Semmelweis Ignác Fülöp (németül: Ignaz Philipp Semmelweis, Buda, 1818. július 1. – Döbling, 1865. augusztus 13.) magyarországi német származású orvos, „az anyák megmentője”. 2013-ban az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága A világ emlékezete program részének nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseit, és azok dokumentumait.

Gyermekkora 1818. július 1-jén a tabáni Palota utca (ma Apród utca) 1–3. alatti Meindl-házban látta meg a napvilágot, ahol édesapjának – a hienc (nyugat-magyarországi német) ősöktől származó Semmelweis Józsefnek (1778–1846) – jól menő fűszerüzlete is volt. Édesanyja Müller Teréz, Müller Fülöp módos krisztinavárosi sváb kocsigyártó és Anderl Teréz leánya. A szülők 1810. január 14-én kötöttek házasságot a Krisztinavárosban. Ignác (a tízből) ötödik gyerekként született, két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly öccse pedig a Belvárosi római katolikus plébánia lelkésze volt. Ignácot a közeli Tabáni Plébániatemplomban keresztelték meg. (A kor következetlen anyakönyvezésére jellemző, hogy a tíz testvér vezetéknevét tízféleképpen írták; Semmelweiss, Semmelweis, Semelveisz stb.)

Tanulmányai

Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, Budán végezte, majd 11 évesen, 1829-ben a gimnáziumot is az ottani királyi gimnáziumban kezdte meg, és ott is fejezte be 1835-ben. Ebben követte fiútestvéreit, ugyanis 1820 és 1835 között mind a hat Semmelweis-fiú ebbe az iskolába járt, amely akkor a Várban, az Iskola tér (később Hess András tér) keleti oldalán állt. Ignác csupán a IV. gimnáziumi osztályt végezte 1832/1833-ban a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban. Az iskolaváltásra azt adott okot, hogy a budai gimnáziumban 1832-ben súlyos fegyelmi gondok mutatkoztak, amit a Helytartótanács úgy oldott meg, hogy a piaristákat kérte föl a gimnázium vezetésére. Miután a helyzet rendeződni látszott, Ignácot szülei ismét visszahozták Budára.

Budai tanárai az 1. grammatikai osztályban Lux Ferenc, a 2-3. grammatikai osztályokban pedig Majorszky János földrajztudós volt, majd az 1. humanista osztályban Purgstaller (később Palotai) József piarista, filozófiai doktor, később akadémiai tag, a 2. humanista osztályban pedig Nagy Péter piarista. (Akkoriban a gimnáziumban egy osztályt egyetlen tanárra bíztak.) Utóbb mindkét piarista tanárát a rend magyarországi tartományfőnökévé választották.

Semmelweis Ignác gimnazista éveiben mindvégig a legjobb tanulók (eminens) között volt, utolsó tanéve végén, 1835-ben tanára, Nagy Péter az első három közé rangsorolta (Szemenecz Antallal és gróf Zichy Alfréddel együtt). –

Egyetemi tanulmányait 1835-ben a pesti egyetemen kezdte. A két éves bölcsészeti képzés elvégzése után 1837 őszén jogot kezdett tanulni a Bécsi Egyetemen, de még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. Az első évet ott végezte el, majd 1839 és 1841 között a pesti egyetem másod-harmad éves medikus hallgatója volt az Újvilág utca (Neue Weltgasse, később Semmelweis utca) és a Hatvani utca sarkán álló épületben. Az orvosi egyetem 4–5. évfolyamát ismét Bécsben végezte. Már korán magára vonta tanárai – különösen Karl von Rokitansky és Josef von Škoda – figyelmét. Az előbbi engedélyével éveken át, szinte naponta látogatta az anatómiarészleget, és számtalan boncolást végzett.

Nehézségek hivatása gyakorlásában bélyegkép|264px|A Pesti Egyetem Orvoskarának tanárai, 1863-ban. Semmelweis keresztbe tett karral áll. Jobbra Balassa János ül, balra Diescher János, Semmelweis pesti hivatali utódja áll 1844. május 21-én Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját, botanikai doktori értekezésével: Tractatus de Vita Plantarum.http://real-eod.mtak.hu/2252/ doktori értekezése: Tractatus de Vita Plantarum Még ebben az évben, augusztus 4-én szülészmesteri oklevelét is átvehette, és egy évvel később, 1845. november 30-án sebészdoktorrá avatták.https://mek.oszk.hu/05400/05427/pdf/Semmelweis_becsiiratok.pdf Erna Lesky: Semmelweis Ignácra vonatkozó bécsi iratok Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Johann Klein (1788–1856) professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban, az Allgemeines Krankenhausban.

