Tekics Magyar névalak levéltári forrásai: https://www.eleveltar.hu/bongeszo?ref=TypeDeliverableUnit_d97a08df-4fbb-439b-9a14-15158044b0aa () falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Jakšićhoz tartozik.

Fekvése Pozsegától légvonalban 8, közúton 11 km-re északkeletre, községközpontjától 4 km-re északra, Szlavónia középső részén, a Pozsegai-medencében, a Čoluk-patak mentén fekszik.

Története A település északi határában található „Gradina” nevű lelőhely régészeti leleteinek tanúsága szerint itt már a római korban település volt. A régészeti feltárások 1972-ben kezdődtek a területen. Ezek során késő római temetőre bukkantak. A sírokból kerámia és üvegtárgyak, ékszerek mellett Valens, Constans és Constantinus császárok pénzei kerültek elő. A temetőtől északkeletre, római villa alapfalaira találtak. A 4. századból származó késő római sírok leletanyagának elemzése után a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az itt eltemetettek részben az ókori forrásokban „Incerum” néven említett település romanizált őslakosságához, részben pedig a 4. században érkezett vegyes, alánokból, keleti gótokból és hunokból álló lakossághoz tartoztak.Željka Bedić-Mario Novak-Mario Šlaus: Antropological analysis of the human skeletal remains from the late antique necropolis of Tekić-Treštanovačka Gradina near Požega. Arh. rad. rasp. 17 (2013) str. 301-320. A római település közelségét megerősítették a 2006-ban folytatott feltárások, melyek során vízvezetékkel, központi fűtéssel ellátott, mozaikokkal és freskókkal díszített, fürdővel rendelkező luxusvilla maradványait tárták fel.

Tekics település már a középkorban is létezett. 1422-ben „Villa Thekath”, 1427-ben „Thekyg”, 1481-ben „Thekych” alakban Óvár tartozékaként szerepel a korabeli forrásokban.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. 1334-ben már plébániája volt, plébánosát 1501-ben is említik. 1440-ben és 1456-ban mezővárosként találjuk az okiratokban. A névnai Treutel, a lévai Cseh, a Beriszlói, majd a Kórógyi család birtoka volt. A környék településeivel együtt 1537-ben foglalta el a török. A török korban a katolikus horvátok mellé Boszniából pravoszláv szerbek érkeztek. 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1698-ban „Tekich” néven 6 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. 1702-ben és 1760-ban is 15 ház állt a településen.Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. A velikei uradalomhoz tartozott.

Az első katonai felmérés térképén „Dorf Tekics”néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Tekich” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 674. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Tekich” néven 11 házzal, 44 katolikus és 55 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 30. o. Buda, 1829. A 19. század közepétől a megmaradt horvátok és szerbek mellé csehek, németek és szlovákok települtek be.

1857-ben 86, 1910-ben 232 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 47%-a horvát, 21%-a cseh, 12%-a német, 9-9%-a szlovák és szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 88%-a horvát, 6%-a szerb nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 231 lakosa volt.

Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 86 71 93 115 180 232 272 234 253 255 249 277 234 262 253 231

Nevezetességei Jézus Szíve kápolnáját 1909-ben építették, 1982-ben átépítették és bővítették. A Gradina nevű régészeti lelőhely Tekicstől 1 km-re északra, Treštanovci falutól kb. 2 km-re keletre, egy mezőgazdasági területen található. A cserépmaradványok és a pénzleletek ókori településről tanúskodnak. Az ősi település és temetőjének maradványait az 1970-es évek óta folyamatosan tárják fel. A rengeteg lelet között az 1. és 4. század közötti, kiváló állapotú, üvegből és kerámiából készült edények, fémtárgyak és római érmék, egy római híd maradványai, valamint egy fogadalmi tábla került elő, amely a Mithrász-kultuszt ábrázolja. 2. és 3. századi germán eredetű sírkövek egy római katonai tábor létét erősítik ezen a helyen. 2006-ban a temetőtől keletre római fürdők maradványait fedezték fel.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2537.

Oktatás A településen a jakšići elemi iskola alsó tagozatos területi iskolája működik.

Jegyzetek

Források A község hivatalos honlapja A jakšići Szent Borbála plébánia honlapja Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. A jakšići elemi iskola honlapja

További információk Dubravka Šokač Štimac: Rimska i srednjovjekovna baština Požeškoga kraja: Tekić, Rudina i Dolac. Radovi Zadova za znanstveni i umjetnički rad u Požegi 7 (2018) str. 199-207. A megye turisztikai irodájának honlapja Pozsega turisztikai irodájának oldala Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine - diplomamunka Stanko Andrić: Podgorje Papuka i Krndije u srednjem vijeku (drugi dio) Hrvoje Potrebica: Požeška kotlina – Europsko kulturno središte (arheološko perspektiva) Konzervatorska podloga Park prirode Papuk

Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései