Rusznyák István (Budapest, 1889. január 22. – Budapest, 1974. október 15.) orvos, belgyógyász, egyetemi tanár, dékán, klinikaigazgató, az MTA tagja (levelező: 1946, rendes: 1946), majd elnöke 1949-től 1970-ig.

Kutatási területe Vérfehérjék, a vér alkatrészeinek vegyi vizsgálata. Műtét utáni vérkeringési zavarok keletkezése és elhárítása. Vitaminkérdés. Vesepatológa. A nyirokkeringés fiziológiai és patológiai jelentősége.

Életpályája Zsidó vallású értelmiségi családból származott. Apja Rusznyák Samu (1856–1936) ügyvéd, anyja Beer Riza (Rebeka) volt. 1911-ben a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerezte meg orvosi oklevelét. A kórbonctani intézetben dolgozott, majd 1912-től a Korányi Sándor által vezetett II. sz. Belgyógyászati Klinika díjtalan gyakornoka lett. Harcolt az első világháborúban. 1926-ban magántanárrá habilitálták, adjunktusként dolgozott tovább.

1931–1945 között a szegedi Orvostudományi Karon a Belgyógyászati Klinika igazgatói feladatait látta el. 1937/38-as tanévre megválasztották dékánnak. 1944 június végén a németek családjával együtt deportálták, de a szegedi egyetem közbenjárására Ausztriában a vagonból kiemelték és Budapestre hozták vissza.Rusznyák István a Névpont.hu-ban A második világháború végén már Budapesten volt.

Budapesten 1945–1946-ban a budapesti II. sz.; 1946–1963 között az I. sz. Belgyógyászati Klinika tanszékvezető egyetemi tanáraként dolgozott. 1946-ban az MTA levelező, majd rendes tagjává választották. 1963-ban az I. sz. Belgyógyászati Klinikán befejezte működését, nyugdíjba vonult, de a tudományos közéletben továbbra is bent maradt, mint az MTA elnöke (1949–1970) és mint a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezetője (1949–1970), utóbb tudományos tanácsadója (1971-től haláláig).

Tudományos tisztségeiből adódóan életében jelentős szerepet játszott a tudományszervezés és a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a politikai színtéren is megmérettette magát.Rusznyák Istvánnak a Szegedi Tudományegyetemen 1953. május 9-én elhangzott választói beszéde / [közread. a] Szegedi Egyetem. Szeged, 1953. 25 p. Lelőhely: Országgyűlési Könyvtár. 1949–1967 között tagja volt az Országgyűlésnek.Nemzetgyűlés almanachja

Válogatott művei

A máj és epeutak betegségei (Molnár Bélával; Budapest, 1933) Die Eiweisskörper der Blutplasmas (társszerzőkkel; Dresden-Leipzig, 1938) A hiányos és egyoldalú táplálkozás (Debrecen, 1940) A nyirokkeringés élet- és kórtana (Földi Mihállyal, Szabó Györggyel; Budapest, 1955)Német, angol és francia nyelven is. A nyirokkeringés jelentősége, Orvosi Hetilap, (1959) A hypophysis-mellékvesekéregrendszer szerepe trophikus zavarok kialakulásában. Társszerzőkkel. Magyar Tudományos Akadémia Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának közleményei, (1960) Vizsgálatok a rutin és ascorbinsav kapilláris resistentiára kifejtett hatására vonatkozóan patkányban. Többekkel. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai és Orvosi Tudományok Osztályának Közleményei, (1962)

Tudományos tisztség bélyegkép|jobbra|250px| Rusznyák István választási beszédet mond 1953. május 9-én a SZTE aulában Orvosok lapja főszerk. Orvosi Hetilap főszerk. Acta Medica Hungarica főszerk., 1950– Magyar Tudományos Akadémia, elnök, 1949–1970 Bolgár Tudományos Akadémia levelező tagja, 1948– Szovjet Tudományos Akadémia, külföldi tag, 1958– Csehszlovák Tudományos Akadémia, rendes tag, 1960– Lengyel Tudományos Akadémia, külföldi tag, 1962– Berlini Német Tudományos Akadémia, levelező tag, 1962– Román Tudományos Akadémia, tiszteletbeli tag, 1965– Svájci Orvostudományi Akadémia, levelező tag, 1966– Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia, levelező tag, 1966–

Társasági tagság bélyegkép|jobbra|250px| (Jobbról balra) Rusznyák István, Hetényi Géza, Kautch német professzor, Kautch felesége, Issekutzné, Korányi Erzsébet a Dóm téren, Szegeden, 1954 Korányi Sándor Társaság, elnökségi tag Magyar Farmakológiai Társaság Magyar Élettani Társaság Magyar Belgyógyász Társaság Magyar Urológusok és Nefrológusok Társasága Soc. Int. de Médecine Interne, 1950– Int. Soc. of Lymphology, tiszteletbeli tag, 1955– Union Int. d'Angiologie, tiszteletbeli alapító tag, 1961– Csehszlovák J. E. Purkyne Orvostudományi Társaság, 1963– British Medical Assoc. lev. tag, 1966–

Fontosabb kitüntetések

Korányi Sándor-emlékérem, 1948, 1966 Kossuth-érdemrend (második osztály), 1948 Kossuth-díj I. fokozat 1949, 1956 Semmelweis Ignác-emlékérem, 1959 Akadémiai Aranyérem, 1961 Lomonoszov-aranyérem (Szovjet Tudományos Akadémia), 1968 Cirill és Method-rend I. fokozat (Bolgár Tudományos Akadémia alapításának 100. évfordulója alkalmából), 1970

Irodalom

Hollán Zsigmond: Rusznyák István, az iskolaalapító. Születésének 100. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémián megtartott emlékbeszéd. Orvosi Hetilap, 1989/11. sz.

Jegyzetek

Források Szegedi egyetemi almanach (1921-1996). II. köt. Szeged, Dobozy Attila, 1997. Rusznyák István lásd 300. p.

További információk Rusznyák István, Lukács György, Komor Imre, Nagy Imre a parlament folyosóján, 1954. június História, tudósnaptár [ Magyar életrajzi lexikon]

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar patológusok Kategória:Magyar endokrinológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Akadémiai aranyérmesek Kategória:Az MTA elnökei Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Országgyűlési képviselők (1945–1947) Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Országgyűlési képviselők (1953–1958) Kategória:Országgyűlési képviselők (1958–1963) Kategória:Országgyűlési képviselők (1963–1967) Kategória:A Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjai Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek