Crespo Rodrigo (Budapest, 1973. november 17. –) Jászai Mari-díjas, apai ágon bolíviai származású magyar színész, szinkronszínész, színigazgató.

Gyermek- és fiatalkora Édesapja bolíviai, édesanyja magyar. Crespo Rodrigo szülei Budapesten ismerkedtek meg egyetemi éveik alatt. Rodrigo itt született, kétéves volt, mikor családjával Bolíviába költöztek. Három évvel később szülei elváltak, édesanyja két fiával visszaköltözött Magyarországra. Esztergomba költöztek a nagyszüleihez. Először a Béke téren, majd a Bánomi lakótelepen éltek. Rodrigo a Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zene tagozatos osztályában folytatott tanulmányokat. Az énekkar mellett a helyi zeneiskolába is járt, trombitázott, gitározott, és játszott a városi szimfonikus zenekarban. Egy vizsgaelőadáson statisztált az Esztergomi Várszínházban.Hídlap magazin 2006. július 1. Gyermekkorában vadászpilóta szeretett volna lenni, ezért jelentkezett a tatai katonai iskolába, ahová végül nem vették fel.

Pályafutása Színész A Budapesti Evangélikus Gimnáziumban kezdett el színészettel foglalkozni a Cilinder gyerekszínpadon, ahol többnyire idős karaktereket alakított. 1992-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Huszti Péter és Kerényi Imre voltak az osztályfőnökei. 1994-ben kezdett el a Madách Színházban játszani, 1996-ban diplomázott a Főiskolán. 2006-ig a Madách Színházban, majd a Győri Nemzeti Színházban és 2008-tól pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszik. Vendégszerepléseket is vállal, többek között a Pasztelli Színházi Társulás és a Thália Színház előadásaiban.

Szinkronszínész Színházi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál, hangját kölcsönözte például Drew Fullernek a Bűbájos boszorkákban, Adam Rodrigueznek a CSI: Miami helyszínelőkben és a Gyilkos elmékben, Johnny Deppnek A síró emberben, valamint David Boreanaz 2. magyarhangja volt az Angel 4. évad és 5. évadjában.

Színházigazgató A tatabányai képviselő-testület 2010 októberében titkos szavazáson 11 vokssal Crespo Rodrigo színészt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház akkori tagját választotta meg öt évre a helyi Jászai Mari Színház, Népház igazgatójának, a tatabányai teátrumot 2011. január 1-jétől vezeti. 2020-ban újabb megbízatást kapott, amely 2025. december 31-ig tart.

Az új igazgató – aki egyébként Vitézy Tamás nagyvállalkozó veje – pályázatát a tatabányai kötődésű Balatoni Mónika dramaturggal együttműködve nyújtotta be, kinevezését követően az MTI-nek elmondta: népszerű, szórakoztató, de nem felszínes előadásokat kínál majd, önálló produkciókban jelennek meg a gyermekdarabok és a fiatalok színházba csábítására is hangsúlyt fektet.

Crespo Rodrigo pályázatát a székesfehérvári teátrum akkori vezetőivel, Vasvári Csaba igazgatóval és Szűcs Gábor művészeti igazgatóval közösen alkotta meg, kiemelt hangsúlyt kívánt fektetni a fehérvári és a tatabányai színház együttműködésére.

Szerepei Színház Főiskola Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók (1994) Madách Színház: Az ember tragédiája (1999) Beszterce ostroma (1999) Egerek és emberek (2001) Édes fiaim (2005) Hamlet, dán királyfi (2005) Örkény István Színház Üvegfigurák (2001) Jelenetek egy kivégzésből (2002) Győri Nemzeti Színház Lear király (2005) Portugál (2007) Lila akác (2008) Szentivánéji álom (2008) Vörösmarty Színház Stuart Mária (2009) A tribádok éjszakája (2009) A kommunizmus története elmebetegeknek (2010) Jászai Mari Színház Henrik Ibsen: Nóra - Helmer (2011) Arthur Miller: Az ügynök halála - Biff (2012) Molnár Ferenc: A testőr - A színész (2012) Móricz Zsigmond: Rokonok - Dr. Kopjáss István (2013) Yasmina Reza: Az öldöklés istene - Alain Reille (2013) Csehov: Sirály, avagy 80 kiló szerelem - Trigorin (2015) Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája - August Strindberg (2014) Nyikokaj Erdman: Az öngyilkos - Kalabuskin (2016) Arthur Miller: A salemi boszorkányok - John Proctor (2016) Parti Nagy Lajos: Molière: Tartuffe - Tartuffe (2015) Spiró György: Az imposztor - Kazynski direktor (2016) Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák - Borisz Trigorin (2016) Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk - Menachem (2017) Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Almády (2017)

Film Kisváros (2001) A Nagyasszony (2002) Gino Bartali, az acélember (2006) Ketten Párizs ellen(2008) Zimmer Feri 2. (2010) Mesés kalandozás Afrikában (narrátor) Liza, a rókatündér (2015) Pesti balhé (2020) Földszint (2026)

Televízió Kölyökidő - A jégpályák lovagja (1996) Doktor Balaton (2020)

Szinkron

Anime/Rajzfilm Naruto – Hatake Kakasi (Jetix-változat; Animax-változat 1. hang) Yu-Gi-Oh! – Maximillion Pegasus Yu-Gi-Oh! – A mozifilm – Maximillon Pegasus Shrek a vége, fuss el véle – Csizmás Kandúr Szentjánosbogarak sírja – Szeita Dragon Ball Z – C17-es android Bionicle 2 – Metru Nui legendái – Toa Matau Bionicle 3 – Árnyak hálójában – Toa Matau/Toa Hordika Matau Cápa csali – Troy Gézengúz hiúz - Bonkers D. Vadmacska Encanto – Agustín Madrigal

Díjai Vándor Pufi-díj (2003) Kisfaludy-díj (2007) Közönségdíj (2013) Jászai Mari-díj (2017) Tatabánya Kultúrájáért díj (2017)

Jegyzetek

Források Filmkultúra: Portré Crespo Rodrigoról cresporodrigo.mindenkilapja.hu Örkény István Színház

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Vándor Pufi-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok