bélyeg|347px|Az ajkai polgármesteri hivatal nyugati homlokzata 2014 májusában, a lenyugvó nap fényében Ajka () város Veszprém vármegyében, az Ajkai járás székhelye, a megye harmadik legnépesebb települése Veszprém és Pápa után.

Fekvése A város a 8-as főút mentén, Veszprémtől 30 km-re nyugatra, a Balatontól 40 km-re északra, a Dunántúli-középhegységben fekszik, a Bakonyt északi és déli részre osztó Veszprém–Devecseri-árok törésvonala mentén, egy nyugat felé nyitott félmedencében. Északon Magyarpolány, délen Öcs és Halimba, nyugaton Kolontár és Devecser, míg keleten Kislőd és Úrkút a szomszédos települések. Több kis patak folyik át területén: a Torna- és a Csinger-patak a belterületen, a Széles-víz, a Csigere- és Polányi-patak pedig a település határában. Egy mesterségesen létrehozott csónakázótó is van a városban.

Története Előtörténet A település környékén kőkorszaki leleteket is találtak, ami a kőkorszaki ember jelenlétét bizonyítja. I. e. 1000 körül kelták telepedtek le ezen a vidéken, s elfoglalták az illírek földvárait. Rómer Flóris, a Bakony jelentős kutatója Töröktetőn meg is találta egy ilyen földvár maradványait, amelyet Cservárnak neveztek el.

A keltákat később a rómaiak váltották fel. A második századból előkerült egy olyan sírkő, melyet Publius Sextus Acurius Dexter és felesége Julia Prisca még életükben állíttattak maguknak. Még rómaiak éltek itt, amikor megjelentek a hunok a vidéken. Őket a keleti gótok, a longobárdok, majd a 6. században az avarok követték.

Később frankoké, majd szlávoké lett a környék, őket találták itt a honfoglaló magyarok, akik a 10. században Árpád fejedelem vezetésével elfoglalták a Dunántúlt, és letelepedtek.

Középkor A falvakat, amelyeknek későbbi összeolvadásából létrejött Ajka városa, mind a 11-13. század körül alapították. Ajka, Berénd, Bódé és Padrag személyek nevét kapták, Csékút, Gyepes, Rendek és Tósok pedig földrajzi eredetű elnevezések. Ajka egy korábbi földbirtokos nemzetségről kapta a nevét, melyet a német Heiko névből származtatnak. Heiko német vitéz volt, aki Gizellával jött Magyarországra. A helység első fennmaradt írásos említése (Eyka) 1214-ből származik, de maga a település jóval korábbi. 1278-ban Ayka néven említik, ekkor már temploma is volt.

Bányászat és iparosodás A következő évszázadokban Ajka lassan fejlődött. Az igazi fejlődést a 19. század hozta meg, miután 1836-ban felfedezték a szénkészleteket a közeli Csingervölgyben . A készletekre egy pásztor talált rá, aki tüzet rakott a területen, s a tűz nem akart kialudni. A kutatásokat Puzdor Gyula, a terület birtokosa kezdte meg. A kitermelés 1869-ben kezdődött. Neumann Bernát a szénre és a vasútra alapozva 1878-ban üveggyárat alapított .

1933–1934 között épült a katolikus templom a város szívében.

1937-ben Bródy Imre szabadalma alapján Ajka-Csingervölgyben épült fel a világ első kriptongyára, amelynek épülete a mai napig látható.

A környékbe később nagy mennyiségű bauxitot találtak, s timföldgyár és alumíniumkohó épült a városban. Ezek kiszolgálására hozták létre az erőművet 1941–1942 között.

1950-ben Ajkához csatolták Bódét (németül Wuding), majd 1959. november 1-jén Ajkát várossá nyilvánították és hozzá csatolták Tósokberénd (németül Duschigwehrend) községet is, beleértve az ezzel 1950-ben egyesített Tósokot. Népessége 1960. január 1-jén már 15 ezer fő körül volt. Ekkor több üzem épült a városban, s egyértelművé vált, hogy a település iparvárossá fejlődik.Fonyódi Mariann, Fenes Tamás - Ajka / iparvárosi identitás (I. rész) (Építészfórum, 2021.06.01.) 1972-ben már 32 üzem működött Ajkán.

Az 1970-es években megkezdődött a modern belváros kialakítása és számos lakótelep épült. Elkészült a művelődési ház, a Zenit Áruház és a Horizont Áruház, a Városháza és a Hotel Ajka, amelyek a mai napig a belváros meghatározó épületei.Fonyódi Mariann, Fenes Tamás - Ajka / iparvárosi identitás (II. rész) (Építészfórum, 2021.06.08.)

