Budapest–Pécs-vasútvonal a MÁV 40-es számú -cel villamosított magyarországi vasúti fővonala. A vasúti pálya Budapest-Kelenföld és Pusztaszabolcs között kétvágányú, Pusztaszabolcs és Pécs között egyvágányú.
A vasútvonal elsődlegesen a fővárost és Baranya vármegye székhelyét, Pécset köti össze, de Pusztaszabolcsig jelentős az elővárosi hivatásforgalom.
Története bélyegkép|balra|200px|A vonal első menetrendje (1882) A Dunántúl délkeleti régióit érintő vasútvonal első szakaszát 1882-ben adta át a Budapest-Pécsi Vasút Budapest és Dombóvár között. 1883-ban Szentlőrincig építették tovább a vasútvonalat, ahol összekötötték a kész Üszög (ma Pécsbánya-Rendező)–Barcs () vasútvonallal. 1889. január 1-jén államosították, a MÁV hálózatának részévé vált. 1912 körül a vonalat Pusztaszabolcsig kétvágányúsították. Nagytétény-Diósd; Százhalombatta; Érd felső; Ercsi; Iváncsa, Pusztaszabolcs új felvételi épületeket kapott, ekkor Érdligetnél nyomvonal korrekció történt. Ekkor épült a 2007-ben elbontott érdi beton ívhíd is, ami a 30-as felett vezetett Érd elágazás és Érd Nagyállomás között.
1983-ban Sárbogárdig, 1984-ben Dombóvárig villamosították. 1985-ben már volt felsővezeték Pécs és Godisa között. Végül 1988-ban húzták ki a felsővezetéket a Dombóvár–Godisa szakasz fölé, azóta ezen a két állomáson már nem kell mozdonyt cserélni.
A vasútvonal Dombóvár–Pécs szakaszán 2018-ban helyezték üzembe a központi forgalomirányító rendszert (KÖFI). Ezt követően a szakasz állomásai közül Vásárosdombó, Sásd, Abaliget, Bükkösd, Bicsérd és Mecsekalja-Cserkút állomásokon forgalmi szolgálattevő már nem teljesít szolgálatot, a biztosítóberendezések kezelése a pécsi központból történik. Godisa és Szentlőrinc állomásokon forgalmi szolgálattevő teljesít szolgálatot.
Budapest−Pusztaszabolcs átépítése Az átépítési munkák 2017–2020 között zajlottak.
Pályaépítés A meglévő vonal felújítása, a tengelyterhelés 225 kN-ra emelése. Tervezési sebesség: 120/160 km/h. Kelenföld – Háros között 100 km/h, Háros – Érd között 120 km/h. Érd – Pusztaszabolcs között a meglévő pálya átépítése korrekciókkal, 160 km/h sebességre. Az állomások vágánykapcsolatainak észszerűsítése. Az állomásokon 750 méter használható hosszúságú vonatfogadó-, indítóvágányok kialakítása. Az állomásokon bizonyos irányok részére nagysugarú, mellékirányban 120 km/h illetve 80 km/h sebességgel járható kitérők beépítése, melyeket váltófűtéssel is ellátnak. A teljes szakaszon UIC 60 rendszerű, - hézagnélküli, rugalmas sínleerősítésű, vasbetonaljas, zúzottkő ágyazatú felépítmény szükséges.
Nyomvonal-korrekció Százhalombatta és Ercsi között új nyomvonalat építtettek, ami elkerüli a településeket. 2022-ben helyezték üzembe. A megmaradó régi nyomvonal biztosítja az elővárosi forgalmat, és az ipari területek kiszolgálását. Az új nyomvonal a 40b számot viseli, és a távolsági, valamint a zónázó elővárosi vonatok használják.
Biztosítóberendezés felújítása A kölcsönös átjárhatóság érdekében a Budapest-Déli pályaudvar–Pusztaszabolcs vonalon ETCS vonatbefolyásoló rendszer telepítése az ETCS2 szint, valamint a GSM-R, és az ETCS2-hez szükséges kiegészítések (RBC központok) tervezése.
