A Péntek 13. – III. rész: Véres kirándulás (Friday the 13th Part III) 1982-ben bemutatott színes, amerikai horrorfilm. Steve Miner alkotása egy évvel a szintén általa rendezett második rész (1981) után készült, eredetileg három dimenzióban. A cselekmény az előző rész eseményeit követő két napon játszódik, vagyis valójában nem péntek 13-án, hanem szombat 14-én és vasárnap 15-én. Az alkotók meg akarták akadályozni, hogy a folytatás terve idő előtt kiszivárogjon, ezért a produkció eleinte egy David Bowie-dalból (Crystal Japan) kölcsönzött hamis munkacímmel futott. Ezzel hagyományt teremtettek, és a későbbi folytatások is ideiglenesen különféle David Bowie-dalok címeit használták.
A harmadik részt 1982 márciusa és májusa között forgatták.Ezzel kapcsolatban az IMDB-n ellentmondó adatok szerepelnek: a filmhez kapcsolódó linkek egyikére kattintva az az információ olvasható, hogy januárban forgattak, és számos esti jelenetet azért kellett kivágni, mert a hidegben látszott a színészek lehelete, noha a cselekmény valójában nyáron játszódik.
A főszerepeket ismeretlen színészek játszották, akárcsak az előző két rész esetében. A fogadtatás is hasonló volt: a film gyártási költségének a többszörösét hozta be, de számos országban a premier előtt különböző hosszúságú részeket vágtak ki belőle.
A cselekmény Késő este van, a Kristály tóhoz vezető országút melletti vegyesbolt tulajdonosai azonban még ébren vannak. A slampos és házsártos Edna éppen a 11 órás híreket nézi a tévében. A bemondó beszámol a tónál elkövetett brutális gyilkosságsorozatról, melynek előző este lemészárolt áldozatait a rendőrség aznap reggel találta meg, és azonnal hajtóvadászatot indított a tettes ellen. Edna zajt hall udvar felől. Kinéz az ablakon, és meglátja, hogy férje, az elhízott Harold ügyetlenkedik a kiteregetett ruhák körül. Dühösen rákiált, mire a férfi eltűnik az egyik ajtó mögött. Az asszony később lemegy, hogy leszedje a megszáradt ruhaneműt. Ezalatt a férje a boltban kedvenc aranyhalát eteti, sőt még a haleledelt is megkóstolja. Ízletesnek is találja, míg el nem olvassa, mi van a dobozban: szárított légylárva. Gyorsan kiköpköd mindent, és nehogy éhen maradjon, felnyit egy doboz mogyorót, és elfogyaszt belőle egy maréknyit, majd mindezt leöblíti néhány korty narancslével. Meggyőződése, hogy sem a vevők, sem a felesége nem fogják észrevenni, hogy megdézsmálta az eladni való árut. Ebben máris csalódnia kell, hiszen amint megfordul, feleségével találja szemközt magát. Edna szemrehányást tesz neki, hogy titokban zabál, holott kap rendesen enni, és az orvos is megmondta, hogy fogynia kéne. Harold elsomfordál, hogy visszavigye az üzletben talált elkóborolt nyulat a fészerben lévő ketrecbe. Megdöbben, amikor a ketrec ajtaját tárva-nyitva, benne az állatokat pedig döglötten találja. Váratlanul egy csörgőkígyó emelkedik fel a ketrec aljáról, Harold alig bír elugrani előle. Félelmében majdnem szó szerint összecsinálja magát, ezért azonnal a WC felé rohan. A bolt fölötti lakásban kötögető Edna persze meg van győződve arról, hogy férjének azért kell olyan sürgősen a mellékhelyiségbe rohannia, mert titokban válogatás nélkül zabál össze mindenféle ennivalót. Harold állapotánál azonban sokkal jobban bosszantja, hogy nem találja az egyik kötőtűjét. Ezalatt a WC-n üldögélő Harold zajt hall, ami egész biztosan nem Ednától ered, hanem a fürdőszobaszekrények felől érkezik. Odamegy meggyőződni arról, hogy minden rendben. Az első szekrény esetében ez így is van, amikor azonban kinyitja a másikat, egy húsvágó bárd csapódik a mellkasába. Teste földre puffanásának zaját Edna is meghallja. Az asszony hiába szólongatja a férjét, az nem válaszol. Utánamegy, hogy megnézze, már megint milyen kárt csinált a férfi. A sötét helyiségben alig lát valamit. Szinte fel sem fogja, ami ezután következik: valaki hátulról betapasztja a száját, nyakát pedig keresztüldöfi az eltűntnek hitt kötőtűvel.
