Fernando José da Silva Freitas Meira (Guimarães, 1978. június 5. –) korábbi portugál válogatott labdarúgó, védő.

Felnőtt karrierjét a helyi Vitória SC-ben kezdte, majd egy egyéves másodosztálybeli kitérő után visszatért ide. Ezután az egyik legnagyobb portugál csapathoz, a Benficához szerződött. Ezután légiós lett, a következő hat évet a német VfB Stuttgart játékosaként töltötte. 2008 nyarán a Galatasaray SK-hoz szerződött, 2009 nyara óta a Zenyit játékosa.

A válogatottban 2000-ben mutatkozhatott be, azóta 54 mérkőzésen 2 gólt szerzett, szerepelt a 2006-os vb-n is, a 2008-as Eb-n is.

Karrierje Portugáliában

Karrierjét a helyi Vitória SC-ben kezdte, ahol először 3 évet töltött. Ezalatt mindössze huszonkét meccsen jutott szóhoz, ezért egy évre kölcsönadták a másodosztályú FC Felgueiras csapatához. 1999-ben visszatért, és egy újabb szezont játszott nevelőegyesületénél. Ebben az idényben megszerezte pályafutása első gólját.Fernando Meira's Profile , www.portugoal.net, accessed 14 July 2009. 2000-ben az SL Benfica szerződtette 4 millió euróért. Az itt eltöltött két éve alatt a csapat kapitánya is volt.

Stuttgart

2002 nyarán a VfB Stuttgart hét és fél millió eurót fizetett Meiráért. Először a tizenkilencedik fordulóban, a Hamburger SV ellen játszott új csapatában.Bundesliga 2001/2002 » 19. Round , www.weltfussball.de, accessed 13 May 2009.

A következő szezonban az edző, Felix Magath 31 mérkőzésen is szerepeltette, csak egy eltiltás akadályozta meg abban, hogy mind a 34 meccsen pályára lépjen. A csapat a második helyen végzett, így a BL főtábláján játszhattak.

A következő idényben ismét kiléphettek a nemzetközi porondra, az UEFA-kupa-selejtezőkön Meira gólt szerzett a Ferencvárosi TC elleni hazai visszavágón.

A 2006-07-es szezonra az új edző, Armin Veh Meirát nevezte ki csapatkapitánnyá, aki a Bundesliga történetének első portugál csapatkapitánya lett. A csapat majdhogynem tökéletes szezont produkált, ugyanis megnyerte a bajnokságot, valamint a kupában is döntőt játszhatott. A bajnoki cím Meira egyetlen nagyobb serlege egész karrierje során.

A VfB-nél töltött hat éve alatt Meira 173 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólt szerzett.

Galatasaray

2008 nyarán a Stuttgart úgy döntött, eladja Meirát, aki nem sokkal azután meg is állapodott a török Galatasaray SK-val. Első meccse a győztes szuperkupa-döntő volt a Kayserispor ellen.Turkish Super Cup - Match Details, www.tff.org, accessed 13 May 2009. Az év telén kiderült, az orosz Zenyit szeretné őt szerződtetni, amit később el is fogadott, így a téli átigazolási időszakban Oroszországba igazolt. A Galatasaraynál sok hiba jellemezte játékát, ám a fél szezon alatt összesen még így is 38 mérkőzésen pályára lépett.

Zenyit

Az FK Zenyit Szankt-Petyerburg tehát 2009 januárjában szerződtette Meirát, bár korábban szóba hozták őt a Juventusszal és a Liverpoollal kapcsolatban is. Mezszáma a hármas lett, amit előtte a szlovák Martin Škrtel viselt. A bajnokságban a Szpartak Moszkva elleni 1–1 alkalmával mutatkozott be,Russia's Championship 2009, matchday 1 , www.fc-zenit.ru, accessed 13 May 2009. míg első gólját április 9-én, a Tom Tomszk ellen szerezte. A végeredmény 3–0 lett.Russia's Championship 2009, matchday 3 , www.fc-zenit.ru, accessed 13 May 2009.

Válogatott

Meira a válogatottban már 2000-ben bemutatkozhatott, azonban egészen a 2006-os vb-ig nem sikerült stabil kezdővé válnia. 2006 FIFA World Cup Portuguese Squad , www.fifa.com, accessed 13 May 2009. A tornán végül a válogatott mind a hét meccsén játszott. A 2008-as Európa-bajnokságon ismét minden meccsen szerepet kapott, azonban a portugálok számára a kontinensviadal már a negyeddöntőben véget ért.

Statisztikái Klubcsapatokban

KlubBajnokságSzezonBajnokiKupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólVitória GuimarãesPrimiera Liga1999–0030240–342Összesen30240–342BenficaPrimiera Liga2000–0131030203602001–0215220–172Összesen4625020532StuttgartBundesliga2001–0214200–1422002–0331120613922003–0432130804312004–0516110312022005–0632020604002006–0720340–2432007–082833060373Összesen1731115029221713GalatasaraySüper Lig2008–0921060100370Összesen21060100370Zenyit SzentpétervárPremjer Liga20091310000131Összesen1310000131Karrierje összesen2831630041235418Utoljára frissítve: 2009. július 14.Fernando Meira's Profile , www.footballdatabase.com, accessed 14 July 2009.Fernando Meira's Profile , www.serbenfiquista.com, accessed 14 July 2009.Fernando Meira's Profile , www.weltfussball.de, accessed 13 May 2009.Fernando Meira's Profile, www.tff.org, accessed 14 July 2009.Fernando Meira's Profile , www.weltfussball.de, accessed 14 July 2009.

Válogatott

Csapat Év Mérkőzés GólPortugália20002020015020024020037020041020057220061002007802008100200900Összesen542Utoljára frissítve: 2009. május 12.Fernando Meira's Profile , soccernet.espn.go.com, accessed 12 May 2009.Fernando Meira's Profile , www.national-football-teams.com, accessed 12 May 2009.

Sikerei, díjai Galatasaray Szuperkupa Győztes: 2008

Stuttgart Bundesliga: Győztes: 2006-07 Ezüstérmes: 2002-03 DFB Pokal: Döntős: 2006-07

Válogatott világbajnokság Negyedik (2006)

Jegyzetek

Források

További információk

Meira's Official homepage / / Profile at VfB.de Profile at galatasaray.org Profile at fc-zenit.ru PortuGOAL profile Profile at TFF.org Profile at transfermarkt.de Profile at soccernet.espn.go.com Profile at national-football-teams.com

Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Portugál olimpikonok Kategória:A 2004. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A VfB Stuttgart labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Zenyit Szankt-Petyerburg labdarúgói Kategória:1978-ban született személyek Kategória:A Vitória Guimarães labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói