Az X-akták (eredeti cím: The X-Files) egy népszerű amerikai televíziós sci-fi sorozat. Műfajilag a sci-fi, a thriller és a politikai dráma között mozog.

Kilenc évadot ért meg 1993-tól 2002-ig, két mozifilmet, amelyek 1998-ban az X-akták – Szállj harcba a jövő ellen (The X-Files), illetve 2008-ban az X-akták: Hinni akarok (The X-Files: I Want to Believe) címmel jelentek meg, illetve 2016-ban a 10. évad és 2018-ban a 11. évad. A sorozat sikere nem kis mértékben volt köszönhető a két főszereplő, David Duchovny (Fox William Mulder) és Gillian Anderson (Dana Katherine Scully) játékának.

Duchovny és Anderson két Szövetségi Nyomozóiroda-ügynököt alakít, akik paranormális jelenségek kivizsgálásával foglalkoznak. A cselekmény főként UFO-összeesküvés-elméletek és magas szintű kormányon belüli titkok és leleplezések körül bonyolódik. A szereplők nagy része az FBI munkatársa, e köré épül a sorozat misztikuma. A sorozat szlogenje: „Az igazság odaát van” (The Truth Is Out There) azóta szállóigévé vált. De a „Ne bízz senkiben” (Trust No One), a „Higgy a hazugságban” (Believe the Lie), a „Mindent tagadni” (Deny Everything) és a „Hinni akarok” (I Want to Believe) egyaránt megtalálható mottók az X-akták epizódjaiban.

Az eredeti sorozat a negyedik évadig eljutva Magyarországon először a közszolgálati MTV1 csatornán volt látható 1995. szeptember 11-től,1995. szeptember 11-ei tévéműsor a Nemzeti Archívumban majd a későbbi időkben a Viasat 3 (2002-2005), a Sorozat+, a Cool TV, és a Viasat 6 is műsorára tűzte. (Utóbbi három csatorna már csak ismételte a sorozatot.) A Viasat 2002-2004 között az 5. évadtól vetítette tovább a sorozatot, de zavaró módon újrakezdődő epizódszámlálással és ekkoriban sokan csak az 5. évadtól ismerték meg a sorozatot. Az 5.-6. évad közé a mozifilm megszerzése helyett 21. részként beékelte a mozifilmhez megjelent "X-akták odaátról" werkfilmet új szinkronnal és "X-akták: Kulisszák mögött" címmel. Egyébként a mozifilm kronológiailag ekkor játszódik és valójában szükséges a folytatáshoz. Az 5.-6. szezont a werkfilmmel együtt iktatva 43 résznek jelölte, majd a 7. szezon indulásánál már 140. résztől jelölte a sorozat vetítését és ez egybeesett újabb szinkronstúdió-változtatással. Közkívánat által 2004-ben hozta vissza a korábbi 4 évadot, ami újabb zavart okozott a vetítésekben. Időközben a 4. évad szinkronja ismeretlen okból elveszett, 3 évad kétszeres vetítése közben a Viasat új szinkront rendelt, végül az ismétlések elhúzódásával és a sorozat csökkenő érdekeltségével a 9. évad lezárása után a 4. évadot vetítette utoljára a csatorna. Később a többi TV-csatorna egyben vásárolta meg a sorozatot és így nem adódtak logikai problémák a vetítésben. Illetve a werkfilmet többé egy TV-csatorna sem szerezte meg.

Az MTV 1 a régi korhatár-szabályozás idején 14 éven felüliek számára javasolt kategóriába sorolta be a sorozatot 20-21 óra között, amit bírálat alá állított az Országos Rádió és Televízió Testület. Az ORTT a 3. szezon vetítése közben 1999-ben súlyosan ártalmasnak tartotta és szigorúan csak felnőtteknek ajánlva 23 órától akarta foganatosítani a vetítést, amit az MTV megtámadott a bíróságon. A 3. szezon után kis ideig szünet következett, majd az MTV a negyedik szezonig vetítette a sorozatot, a bírósági ügy elhúzódása közben kénytelen volt 23 órára időzíteni, a késő esti vetítés miatt lemondott a sorozat további folytatásáról, később 2002-ben a Viasat-3 kereskedelmi csatorna folytatta. A bíróság 2001-ben a két álláspont közé húzta meg a saját jogerős álláspontját, miszerint nem súlyosan ártalmas és szimpla 18+ intervallumában 21 órától vetíthető. Ez 2002. novemberben új szabályzással elveszítette pontos hatályosságát. A Viasat 2002. február 5.-én kezdte a vasárnap esti "Rémségek éjszakája" blokkjában a Roswell ismétlésével és a Buffy második szezonjával együtt. Illetve csütörtöki esténként és cenzúrázva csütörtöki délutánonként megismételte a heti részeket. Az említett határozat ellenére a Viasat eleinte többféle időponttal saját vágott és vágatlan formában is vetítette az 5. szezont, majd a horrorisztikusabbá váló 6. szezontól - a 2002. évi új korhatár-szabályozás ellenére - már végleg csak 18-as korhatárral vetítette az egész sorozatot. Két "véletlen" kivételt képezett 2004-ben 16-os karikával a II/6. rész és a VII/6. rész. 2004. évi országos felülvizsgálat által - legalábbis a részek többségében - akár 16-os korhatárral is vetíthető, ezt megemlítette az NMHH is 2011. évi felülvizsgálatban, illetve 2009-től néhány éven át a Sorozat+ és a Cool TV román szabályozás alatt 15-ös korhatárral vetítette normális kronológiai sorrendben a teljes sorozatot.