Néhány hónappal később Breit orvos-tanár, akinek helyére korábban felvették, visszatért, így Semmelweis elveszítette állását.Erna Lesky: Semmelweis Ignácra vonatkozó iratok a bécsi egyetemi levéltárból, mek.oszk.hu Angol nyelvórákat vett, és a Dublinba való távozás gondolata foglalkoztatta, de visszahelyezték állásába, mivel Breit a Tübingeni Egyetem szülészeti tanszékének élére került. 1847-es itáliai (velencei) szakmai utazása után fájdalommal értesült barátja, kollégája haláláról; Jacob Kolletschka boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el. Eltöprengett ezen és még az év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonosak.

Már Bécsben, majd 1851-től a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának (nem tiszteletdíjas) főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben.

Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást.

Az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését is csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája (1877) nyomán, lassanként fogadta el az orvosszakma.

Semmelweis első megállapítása az volt, hogy a klórmeszes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot. A későbbi összefüggésre ennek alkalmazása közben jött rá. Ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, ám ez nem akadályozta meg a klórt abban, hogy a kézre tapadt baktériumokat is megölje. Szinte ismeretlen magyar szülészként csak szélmalomharcot tudott folytatni a kor tekintélyes, és különböző (ma már bizonyítottan téves) elméleteket hirdető szülészeivel szemben. A mikroorganizmusok felfedezése, Louis Pasteur munkássága hozta meg az áttörést, ennek nyomán kezdett Lister is 1865-ben (Semmelweis halálának évében) a karbolsavas antiszepszissel foglalkozni.

A tisztaságra való törekvés általában jelen volt – bizonyára tapasztalati alapon – a különböző történelmi korok orvoslásában/sebészetében, de a korban messze nem olyan tudatosan és alaposan, ahogy manapság. Kivétel talán az egyes államok középkor végére eső gyakorlata a „Dreckapotheke”, amit Luther is megemlít.

Felfedezése bélyegkép|jobbra|300px|A gyermekágyi láz halálozási adatai a Bécsi Közkórház I. és II. sz. klinikáján, 1841-1846. Nyilvánvalóan az I. sz. klinikán volt nagyobb a mortalitás bélyegkép|300px|1861-es könyvében, Semmelweis bemutatja a kórbonctan 1823-as fellendülésének (első függőleges vonal) egybeesését a gyermekágyi láz áldozatai számának felfutásával. A második függőleges vonal a klóros kézmosás 1847-es bevezetésének időpontját jelzi. A dublini szülőotthon, ahol nem volt kórbonctan, 1784–1849 közötti történeti statisztikáját a kék görbe jeleníti meg

A bécsi közkórház szülészeti klinikáján 1847-benGyanúját beigazolódva látta, amikor „Jakob Kolletschka professzor, az Igazságügyi Orvostani Intézet tanára a boncasztalnál szerzett sérülését követően két héten belül, 1847. március 13-án vérmérgezésben meghalt. Semmelweis izgatottan olvasta a férfiholttest boncolási jegyzőkönyvét, melyben gyakorlatilag a gyermekágyi lázban meghalt nők patológiai leírását tapasztalhatta” Papp Zoltán: Semmelweis Ignác kései tanszékvezetői utódjának megemlékezése, Orvosi hetilap, 2018, 159. évfolyam, 26. szám, 1071–1078. o., (idézet: 1073. o.) rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmészoldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. 1847 májusábanSemmelweis Ignác élettörténete a róla elnevezett Semmelweis Egyetem honlapján kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályaira történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtva negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit ő nem is használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.   I. sz. klinika (orvosok)   II. sz. klinika (bábák) év szülésszám elhalálozás arány (%)

születésszám elhalálozás arány (%) 1841 3036 237 7,8

2442 86 3,5 1842 3287 518 15,8

2659 202 7,6 1843 3060 274 9,0

2739 164 6,0 1844 3157 260 8,2

2956 68 2,3 1845 3492 241 6,9

3241 66 2,0 1846 4010 459 11,4

3754 105 2,8

1847-ben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a Zürichi Egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

Házasságkötése és családalapítása bélyegkép|150px|Semmelweis Ignác és Weidenhofer Mária esküvői képe bélyegkép|jobbra|150px|A Havas Boldogasszony-plébániatemplom a Krisztinavárosban 1857. június 1-jén a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával. Öt gyermekük született, közülük hárman megérték a felnőttkort, de csak egyiküknek születtek utódai.

A kísérleti kóroktan megalapítója Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana, és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Kilenc házinyulat korszakalkotó módon a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal megfertőzött. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel elhullott. Ezzel megcáfolta a kór okainak ma már nevetséges „tudományos magyarázatait” (miazmák, meteorológiai, csillagászati körülmények stb.). Semmelweis így úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is.

Publikációi bélyegkép|190px|Semmelweis fő műve: Die Ätiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers, 1861 (címlapja)

1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését.Orvosi Hetilap (6. sz, 1858. február 14.)

1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe.

1860-ban Bécsben adatta ki 1861-es évszámmal megjelenő, német nyelvű könyvét (Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers = A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése). Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította.

1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz.

Halála 1865 júliusa közepétől kollégái szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Balassa doktor beutalta a döblingi elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.