A 12 majom (eredeti cím: Twelve Monkeys) 1995-ben bemutatott amerikai sci-fi film Terry Gilliam rendezésében. Az időutazásos történetet Chris Marker A kilátóterasz (1962) című fénykép-regénye inspirálta. Az idő és az emlékezés problémái köré szerveződő történetben a főszerepeket Bruce Willis, Madeleine Stowe és Brad Pitt játszották.

Cselekmény James Cole (Bruce Willis) börtönbüntetését töltő elítélt. 1996–1997-ben a Föld felszínét halálos vírusfertőzés szennyezte be, az emberiség 99%-a meghalt, a túlélők egy kietlen földalatti világba kényszerültek. Cole-nak kegyelmet ígérnek, ha vállalkozik egy veszélyes küldetésre: tudósok visszaküldik a múltba, hogy biológiai mintákat, illetve információkat gyűjtsön a vírusról, melyek segítségével úrrá lehetnének a járványon. Küldetéséből visszatérve Cole azt állítja, az apokalipszist egy rejtélyes, a „12 Majom Hadserege” nevet viselő társaság idézte elő. Második küldetése szerint, mivel megakadályozni ezt nem tudja, információt kell gyűjtenie arról, hogy milyen események vezettek az apokalipszishez.

Azonban váratlan helyzetbe kerül, mert kiderül, hogy az időgép meghibásodása miatt nem a tervezett 1996-ba, hanem 1990-be érkezik. Letartóztatják és elmegyógyintézetbe zárják, ahol megismerkedik egy neves víruskutató őrült fiával, a szintén ott ápolt Jeffrey Goines-szal (Brad Pitt) és a jövőbelátással kapcsolatos elmebetegségek szakértőjével, dr. Kathryn Raillyvel (Madeleine Stowe).

Újra visszaküldik, de az időgép bizonytalan működése miatt, az első világháború egy lövészárkában találja magát. Innen azonnal 1996-ba kerül, ahol a pszichiáternővel a „12 Majom Hadsereg”-ének nyomába erednek. Fokozatosan megismerve a tényeket Goines és a társaság, valamint Goines kutatóbiológus apjának tevékenységéről, Railly kezd hinni neki, Cole pedig kezd kételkedni jövőről szerzett ismeretei valóságtartalmában és megbízói létezésében. Cole megszabadul nyomkövetőitől és megpróbál a nővel elszökni, azonban a „12 Majom Hadserege” és az 5 milliárd ember feltételezett halálát okozó vírus is útnak indul.

Szereposztás Szereplő Színész Magyar hang 1996 2005 James Cole Bruce Willis Dörner György Kathryn Railly Madeleine Stowe Tóth Enikő Jeffrey Goines Brad Pitt Rudolf Péter Dr. Goines Christopher Plummer Konrád Antal Cole fiatalon Joseph Melito Molnár Levente Penke Bence Jose Jon Seda Galambos Péter Scarface Michael Chance Dimulász Miklós ? Tiny Vernon Campbell Koncz István ? Botanikus H. Michael Walls Makay Sándor Kajtár Róbert Geológus Bob Adrian Fazekas István Makay Sándor Zoológus Simon Jones Bácskai János Asztrofizikus Carol Florence Kovács Nóra Mikrobiológus Bill Raymond Papp János Mérnök Ernest Abuba Tóth Tamás Rosta Sándor Költő Irma St. Paule Bakó Márta Kassai Ilona Franki nyomozó Joey Perillo Barbinek Péter Billings Rozwill Young Matus György Faragó András L.J. Washington Frederick Strother Kiss Gábor Dr. Casey Rick Warner Szokolay Ottó Dr. Fletcher Frank Gorshin Szersén Gyula Dr. Goodin Anthony Chip Brienza ? Csuha Lajos Dr. Peters David Morse Juhász György Professzor Charles Techman Palóczy Frigyes ? Prédikátor Thomas Roy Rudas István ? Louie / Reszelős hang Harry OToole Dobránszky Zoltán Versényi László Teddy Lisa Gay Hamilton Prókai Annamária Szénási Kata Fale Felix Pire Szokol Péter Bee Matt Ross Bartucz Attila I. ügynök Barry Price Áron László Halperin hadnagy Christopher Meloni Kőszegi Ákos Katona Zoltán Dalva nyomozó Paul Meshejian Wohlmuth István Papp Dániel Kweskin Kevin Thigpen Seszták Szabolcs Hotelportás Lee Golden Botár Endre ? Wallace Joseph McKenna Mihályi Győző Vári Attila Női taxis Annie Golden Biró Anikó ? Rádióbemondó – Bozai József Bordi András További szereplők Antal OlgaFaragó JózsefIzsóf VilmosKoncz IstvánKardos GáborNémedi MariPalóczy FrigyesRudas IstvánSzűcs SándorVárkonyi AndrásZágoni Zsolt Bauer EszterBeratin GáborBor LászlóCsampisz IldikóFehér PéterKapácsy MiklósKerekes AndreaPresits TamásSolecki JankaSturcz AttilaTéglás JuditVarga RókusZborovszky Andrea

Idővonal Fontos megfigyelni, hogy az idővonal a filmben a távoli jövőből és múltból származó képsoroktól függetlenül is lineáris és az események alakulását semmi nem változtatja meg. Ha több dolog történik egyszerre, az idő akkor is lineáris marad. Az 1990-ben zajló történések megelőzik 1996 történéseit és közöttük éppen hat év telik el.

Az idődimenzió egyedül James Cole fejében jelenik meg, akinek homályos emlékei vannak valamiről, amit tízévesen látott, viszonylag friss valóságérzékelése a jövőbeli börtönről, ahol raboskodik és új tapasztalatait (a rövid első világháborús jelenetet leszámítva) a jelenben szerzi. Ennek köszönhetően, ahogy a film cselekménye egyenesen halad előre, és ahogy elérkezünk a befejezésig, a néző fejében fokozatosan tisztul a kép James Cole életéről.

Elemzés Egyértelmű, hogy a jövőbeli tudósok nem spórolnak az emberélettel: az önkéntesek sose jönnek vissza a cellákba, ha egy programban részt vettek, és Cole-t is könnyedén ültetik a megbízhatatlan időgépbe. Cole mégis teljesíteni akarja küldetését, meg akarja találni az eredeti, mutáción még át nem esett vírust, amivel ki lehet fejleszteni az ellenszert. Motivációja küldetése kezdetekor a parancsok teljesítése szintjén volt, de fokozatosan felülkerekednek benne a belső tényezők, a 20. század vírusmentes, tiszta levegője és zenéje gyerekkorára emlékezteti, immár ez hajtja előre az emberiség megmentése felé vezető úton.

Miután a vírusról és a 12 Majomról az összes lehetséges információt összegyűjti, megpróbál megszabadulni üldözőitől, akik a repülőtéren a fejében megszólaló hangok, José, a régi cellatárs és egy őr formájában újra felbukkannak. José a mozgólépcsőn kezébe nyom egy pisztolyt és azt követeli tőle, hogy lője le a barátnőjét. Ennek az érdekes párbeszédnek a lényegét Cole így foglalja össze: „Itt már nem is a vírus a lényeg. Teljesíteni a parancsot, azt tenni, amit mondanak.” A helyzet abszurditását mutatja, hogy amikor Cole leszáll a mozgólépcsőről, visszafordulva megkérdezi: „Hé, szóval kit kell lelőnöm?”

A őrült vírusbiológus a repülőgépen az egyik jövendőbeli tudós mellé ül le, akiről kiderül, hogy biztosításban utazik. Jelezve ezzel, hogy a "tudósok" valójában nem kutatók, hanem olyan emberek, akik a hatalmat a felszínre való visszatérés reményével kecsegtetve szerezték meg. Elsődleges céljuk maga a hatalom, a Föld visszahódítása csak másodlagos, talán érdekeikkel ellentétes dolog.

A 12 majom, mely a kitalációt, a szürreálist ötvözi megdöbbentő valóságközelséggel, mesterien keltett feszültséggel, szövevényes fordulatokkal, nagyszerű színészi teljesítményekkel, örök érvényű sci-fi romantikát teremtve vált kultuszfilmmé.

Irodalmi feldolgozás 12 majom; Elizabeth Hand regénye, David és Janet Peoples forgatókönyve alapján, ford. Németh Attila; N & N, Budapest, 1996 (Möbius)

Jegyzetek

További információk

A 12 majom a Cinematrixon

Cikkek A 12 majom elemzése (angol) Elemzések, interjúk a 12 majomról (angol) Cikk a 12 majomról

Kategória:1995 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:Időutazással kapcsolatos filmek Kategória:Amerikai misztikus filmek Kategória:Universal Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:Amerikai neo-noir filmek Kategória:Philadelphiában játszódó filmek Kategória:Amerikai posztapokaliptikus filmek Kategória:Pszichiátriai intézetben játszódó filmek Kategória:Rövidfilmen alapuló nagyjátékfilmek