A Bajnai-kormány 2009. április 16. és 2010. május 29. között irányította Magyarország ügyeit. 2009. április 14-én az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, ellenszavazat nélkül megszavazta a kormányzó Magyar Szocialista Párt 78 képviselője által Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt. A teljes Fidesz- és KDNP-frakció, valamint az egykori MDF-képviselőcsoporthoz tartozó tagok egy része nem szavazott. A Bajnai-kormány a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége támogatásával alakult meg; vezetője Bajnai Gordon, addigi nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter lett.
2010. május 29-én adta át az ország irányítását a második Orbán-kormánynak.
A kormány tagjai + A Bajnai-kormány tagjaiNévHivatal kezdeteHivatal végePártMegjegyzésMiniszterelnökBajnai Gordon 2009. április 14. 2010. május 29. pártonkívüli A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterMolnár Csaba 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP Önkormányzati miniszter Varga Zoltán 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP Külügyminiszter Balázs Péter 2009. április 16. 2010. május 29. pártonkívüli Pénzügyminiszter Oszkó Péter 2009. április 16. 2010. május 29. pártonkívüli Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Hónig Péter 2009. április 16. 2009. április 29. pártonkívüli ideiglenesen Varga István 2009. április 29. 2010. május 29. pártonkívüli Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Gráf József 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP Igazságügyi és rendészeti miniszter Draskovics Tibor 2009. április 16. 2009. december 14. pártonkívüli Forgács Imre2009. december 15. 2010. május 29. pártonkívüli Egészségügyi miniszter Székely Tamás 2009. április 16. 2010. május 29. pártonkívüli Szociális és munkaügyi miniszter Herczog László 2009. április 16. 2010. május 29. pártonkívüli Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter Hónig Péter 2009. április 16. 2010. május 29. pártonkívüli Oktatási és kulturális miniszter Hiller István 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP Honvédelmi miniszter Szekeres Imre 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP Környezetvédelmi és vízügyi miniszter Szabó Imre 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP A társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter Kiss Péter 2009. április 16. 2010. május 29. MSZP A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter Ficsor Ádám 2009. április 16. 2009. szeptember 13. MSZP Molnár Csaba 2009. szeptember 14. 2009. szeptember 16. MSZP ideiglenesenJuhász Gábor 2009. szeptember 17. 2010. május 29. MSZP
A Bajnai-kormány megalakulásakor az egyetlen volt az Európai Unió tagállamainak kormányai közül, melynek nem volt női tagja. Magyarországon ezt megelőzően 1996-ban fordult elő utoljára, hogy a hivatalban lévő miniszterek közt nem volt nő, míg az utolsó olyan kormány, melyet teljes hivatali ideje során kizárólag férfiak alkottak, Boross Péter kormánya volt.
A kormányalakítás története Gyurcsány Ferenc 2009. március 21-én pártja kongresszusán bejelentette, hogy nem kívánja tovább betölteni a miniszterelnöki tisztséget. Javasolta, hogy két héten belül találjanak miniszterelnök-jelöltet, majd konstruktív bizalmatlansági indítvány útján válasszák meg a Parlamentben. Bejelentését azzal indokolta, úgy érzi, személye a miniszterelnöki poszton akadályává vált a szükséges reformok keresztülvitelének és ezáltal pártja politikai sikerességének.Gyurcsány új kormányt és kormányfőt javasolt , MTI, 2009. március 21.Felajánlotta lemondását Gyurcsány (origo.hu)
A hírre a Fidesz kezdeményezte az Országgyűlés feloszlatását és előrehozott választás kiírását, amit a parlamenti többség elutasított.Nem oszlatta fel magát az Országgyűlés „A Fidesz-KDNP határozati javaslatát 170 igen, 204 nem és 1 tartózkodás mellett, a népi kezdeményezést hasonló arányban, 170 igen és 205 nem szavazattal utasította el a Ház.”
Sólyom László köztársasági elnök is új választást sürgetett.MTV videótár - Sólyom: előrehozott választások kellenek
A konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásához szükséges többség megszerzéséhez az MSZP egyeztetéseket kezdett az SZDSZ-szel. A hét folyamán Gyurcsány három lehetséges személyt jelölt meg utódjaként: Surányi Györgyöt, Glatz Ferencet és Vértes Andrást. SurányiSurányi nem vállalja és Glatz később bejelentette, hogy nem vállalja a jelöltséget.
Sajtóhírek szerint felmerült Takács János neve is, akit az SZDSZ – ahogyan Vértest is – elutasított, helyette az MDF EP-listavezetőjét, a Horn-kormány pénzügyminiszterét, Bokros Lajost javasolták, mert a számukra elfogadható (Surányi melletti) harmadik lehetséges jelölt, Békesi László nem vállalta a jelölést. Mivel Bokros sem vállalta a posztotBokros nem vállalja – akit egyébként az MSZP sem támogatott –, új jelöltet, Gráf Józsefet javasoltaGráf a legújabb jelölt az MSZP, amit Gráf nem vállalt.
Az MSZP következő jelöltje Bajnai Gordon lett. A kormányválság március 29. és 30. közti éjszakáján az MSZP és az SZDSZ is elfogadta Bajnai Gordont, mint miniszterelnök-jelöltet, aki a 2010 tavaszán esedékes választásig, azaz mintegy egy évig vezetné a kormányt.
Miniszterelnök-jelölti bemutatkozó beszédében március 30-án fájdalmas megszorításokat ígért annak érdekében, hogy a gazdasági válság káros hatásai a magyar gazdaságra ne mélyüljenek tovább: „Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye” – mondta Bajnai.Bajnai: Fájni fog (index.hu, 2009. március 30.
Kongresszusi bemutatkozó beszédében Bajnai sportpályájára, s arra utalva, hogy nem kíván a politikai pályán versenybe szállni, a következőt mondta: „kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatár szerepre. Védeni fogok.”Bajnai: kapus vagyok, nem fogok cselezni (webcast.tv2.hu 2009. április 5.)
Bajnai Gordont az Országgyűlés 2009. április 14-én 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, ellenszavazat nélkül választotta Magyarország miniszterelnökévé. (A Fidesz- és a KDNP-frakció, valamint a korábban az MDF parlamenti képviselőcsoportjához tartozó tagok egy része nem szavazott.)
A miniszterelnöknek a kormányon belül a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot betöltő Kiss Péter a politikai, míg a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Molnár Csaba a technikai értelemben vett helyettese.Rutinos miniszter lehet Bajnai első számú helyettese (inforadio.hu, 2009. április 14.) Mindketten az MSZP tagjai.
2009. április 15-én, egy nappal azután, hogy Bajnai Gordon a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri posztra jelöltként nevezte meg Vahl Tamást, a Magyar Nemzetben cikk jelent meg arról, hogy a Vahl vezetése alatt álló SAP Hungary informatikai vállalatot több alkalommal is kartellezésben találta vétkesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Másfél milliárd forint bírságot szabtak ki 2004-ben az IBM-re, a SAP Hungary és az ISH Kft.-re, amiért kartellbe tömörülve nyerték meg egyetemek informatikai közbeszerzéseit. Ezt követően a Transparency International nemzetközi civil szervezet magyarországi irodája nyílt levélben kérte a miniszterelnököt, hogy vegye figyelembe a GVH döntéseit. Vahl, miután a sajtóban megjelentek a kartellezéséről szóló hírek,Lehet-e hiteles a kartellező gazdasági miniszter? április 16-án reggel a parlamenti meghallgatásának kezdete előtt Podolák György szocialista képviselőn keresztülVahl Tamás nem lesz miniszter, Bajnai Gordon új jelöltet állít (inforadio.hu, 2009. április 16.) bejelentette: visszalép a gazdasági miniszteri megbízatás vállalásától.Vahl Tamás visszalépett
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek jelölt, 28 éves Ficsor Ádám kinevezéséhez Bajnai annak ellenére ragaszkodott, hogy az illetékes parlamenti bizottság a jelöltet nem találta alkalmasnak a poszt betöltésére. Ficsor korábban, 2008 februárjától Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökeként tevékenykedett.Nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a nemzetbiztonsági bizottság (inforadio.hu, 2009. április 15.)Lesz-e miniszter „Gyurcsány meghosszabbított karjából”? (inforadio.hu, 2009. április 15.)Demeter: A volt kormányfő Ficsor Ádámot használja a politikai túléléséhez (inforadio.hu, 2009. április 16.)
