Tim Wiese (Bergisch Gladbach, 1981. december 17.) német válogatott kapus, 2005-től visszavonulásáig a német Bundesligában szereplő Werder Bremen játékosa volt.
Pályafutása Klubcsapatban A kezdetek Tim Wiese a Bayer Leverkusen ifjúsági csapatnál kezdett el játszani, majd 2000-ben szerződött a Fortuna Kölnhöz. A 2001-2002-es téli átigazolási időszakban megszerezte a Kaiserslautern, de ott csak csereként számítottak rá George Koch és Roman Weidenfeller mögött. A téli átigazolási szezon után sikerült bebiztosítani első helyét a kapuban. A második mérkőzésén piros lapot kapott. 2004 novemberének végéig volt a csapat első számú kapusa, majd miután Thomas Ernst felépült, megint csak a csere szerepe jutott neki. Werder Bremen thumb|right|200px|Wiese a Werder Bremenben 2009-ben
Wiesét 2005-ben megvette a Werder Bremen az öregnek vélt Andreas Reinke helyére, de a szezon első felében térdszalagszakadást szenvedett, így képtelen volt kihagyni a szezon második felét. 2006 februárjában biztosította igazán be helyét a kapuban a VfB Stuttgart elleni bravúrjai jóvoltából. A 2005-2006-os szezonban Wiese számított a csapat első számú kapusának.
Wiesét már sokan Oliver Kahn-hoz hasonlították, ám a 2006. május 7-i Juventus elleni UEFA-kupa mérkőzésen hibát követett el kapujában. A 2006-os szezon végére ismét bizonyított a Hamburg elleni találkozón, a csapat megnyerte a meccset, így második is lett a Bundesligában.
A 2006-2007-es szezonban megkapta az első számú dresszt. A 2008-2009-es idényben a Német Kupában egészen a döntőig meneteltek, ott pedig legyőzték a Bayer leverkusen csapatát. Hoffenheim 2012. május 2-án aláírt a Hoffenheim csapatához és augusztustól ő lett a csapatkapitány. Ő is és csapata is gyengén kezdte a szezont, az első négy mérkőzésen 15 gólt kapott. Novemberben térdsérülést szenvedett így hosszabb időre kiszorult a csapatból, majd a helyére érkező Heurelho Gomes élvezte a bizalmat. 2013 februárjában kisebb balhéba keveredett a rendfenntartókkal, majd a rendőri intézkedésnek is ellenállt. Végül egy bírsággal megúszta az esetet. Áprilisban a klub vezetése bejelentette, hogy felbontja a szerződését. Végül miután több társa, köztük az akkori csapatkapitány, Sejad Salihović kiállt mellette, az idény végéig maradhatott. Utolsó bajnokiját 2014. január 26-án az Eintracht Frankfurt ellen játszotta.
A válogatottban 2008. november 19-én debütált a válogatottban az Anglia elleni mérkőzésen, a félidőben René Adler helyére állt be. Részt vett a 2010-es világbajnokságon és a 2012-es Európa-bajnokságon, de pályára egyik tornán sem lépett.
Labdarúgó pályafutásának statisztikái Klub Klub adatok Bajnokság Kupa Nemzetközi kupa Összesen Szezon Klub Bajnokság Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Németország Bajnokság DFB-Pokal Nemzetközi kupa Összesen2000–01Fortuna KölnRegionalliga Nord2010–302001–0221000–210Kaiserslautern IIRegionalliga Süd11000–1102002–034000–40KaiserslauternBundesliga21050–2602003–0430010203302004–0514000–1402005–06Werder Bremen15000201702006–07310001204302007–08310301004402008–09290501204602009–10310601004702010–1129010703702011–1228010–2902012–131899 Hoffenheim10010–1102013–140000–00Összesen30702405503860
Válogatott NémetországÉvPályára lépésGól200810200910201010201120201210Összesen60
Sikerei, díjai Klub Werder Bremen DFB-Pokal: 2008–09 DFB-Szuperkupa: 2009 DFB-Ligakupa: 2006
Válogatott Németország Labdarúgó-világbajnokság 3. hely: 2010
Profi pankrátori karrier WWE (2016–) 2014-ben hagyott fel a profi labdarúgással, majd főként testépítéssel kezdett el foglalkozni. Még abban az évben egy amatőr gálán bemutatkozott mint pankrátor, majd a WWE profi pankrátorszervezet támogatásával 2016. november 3-án debütált a profik között is egy müncheni gálán, győzelemmel.
Külső hivatkozások Tim Wiese hivatalos oldala
Jegyzetek
Kategória:Német labdarúgók Kategória:Az 1. FC Kaiserslautern labdarúgói Kategória:A Werder Bremen labdarúgói Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1981-ben született személyek Kategória:A TSG 1899 Hoffenheim labdarúgói Kategória:Élő személyek