Aleksandra Wozniak (Montréal, 1987. szeptember 7. –) kanadai hivatásos teniszezőnő, olimpikon.
2005–2018 közötti profi pályafutása legjobb világranglista-helyezését egyéniben 2009 júniusában érte el, amikor huszonegyedik volt, párosban a 136. helyig jutott 2010. június 7-én. Egy WTA-tornagyőzelmet szerzett, amelyet a selejtezőből indulva a 2008-as stanfordi tornán ért el. Emellett 11 alkalommal nyert egyéniben ITF-versenyeken.
Grand Slam-tornákon a legjobb eredménye egyéniben a 2009-es Roland Garroson elért 4. kör, párosban az Australian Open kivételével a 2. körig jutott. Kanada színeiben vett részt a 2012-es londoni olimpia női egyes és női páros versenyein. 2004–2016 között 52 mérkőzésen szerepelt Kanada Fed-kupa-válogatottjában 40–12-es eredménnyel.
Hazájában többször is megválasztották az év legjobb női sportolójának. Lengyel származású, családja 1983-ban vándorolt ki Kanadába. Édesapja hivatásos labdarúgó volt.
2018. december 19-én jelentette be visszavonulását.
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (1)
DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2008. július 20. Bank of the West Classic, Stanford Kemény Marion Bartoli 7–5, 6–3
Elveszített döntői (2) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2007. május 20. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Fez Salak M. Sequera 1–6, 3–6 2. 2009. április 12. MPS Group Championships, Ponte Vedra Beach Zöld salak C. Wozniacki 1–6, 2–6
ITF döntői
Egyéni: 14 (11 győzelem, 3 döntő) Díjazás$100,000 torna (2–0)$75,000 / $80,000 torna (1–0)$50,000 / $60,000 torna (1–0)$25,000 torna (6–3)$10,000 / $15,000 torna (1–0)
EredményNo.DátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes1.2002. június 30.Lachine, KanadaKemény Beier Ko6–0, 6–3Győztes2.2005. július 17.Hamilton, KanadaSalak María José Argeri6–1, 6–2Döntős1.2005. október 2.Pelham, Egyesült ÁllamokSalak Soledad Esperón5–7, 2–6Győztes3.2005. október 16.Victoria, MexikóKemény Olga Blahotová2–6, 6–0, 6–4Döntős2.2005. október 23.Mexikóváros, MexikóKemény María José Argeri4–6, 0–4 feladtaGyőztes4.2005. november 13.Toronto, KanadaKemény (f) Olena Antypina6–4, 6–3Győztes5.2006. július 23.Hamilton, KanadaSalak Valérie Tétreault6–1, 6–7(5), 6–2Győztes6.2006. október 1.Ashland, Egyesült ÁllamokKemény Szávay Ágnes6–1, 7–6(2)Győztes7.2006. november 12.Pittsburgh, Egyesült ÁllamokKemény (f) Viktorija Azaranka6–2, feladtaDöntős3.2008. március 23.Redding, Egyesült ÁllamokKemény Barbora Záhlavová-Strýcová6–7(4), 3–6Győztes8.2011. augusztus 7.Vancouver, KanadaKemény Jamie Hampton6–3, 6–1Győztes9.2012. március 17.Nassau, Bahama-szigetekKemény Alizé Cornet6–4, 7–5Győztes10.2017. július 23.Gatineau, KanadaKemény Ellen Perez7–6(4), 6–4Győztes11.2017. október 1.Stillwater, Egyesült ÁllamokKemény Marie Bouzková7–5, 6–4
Páros: 2 (2 döntő) Díjazás$100,000 torna (0–0)$75,000 / $80,000 torna (0–0)$50,000 / $60,000 torna (0–0)$25,000 torna (0–1)$10,000 / $15,000 torna (0–1)
EredményNo.DátumTornaBorításPartnerEllenfélEredményDöntős1.2002. június 16.Toronto, KanadaKemény Diana Srebrovic Lauren Cheung Christina Horiatopoulos3–6, 1–6Döntős2.2006. július 23.Hamilton, KanadaSalak Soledad Esperón Nicole Kriz Story Tweedie-Yates4–6, 1–6
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2006 Selejtező (3) Selejtező (2) Selejtező (1) Selejtező (2) 2007 1. kör <small> J. Janković1. kör <small> A. Harkleroad1. kör <small> L. Granville1. kör <small> A. M. Garrigues 2008 Selejtező (1)3. kör <small> Vera Zvonarjova2. kör <small> C. Wozniacki1. kör <small> Lindsay Davenport 2009 1. kör <small> Sabine Lisicki4. kör <small>Serena Williams1. kör <small> F. Schiavone3. kör <small> Flavia Pennetta 20101. kör <small> C. Wozniacki3. kör <small>J. Gyementyjeva2. kör <small> J. Janković1. kör <small> Sally Peers 2011 –2. kör <small> C. Wozniacki1. kör <small> B. Z.-Strýcová1. kör <small> Christina McHale 20122. kör <small>M. Kirilenko3. kör <small>V. Azaranka2. kör <small>Cseng Csie2. kör <small>Lucie Šafářová 2013 – – –2. kör <small> Viktorija Azaranka 2014 Selejtező (Q1)1. kör <small>Sorana Cîrstea1. kör <small>Dominika Cibulková1. kör <small>Nara Kurumi 2015 – – – – 2016 Selejtező (Q1)1. kör <small>J Putyinceva – – 2017 Selejtező (Q1) Selejtező (Q1)––
Év végi világranglista-helyezései Év 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Egyéni 569. 878. 491. 190. 91. 130. 34. 35. 126. 105. 43. 280. 132. 844. 299. 300. 1042. Páros 843. – – 465. 300. 419. 961. 218. 207. – 354. 344. – 925. 1278. 668. –
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Kanadai teniszezők Kategória:Kanadai olimpikonok Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai nők