Az 1950-es megyerendezés – a járásrendezéssel, Nagy-Budapest létrehozásával és a tanácsrendszer bevezetésével együtt – a magyar közigazgatás 1949–1950-ben végrehajtott átfogó területi reformjának egyik központi eleme volt. Az átalakítás során a második világháború után fennálló 25 megye helyett 19 megyét alakítottak ki, a korábbi 14 törvényhatósági jogú város különállása pedig megszűnt. A rendezés minden akkori megyét érintett, és az új megyei beosztás a tanácsrendszer területi alapját adta.A Minisztertanács 4.343/1949. (XII. 14.) M. T. számú rendelete a megyék nevének, székhelyének és területének megállapítása tárgyában.1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról.Patkó Máté: Magyarország közigazgatási határainak változása a XX. században. ELTE TTK szakdolgozat, Budapest, 2016. 31–36.

A megyerendezés jogi alapja az 1949. évi XX. törvény, vagyis a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, majd a Minisztertanács 4.343/1949. (XII. 14.) M. T. számú rendelete volt. A részletes végrehajtás két belügyminiszteri rendelettel történt: az első csoportba tartozó megyék új területe 1950. február 1-jén, a második csoportba tartozóké 1950. március 16-án lépett hatályba. A tanácsok felállítása és működésük megkezdése ezt követően, 1950 folyamán történt.A belügyminiszter 5.201/4/II–1/1950. (I. 29.) B. M. számú rendelete a Minisztertanács 4.343/1949. (XII. 14.) M. T. számú rendelete egyes rendelkezéseinek hatálybaléptetése és végrehajtása tárgyában.A belügyminiszter 5.201/11/II–1/1950. (III. 12.) B. M. számú rendelete a Minisztertanács 4.343/1949. (XII. 14.) M. T. számú rendelete egyes rendelkezéseinek hatálybaléptetése és végrehajtása tárgyában.A Minisztertanács 143/1950. (V. 18.) M. T. számú rendelete a megyei tanácsok, valamint a budapesti városi tanács felállításáról és működésének megkezdéséről.

A hivatalos indokolás szerint a rendezés célja a megyehatárok és megyeszékhelyek „szembetűnő hibáinak” megszüntetése, a csonka határ menti megyék felszámolása és a területi államigazgatás egyszerűsítése volt. A döntés politikai jelentősége ennél tágabb: a korábbi vármegyei és városi önkormányzati hagyományok helyébe a központosított, szovjet típusú tanácsi államszervezet területi kereteit állította.Pártállam és megyerendezés 1949–1950. Dokumentumok az önálló Zemplén megye megszüntetéséről. Zempléni Múzsa, 2003/3. 71–87.Mikó Zsuzsanna: Államszervezet és közigazgatás Magyarországon 1945-től napjainkig. Dialóg Campus, Budapest, 2018. 30–32.

bélyegkép|400px|Magyarország megyebeosztása a megyerendezés előtt és után

Előzményei

A trianoni békeszerződés után Magyarország közigazgatási beosztása több helyen átmeneti jellegűvé vált. Számos történeti vármegye területének nagyobb része az új államhatárokon kívülre került, a megmaradt részekből pedig több esetben kisméretű, határ menti „csonka” törvényhatóságok jöttek létre. Az 1923. évi XXXV. törvénycikk ezért több esetben közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket alakított ki: Győr-Moson-Pozsony, Komárom-Esztergom, Nógrád-Hont, Borsod-Gömör-Kishont, Szatmár-Ugocsa-Bereg, Szabolcs-Ung és Csanád-Arad-Torontál formájában. Más csonka megyék, például Abaúj-Torna, Zemplén, Bács-Bodrog és Bihar ekkor még önállóak maradtak.

A második világháború utáni határhelyzet lényegében visszaállította az 1938 előtti állapotot. Az 1945 utáni kisebb területi módosítások részben az államhatár újbóli megváltozását követték, részben már a történetileg kialakult megyehatárok korrekcióját célozták, de nem alakították át alapvetően a megyerendszert. Az 1949-ben elfogadott alkotmány azonban már a tanácsrendszer bevezetésének megfelelően kezelte a területi beosztást, és az igazgatási területi változások meghatározását a Minisztertanács hatáskörébe utalta.

A megyerendezés előkészítése a Belügyminisztériumban, több tárca bevonásával történt. A döntés-előkészítésben a belügyi, tervhivatali, honvédelmi és közlekedésügyi szempontokat is figyelembe vették. A Minisztertanács 1949. szeptember 30-án, Kádár János belügyminiszter előterjesztése alapján fogadta el a megyerendezés alapelveit. Az előterjesztés szerint a változtatásokat a „szükség megkívánta mértékben” kívánták végrehajtani, de a csonka határ menti megyék megszüntetését elsődleges feladatnak tekintették.

A korabeli előterjesztés az új megyék átlagos nagyságát 5–7000 km²-ben, népességét 350–450 ezer főben jelölte meg. Ez nem minden megye tényleges értékét írta le, hanem a reform tervezett igazgatásszervezési léptékét mutatta. A korszak területszervezési gondolkodása szerint a megyéknek a központi államigazgatás, az ipar, a gazdasági irányítás és a tanácsrendszer területi egységeiként is használhatóknak kellett lenniük.

A rendezés előtti közigazgatási beosztás

1949 végén Magyarország 25 megyére és 14 törvényhatósági jogú városra tagolódott. A megyék nagy része a történeti vármegyék, illetve a trianoni békeszerződés utáni csonka vagy egyesített vármegyék utóda volt. Az 1949. évi alkotmány hatálybalépése után a hivatalos jogi terminológiában a „vármegye” helyett a „megye” elnevezést használták.

A korábbi megyebeosztás több szempontból aránytalannak minősült. Egyes megyék kisméretű határ menti maradványterületek voltak, mások területe, népessége, közlekedési kapcsolatrendszere vagy székhelyének elhelyezkedése tért el jelentősen az országos átlagtól. A megyerendezés egyik célja az volt, hogy ezek a különbségek csökkenjenek, és a területi államigazgatás egységei a korábbiaknál kezelhetőbb méretűek legyenek.Hencz Aurél: Területrendezési törekvések Magyarországon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973. 529–534.Hajdú Zoltán: Az 1956-os közigazgatási területbeosztási reformterv földrajzi kérdései. Tér és Társadalom, 1989/4. 43–61.

A törvényhatósági jogú városok 1950 előtt a megyéktől elkülönült törvényhatóságok voltak. A tanácsrendszer bevezetésével e különállás megszűnt: a városok a tanácsi területi rendszerbe illeszkedtek, és a korábbi polgári kori önkormányzati szerkezetet a tanácstestület, a végrehajtó bizottság és a szakigazgatási szervek rendszere váltotta fel.

Jogszabályi keretei

bélyegkép|400px|Magyarország megyéi és törvényhatósági jogú városai az átmeneti állapotban, 1950. február 1. és március 15. között

Az 1950-es megyerendezést több egymásra épülő jogszabály valósította meg:

1949. évi XX. törvény a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról – meghatározta a tanácsrendszer alkotmányos alapjait, és a területi beosztás részletes alakítását a Minisztertanács hatáskörébe utalta. 1949. évi XXVI. törvény Budapest főváros területének új megállapításáról – e törvény alapján jött létre Nagy-Budapest, amelynek következtében Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye több városa és nagyközsége a főváros részévé vált. 4.343/1949. (XII. 14.) M. T. számú rendelet – ez a minisztertanácsi rendelet határozta meg az új megyék nevét, székhelyét és területét. 5.201/4/II–1/1950. (I. 29.) B. M. számú rendelet – a belügyminiszter e rendelettel léptette hatályba az első csoportba tartozó megyék új beosztását 1950. február 1-jével. 5.201/11/II–1/1950. (III. 12.) B. M. számú rendelet – e rendelet a második csoportba tartozó megyék új beosztását 1950. március 16-ával léptette hatályba. 1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról – ez a törvény határozta meg a helyi tanácsok szervezetét és működését. 143/1950. (V. 18.) M. T. számú rendelet – a megyei tanácsok és a budapesti városi tanács felállításáról és működésének megkezdéséről rendelkezett. 144/1950. (V. 20.) M. T. számú rendelet – a járások területének rendezéséről rendelkezett, és az 1950-es járásrendezés egyik fő jogszabálya volt.A Minisztertanács 144/1950. (V. 20.) M. T. számú rendelete a járások területének rendezéséről.

A megyerendezés tehát nem egyetlen időpontban lezajló aktus volt. Előbb megállapították az új megyei beosztást, majd két lépcsőben hatályba léptették a megyehatárokat, ezt követően pedig felállították a tanácsokat, és elvégezték a járási, városi és községi tanácsi szervezet kialakítását.