2015 márciusában a FOX bejelentette, hogy 6 új epizód készül "The X Files: Revival" címmel - méghozzá az eredeti szereplőkkel. (Sok helyen mégis hibásan a régi sorozat 10. évadjaként szignifikálták.) A forgatások nyáron kezdődtek, a bemutatásra 2016. január 24-én került sor. Az új sorozat Magyarországon a Cool TV műsorán látható egy nappal az eredeti premiert követően, január 25-én. Sikerre és lezáratlanságra való tekintettel a Revival kapott egy 2. szezont 10 résszel, végül a koronavírus miatt a mai napig lezáratlan maradt és további folytatás helyett reboot van tervben. Először még a Cool TV is új sorozatként hirdette be, de később tévesen átkeresztelte 10. és 11. szezonra. Az új sorozat második felvonását az RTL is levetítette 16-os korhatárral.

2016 és 2018 között a brit médiafelügyelet alá tartozva a Viasat 6 ismételte a klasszikus 9 évadig bezárólag. 2025. október 6.-ától - a két országos felülvizsgálat ellenére - immáron a luxemburgi médiahatóság felügyelete alatt eleinte újra 18-as korhatárba visszaiktatva kezdte ismételni egymással párhuzamosan a Cool TV és a Sorozat+ epizódonként hetente többszöri adagban. A 2. szezonnál következő érdekes lépésként megváltozásra került a folytonos korhatározás: váltakozik 16+/18+ között és a legtöbb rész mégis lekerül 16-osba. Egyéb ismeretlen helyzetként az 5. szezon kimaradt az új vetítésből; miközben a 9. szezont követi a 2 felvonásos új sorozat is újra. Így szinte a teljes történet levetítésre került volna. Még kétszer újraindult, az 5. szezon ugyanúgy kimaradt.

Szereplők Főszereplők Szerep Színész Magyar hangFox William MulderDavid Duchovny Rékasi KárolyDr. Dana Katherine ScullyGillian AndersonNáray Erika (1–4., 7–11. évad)Györgyi Anna (5–6. évad)Walter S. SkinnerMitch PileggiVarga Tamás (1. évad)Varga T. József (2–4., 7–11. évad)Barbinek Péter (5–6. évad)John DoggettRobert PatrickBozsó PéterMonica ReyesAnnabeth Gish Orosz Anna

Fox Mulder bélyegkép|200px|balra|Fox Mulder különleges ügynök szerepében David Duchovny látható

Mulder a Szövetségi Nyomozóiroda ügynöke, aki Oxfordban végzett pszichológusként, ahol írt egy dolgozatot a sorozatgyilkosok és a paranormális lények kapcsolatáról. Angliai tanulmányait befejezve visszatért az Egyesült Államokba, ahol a Szövetségi Nyomozóiroda kötelékébe lépett, és a gyilkossági csoport egyik legjobb analitikusává vált. Ezt követően beleásta magát a paranormális, UFO-tevékenységgel és okkultizmussal foglalkozó akták gyűjteményébe, az ún. X-aktákba.

Érdeklődése az UFO-tevékenységek iránt egy gyermekkori élményére vezethető vissza, amikor 12 évesen tanúja volt, amikor húgát elrabolja egy intenzív „fehér fény”, ennek hatására Mulder képtelen volt mozdulni, és segíteni neki. 1989-ben egy közeli munkatársa, Dr. Heitz Werber elvégzett rajta egy regresszív hipnózist, melynek során visszament húga elrablásának éjszakájára. Mikor azonban a titkos kormányzati anyagokhoz nem tudott hozzáférni, ráeszmélt, hogy valaki információkat tart vissza tőle. Kutatásai következtében veszélybe került munkája, melyet csak a képviselőházi kapcsolatai (Richard Matheson szenátor, aki bizonyítékot akar a földönkívüliek létezésére) révén tudott megtartani.X-akták I. évad 1. rész „Sebhelyek” Ezt követően tűzte ki maga elé célját, hogy leleplezi az amerikai kormány titkos tevékenységeit.

