Barcs

Barcs (, ) város Somogy vármegyében, a Barcsi járás székhelye, a horvát határ közelében, a Dráva partján fekszik. A vármegye negyedik legnagyobb települése Kaposvár, Siófok és Marcali után.ld.: Somogy vármegye#Városok, a KSH adatai alapján A város gazdag történelemmel rendelkezik, amely egészen a római korig nyúlik vissza. A középkorban jelentős birtokos családok, például a Marczali család birtokolták a települést.

A 19. században Barcs fejlődése felgyorsult, különösen a közlekedési útvonalak kiépítésének köszönhetően. A város ipari és kereskedelmi központtá vált, és 1979-ben városi rangot kapott. A Dráva közelsége és a határ menti elhelyezkedés Barcsot fontos közlekedési és kereskedelmi csomóponttá tette.

Ma Barcs a természetkedvelők és a történelmi helyszírek iránt érdeklődők számára is vonzó úti cél. A város környéke gazdag természeti értékekben, mint például a Duna-Dráva Nemzeti Park, amely számos ritka növény- és állatfajnak ad otthont.

A városban található Dráva Múzeum betekintést nyújt a helyi történelembe és kultúrába, míg a Barcsi Gyógy- és Strandfürdő a látogatók pihenését szolgálja. A közelmúltban megnyílt Interaktív Látogatóközpont pedig modern technológiák segítségével mutatja be Barcs közlekedési és ipari örökségét.

Nevének eredete Barcs város nevének eredete több forrás alapján is érdekes történetet rejt.

A legtöbb történész szerint a név a középkori „Barcz” vagy „Barcsa” személynévből származik, ami egy régi magyar családnév volt. Ez a név akár a „barc” szóból eredhet, amely a magyar nyelvben egy ősi szó lehetett, bár a pontos jelentése nem teljesen tisztázott. Egy másik elmélet szerint a név kapcsolatban állhat a terület egykori birtokosaival vagy egy helyi vezetővel, akinek a neve vagy beceneve „Barcs” volt, és innen kapta a település a nevét.

Fekvése thumb|200px|bal|A barcsi határátkelő A Barcsi járás természetes központja, a horvát határ és a Dráva folyó bal partján helyezkedik el. A város a Duna–Dráva Nemzeti Park területén fekszik.

Az ország távolabbi részei felől a 6-os és a 68-as főúton közelíthető meg a legkönnyebben (az előbbi útnak itt van a végpontja, határátkelő Horvátországba, a határ túloldalán Trézenföld település található). A Zselic térségével a 6623-as út, Berzencével a 6801-es út köti össze.

Vasúton jelenleg csak a Murakeresztúr–Szentlőrinc-vasútvonalon érhető el. A többi vasútvonalon, amelyek korábban a várost érintették (Kaposvár, Nagyatád valamint Sellye-Harkány–Villány, Horvátország felé), megszűnt a forgalom. A vasútnak három megállási pontja van a városban: Barcs vasútállomás a központ délnyugati részén, Barcs felső megállóhely a pálfalui városrész déli szélén, Középrigóc vasútállomás pedig a város keleti határszéle közelében. Régebben volt még egy negyedik megálló is a város nyugati külterületei között, Ferenctelep megállóhely, de az már megszűnt. A központi vasútállomás mellett található a város autóbusz-állomása.

Története Barcs nevét 1389-1417 között említették először az oklevelekben, ekkor a segesdi uradalomhoz tartozott. Várát 1460-ban említették először, ekkor Bakonyai János és István birtoka volt. 1467-ben a Marczali családnak volt itt földesúri joga. 1472-ben az itteni vár Gáji Horváth Gergely birtokában volt. 1480-ban, Bakonyai István örökös nélküli halála után, Péter erdélyi prépost, királyi titkos kancellár és Nagylucsei Orbán kincstartó, továbbá Péter testvérei, Nagylucsei Balázs és János kapták királyi adományul. 1489-ben Nagylucsei Orbán egri püspöké volt. 1495-ben a Báthori család tagjai nyerték adományul. Az 1550 évi adólajstrom szerint Báthori András volt a birtokosa. Az 1565-1566 évi török kincstári fejadójegyzékben 46 házzal került felvételre. 1598-1599-ben Nádasdy Ferenc birtokaként jegyezték fel. 1660-ban a pannonhalmi főapátsági tizedjegyzékben Szent György várának tartozékai között szerepelt. 1664 telén, Zrínyi Miklós hadainak közeledtére, a törökök elhagyták a várat, mire Zrinyi a várat felégette. 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek, a győri püspökség kormányzója kapta adományul I. Lipót királytól. 1715-1733-ban a gróf Széchenyi család lett a földesura. 1835-ben a csokonyai (Erdőcsokonya) uradalomhoz tartozott. A 20. század elején gróf Széchenyi Imre örököseinek volt itt nagyobb birtoka.

1848 őszén, mikor Jellasich horvát bán hadai betörtek Magyarországra, egy csapat határőr ágyúkkal kezdte lőni a helységet. Az egyik ágyúgolyó a római katolikus templom falában még a 20. század elején is látható volt. A horvátok néhány hétig táboroztak itt, míg végre a honvédcsapatok közeledtére a horvátok átfutottak a Dráván.

1857-ben nagy tűzvész pusztított a településen.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 155. szám alatt áll a város legrégebbi épülete, az 1800-as évek elején épült klasszicista stílusú volt dohány- és sóraktár, mely ma műemlék lakóház. Az eredetileg kikötői raktárnak szánt épületet az akkor még erre kanyargó Dráva partjára telepítették.

A 20. század elején Somogy vármegye barcsi járásához tartozott. 1910-ben 6415 lakosából 4529 magyar, 1477 német, 238 horvát volt. Ebből 5314 római katolikus, 289 református, 659 izraelita volt.

A község 1918-ban szerb megszállás alá került, az új délszláv állam igényt formált rá, de, bár Trianonban Magyarországnak ítélték, a délszláv csapatok 33 hónapon át nem ürítették ki, néhány hónapra a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű szerb bábállam része lett.

Az 1870-es évektől kezdve Barcs gyors fejlődésnek indult, ám Trianon megtörte ezt a lendületet. Az első világháború után főként a mezőgazdasági terményeket feldolgozó könnyűipar indult növekedésnek: téglagyárak mellett bőrgyárak, fa- és lenfeldolgozó üzemek, sertéshizlaldák és vágóhidak, tejüzemek és sajtgyárak, valamint szeszgyárak épültek a településen. Ebben az időszakban kezdődött meg az elektromos hálózat kiépítése is, a község pedig amiatt is növekedett, hogy 1928-ban hozzá csatolták Drávapálfalvát.

A második világháború utáni földosztás új reményeket adott a barcsiaknak, ám a szovjet megszállás és az azzal járó új gazdasági rendszer hamar szétfoszlatta ezeket. Az ipar szerkezete is átalakult, ekkortól kezdve erősödött meg az építőanyaggyártás, a malomipar, a fafeldolgozás és a vegyipar. Barcs 1979-ben kapott városi címet, ekkor egyesült vele Drávaszentes és Somogytarnóca.

1991. október 27-én az esti órákban egy jugoszláv repülőgép behatolt Magyarország légterébe, s a város szélére robbanótölteteket dobott le. Személyi sérülés nem történt, de néhány lakóház megrongálódott.Vágó Ágnes tudósítása a Reform 1991. november 7-i lapszámában

A Barcshoz csatolt települések története

Drávapálfalva A középkorban már említettek az oklevelek a Dráva mentén egy hasonló nevű helységet, amely eredetileg a Győr nemzetség birtoka volt, és amelyet a Győr nemzetség 1346 évi birtokmegosztásakor az e nemzetségből származó Dersfi Miklós nyert osztályrészül. A jelenlegi helységet a gróf Széchenyi család a 19. század első felében telepítette.

1856-ban gróf Széchenyi Pál, majd gróf Széchényi Ferenc birtoka volt. A 20. század elején Kremsir Mór volt a nagyobb birtokosa, kinek szeszgyára és gőzmalma is volt a községhez tartozó Belcsa-pusztán. 1880-ban a község fele része leégett.

1910-ben 1179 lakosából 819 magyar 275 német, 81 cigány volt. Ebből 1026 római katolikus, 106 református, 23 izraelita volt.

Ide tartoztak még – Belcsa-pusztán kívül – Oláh-telep és a Zátonyi-szőlőhegy nevű lakott hely is.

Drávaszentes Drávaszentes már a török idők előtt is fennállt. Mint elpusztult helységet 1677-ben Széchényi György kalocsai érseknek I. Lipót király adományozta. 1703-ban is gróf Széchényi György pusztájaként szerepelt és a Széchényiek birtoka volt még 1856-ban is. A település római katolikus temploma 1895-ben épült. 1881-ben a községben nagy tűzvész pusztított, ekkor a település fele része leégett, majd 1891-ben jégverés tette tönkre az egész termést.

1910-ben 673 lakosából 672 magyar volt. Ebből 652 római katolikus, 10 református, 9 izraelita volt.

Somogytarnóca

Somogytarnóca Árpád-kori település. Nevét az oklevelek már 1231-ben említették, mint a Tibold nemzetség ősi birtokát. 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul, de 1726 és 1733 között már csak puszta volt, 1835-ben a csokonyai uradalomhoz tartozott. A 19. század második felében a Széchenyi grófok kastély építtettek Somogytarnócán, uradalmuknak mezőgazdasági szeszgyára és gőzmalma is volt. A községet 1979-ben csatolták Barcshoz.

Aszaló A település Aszalói dűlőjéről fennmaradt legenda szerint e tájon feküdt Aszaló község, mely a török időkben pusztult el.

Aranyas A községhez tartozó Aranyos-puszta pedig a középkori Aranyas falu emlékét őrzi. Aranyasnak az 1332-1337 évi pápai tizedjegyzék szerint már ekkor plébániája is volt. 1389-ben a segesdi uradalomhoz tartozott. Az 1554 évi török kincstári adólajstromban két ily nevű helység is létezett: Felső-Aranyas és Alsó-Aranyas, mindegyik csak 5-5 házzal, 1565-1566-ban pedig 4-4 házból állt. Az 1571 évi török defterbe Felső-Arnas 2, Alsó-Arnas 7 házzal volt felvéve. 1726-1733-ban puszta és gróf Széchenyi Zsigmondé volt. 1835-ben a csokonyai uradalomhoz tartozott.

Tarnóczagyöngyös Ide tartozott Tarnóczagyörgyös is (azelőtt Györgyös) is, amely 1726-ban a Mérey és a Lengyel családoké volt. 1733-ban gróf Széchenyi Zsigmond birtoka, később pedig a gróf Széchenyi családé volt.

Tarcsa Tarcsa-puszta a középkorban ugyancsak falu volt, amely az 1554 évi török kincstári adólajstromban is 12 házzal fordult elő, 1571-ben pedig már 37 házból állt.

A 20. század elején Somogytarnócához tartoztak még: Fáni- és Feri-majorok, Felső-, Közép- és Alsórigócz-csárdák, Kistarnócza-puszta, Vadas-puszta, Antal-major, Pusztamalom, továbbá Cseresnyés-, Újkút-, Cseriakol- és Újakol-tanyák is.

Barcs környéki egykori települések

Vukovár A községi határ egy részén fekvő Vukovár-dűlő helyén a hagyomány szerint a török megszállás előtt Vukovár nevű település állt. A török uralom alatt lakosai a közeli erdőségekbe menekültek és ott emeltek kisebb tanyákat. E tanyák közül az egyiket Pusztabarcs-nak nevezték. A régi Vukovár azután a török idők alatt teljesen elpusztult és a törökök kiűzése után keletkezett az erdei tanyák és Pusztabarcs lakosságából a mai Barcs, a régi Dráva-parton elterülő síkságon.

Szentmihály Az 1536. évi adólajstromban ezen a környéken szerepel még Barcsi-Szent-Mihály helység is, mely valószínűleg azonos azzal a Szent-Mihállyal, melyet az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzék is említett.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Feigli Ferenc (nem ismert) 1994–1998: Feigli Ferenc (MSZP) 1998–2002: Feigli Ferenc (független) 2002–2006: Feigli Ferenc (független) 2006–2010: Feigli Ferenc (független) 2010–2014: Karvalics Ottó (Fidesz) 2014–2019: Karvalics Ottó (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Koós Csaba Tibor (Fidesz-KDNP) 2024– : Anderné Röszler Erika (Barcsért Egyesület)

Gazdaság