Varga Dénes (Budapest, 1987. március 29. –) olimpiai, kétszeres világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó. Varga Dániel olimpiai és világbajnok vízilabdázó öccse.
Pályafutása Az Újpestben kezdett vízilabdázni. Már 2004-ben, 17 évesen tagja volt a felnőtt válogatott keretének. 2005-ben igazolt a Vasasba. 2006-ban második volt az Európa-bajnokságon. Novemberben megnyerte a magyar szuperkupát. 2007-ben megnyerte első magyar bajnoki címét. A világbajnokságon második lett. A junior vb-n aranyérmet szerzett és a legjobb játékosnak választották. A következő évben a Vasassal harmadik volt az Euroligában. A válogatottal Európa-bajnoki bronz- és olimpiai aranyérmet nyert.
2009-ben a világbajnokságon ötödik, 2010-ben az Európa-bajnokságon negyedik lett. A 2010–2011-es szezontól a horvát VK Primorje Rijeka játékosa lett. 2011-ben negyedik helyen végzett a világbajnokságon. 2012-ben harmadik lett az Európa-bajnokságon, ötödik az olimpián. A bajnokok ligájában második lett klubjával, a válogatottal megnyerte a világbajnokságot Barcelonában, ő maga pedig a torna legeredményesebb játékosa lett. Az év végén a FINA a világ, a LEN Európa legjobb játékosának választotta 2013-ban
2014-től a Szolnok játékosa lett. 2014-ben ezüstérmes volt az Európa-bajnokságon. A tornán a legjobb játékosnak választották.
2017-ben bajnokok ligáját nyert.
2020 júniusában a válogatott felkészülésén térdsérülést szenvedett, amit műteni kellett.
2020-ban Európa-bajnok, 2021-ben olimpiai bronzérmes lett a válogatottal. 2023 nyarán a nemzeti csapat tagjaként világbajnokságot nyert Fukuokában.
Eredményei Olimpia: arany 2008 Olimpia: bronz 2021 Vb: arany 2013, 2023 Vb: ezüst (2) 2007, 2017 Eb: arany (2020) Eb: ezüst (2) 2006, 2014 Eb: bronz (3) 2008, 2012, 2016 Világliga: ezüst 2007 junior vb: arany 2007, ezüst 2003 junior Eb: ezüst 2006, 2002, bronz 2004 ifjúsági Eb: ezüst 2003 Magyar bajnokság aranyérmes: 2007, 2008, 2009, 2010, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2022, 2023, 2024 ezüstérmes: 2005, 2006 bronzérmes: 2021 magyar kupa: arany 2009, 2014, 2022, 2023 Horvát bajnokság aranyérmes: 2014 ezüstérmes: 2011, 2012, 2013 Euroliga: ezüst 2012 (Primorje Rijeka), bronz 2008 (Vasas) Jadranska Liga: ezüst 2012 (Primorje Rijeka) LEN-bajnokok ligája győztes: 2017 (Szolnok), 2019, 2024 (FTC) LEN-szuperkupa-győztes (3): 2017, 2018, 2019
Családja Bátyja a szintén olimpiai- és világbajnok vízilabdázó, Varga Dániel. Nős, felesége Varga-Veres Ágnes. Két fia van, Dénes Bendegúz (2013) és Vince Károly (2016).
Díjai, elismerései Szalay Iván-díj (2004) Faragó Tamás-díj (2007, 2008) A Junior világbajnokság gólkirálya (2007) A Junior világbajnokság legértékesebb játékosa (2007) A Junior világbajnokság All Star csapatának tagja (2007) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2008) Junior Prima díj (2008) Az év magyar sportcsapatának tagja (2008) Az év utánpótláskorú sportolója (2008) (a Nemzeti Sportszövetség díja) Az év Vasas-sportolója (2008) Miniszteri elismerő oklevél (2012) A világbajnokság legértékesebb játékosa, Barcelona (2013) Az év európai vízilabdázója (LEN) (2013) A év vízilabdázója 2013-ban (FINA) Az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa (2014) Az év magyar vízilabdázója (2014, 2018, 2019) A magyar bajnokság legértékesebb játékosa (2015) Az év vízilabdázója a Total Waterpolo szavazásán (2019) A 2020-as férfi vízilabda-Európa-bajnokság legértékesebb játékosa. A Magyar Érdemrend középkeresztje (2021)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar vízilabdázók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Olimpiai bajnokok (vízilabda) Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:A Vasas vízilabdázói Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Szolnoki vízilabdázók Kategória:A Primorje Rijeka vízilabdázói Kategória:Az Újpesti TE vízilabdázói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Ferencváros vízilabdázói Kategória:Európa-bajnok vízilabdázók