Dana Scully

bélyegkép|200px|jobbra|Dana Scully különleges ügynököt Gillian Anderson alakítja

Muldert munkájában Dana Scully különleges ügynök segíti, akit szülei eredetileg orvosnak szántak, szakdolgozatát fizikából írta Einstein ikerparadoxona új megvilágításban címmel. Miután megszerezte diplomáját azonnal belépett az FBI-hoz, mert itt saját bevallása szerint jobban tudta kamatoztatni képességeit. Azzal a céllal rendelik Mulder ügynök mellé, hogy képzettsége lévén készítsen tudományos értékelést a Mulder által vezetett nyomozásokról.

Kezdeti szkepticizmusa révén tudományos magyarázatot próbál adni az esetekről, azonban a későbbi évadokban, személyes tapasztalatai után (a kormány lehallgatja,X-akták I. évad 17. rész „A földönkívüli” elrabolják az idegenek,X-akták II. évad 6. rész „Fel a csillagokba” módosítják a génállományát, Fox Muldertől született gyermekét földönkívüli DNS-sel fertőzik megX-akták IX. évad a 16. „William” című részig bezárólag, amikor Jeffrey Spender injekcióval véget vet a mutációnak.) ő is hinni kezd a paranormális tevékenységekben és a földönkívüliek létezésében, így Mulder oldalára áll.

Walter Skinner Walter Sergei Skinner az FBI egyik igazgatóhelyettese volt, aki alá az X-akták is tartoztak. Skinner igazgatóhelyettes kifogásolta Mulder elméleteit és nyomozási stílusát, mely az első évad 20. részében (Gumiember 2.) ahhoz vezetett, hogy elengedjék Eugene Toomst, egy Mulder által elfogott paranormális erővel rendelkező sorozatgyilkost, reális bizonyítékok híján.

Azonban többször is segítette a két ügynök munkáját. Miután Scullyt elrabolták, majd idegen DNS-sel fertőzték meg, Mulder arra kéri, hogy szervezzen meg találkozót közte és a Cigarettázó Férfi között, ő ezt a hivatalban elutasítja. Később azonban a nyomozó kézhez kapott egy cigarettás dobozt, amelyben megtalálta a Cigarettás címét. A második évad utolsó részében egy hacker, a Gondolkodó, betört a Védelmi Minisztérium hálózatába, és letöltötte az idegenek létezésére vonatkozó anyagokat. Az ebből készült kazettát átadta Muldernek, azonban az navajo nyelven íródott, így az ügynök egy szakember segítségére szorult, a Cigarettás katonái pedig üldözni kezdték. Végül Skinner ragaszkodott hozzá, hogy nála legyen a kazetta, amit végül elloptak tőle. Ennek ellenére sarokba szorította a Cigarettást, mondván, hogy a navajo kódfejtő elolvasta a kazettát és továbbadta azt a törzsében. Megfenyegeti a Cigarettázó Férfit, hogyha Muldernek vagy Scullynak bármi baja esik, akkor leleplezi az egész társaságot.

Ügynökei védelméért többször próbáltak gyilkosságot megkísérelni ellene, mint az harmadik évad Piper Maru című részében, vagy gyilkosság gyanúját terelni rá,X-akták III. évad 21. rész „Skinner őrangyala” vagy nanorobotokkal fertőzni a vérét, melyek szívinfarktushoz vezetnek.X-akták VI. évad 10. rész „S. R. 819"

John Doggett bélyegkép|200px|jobbra|John Doggett különleges ügynök szerepében Robert Patrick

John Doggett ügynök a nyolcadik évadtól vált a sorozat részévé, amikor Kersh társigazgató megbízta Fox Mulder megtalálásával, miután a különleges ügynököt elrabolták az idegenek. A nyomozás azonban csak látszat volt, az igazgató megtiltotta Skinner igazgatóhelyettesnek és Scully ügynöknek, hogy bármit eláruljanak Mulder elrablásáról. Doggett mégis Fox nyomába eredt, azonban képtelen volt előkeríteni az ügynököt. Ezt követően Kersh az X-aktákhoz osztotta be, mint Dana Scully társa.

Doggett, mielőtt az FBI kötelékeibe lépett, az Amerikai Haditengerészetnél szolgált, 1982 és 1983 között Libanonban volt békefenntartó, majd belépett a New York-i rendőrséghez.