Faragó Lajos, (Budapest, 1932. augusztus 3. – Budapest, 2019. május 13.) olimpiai bronzérmes, válogatott labdarúgó, edző. 1952-től hivatásos katonatiszt. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán labdarúgó szakedzői diplomát szerzett.
Pályafutása Klubcsapatban
Édesapja a Kispesti Törekvés, később egy szezonon át a Kispesti Atlétikai Club kapusa volt. 1945-ben került a KAC serdülő csapatához, ahol már együtt játszott Bozsik Józseffel és Puskás Ferenccel. A kispestiek felnőtt csapatában 1950-ben lépett pályára először, és ezt követően több, mint egy évtizedig, 1963-as visszavonulásáig állt a Kispest kapuja előtt. 1952-től a kor szokásai szerint hivatásos katonatiszt is egyben. Pályafutása során három bajnoki címet szerzett az akkor már Honvéd néven szereplő csapattal, amely a kor legjobb együttesei közé tartozott. Az 1954-es berni világbajnokság ideje alatt a FTC barátságos túrán vett részt Szófiában, a kaput kölcsönjátékosként Faragó Lajos védte. A csapattal elért három bajnoki cím mellett 1959-ben Közép-európai Kupa-győztes, emellett kétszeres ezüst- egyszeres bronzérmes.
A válogatottban 1954 és 1957 között 7 alkalommal szerepelt a felnőtt válogatottban, először 1954-ben Glasgowban, a Hampden Parkban a skótok elleni barátságos mérkőzésen.(Debütáló játékos esetében azóta is rekordnak számító 134.000 néző előtt) Ezt követően még hatszor védett a nemzeti csapatban, az 1958-as svédországi labdarúgó-világbajnokságról térdsérülés miatt maradt le. Nyolcszoros olimpiai válogatott (1957–60), az 1960-as olimpián bronzérmes válogatott tagja. Hatszoros utánpótlás válogatott (1954–55), tizenötszörös B-válogatott (1955–61), ötszörös Budapest válogatott (1956–57).
Edzőként 1964 és 1973 között, egy év megszakítással a Bp. Honvéd korosztályos csapatainál (serdülő, ifjúsági, utánpótlás) pályaedző volt. 1973–74-es idényben 23 mérkőzésen át az első csapat vezetőedzőjeként dolgozott. 1974-től öt éven át ismét a kispesti utánpótlásban edzősködött, miközben 1978-ban rövid ideig Szíriában vállalt tanácsadói szerepkört, majd az 1979-1980-as szezonban a mozambiki CD Matchedje de Maputo edzője volt. Hazatérése után 1981-1986-ig a Kossuth KFSE vezetőedzője, majd az 1986-87-es szezonban ismét a Honvéd serdülő csapatának edzője.FARAGÓ LAJOST KÖSZÖNTÖTTE AZ MLSZ, 2012. augusztus 23.
Halála 2019. május 13-án, 86 éves korában hunyt el. Temetése 2019. június 5-én volt a Kispesti Újtemetőben. A szertartáson részt vett többek közt Dunai Antal, Göröcs János és Szurgent Lajos is.
Sikerei, díjai
Olimpia játékok 3.: 1960, Róma Magyar bajnokság bajnok: 1952, 1954, 1955 2.: 1953, 1957–58 3.: 1958–59 Magyar kupa (MNK) döntős: 1955 Közép-európai kupa (KK) győztes: 1959 A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Rózsaszigeti László: A Nagy Honvéd. Budapest: 2013, Alma Mater Zala Bt.
https://web.archive.org/web/20160418015348/http://www.tempofradi.hu/farago-lajos-2
Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Az 1960. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Budapest Honvéd vezetőedzői