Állomások, utasforgalmi terek átépítése Az utasforgalmi terek és peronok alkalmasak lesznek az esélyegyenlőségi törvényben foglaltak kielégítésére (pl. rámpa, és/vagy lift beépítése), emelt SK+300 mm magas utasperonok építése, különszintű megközelítéssel.https://nif.hu/projektek/2017/01/kelenfold-szazhalombatta-vonalszakasz-vasuti-palya-es-kapcsolodo-letesitmenyek-korszerusitese/
Pálya, műtárgyak
A Déli pályaudvarról indulva a Gellért-hegy alatt húzódó alagutat érintve jut el Kelenföld vasútállomásig, ahol egy elágazás található: az és a vonalak felé. Hárosig a 30-as vonallal párhuzamosan vezet a pálya. Budafok megállóhely után a Duna partján, majd hosszan a Nagytétényi úttal párhuzamosan halad Budatétényig, ahonnan két balos és egy jobbos ív után jut el Érd felsőig. Az érdi Főnök utcai sorompónál (Érd elágazás, SR2 jelű útátjáró) egy nyíltvonali kiágazású, egyvágányú, Tárnok állomásig vezető vasútvonal, az Érdi összekötő vágány újra összeköti az Érdi elágazást a 30-as vasútvonallal. Az Érdi elágazást elhagyva egy nagy ív után következik az Érd illetve Százhalombatta. Ez a szakasz (Budapest–Százhalombatta) az ingázók fő vonala. Innentől már csak Dunai finomító, Ercsi és Iváncsa megállóhely van hátra, utóbbi nevével ellentétben nem Iváncsa, hanem Beloiannisz területére esik. Ezek után következik Pusztaszabolcs, ahol a vonal elágazik és felé. A pályát 1983-ban villamosították, Pusztaszabolcsig kétvágányú, tovább már csak egyvágányú. Dombóváron van egy fontosabb vasúti csomópontja.
Engedélyezett sebesség Kezdőpont Végpont Sebesség (km/h) Táv (km) Budapest-Déli Budapest-Kelenföld 40/80 4 Budapest-Kelenföld Százhalombatta 120 24 Százhalombatta Ercsi 160 100 9 Ercsi Pusztaszabolcs 120 16 Pusztaszabolcs Pincehely 120 61 Pincehely Dombóvár 60/80/100 50 Dombóvár Vásárosdombó 100 7 Vásárosdombó Sásd 110 7 Sásd Pécs 120 50
Hidak Jelentősebb hidak a vonalon a Sárvízet, a Sió-csatornát és a Kapos folyót keresztező 5 darab nagyobb acélhíd. (Rétszilas, Simontornya , Tolnanémedi, Pincehely és Dombóvár közelében.)
Alagutak Hetvehely és Bükkösd között található a három alagút: Az abaligeti alagút a Szatina-Kishajmás–Abaliget szakaszon, Abaliget állomás előtt, a hetvenes évekbeli nyomvonal-korrekció során a felhagyott, kanyargósabb pályán 1976-ban elbontott két völgyhidat és egy régi alagutat váltotta ki. Ez a leghosszabb: 667 méter (1850+14 - 1856+69) hosszú, teljes egészében 800 m sugarú ívben fekszik és 1973-ban készült el. Hetvehely és Bükkösd között a hosszabb új alagutat 418 méter (1917+92 - 1922+10) 1978-ban, a rövidebb 114 méter (1911+66 - 1912+78) hosszú alagutat 1979-ben adták át a forgalomnak.
Forgalom A vonalon ütemes menetrend van érvényben.
Budapest és Érd felső (illetve Százhalombatta) között az ingázók száma rendkívül magas. Százhalombatta és Pusztaszabolcs között elsősorban a Dunaújváros felől/felé haladók utaznak.
Pécs felé napi 8 pár, Kaposvár felé napi 3 pár, ebből Gyékényes felé 1 pár InterCity közlekedik. A helyközi forgalom nem számottevő, az S431-es viszonylatban napi 2 pár, az S432-es, valamint a Dombóvár–Pécs viszonylatban napi 10 pár személyvonat közlekedik.
A Sárbogárd–Rétszilas szakaszon a Baja és Székesfehérvár között közlekedő Gemenc InterRégió vonatok is közlekednek.
Elővárosi vonatok A személyvonatok ütemes menetrend szerint indulnak a Déli pályaudvarról a Budapest–Pusztaszabolcs szakaszon, mely vonatok közül szinte mindegyik továbbközlekedik Dunaújváros és Dombóvár felé. Szintén óránként, de csak munkanapokon közlekednek betétvonatok Budapesttől és Százhalombattáig (és vissza) az ingázó utasforgalom nagyságának enyhítése céljából.
ViszonylatVégállomásokIndultMegjegyzésBudapest-DéliDombóvár2013. december 15.DombóvárBudapest-Déli2021. december 13.Csak egy irányban közlekedikBudapest-DéliDunaújváros2014. december 14.A viszonylat 2013. december 15-én indult, akkor még -es viszonylatszámmal gyorsított vonatként közlekedett, de megállási rendje miatt módosítottak a viszonylatszámon.Kőbánya-KispestKorábban Budapest-Déli pályaudvarról indult 2022-2025 között.Dunaújváros2022. június 18.Korábban -es viszonylatszámmal gyorsított vonatként közlekedett 2013-2014 és 2021-2022 között.Korábban -es viszonylatszámmal közlekedett.Kőbánya-KispestSzékesfehérvár2013. december 15.Budapest-DéliSzékesfehérvár2016. április 4.
Távolsági vonatok bélyegkép|balra|200px|Dráva InterCity indulásra készen Pécsen Több InterCity vonatot is kiszolgál, melyek elsődleges úticélja Pécs, valamint napi pár járat közlekedik Baja, Kaposvár és Gyékényes felé is. Korábban a Budapest és Pécs között közlekedő gyorsvonatok is ezen a vonalon közlekedtek, de ezek a 2009-2010-es menetrend bevezetésével sebesvonatokká minősültek át, a 2014/2015-ös menetrendváltástól megszűntek és helyettük 2 óránkénti személyvonatot állítottak be Budapest és Dombóvár között.