1971-ben Ajka járási székhely lett, ide költözött Devecserből a járási hivatalon kívül a bíróság és az ügyészség is. A rendőrség új székházát 1981-ben építették.Az interneten számos helyen olvasható (időpont: 2017. augusztus 15.), hogy 1981-ben a lebontott Nirnsee-kastély helyén építették fel az új rendőrség épületét, ami helytelen információ. A rendőrkapitányság a Deák Ferenc utca és a Rákóczi Ferenc utca sarkán áll a Torna patak partján (lásd Google Earth, Google Térkép), míg a kastély a Fő út és a Béke utca sarkán állt (http://www.hartinger.hu/ajka.html). 1977-ben Ajkarendeket (http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013 augusztus 15)) és Bakonygyepest (), majd 1984-ben a Csékút és Padrag egyesítésével 1961-ben létrejött Padragkutat is a városhoz csatolták. 1987-ben Ajka "emberarcú várost teremtő három évtizedes tevékenységért" elnyerte a Hild-érmet.

A rendszerváltás után A rendszerváltás megroppantotta a város iparát, de az önkormányzatok igyekeznek elősegíteni új üzemek létesítését és a szerkezetváltást. A 90-es években létrehozták az Új Atlantisz Térségi Szövetséget, amelynek célja Ajka és környékének újjáélesztése és a fejlődés beindítása. Ennek köszönhetően a város ipari parkjában új befektetők jelentek meg. 2005-ben megkezdődött az Agóra-terv megvalósítása, mely a városközpont felújítását és átépítését irányozta elő.

A 2008-as pénzügyi válság Ajkát sem kímélte, viszont próbált a lehetőségeihez képest jól teljesíteni, és volt olyan év, amikor az ország GDP-jének 1%-át is elérte. A 2010-es évek végére a város már komoly munkaerőhiánnyal küzdött.

2010-ben súlyos ipari katasztrófa, az ún. ajkai vörösiszap-katasztrófa sújtotta a várost és térségét.

A városban több nagy sportinfrastruktúra fejlesztés is történt, többek között felújították a városi uszodát illetve 2020-ra megépült a Jégcsarnok, mely országos szinten is ritka, nagy méretű jégpálya komplexum.

A 2020-as Covid-19 koronavírus járvány ideje alatt az ajkai Magyar Imre Kórház járványkórházként is üzemelt.

Közélete Tanácselnökei IdőszakTanácselnök1950–1954Geier Lipót1954–1956Csigi Bálint1956–1962Bajor István1962–1965Bölcskei Imre1965–1983Dr. Ádám István1984–1990Schwartz Béla

Polgármesterei IdőszakPolgármesterPárt1990–1994Dr. Csertán JánosfüggetlenA hivatkozott forrás a jelölő szervezetre vonatkozóan nem tartalmaz pozitív információt, azt "nem ismert"-ként tünteti fel.1994–1998Marton JózsefSZDSZ1998–2002Ékes JózsefMDF-VP2002–2006Schwartz BélaMSZP-SZDSZ2006–2010MSZP2010–2014MSZP2014–2019MSZP2019–2024Közösen Ajkáért Egyesület2024–Közösen Ajkáért Egyesület-MSZP

A 2024-es önkormányzati választás eredménye

A polgármester-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/19/telepulesek/003?tab=results&filter=mayor

Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Szavazatok száma Szavazatok arányaSchwartz BélaKözösen Ajkáért Egyesület – MSZP753763,15% Fülöp Zoltán LajosFidesz – KDNP349829,31% Sándor Balázs MKKP9017,55%Összesen100%

A 2025-ös időközi önkormányzati választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/19/telepulesek/003?tab=results&filter=representativehttps://www.valasztas.hu/helyi-onkormanyzati-valasztasok/ajka-20250126?p_p_id=eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=0&p_p_state=normal&p_p_mode=view&_eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_evkSzam=3&_eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_telepulesKod=003&_eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_megyeKod=19&_eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_vlId=414&_eredmenyadatok_WAR_nvinvrportlet_valaltipKod=4

Párt Mandátumok Képviselő-testület   Közösen Ajkáért Egyesület – MSZP 10P                      Fidesz – KDNP 4                        MKKP 1                     

Népesség A település népességének alakulása:

A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 86%-a magyarnak, 0,9% cigánynak, 2,9% németnek, 0,3% románnak mondta magát (13,8% nem nyilatkozott). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 52,2%, református 4,6%, evangélikus 3,3%, felekezeten kívüli 11,7% (27,2% nem nyilatkozott).Ajka Helységnévtár A város népessége alapján Veszprém megye harmadik legnagyobb települése.

