyel norvég román svéd

11. szakasz (indult: 2008. szeptember 25.) filippínó héber indonéz katalán lett litván szerb szlovák szlovén ukrán vietnámi

12. szakasz (indult: 2009. január 30.) albán észt galíciai magyar máltai török thai

13. szakasz (indult: 2009. június 19.) perzsa

14. szakasz (indult: 2009. augusztus 24.) afrikaans belarusz izlandi ír jiddis macedón maláj szuahéli walesi

15. szakasz (indult: 2009. november 19.) A Google Translate már nem béta, stabil verzió lett. A felhasználók választhatják a nem latin betűs nyelvek közül a kínai, japán, koreai, orosz, ukrán, belarusz, bolgár, görög, hindi és thai esetében, hogy latinizálva jelenjen meg a szöveg. Az arab, perzsa és hindi nyelvek esetében arra is képes a rendszer, hogy a felhasználó latin betűkkel beírt transzliterált szövegét átfordítsa a nyelvhez tartozó saját írásrendszerre. Egyes nyelvekhez szövegfelolvasó (text-to-speech) szolgáltatást is indítottak, ezek az angol, olasz, francia és német nyelvek.

16. szakasz (indult: 2010. január 30.) haiti kreol

17. szakasz (indult: 2010. április) A szövegfelolvasás működik hindi és spanyol nyelven is.

18. szakasz (indult: 2010. május 5.) A szövegfelolvasás működik afrikánsz, albán, katalán, kínai (mandarin), horvát, cseh, dán, holland, finn, görög, magyar, izlandi, indonéz, lett, macedón, norvég, lengyel, portugál, román, orosz, szerb, szlovák, szuahéli, török, vietnámi és walesi nyelveken (a felolvasás az eSpeakre épül).

19. szakasz (indult: 2010. május 13.) azeri baszk grúz örmény urdu

20. szakasz (indult: 2010. június) Latinizáció az arab nyelvhez is.

21. szakasz (indult: 2010. szeptember) Fonetikus szövegbevitel az arab, görög, hindi, perzsa, orosz, szerb és urdu nyelvekhez. Latin

22. szakasz (indult: 2010. december) Az arab nyelv latinizációját eltávolították. Helyesírás-ellenőrzés bevezetése. Lecserélték húsz nyelv esetében a szövegfelolvasó szolgáltatást az eSpeak technológiájáról a SVOX-éra (cseh, dán, holland, finn, görög, kínai, magyar, norvég, lengyel, portugál, orosz, svéd, török és még néhány). A latin nyelv ugyanazt a beszédszintetizátort használja, mint az olasz. Elindul a szövegolvasó szolgáltatás az arab, japán és koreai nyelvekhez.

23. szakasz (indult: 2011. január) Választani lehet egy szó különböző fordításai között.

24. szakasz (indult: 2011. június) 5 új indiai nyelv (alfa verzió), és egy új transzliterációs beviteli módszer hozzájuk:Google Translate Blog: Google Translate welcomes you to the Indic web bengáli gudzsaráti kannada tamil telugu

Fordítási módszer A Google Translate a fordítás során nem a hagyományos, nyelvtaniszabály-alapú analízist alkalmazza, algoritmusai a szöveg statisztikai elemzésén alapulnak. A rendszer eredeti kifejlesztője, Franz Josef Och már korábban kritizálta a szabályalapú megközelítést, az empirikus módszert javasolva. A Google Fordító a statisztikai gépi fordítás elvén működik, pontosabban a 2003-as, gyors gépi fordítási DARPA versenyt megnyerő Och által kifejlesztett módszeren. Jelenleg Och a Google gépi fordítási csoportjának vezetője.

Och szerint egy új nyelvpárhoz használható statisztikai gépi fordítási rendszer előállításához több mint egymillió szóból álló kétnyelvű szövegkorpusz (vagy párhuzamos szöveg) szükséges, továbbá több mint egymilliárd szónyi egynyelvű szöveg. Ezután a szövegből kinyert statisztikai modellek már használhatók a két nyelv közötti fordításhoz.

A hatalmas nyelvi adatmennyiség begyűjtésére a Google ENSZ-dokumentumokat használt.Google seeks world of instant translations (Reuters) Az ENSZ dokumentumait általában az ENSZ mind a hat hivatalos nyelvén publikálják, így meglehetősen nagy hatnyelvű korpuszt hozva létre.

A Google képviselői szerepet vállaltak japán nyelvi konferenciákon, ahol a kutatóktól kétnyelvű adatokra tettek szert.A Google az évente tartott „Számítógépi Nyelvészet Japánban”-konferencia („Gengoshorigakkai”) hivatalos szponzora volt 2007-ben. A Google elküldte delegáltjait a Japán Számítógépes Nyelvészeti Társaság 2005. márciusi találkozójára is, pénzbeli támogatást ígérve a kutatóknak, akik hajlandók korpuszaik megosztására.

Fordítási hibák és furcsaságok A Google Fordítóban alkalmazott statisztikai módszertan miatt a lefordított szöveg gyakran értelmetlenségeket, az emberi szem számára azonnal nyilvánvaló hibákat tartalmaz,Google Translate Tangles With Computer Learning Lee Gomes , Forbes Magazine , 9/8/2010 gyakran felcserélődnek hasonló, de nem azonos jelentésű kifejezések,Google Translates Ivan the Terrible as “Abraham Lincoln” google.blognewschannel.com vagy a teljes mondat jelentése az ellenkezőjére fordul.Google Lost in Translation 28/01/2010 , Alyona Topolyanskaya , www.mn.ru

Példa a fordítás minőségére Az itt található szövegrészlet az angol szócikk 2009. február 4-i változatának első bekezdésének fordítása:

Eredeti szöveg:

Google Translate is as of January 2009 [update] a beta service provided by Google Inc. to translate a section of text, or a webpage, into another language, with limits to the number of paragraphs, or range of technical terms, translated. For some languages, users are asked for alternate translations such as for technical terms, to be included for future updates to the translation process.

2009. február 4-i fordítás:

Google Translate a januári 2009 [update] a béta szolgáltatást a Google Inc. lefordítani egy része a szöveg, vagy egy weboldal, egy másik nyelvet, amely korlátozza, hogy hány pont, vagy különböző technikai értelemben fordították. Az egyes nyelvek felhasználók a felkért póttagjának fordítások, mint például a technikai feltételek, fel kell venni a jövőbeli frissítések a fordítási folyamatot.

2011. február 12-i fordítás:

A Google Translate az 2009 januárjában [update] a béta szolgáltatást a Google Inc. lefordítani egy része a szöveg, vagy egy weboldal, egy másik nyelvre, és korlátozza a száma, bekezdések, vagy azoknak a technikai feltételek, le van fordítva. Egyes nyelvek, a felhasználók kértek alternatív fordítások, mint például a technikai feltételeket, fel kell venni a jövőbeli frissítések a fordítási folyamat.

2015. december 21-i fordítás:

A Google Fordító január 2009 [Update] egy béta szolgáltatás a Google Inc. lefordítani a szövegrészt, vagy egy webhely, egy másik nyelvre, a maximális számát bekezdések, vagy azoknak a technikai feltételek, fordította. Egyes nyelvek felhasználók arra kérik az alternatív fordítások, mint a szakkifejezések, fel kell venni a jövőbeli frissítések, hogy a fordítási folyamat.

2017. december 28-i fordítás:

A Google Fordító 2009 januárjától kezdődően [update] a Google Inc. béta szolgáltatását, hogy lefordítsa egy szövegrészet vagy egy weboldalt egy másik nyelvre, fordítással a bekezdések számához vagy a technikai feltételek széles skálájához. Néhány nyelv esetében a felhasználóknak alternatív fordításokat kell kérniük, például a technikai kifejezéseket, hogy bekerüljenek a fordítási folyamat jövőbeni frissítései közé.

2018. március 18-i fordítás: