bélyegkép|jobbra|200px|Az SFOR kétnyelvű (angol-ciril betűs) emblémája

Az SFOR (feloldva Stabilisation Force, magyarul „Stabilizációs Erő”) NATO-vezette többnemzetiségű béketámogató haderő volt Bosznia-Hercegovina területén. Az egy évig fennálló IFOR-t követte, melyet a daytoni békeszerződés hívott életre, mely magát az országot is ratifikálta. Az Észak-atlanti katonai szövetségnek ezek voltak az első béketámogató és békefenntartó műveletei.

Az SFOR működési ideje a Joint Guard hadművelettel kezdődött (1996. december 21.–1998. június 19.), majd a Joint Forge hadművelettel (1998. június 20.–2004. december 2..) fejeződött be. A csapatok létszáma 2002 végén megközelítette a 12 000 főt, két évvel később 2004-ben már csak 7000 volt, ahogy utódszervezetének is. Az SFOR-művelet befejezését hivatalosan a 2004-es isztambuli NATO-csúcsértekezleten jelentették be. Szerepét Boszniában az Európai Unió-irányította EUFOR vette át (EUFOR Althea) 2004. december 2-ától. Egy kis számú, körülbelül 250 fős amerikai erő Ratko Mladić háborús bűnös kutatásában is részt vett. Magát a szervezetet egy évvel később, 2005. december 2-án oszlatták fel. A csoportosulás kitűzött feladatát az eltelt kilenc év alatt sikeresen teljesítette. A búcsúceremónián a NATO védelmi minisztere, Jaap De Hoop Scheffer is részt vett.

Részt vevő országok NATO-tagok Amerikai Egyesült Államok Belgium Bulgária Csehország Dánia Egyesült Királyság Észtország Franciaország Görögország Hollandia Izland Kanada Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Németország Norvégia Olaszország Portugália Románia Spanyolország Szlovákia Szlovénia Törökország

Nem NATO-tagok Ausztrália Albánia Ausztria Argentína Egyiptom Finnország Írország Malajzia Marokkó Oroszország Svédország Új-Zéland

Parancsnokok Az SFOR parancsnokai (COMSFOR) egyéves ciklusokban váltották egymást: William W. Crouch tábornok 1996. november–1997. július Eric Shinseki tábornok 1997. július–1998. október Montgomery C. Meigs tábornok 1998. október–1999. október Ronald E. Adams altábornagy 1999. október–2000. szeptember Michael L. Dodson altábornagy 2000. szeptember–2001. szeptember John B. Sylvester altábornagy 2001. szeptember–2002. október William E. Ward altábornagy 2002. október–2003. október Virgil Packett vezérőrnagy 2003. október–2004. október Steven P. Schook dandártábornok 2004. október–2005. december Műveleti területek Mostar Többnemzetiségű dandár (Dél) (Multi National Brigade (South), MNB(S) ) - olasz, francia és spanyol Banja Luka Többnemzetiségű hadosztály (Nyugat) (Multi National Division (West), MND(W) ) - brit, kanadai, cseh és holland Tuzla Többnemzetiségű hadosztály (Észak) (Multi National Division (North) MND(N) - amerikai, lengyel, orosz és svéd.

A három többnemzetiségű hadosztály 2002 végéig maradt fenn, majd létszámuk 2004-ig dandár szintre csökkentették.

További információk

Az SFOR hivatalos NATO-oldala Az SFOR parancsnokai Finding Karadžić című webblog

Kategória:Békefenntartók Kategória:NATO Kategória:Bosznia-Hercegovina