Noskó Ernő, (Cserhátszentiván, 1945. május 26. –) olimpiai bajnok labdarúgó, jobbhátvéd, beállós.
Pályafutása Klubcsapatban Családjával 1949-ben költözött Újpestre. 1958-ban kezdett sportolni a Vasas Izzóban. 1964 novemberében igazolt az Újpesti Dózsához. A következő évben mutatkozott be az élvonalban, ahol 1974-ig hatszor volt bajnokcsapat tagja és kétszer MNK-győztesé. Tagja volt az 1968–1969-es VVK döntőt játszó csapatnak, ahol az angol Newcastle Uniteddel szemben alulmaradtak. 1973–1974-es Bajnokcsapatok Európa-kupájában az elődöntőig jutottak, ahol a későbbi győztes Bayern Münchennel szemben vesztettek. Emellett kétszer jut el a BEK-ben és egyszer a VVK-ban a legjobb nyolc közé a csapattal. Az Újpest Dózsában összesen 246 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 4 gólt szerzett.
1974 és 1978 között a másodosztályú Budafoki MTE színeiben szerepelt, majd még négy évet töltött el a Chinoin csapatában és itt fejezte be az aktív labdarúgást. Sportpályafutása után a vendéglátóiparban dolgozott. A zuglói Csalogató éttermet vezette, ahol a nála megfordult hírességek fotói és írásos dicséretei bekeretezve díszítették az étterem falait.
Válogatottban 1964-ben tagja volt az UEFA ifjúsági tornáján szereplő magyar korosztályos válogatottnak. 1969 és 1971 között 15 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1968-ban tagja volt a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak.
Sikerei, díjai Olimpiai játékok aranyérmes: 1968, Mexikóváros Magyar bajnokság bajnok (6 alkalommal): 1969, 1970-tavasz, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974 2. (1 alkalommal): 1967 3. (1 alkalommal): 1965, Magyar Népköztársasági Kupa győztes: 1969, 1970–1971 Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) negyeddöntős: 1971–1972, 1972–1973 elődöntős: 1973–1974 Vásárvárosok kupája (VVK) döntős: 1968–1969 negyeddöntős: 1965–1966
Újpestért díj (2014) Zugló díszpolgára (2025)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink? (Budapest, 1998)
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1968) Kategória:Olimpiai bajnokok (labdarúgás) Kategória:Az 1968. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A Budafoki LC labdarúgói Kategória:A Vasas Izzó labdarúgói Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói