Vukovár (horvátul Vukovar, németül Wukowar) város Horvátországban, Vukovár-Szerém megye székhelye. Középkori magyar neve Valkóvár.
Fekvése A Szerémség északi részén, Eszéktől 36 km-re délkeletre, Vinkovcétól 20 km-re keletre a Duna jobb partján a Valkó (Vuka)-folyó dunai torkolatánál fekszik. A város régi és új negyedeit a Valkó választja el egymástól. A város keleti, régebbi része a Vuka jobb partján, a Vukovári-síkságon és a Duna magas partján, míg nyugati, újabb része, Novi Vukovar és a Borovo városrész a Vuka bal partjának síkságán található. A folyók mindig is az életet jelentették és az emberek ősi idők óta a nagy folyók völgyeiben éltek. Vukovárnak kiváltsága, hogy két nagy folyója is van: a Duna és a Vuka. Vuka itt Szlavónia és Szerém történelmi régióinak természetes határát képezi. Noha a Duna a második legnagyobb európai folyó, melyen keresztül kapcsolatuk van Európával és a világgal, a Vukovár lakói nem kevésbé szeretik a Vukát. A Vuka egy kicsi, hangulatos folyó, ahova nyáron a helyi horgászok jönnek, télen pedig Vukovár lakói korcsolyapályaként használják. A folyók halgazdagok és igazi paradicsomot jelentenek a halászok számára. Grabovo-tavon különféle halászati versenyek zajlanak. Régóta működő evezősiskola is van itt, amely az országnak a legsikeresebb evezősöket, köztük olimpiai érmek birtokosait adta.
263px|bélyegkép|jobbra|A Vuka torkolata az emlékkereszttel
Közlekedés Vukovár dunai határátkelővel rendelkezik a Szerb Köztársaságban található Vajdaság felé. A város fontos közlekedési útvonalakon fekszik. Emberemlékezet óta Vukováron át áramlott a duna-völgyi, északnyugat- délkeleti irányú forgalom. A római időszakban a Duna jobb partján húzódott a birodalom határa, az úgynevezett a limes. A limes úton fontos állomás volt a Cornacum, a mai Szata (Sotin). Az ókortól fogva hajózható útvonalon Vukovár az egyik fontos állomás volt. A 19. század közepétől bevezetett gőzhajókkal Vukovárt rendszeres folyami kapcsolat kötötte össze Pesttel, Budával és Béccsel, míg lefelé és egészen a tengerig. Vukovár kikötője fontos import-export állomás. A vasút 1878/79-es építése után a városnak fontos szerepe volt az áruk folyami és vasúti szállításában is. A Klisa repülőtér építésével, amely Vukovártól kb. 20 km-re nyugatra található a város a légi forgalomba is bekapcsolódott.
Nevének eredete Az egyik elmélet szerint neve az ószláv vlk 'farkas' szó és a magyar vár szó összetétele. Más vélemény szerint a név előtagja ókori eredetű, mégpedig a Valkó római kori elnevezése, Ulca (Ulka) neve után.
Története Őskor A Vukováron és térségében talált régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a város és környéke az ember által már legalább ötezer éve folyamatosan lakott. A neolitikumot a Starčevo-, a Vinča- és a Sopot-kultúra képviseli. Mindhárom kultúra népe letelepedett életmódot folytatott és állandó jellegű házakat épített, csiszolt kőszerszámokat használt és fejlett fazekassággal rendelkezett. A migrációs folyamatok és az indoeurópai származású új etnikai csoportok megjelenése új technológiák bevezetésével járt.
150px|bélyegkép|jobbra|A vučedoli galamb Ókor A rézkor a Badeni-, a Kosztoláci- és a Vučedol-kultúrákkal folytatódott. A termelés, a temetés és a hit új formái jelentek meg, az emberek között pedig egyre összetettebb társadalmi kapcsolatok alakultak ki. A mediterrán kultúrkörrel a házak építésének és a kultikus tárgyak készítésének módja tanúsítja a kapcsolatot. Különösen fontos szerepet töltött be a Vučedoli kultúra, mely nevét a Vukovártól 5 km-re lejjebb, a Duna-parton található Vučedol nevű lelőhelyről kapta. A lelőhely tervszerű feltárása során, rézfeldolgozó műhelyeket, jellegzetes házakat (megaron) és gyönyörű kerámiákat fedeztek fel, amelyeket különösen a fekete alapon fehér, stilizált díszítések jellemeznek.
Számos régészeti lelőhely található a Vukovár térségben a bronzkorból, valamint a korai és a késő vaskorból is, amelyek az illírek és a kelták jelenlétét bizonyítják. A vukovári Lijeva bara nagy illír temetője igazolja, hogy itt ennek a népnek egy nagyobb települése állt. A rómaiak az i. e. 1. században vették birtokba a Dunamelléknek ezt a részét. Mivel itt húzódott a határ a szomszédos barbár törzsekkel, a limes mentén számos erődítményt építettek. A Vukovár térségében Cornacum (Szata), Cuccium (Újlak) és Ulmo (Tavarnok) római erődítményei a jelentősebbek. Fontos római út vezetett a Duna mentén északnyugat-délkeleti irányban. A római civilizáció ezeken a területeken gazdasági fellendülést is hozott a vizes területek lecsapolásával és az első szőlőültetvények telepítésével.
Középkor A római civilizáció összeomlása, a népvándorlás és az avar-szláv terjeszkedés a 6. századtól kezdve nagy változásokhoz vezetett. A Duna és a Száva térsége az akkori birodalmak, az Avar Kaganátus és a Bizánci Birodalom nagy összecsapásainak a színtere volt. A mai Vukovár kezdeteit is ebben az időszakban kell keresni, amint ezt a régészeti leletek is megerősítik. Fontos stratégiai pont volt a Duna magaspartjának a Vuka (Valkó) torkolatánál emelkedő része. Valószínűleg itt volt az egész régió központja abban az időben, amikor a morva Pribina gróf frank vazallusként száz falut kapott a Vuka folyó mentén a 9. század közepén. A 10. század első felében feljegyezték, hogy a magyarok Valkóvár erődjét támadták és kifosztották. A vukovári Lijeva barán a régészek a Bijelo Brdo kultúrához tartozó számos leletet találtak. Ezeknek a leleteknek a 10. és a 11. századhoz való kötődése megerősíti, hogy egy nagy település volt a környéken. Ez a magyar szakemberek szerint magyar, a horvátok szerint viszont szláv település volt.
250px|bélyegkép|jobbra|Vukovár látképe 1912-ben A Valkóvár mellett élő hospeseket 1131-ben említik „Hospites iuxta castrum Valkow” alakban. Ez Valkóvár és a vár melletti település első írásos említése. A kőfalakból álló erődítményt a Duna magas partján építették. A várost kézművesek, kereskedők és parasztok lakták. Német, szász, magyar és szláv lakosai 1231-ben Kálmán hercegtől kapták első kiváltságaikat, melyeket 1244-ben IV. Béla király is megerősített. Ekkor Valkóvár volt a nagyterületű Valkómegye székhelye, amely a Duna és a Száva között húzódott. A térség sűrűn lakott volt, számos erődítménnyel és jobbágyfaluval. Egyházi szempontból a pécsi katolikus püspökség alá tartozott. Számos egyházi rendnek voltak kolostorai itt, melyek közül a legbefolyásosabb a ferences rend volt. 1345-ben Nagy Lajos királytól hetivásár tartására nyert jogot a város. Ebben az időszakban változik meg a vár és a város neve a kezdeti „Valkow”ról a magyarosabb „Walkowar”ra. Vára eleinte királyi vár volt, de 1382-ben már „Castrum Valkouar” néven a (Bazini és) Szentgyörgyi grófok kezén találjuk. A várostól délre a Száva és Báza (Bosut) folyók közén elterülő Bázaközben győzték le 1388 kora tavaszán Zsigmond király hadai Horváti János Boszniából benyomuló seregét. 1398-ban egy határjárásban mezővárosként „Oppidum Walkowar” néven említik.Diplomatikai levéltár 8319. Albert király a Tallóciaknak adta, akik 1462-ben Garai Jóbnak adták el. Ekkor említik szárazvámját és a Duna, valamint a Valkó folyókon levő révvámjait.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Valkó vármegye Budapest 1894.
250px|bélyegkép|jobbra|Vukovár látképe 1917-ben a Duna felől
Újkor A török uralom százötven éve nagy változásokat hozott a Valkóvár helyzetében. Szulejmán szultán 1526-os hadjárata során elfoglalta a Dunamenti erődítményeket, Újlakot és Valkóvárt, majd nagy győzelmet aratott a mohácsi mezőn a magyar sereg felett. 1537. december 1-jén is lovascsata dúlt a közelében. Ezután Valkóvár elvesztette korábbi stratégiai jelentőségét, de továbbra is jelentős kereskedelmi és kézműves település maradt a forgalmas dunai úton. Több városnegyede, imaháza, fürdője, szálláshelye és iskolája volt. A török uralom vége felé lakossága 3000 körül volt, akiknek többsége muzulmán volt, de délről pravoszláv vlach családok is települtek ide, akik a török kivonulásával távoztak. A megmaradt kevés katolikus lelki gondozását a ferences atyák végezték.
A város 1687. augusztus 12-én a nagyharsányi csata után szabadult fel a török uralom alól. A felszabadítás után körülbelül ötven ház maradt lakva a városban. Melléjük főként horvát és szerb lakosság telepedett be. Az ortodox szerbek főként lakatlan helyekre telepedtek le, melyet a bécsi udvar is eltűrt a munkaerő biztosítása miatt. A vukovári uradalomnak rövid ideig a Kuffstein, majd 1736-tól egészen 1945-ig a német Eltz család volt a birtokosa. 1730-ban a ferencesek létrehozták a város első iskoláját. A 18. és 19. században jelentős számú német, magyar, zsidó, ruszin, szlovák és ukrán népesség is telepedett ide, így a város multikulturálissá vált. 1745-ben Mária Terézia királynő megalkotta a szlavón megyéket. Vukovár a nagyterületű Szerém megye székhelye lett, amely a Duna és a Száva között húzódott keleten egészen Zimonyig, nyugaton pedig Eszékig. Ez alól kivétel volt a katonai határőrkerületek területe. Ennek az időszaknak az elején Vukovár lakosságának fele kézműves és kereskedő volt. Virágzott a kézművesség, kereskedelem, selyemhernyó-tenyésztés és a hajógyártás. 1840-től folyamatos volt a Dunán a gőzhajóforgalom. Az árukat a Dunamenti országokba szállították. Vukovár kikötője az egész régió legnagyobb kikötője volt. A kézművesek érdekvédelme érdekében számos céh jött létre.
A magyar szabadságharc során 1848. november 15-én itt győzte le Batthyány Kázmér a szerbeket. 1857-ben megnyílt a város első kórháza. 1861-ben megalapították a helyi takarékpénztárat. Az első nyomda 1867-ben kezdte meg működését. 1878-ban a város kapcsolódott a vasúti hálózathoz. A város környéke kiváló feltételekkel rendelkezett a mezőgazdasági termeléshez. A 19. század végén a lakosságnak már csaknem 80%-a mezőgazdaságból élt. Az alapvető gabonatermesztés mellett a szőlőtermesztés is jövedelmező volt. A helyi minőségi borokat elismerték a világgazdasági kiállításokon. A szarvasmarhatartásba legjobban tejelő fajtákat vezették be és híresek voltak az itteni ménesek is. 1886-ban megalapították a város gimnáziumát. Az első nagy ipari vállalat, a vukovári kendergyár csak 1905-ben kezdte meg működését. A helyi üzemek 1909-től kaptak villamos energiát. 250px|bélyegkép|jobbra|Az Eltz-kastély régi képeslapon
20. század 1910-ben 10 359 lakosából 4125 horvát, 3502 német, 1592 szerb és 954 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Szerém vármegye Vukovári járásának székhelye volt. A két világháború közötti időszakban a jelentős ipari létesítmények képezték a gazdaság alapját. A cipő- és gumiiparban működő „Bata” gyárat 1931-ben alapították, ugyanakkor a textilipar jelentős gyárai kezdtek működni. Közigazgatási és gazdasági helyzetével összhangban Vukovár oktatási, kulturális és egészségügyi központtá fejlődött. A két világháború közötti időszakban a jugoszláv államban a Vukovár és más horvát régiók erőteljes szerb elnyomás alatt álltak. A bánságokra történő területi felosztás szándékosan megosztotta a horvát területeket. A jugoszláv állami hatóságok más beavatkozása is megváltoztatta a népesség összetételét. Az agrárreform által megszerzett területeket például nagyrészt az egykori szerb önkénteseknek és a szerb régiók lakosságának osztották ki. Még a gyárakban való foglalkoztatást is ügyesen használták a Vukovár és térsége horvát többségének megváltoztatására. Ennek az időszaknak a kezdetén nagyon erős munkásmozgalom volt a városban, amely több megoldatlan társadalmi és nemzeti kérdésben hallatta hangját Jugoszláv államban.
250px|bélyegkép|jobbra|A belváros régi képeslapon