Teherforgalom Teherforgalma a Dunai finomító, valamint a miatt jelentős, elsősorban a Paksi Atomerőmű, a dunaföldvári és a dunaújvárosi ipari létesítmények miatt, amelyek Pusztaszabolcs állomáson csatlakoznak be az országos hálózatba.
Járművek A dízelvontatás megjelenéséig a MÁV 424 sorozatú gőzmozdonyai, a dízelvontatás időszakában a MÁV M40-es, MÁV M41-es és a MÁV M61-as típusú mozdonyai jártak erre.
Az elővárosi szakaszon elsősorban a 2007-ben forgalomba állított Stadler FLIRT motorvonatok közlekednek szólóban vagy csatoltan (legfeljebb 3, a napszaktól függően). Korábban a Budapest–Százhalombatta ingavonatokon By és Bhv típusú kocsik közlekedtek MÁV V43-as mozdonnyal. A 2014–2015-ben forgalomba helyezett 42 kék-sárga Stadler FLIRT motorvonatnak köszönhetően a Budapest-Déli pályaudvar honállomású Bhv valamint By kocsikat kivonta a forgalomból a MÁV-START. Ingavonatokból jelenleg 1 pár közlekedik a Budapest Déli pályaudvar–Sárbogárd viszonylatban kizárólag munkanapokon. Az ingavonatokon 4-5 darab Halberstadti kocsi közlekedik MÁV V43-as mozdonnyal. 2022-től Kelenföld és Érd felső között közlekedő G43-as viszonylatú vonatokon emeletes Stadler KISS motorvonat is közlekedik.
Távolsági szegmensben MÁV V43-as és MÁV 480-as sorozatú mozdonyok teljesítenek szolgálatot. A villamosmozdonyok főként a személy és InterCity vonatok élén láthatóak. Korábban az InterCity vonatok élén BVmot motorvonatok is közlekedtek. A tehervonatok élén gyakran ÖBB 1116 „Taurus” mozdonyok jelennek meg. A személyvonatokat Budapest-Dombóvár között 415-ös (Flirt) motorvonatok, Dombóvár-Pécs között 433 sorozatú mozdonnyal ingavonatok közlekednek halberstadti kocsikkal.
Sárbogárd és Rétszilas között InterRégió és személyvonatként Siemens Desiro is közlekedik a vonalon.
Tervezett fejlesztések A MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezetése egyetért abban, hogy fejleszteni kell ezt a vonalat. Erre lehetőség a 2020 utáni uniós költségvetési tervezési ciklusban várható. 2018-ban vannak olyan szakaszok, ahol legfeljebb óránként 80 km/h sebességgel közlekedhet a vonat. Amennyiben a nagyberuházást elvégzik, 160 km/h ra lesz emelhető a sebesség.
Viszonylatok A lista a 2024–2025-ös menetrend adatait tartalmazza. A páratlan vonatszámú járatok Budapest felé, a páros vonatszámúak Dombóvár felé közlekednek.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/40a_v0901.pdf VonatÚtvonalszemélyvonatokBudapest-Déli – Érd felső – Pusztaszabolcs – Dombóvár(Dombóvár –) Sárbogárd – Pusztaszabolcs – Érd alsó – Budapest-Déli (csak Budapest felé)Budapest-Déli – Érd felső – Pusztaszabolcs – DunaújvárosKőbánya-Kispest – Érd felső – Pusztaszabolcs – DunaújvárosKőbánya-Kispest – Érd felső – Tárnok – SzékesfehérvárBudapest-Déli – Érd felső – Tárnok – Székesfehérvár40pxDombóvár – Szentlőrinc – Pécstávolsági járatok40px 1833 SUGOVICABaja – Bátaszék – Szekszárd – Budapest-Déli (csak Budapest felé)40px 1811/1818 TENKESBudapest-Déli – Sárbogárd – Dombóvár – Szentlőrinc – Pécs40px 800-818 MECSEKBudapest-Keleti – Sárbogárd – Dombóvár – Szentlőrinc – Pécs40px 822/825 KRESZ GÉZABudapest-Keleti – Pincehely – Dombóvár – Kaposvár40px 823/824 RIPPL-RÓNAI40px 826/829 SOMOGYBudapest-Keleti – Pincehely – Dombóvár – Kaposvár – Gyékényes
Képgaléria
Megjegyzések
Hivatkozások
További információk
A 40-es vonal a vasutallomasok.hu-n
Kategória:Magyarország vasútvonalai Kategória:Dombóvár vasúti közlekedése Kategória:Pécs vasútvonalai Kategória:Szentlőrinc Kategória:Budapesti elővárosi vasutak Kategória:Pusztaszabolcs közlekedése