2022-ben a lakosság 88,7%-a vallotta magát magyarnak, 2% németnek, 0,7% cigánynak, 0,3% ukránnak, 0,2% románnak, 0,2% horvátnak, 0,1-0,1% szerbnek és szlováknak, 1,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 36,9% volt római katolikus, 4,1% református, 2,7% evangélikus, 0,2% görögkatolikus, 0,2% ortodox, 1% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 10,9% felekezeten kívüli (43% nem válaszolt).Ajka Helységnévtár +Ajka történeti népességszámaAjka népessége, lakossága, területe (nepesseg.com)ÉvNépesség (fő)ÉvNépesség (fő)1900679119602062819107285197026523192070711980326561930799519903383219419065200131805194911843201129106

Közlekedés A várost könnyű megközelíteni, mert északon a 8-as főút határolja, és átszeli a 20-as számú Székesfehérvár–Szombathely-vasútvonal is. Az 1980-ban átadott helyközi autóbusz-állomás a régió autóbusz-közlekedésének fontos csomópontja, közel 200 járatpárral. A helyi és helyközi autóbusz-közlekedést a Volánbusz Zrt. üzemelteti.

A várost és a közigazgatásilag hozzá csatolt településeket több alsóbbrendű útvonal is érinti. Ilyenek: a 7306-os út, amely a városközpontot köti össze Ajkarendekkel és azon keresztül a 8-as főúttal, a 7308-as út, amely szintén a 8-asból ágazik ki és a városon keresztül a Bakony délebbi települései, Úrkút és Nagyvázsony felé halad (a város tulajdonképpeni főutcája), a 7309-es út Öcs és Pula irányába, a 7315-ös út a padragi városrészből Halimba, Szőc és Nyirád irányába (majd onnan tovább más számozással Tapolcáig), a 7339-es út Kolontár és Devecser felé, illetve a 8401-es út, amely északi irányban ágazik ki a 8-asból Bakonygyepesnél, ez Noszlop irányába vezet (majd onnan tovább más számozással Pápáig).

5 számjegyes utak a Csékút irányából Kolontár felé vezető 73 129-es vagy a Bakonygyepest és Ajkarendeket összekötő 73 131-es út. Emellett Bakonygyepesen ágazik ki a 8401-esből észak felé a zsáktelepülés Magyarpolány irányába a 84 101-es út.

Nevezetességek, látnivalók bélyegkép|220px|Szent Borbála-emlékmű Padragkúton a volt bányabejáratnál

Tósokberéndi római katolikus templom, melyben Vinzenz Fischer oltárképe azt ábrázolja, ahogy Szent István Máriának ajánlja a koronát. evangélikus templom a Templomdombon, épült 1786-89-ben. Városliget; itt található a mesterségesen létrehozott csónakázótó, amelynek központi szigetén Fekete István bronz mellszobra, Borsos Miklós alkotása áll, s mellette helyet kaptak az író állatregényeinek főhősei, Samu Katalin szobrai: Kele, Csí, Hú és Bogáncs, továbbá Bob, az agár, Cini, az egér és Vuk, a róka. A Templomdombon található a Városi Múzeum és Fotógaléria, melyben állandó helytörténeti kiállítás, Borsos Miklós-emlékkiállítás, Fekete István-gyűjtemény és Molnár Gábor-emlékszoba kapott helyet. Ez a három gyűjtemény Gáspár János tevékenységének eredménye. A Fekete-gyűjteményt Gergő Zsuzsanna és Giay Frigyes közreműködésével hozta létre. A helytörténeti kiállítás megalkotása Giay Frigyes fáradhatatlan munkásságának eredménye. Itt tevékenykedik az 1987-ben alakult Fekete István Irodalmi Társaság (országos hatókörű), amelynek megalapítója Gáspár János. Továbbá itt működik a 2006-ban alapított Molnár Gábor Társaság, melynek alapítója dr. Tatai Zoltán nyugalmazott egyetemi docens. Ajka Kristály (üveggyár) Bányászati Múzeum, Őslény- és kőzettár; Parkerdő Valaha Ajka nevezetességeihez tartozott a Nirnsee-kastély (vagy Nirnsee-kúria) is, de azt 1981-ben lebontották. Helyén ma egy tízemeletes lakóház és egy postaépület áll. Ajka összes látnivalója

A városban látható képzőművészeti alkotások Bányász emlékmű Szent Borbála-szoborral Padragkúton Borsos Miklós: Flóra – a városközpontban Borsos Miklós: A világegyetem – a városközpontban Borsos Miklós: Fekete István-portré Illés Gyula: Az éj királynője