A Redd egy 1996-ban alakult török rockegyüttes. Tagjai két testvérpár: Doğan Duru (vokál), Güneş Duru (háttérvokál, gitár), és Berke Özgümüş (dobok, billentyűk).
Története
Az együttest Ten néven 1996-ban alapította az olaszországi Scuola Musicale Di Milano iskolában operaéneklést tanult tenor, Doğan Duru, valamint Berke Hatipoğlu. Az együttes sokáig bárokban lépett fel, majd 2004-ben saját stúdiót hoztak létre, 2005-ben, már Redd név alatt jelent meg első albumuk 50/50 címmel, melyet az ismert török producerrel, Levent Büyükkel vettek fel.
Az első videóklipet a Mutlu Olmak İçin (A boldogsághoz) című dalhoz forgatták, mely azonnal előkelő helyet foglalt el a listákon. 2006-ban kiadott Kirli Suyunda Parıltılar (Csillámok a piszkos vizen) albumuk Falan Filan (Olyasmi) című dala a 10. helyen nyitott az MTV Europe World Chart listáján. 2007 júliusában jelent meg harmadik albumuk Plastik Çiçekler ve Böcek (Művirágok és bogár) címmel.
Az együttes negyedik albumának felvételei 2009 januárjában kezdődtek, a 21 című album 21 dalt tartalmaz, az első videóklip a Don Kişot (Don Quijote) című dalhoz készült.
2014-ben Berke és İlke Hatipoğlu kilépett az együttesből, a Redd azóta három taggal folytatja tovább.
Diszkográfia
2005: 50/50 (Stardium) 2006: Kirli Suyunda Parıltılar (Pasaj) 2007: Plastik Çiçekler ve Böcek (Pasaj) 2008: Gecenin Fişi Yok (DVD) (Pasaj) 2009: 21 (Sony Music) 2010: Prensesin Uykusu (İmaj) 2012: Hayat Kaçık Bir Uykudur (Pasaj) 2016: Mükemmel Boşluk (Pasaj) 2019: Yersiz Göksüz Zamanlar
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Török rockegyüttesek Kategória:1996-ban alakult együttesek