2009. április 22-én a kormányfő Varga István közgazdászt, gazdasági szakértőt kérte fel nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek.Varga István Bajnai új jelöltje a gazdasági tárca élére (inforadio.hu, 2009. április 22.) A jelölt kinevezését az országgyűlés gazdasági bizottsága 16:11 arányban támogatta.A gazdasági bizottság támogatta a gazdasági miniszterjelölt kinevezését (inforadio.hu, 2009. április 27.) Varga miniszteri esküjét május 4-én tette le.Letette az esküt Varga István gazdasági miniszter (Magyar Nemzet Online, 2009. május 4.)
Kormányprogram 2009. április 19-én Bajnai Gordon bejelentette kormánya programját.Bajnai ismerteti csomagját (videa.hu, 2009. április 19.) A költségvetés kiadásait 2009-ben 350–400, 2010-ben pedig 900 milliárd forinttal csökkentik.
A fontosabb intézkedések részletesen:
A közszférát érintő intézkedések:
Két évre befagyasztják a közszféra bruttó bértömegét Felülvizsgálják a 2009 második félévi keresetkiegészítést Megszűnik a 13. havi illetmény, helyette egy általános ösztönzőrendszert vezetnek be Csökkentik az önkormányzati támogatásokat
A nyugdíjrendszer változásai:
Előre hozzák a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését, várhatóan 2012-re Átütemezik év végére a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót 2010-ben elmarad a nyugdíjkorrekció 2009-ben nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét Megszűnik a 13. havi nyugdíj, helyette a GDP-hez kötött nyugdíjprémiumot vezetnek be Kevésbé éri majd meg a korhatár előtt nyugdíjba vonulni
Változások a szociális rendszerben: 10%-kal csökken a táppénz Két évre rögzítik a családi pótlék összegét, a korhatár 23-ról 20 évre csökken A gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár (ez a már megszületett gyerekek szüleire még nem vonatkozik), ehhez bölcsőde- és óvodafejlesztést ígér a kormány Megszűnik az eddig a lakástámogatási rendszer („szocpol”), új támogatási forma váltja fel: 35 év alattiak vehetnek igénybe kamattámogatást új lakás építéséhez, vásárlásához, meglévő otthonuk átalakításához. Népszabadság - 2009. június 18. Fokozatosan megszüntetik a gázár- és távhő-kompenzációt. (A kormány azzal számol, hogy az év második felében jelentősen csökkenni fog a gáz ára, jövőre pedig a Robin Hood-adóból nyújtanának segítséget a leginkább rászorulóknak.)
Egyéb kiadáscsökkentő intézkedések:
A tömegközlekedés támogatásának csökkentése, a kedvezmények felülvizsgálata A közmédia támogatásának csökkentése Az EU-s agrártámogatások nemzeti kiegészítésének csökkentése 2010-ben
Változások az adók és járulékok terén:
2009-ben: 5%-os munkaadói járulékcsökkentés a minimálbér kétszereséig A személyi jövedelemadó alsó sávhatára 1,9 millió forintra nő 20-ról 25%-ra nő az áfa, de létrejön egy kedvezményes, 18%-os kulcs a tejre, a tejtermékekre, a pékárukra és a távfűtésre
2010-től: 5% munkaadói járulékcsökkentés a teljes jövedelemre Megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás A személyi jövedelemadó alsó sávhatárának megemelése 4-5 millió forintra A személyi jövedelemadó kulcsainak csökkentése 15-17, illetve 33-35%-ra Összbruttósítás: a bruttó bér és a járulékok együtt válnak adóalappá Általános értékalapú ingatlanadó bevezetése: adómentes lesz a tulajdonos által lakott 30 millió forintnál nem drágább, és egy második, legfeljebb 15 millió forintot érő lakás. Az ingatlanadó három kulcsos: 0-30 millió Ft-ig 0,25%, 30-50 millió Ft között 0,35%. 50 millió Ft felett 0,5%. Vagyonadó a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után. Egységes, 19%-os társasági adózás, a különadó és a kedvezmények megszüntetése
Állami takarékossági intézkedések:
A miniszterek és államtitkárok fizetése 15%-kal csökken Felére csökken az állami vezetők külföldi útjainak napidíja