A reform fő szempontjai

A hivatalos előterjesztés a reform célját a megyehatárok és megyeszékhelyek hibáinak megszüntetésében, valamint a megyék számának észszerű csökkentésében jelölte meg. A csonka határ menti megyék közül külön említették Szatmár-Bereget, Abaújt, Zemplént, Bihart, Csanádot, Bács-Bodrogot és Sopront, mint olyan területeket, amelyek területi elhelyezkedésük és közlekedési kapcsolataik miatt nem felelnek meg az új igazgatási feladatoknak.

A reform gazdasági és területfejlesztési indokai is jelentősek voltak. Tatabánya és Salgótarján megyeszékhellyé tétele mögött az iparosodás és a bányavidéki központi szerep erősödése állt. A Balaton térségében a területi átsorolásoknál külön szempont volt az északi és déli part igazgatási egységesítése: a korabeli indokolás szerint Zala megye észak-balatoni nyúlványa nem tudott megfelelően kapcsolódni a megye központjához, ezért az északi part nagy része Veszprémhez, a déli part pedig Somogyhoz került.

A döntéshozatal a pártállami államszervezet kiépítésének időszakában történt. A reformot nem népszavazás, helyi önkormányzati döntés vagy nyilvános szakmai vita előzte meg, hanem központi kormányzati és pártállami előkészítés. A fennmaradt dokumentumok alapján a döntés egyszerre szolgált igazgatásszervezési, gazdasági és politikai célokat.

Az új megyék és székhelyeik

A Minisztertanács rendelete 19 megyét állapított meg. A hatálybalépés két részletben történt.

Megye 1950-ben Székhely 1950-ben Hatálybalépés A rendezés fő jellege Baranya megye Pécs 1950. február 1. kisebb somogyi területekkel bővült Bács-Kiskun megye Kecskemét 1950. február 1. Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun déli részeiből jött létre Békés megye Békéscsaba 1950. március 16. Csanád és Bihar egyes részeivel bővült Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolc 1950. március 16. Borsod-Gömör, Abaúj és Zemplén egyesítésével alakult Csongrád megye Hódmezővásárhely 1950. március 16. Csanád egyes részeivel bővült Fejér megye Székesfehérvár 1950. február 1. veszprémi és somogyi területekkel módosult Győr-Sopron megye Győr 1950. március 16. Győr-Moson és Sopron nagy részének egyesítésével alakult Hajdú-Bihar megye Debrecen 1950. március 16. Hajdú és Bihar nagy részének egyesítésével alakult Heves megye Eger 1950. február 1. tiszántúli részei Szolnokhoz kerültek, borsodi és nógrádi területekkel módosult Komárom megye Tatabánya 1950. március 16. Komárom-Esztergom módosított területével, új székhellyel működött tovább Nógrád megye Salgótarján 1950. február 1. Nógrád-Hont módosított területével, új székhellyel működött tovább Pest megye Budapest 1950. február 1. Pest-Pilis-Solt-Kiskun északi részéből és a Szobi járásból alakult Somogy megye Kaposvár 1950. február 1. balatoni és dél-dunántúli határmódosításokkal működött tovább Szabolcs-Szatmár megye Nyíregyháza 1950. március 16. Szabolcs és Szatmár-Bereg egyesítésével alakult Szolnok megye Szolnok 1950. február 1. hevesi és békési területekkel módosult Tolna megye Szekszárd 1950. február 1. kisebb somogyi irányú határmódosítással fennmaradt Vas megye Szombathely 1950. február 1. soproni területekkel bővült, kisebb részeket más megyékhez csatoltak Veszprém megye Veszprém 1950. március 16. Zala és Vas egyes részeivel bővült, több területet más megyékhez csatoltak Zala megye Zalaegerszeg 1950. március 16. a Keszthelyi, Sümegi és Tapolcai járás elvesztésével jelentősen csökkent

Komárom és Nógrád megyében a tényleges hivatali átköltözés nem minden szervnél történt meg azonnal. A megyei tanácsi apparátus is csak átmenet után került át Esztergomból Tatabányára, illetve Balassagyarmatról Salgótarjánba. Egyes állami szervek székhelye később is eltérhetett a megye hivatalos székhelyétől.

A megyeszékhelyek változása