Pacsér (szerbül Пачир / Pačir) falu Szerbiában, Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben.
Neve A településnek a múltban több elnevezése is volt, ezek közül is az első a Pacher, mellyel 1409-ben találkozunk, csak valamivel később kapta a Pachyr, majd végül a Pacsér nevet.
Fekvése A Telecskai dombok északi lankáin, a helyiek által Krivajának nevezett folyócska partján terül el. A helység Bajmok és Bácskossuthfalva (Moravica) között, Szabadkától 31 km-re délnyugatra található. Tengerszint feletti magassága 103–112 m.
Története 1409-ben említik először. 1462. február 16-án Mátyás király anyjának, Szilágyi Erzsébetnek ajándékozta a környező falvakkal együtt. 1541-től az Oszmán Birodalom rablóhadjáratai teljesen leigázták. 1580-tól úgy emlegették, mint 16 adófizetős települést.
1680–1726-ig a falu teljesen kihalt. 1726-tól a pacséri puszta a zombori határőrök tulajdonában volt. Először a pásztor családok, akik itt szerettek volna letelepedni, csak kunyhókat, majd később házakat is építettek. A zombori városi vezetőség támogatta azokat akik le akartak telepedni Pacséron, abban az időben a városi kamara legnagyobb pusztasága volt a pacséri. A szervezett telepítés 1783-tól lett intenzívebb, 1786-ban pedig kb. ezer, Kisújszállásról érkezett református magyar telepedtek le itt.
1910-ben 5052 lakosából 3208 magyar, 1439 szerb, 246 német 153 horvát volt. A trianoni békeszerződésig Bács-Bodrog vármegye Topolyai járásához tartozott, majd a délszláv államhoz került. 1941–44 között ismét Magyarország része. 1944-ben a szerb megtorlásnak 200 helyi magyar esett áldozatul.
Turizmus A település egyik nevezetessége a pacséri termálfürdő, amely sós vizű tavairól ismert. A víz 1400 méteres mélységből tör fel, és többféle oldott ásványi anyagot tartalmaz. A fürdő területén egy körülbelül 2000 négyzetméteres tó és fedett medencék találhatók, amelyek egész évben üzemelnek.
A település közelében található egy erdős terület és egy 1974-ben kialakított mesterséges tó, amely helyi horgászhely. A környéken több vendégház és panzió működik.
Vallási felekezetek
Református egyház A pacséri református gyülekezet 1786-ban alakult, főként Kisújszállásról érkezett telepesek révén. A templom épülete 1834-ben készült el. A gyülekezet istentiszteleteket és közösségi alkalmakat tart, valamint gyermek- és ifjúsági programokat szervez.
Szerb ortodox egyház A helyi ortodox közösség 1777-ben szerveződött meg. A mai templomépület 1891-ben nyerte el jelenlegi formáját. A templom védőszentje Szent Péter és Pál apostol. Az épületet a 2000-es évektől folyamatosan felújítják.
Római katolikus egyház A pacséri római katolikus templom 1824-ben épült, és a kalocsai egyházmegyéhez tartozik. A fennmaradt adatok szerint a közösség ekkor mintegy száz főt számlált.
Baptista közösség A baptista gyülekezet a 19. század végén jött létre a településen. A közösség első vezetői között Tóth Sándor és Bertalan József szerepeltek, akik jelentős szerepet játszottak a gyülekezeti élet megszervezésében.
Népesség Demográfiai változások
Etnikai összetétel
2002-ben 2948 lakosából 1766 fő magyar, 864 szerb, 68 bunyevác, 55 jugoszláv, 45 horvát, 29 pedig cigány volt.
Nemzetiség Szám % Magyarok 1766 59,90 Szerbek 864 29,30 Bunjevácok 68 2,30 Jugoszlávok 55 1,86 Horvátok 45 1,52 Cigányok 29 0,98 Németek 6 0,20 Bosnyákok 5 0,16 Montenegróiak 4 0,13 Muzulmánok 4 0,13 Szlovének 3 0,10 Románok 3 0,10 Szlovákok 2 0,06 Ruszinok 2 0,06 Ukránok 1 0,03 Macedónok 1 0,03 Albánok 1 0,03 Egyéb/Ismeretlen
Testvérvárosok Kisújszállás, Magyarország Kunbaja, Magyarország Torontáltorda, Szerbia
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Pacsér hivatalos honlapja A Vajdaság települései és címerei - Pacsér – Vajdaság.rs
Kategória:Az Észak-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései