thumb|250px|Kalapácsvetés bélyegkép A kalapácsvetés az atlétika egyik versenyszáma, mely a gerelyhajítással, a súlylökéssel és a diszkoszvetéssel együtt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, korábban IAAF) (és a tagszervezetek) legrangosabb viadalain, azaz a szabadtéri világversenyeken a dobószámokat alkotja.
Története
A mai modern kalapácsvetés a görögök testkultúrájában ugyan nem, de más ókori népeknél (pl. a skótok és írek) jelen volt a mágikus vetélkedés vagy harci kiképzés egyik formájaként. Az 1800-as években Angliában már elfogadott versenyszám, ekkor még egy vonal mögül, helyből dobták el a versenyzők a szert. Az első angol bajnokságot (1866) R. James nyerte 24,50 m-es eredménnyel.
A kalapácsvetés 1900-ban lett olimpiai versenyszám. Az első bajnok John Jesus Flanagan volt, akinek még két alkalommal (1904, 1908) sikerült ezt a címet megszereznie. A Patrick Ryan által 1913-ban felállított 57,77 m-es első hivatalos világcsúcsot 25 éven át senkinek nem sikerült megdönteni.
A női kalapácsvetést csak 1997-től vette fel az IAAF a világbajnokság versenyszámai közé.
A magyar bajnokságon először 1937-ben szerepelt versenyszámként a kalapácsvetés, ezen Kemény Gábor diadalmaskodott.
Szabályai A kalapácsvető a perdület állandóságát használja ki, így a lehető legmesszebbre dobva a kalapácsot. Eldobás után a dobókörből hátul kell kilépni. Ha a dobás után vagy közben máshol lép ki a versenyző, a dobás érvénytelennek fog számítani
Szerek, eszközök A kalapács három részből, a fémből készült fejből, a nyélből (vagy huzal) és a fogantyúból (vagy kengyel) áll. A közönség, a versenybírók és a versenyzők védelme érdekében minden dobást elkerített helyről vagy védőketrecből kell végrehajtani.
Statisztika Magyar csúcsok Felnőtt 84,25 m – Halász Bence, Dobó SE, Birmingham (2026) 73,44 m – Orbán Éva, VEDAC, Halle (2013)
Utánpótlás (U23) 80,95 m – Szabados Ármin, Haladás VSE, Veszprém (2026) 72,52 m – Gyurátz Réka, Dobó SE, Szombathely (2018)
Junior (U20) 85,21 m – Szabados Ármin, Haladás VSE, Szombathely (2025) 70,39 m – Gyurátz Réka, Dobó SE, Szombathely (2015)
Ifjúsági (U18) 87,16 m – Halász Bence, Dobó SE, Baku (2014) 76,04 m – Gyurátz Réka, Dobó SE, Zalaegerszeg (2013)
Minden idők legjobb női kalapácsvetői
RangsorDobás hosszaVersenyző neveHelyszínIdőpont1.82,98 mVarsó2016. augusztus 28.2.81,13 mAustin2026. április 2.3.80,31 mEugene2021. június 26.4.80,17 mTucson2023. május 20.5.79,42 mHalle2011. május 21.6.78,95 mTucson2026. május 23.7.78,51 mCsebokszári2012. július 5.8.78,22 mCsengtu2026. április 3.9.78,00 mTucson2022. május 21.10.77,78 mChorzów2018. június 8.
Minden idők legjobb férfi kalapácsvetői
RangsorDobás hosszaVersenyző neveHelyszínIdőpont1.86,74 mStuttgart1986. augusztus 30.3.86,04 mDrezda1986. július 3.3.84,90 mMinszk2005. július 21.4.84,86 mPrága2003. június 29.5.84,70 mTokió2025. szeptember 16.6.84,62 mSevilla1992. június 6.7.84,51 mHrodna2008. július 9.8.84,48 mLausanne1990. július 12.9.84,40 mBesztercebánya1984. szeptember 9.10.84,25 mBirmingham2026. augusztus 11.11.84,19 mSzombathely2003. augusztus 10.
Híres kalapácsvetők Magyarok Annus Adrián Divós Katalin Csermák József Eckschmiedt Sándor Gécsek Tibor Halász Bence Horváth Attila Kiss Balázs Németh Imre Németh Pál Pars Krisztián Zsivótzky Gyula
Külföldiek Tatyjana Liszenko Mihaela Melinte Jurij Szjedih Anita Włodarczyk
Lásd még atlétika Nemzetközi Atlétikai Szövetség
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Magyar Atlétikai Szövetség A kalapácsvetés krónikája (1866-1936), in Atlétika Sport és Életmód Magazin A kalapácsvetésről a Magyar Sport Közhasznú Egyesület honlapján Hammerthrow.wz.cz (results, World Lists since 1891, records, rules ...)
Kategória:Atlétika