Másnap reggel vidám fiatalok kelnek útra, hogy egy kellemes hétvégét töltsenek el a Kristály tó mellett. Egyikőjüknek, a filmőrült Shelley-nek „vakrandi”-ja van, ugyanis fogalma sincs arról, milyen lányt szerzett neki a barátja, Andy. A vakrandival kapcsolatban azonban inkább a kiválasztott lánynak, Verának lenne oka aggodalomra: sikerül elszabadulnia otthonról, várva várt álomlovagja azonban Shelley személyében egy kövér, gátlásos, ostobán viselkedő srác. A társaság kocsival indul el a tóparti faházhoz. Útközben füveznek egy kicsit, ám kitör a pánik, amikor feltűnik mögöttük egy rendőrautó. Gyorsan eltüntetik a bűnjelet: szétosztják egymás között a marihuanát, és mindenki hamar elrágcsálja az adagját. Kár volt azonban sietniük, mert a rendőrautó ügyet sem vet rájuk, hanem elszáguld mellettük. A fiatalok néhány kilométerrel odébb a kocsiból látják, hogy a rendőrök az út menti vegyesboltnál álltak meg, ahol nagy a felhajtás. Éppen két holttestet hoznak ki hordágyon. A látvány annyira meglepi őket, hogy kicsit távolabb majdnem elgázolnak egy öregembert, aki az út közepére feküdt le aludni. A zagyván beszélő férfi egy emberi szemgolyót mutat nekik, melyet a közelben talált. A fiatalok gyorsan magára hagyják az öreget, aki hiába kiabál utánuk, hogy forduljanak vissza, ne menjenek tovább.
jobb|bélyegkép|250px|Shelley, a tréfamester (Larry Zerner)
Végre megérkeznek a tóparti nyaralóhoz. Chris kivételével mindenki fürdeni indul. A lány bemegy a házba, ahol barátja, a korábban érkezett Rick ráijeszt. Chris megjegyzi, hogy a ház semmit sem változott azóta, mióta két éve utoljára itt járt. Megérkeznek a többiek is. Chris Debbie-nek és Andynek adja saját egykori szobáját, ahol egy függőágyban lehet nyugovóra térni, amennyiben aludni akar az ember. Beszélgetés közben Chris kinéz a szoba ablakán az istálló irányába. Az építmény ajtaja úgy lengedezik, mintha éppen most ment volna be rajta valaki. Nem sokkal később Chris és Rick az istállónál ténykednek, és egy csigás emelő segítségével szénát húznak fel a padlásra. Az idillnek vérfagyasztó sikoly vet véget, ami a ház irányából érkezik. Azonnal visszarohannak az épületbe. Minden csendes. Chris felmegy az emeletre, és az egyik szobában kinyitja a szekrényajtót. Shelley holtteste zuhan elé: egy balta áll ki a fiú fejéből. A lány sikolyára a többiek berohannak a szobába. Andy rögtön tudja, mit kell tenni. Lehajol, és megcsiklandozza a halottat. Shelley nevetgélve kel fel a földről. Csupán meg akarta tréfálni a többieket, ám ők egyáltalán nem találták viccesnek a dolgot. Vera úgy dönt, hogy Rick kocsijával elmegy a közeli boltba bevásárolni. Shelley is vele akar menni, a lánynak pedig nincs szíve otthagyni őt. A bolt pénztáránál kiderül, hogy Chrisnél nincs elegendő pénz, ezért a közeli állványnál szexlapokat nézegető Shelley-től kér segítséget. A fiú odadobja a pénztárcáját, ami leesik a földre. Vera fel akarja venni, ám egy motorosruhába öltözött színes bőrű nő rálép a tárcára. Csak akkor hajlandó visszaadni, ha Chris udvariasan kéri tőle. Shelley megpróbálna Vera segítségére sietni, ám két rossz külsejű fickó, egy néger és egy fehér bőrű motoros lefogják. A kínos incidens feldühíti Verát, és idegességében azt kéri, hogy inkább Shelley vezessen visszafelé. A fiú azonban olyan ügyetlenül indul el, hogy nekitolat a mögöttük álló motoroknak, és fellöki őket. Vesztükre a néger motoros éppen kijön az üzletből, és meglátja, mi történt. Shelley el akar hajtani, ám a néger megállítja. Úgy tűnik, mégsem olyan mérges, mint amilyennek gondolták. Tévednek. A fickó a nála lévő lánccal betöri a szélvédőt. Ki tudja, mi lenne a folytatás, ha Shelley nem ad gázt, és nem hajt el. A kövér fiú úgy gondolja, a néger túllőtt a célon, ezért néhány méter után visszafordul a kocsival, és szándékosan keresztülhajt a fickó motorján. A motoros szitkozódva bosszút esküszik.
Otthon Rick egyáltalán nem örül annak, ami a kocsijával történt, Verának viszont határozottan tetszik, hogy Shelley végre férfiasan viselkedett. A fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy valaki az istállóból figyeli őket, sőt arra sem számítanak, hogy a három motoros a közelben ólálkodik. Ali, Fox és Loco bosszút akarnak állni, és fel akarják gyújtani az istállót. E célból leszívják a benzint a fiatalok furgonjának tankjából. Míg Ali és Loco megszerzik az üzemanyagot, addig Fox előremegy az istállóba, hogy körülnézzen egy kicsit. Megbotlik, és kis híján felnyársalja magát egy falhoz támasztott vasvillára. A padlásfeljárónál kevés széna hullik elé: mintha valaki épp most ment volna fel oda. Felkiabál, de senki nem válaszol. Felmegy. Közben Loco is megindul az istálló felé. A szénapadlás felől hirtelen Fox jelenik meg, aki hangosan nevetgélve hintázik a széna felhúzására szolgáló kötélen. Loco ideges lesz, hogy a lány felhívja rájuk a háziak figyelmét, és meghiúsítja a tervüket. A ki-be lengedező Fox hirtelen eltűnik, a kötél üresen himbálózik tovább. Ez még jobban felbosszantja Locót. Bemegy az istállóba, és felmegy a padlásra. Néma csend, sehol senki. Megfordul, és a látványtól eláll a lélegzete: Fox testét látja egy vasvillával az egyik gerendára szegezve. Kiáltani sincs ideje, mert egy ismeretlen beledöf egy másik vasvillát. A színes bőrű Ali ingerülten indul a társai után az istállóba. A padlásfeljáróhoz érve hirtelen ráesik Loco holtteste. Hallja, hogy a háta mögött valaki leugrik a padlásról. Ali felkapja a földön heverő machetét, hogy elbánjon az ismeretlennel, ám semmi esélye. A gyilkos leüti őt egy villáskulccsal, utána végez vele. Nem sokkal később Andy és Debbie tűnnek fel az istálló közelében. A fiú szívesen játszadozna egy kicsit a lánnyal a szénában hemperegve, Debbie-nek azonban nincs kedve a dologhoz. Elmegy, és Andy némi habozás után követi.
Beesteledik. Rick és Chris kimennek a tópartra, hogy együtt legyenek kicsit, és a kapcsolatukról beszélgessenek. A lány felidézi, hogy milyen élményben volt része két évvel korábban. Azon az estén Rick a megbeszéltnél később vitte őt haza, amiből családi veszekedés lett. A vita hevében Chris anyja pofon vágta a lányát. Az érzékeny Chris elszaladt, és úgy döntött, az erdőben fog éjszakázni. Biztos volt abban, hogy a szülei keresni fogják őt, és az eltűnésével akarta büntetni őket. A váratlanul kitört viharban egy fa alatt talált menedéket, és fáradtan elaludt. Arra ébredt, hogy valaki közeledik. A lány egy torzszülött alakot pillantott meg, aki rátámadt. Dulakodni kezdtek, melynek során Chris elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, otthon feküdt az ágyában. A szülei nem beszéltek arról, hogy mi történt, ő azonban egyszerre szeretné elfelejteni az egészet, és megtudni az igazat. A pár gyalog kénytelen visszasétálni a házhoz, mivel Rick kocsijának lemerült az akkumulátora. Ezalatt a házban Shelley és Andy labdazsonglőrködésben versenyeznek. A mókának Debbie vet véget, amikor felhívja Andyt az emeletre, hogy feküdjenek le. Shelley reménykedik, hogy ő is hasonló ajánlatot kap Verától, de a lány azt mondja, előbb kimegy levegőzni, aztán majd beszélgethetnek. Chuck ezalatt kimegy az udvari WC-re, hogy elszívjon egy füves cigit. Az élvezetek kellős közepén tart, amikor a faépítmény megrázkódik. Chuck azt hiszi, már megint Shelley ökörködik. Kimegy, de csak egy távolodó alakot lát, aki az istálló felé megy. Megjelenik viszont Chili, és a pár úgy dönt, hogy most ők tréfálják meg Shelley-t. Utánamennek az istállóba, de nem találják ott. Megunják a keresgélést, és visszamennek a házba. Nem fordulnak hátra, ezért nem veszik észre azt az ismeretlent, aki az istállóból figyeli a távozásukat.