Pál levele az epheszosziakhoz

jobbra|bélyegkép|256px|Pál apostol (Ubisi ikon)

Pál levele az epheszosziakhoz (rövidítve: Ef; más megnevezéssel Efezusi levél vagy Efezusiaknak írt levél) a Biblia újszövetségi iratainak egyike. A hagyományos cím szerint Pál apostol levele az efezusi keresztényekhez, az újszövetségi kánonban pedig az apostoli levelek, közelebbről a páli levelek között szerepel. A levél önmagát Pál fogságban írt irataként mutatja be, ezért a Kolosszei levéllel, a Filippi levéllel és Filemon levelével együtt a „fogságlevelek” közé sorolják.Paul J. Kobelski: „Levél az Efezusiaknak”. In: Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy (szerk.): Jeromos Bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003, 465–477. Ennek ellenére mára a bibliatudósok többsége nem Pált, hanem inkább a tanítványi szerzőséget tartja valószínűbbnek. A kritikai szakirodalomban sokan másodlagos páli, vagyis Pál nevében (pszeudoepigráf levél) és teológiai örökségében megfogalmazott tanítványi iratnak tartják, többek között a stílus, a szókincs, a Kolosszei levéllel való szoros kapcsolat és a levél egyetemes egyházképe miatt. Más kutatók továbbra is a közvetlen páli szerzőséget védik, vagy azt feltételezik, hogy páli mag, titkári közreműködés és későbbi szerkesztés együtt alakította ki a ma ismert szöveget.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1995, 194–199.Harold W. Hoehner: Ephesians: An Exegetical Commentary. Baker Academic, Grand Rapids, 2002.

Fő témája Isten üdvözítő terve, amely Krisztusban fogja egybe a teremtést, és amelyben a zsidókból és a pogányokból lett keresztények egy testté, Isten házanépévé és Krisztus egyházává lesznek. Teológiájának központi képei az egyház mint Krisztus teste, Krisztus mint fő, az egyház mint Isten temploma, valamint Krisztus és az egyház kapcsolata mint menyegzőszerű szövetség. A levél első fele tanító és imádságos jellegű, a második fele pedig a keresztény életvitelre, az egységre, a családi és társadalmi viszonyok krisztusi alakítására, valamint „Isten fegyverzetének” felöltésére buzdít.

Címe és helye az Újszövetségben

A levél magyar címe a görög kézirati hagyományból örökölt latin és egyházi címadás alapján alakult ki: „az efezusiakhoz”, illetve „az epheszosziakhoz” írt levél. A magyar bibliafordításokban a város neve többféle átírásban fordul elő: a klasszikusabb Efezus, a görögös Epheszosz, valamint a latinos hagyományból eredő alakok egyaránt használatosak. A bibliai könyvek rövidítéseiben a levél jele rendszerint Ef.

A kánonban a páli levelek között található, általában a Galata levél és a Filippi levél között. A korai egyházi használatban a páli levélgyűjtemény részeként terjedt el. A Muratori-töredék, Lyoni Ireneusz, Alexandriai Kelemen és más ókeresztény tanúk már a páli levelek közé sorolják. A kánoni elhelyezés nem csupán a feltételezett címzetti közösséghez, hanem a levél általános egyházi jellegéhez is illik: az irat nem egyetlen helyi konfliktusra ad részletes választ, hanem a páli hagyomány széles teológiai összegzését adja.

Címzettek és a körlevél-jelleg kérdése

A levél mai címe Efezusra utal, az 1,1 címzésében azonban a legfontosabb ókori szövegtanúk egy részéből hiányzik az „Efezusban” helymegjelölés. A P46 papirusz, valamint a Sínai kódex és a Vatikáni kódex eredeti kézirati formája nem tartalmazza ezt a szót. Az ókeresztény szerzők közül Tertullianus, Órigenész és Baszileiosz is olyan hagyományt ismer, amelyben a címzés nem egyértelműen Efezusra vonatkozott. Markión a levelet a laodiceaiakhoz írt levélként tartotta számon, amit több magyarázó a Kolosszei levél 4,16-ban említett laodiceai levéllel hozott kapcsolatba.Kobelski, „Levél az Efezusiaknak”, 465–466.

A címzés eltérései miatt az egzegézisben elterjedt az a nézet, hogy a levél eredetileg nem egyetlen városnak, hanem több kis-ázsiai keresztény közösségnek szánt körlevél volt. Efezus azért kapcsolódhatott hozzá tartósan, mert a város Ázsia római provincia egyik fő központja, Pál missziójának kiemelt helyszíne és a kis-ázsiai kereszténység meghatározó közössége volt. Az is magyarázat lehet, hogy az egyik fontos kézirati példány Efezusból terjedt tovább, vagy hogy a páli levélgyűjteményben Efezus neve képviselte azt a térséget, amelyben a levél leginkább használatban volt.

A levél személytelenebb hangneme is a körlevél-jelleget erősíti. A szerző nem sorol fel helyi üdvözleteket, nem említ konkrét efezusi személyeket, és nem utal részletesen Pálnak arra a többéves efezusi működésére, amelyről az Apostolok cselekedetei beszámol. A megszólítottak többsége pogány származású keresztényként jelenik meg, akiknek külön hangsúlyt kap, hogy Krisztusban már nem idegenek és jövevények, hanem „a szentek polgártársai és Isten házanépe”.Farkasfalvy, Bevezetés, 195–197.

Szerzőség és keletkezés

A hagyományos páli szerzőség

A levél első verse Pált nevezi meg szerzőként, a 3,1 és a 4,1 pedig fogolyként mutatja be az írót. A hagyományos értelmezés szerint a levél Pál első római fogsága idején keletkezett, nagyjából Kr. u. 60–63 között, amikor az apostol az Apostolok cselekedetei utolsó fejezete szerint Rómában, őrizet alatt, de viszonylagos szabadságban hirdethette az evangéliumot. A római keletkezés mellett szól, hogy a levél Tichikuszt említi hírvivőként (Ef 6,21–22), és ugyanez a név szerepel a Kolosszei levél zárásában is (Kol 4,7–8). A két levél közelsége alapján sok magyarázó feltételezi, hogy a két irat ugyanabban az időszakban, egymáshoz közel keletkezett.

A páli szerzőséget védő szerzők szerint a levél ünnepélyesebb stílusa nem feltétlenül más szerzőre vall, hanem magyarázható a témával és a levél körlevél-jellegével. Az első három fejezet nem vitairat, hanem áldás, hálaadás, közbenjáró ima és teológiai elmélkedés; ennek megfelelően a mondatok hosszabbak, a kifejezések liturgikusabbak, a gondolatmenet pedig nem olyan feszesen érvelő, mint például a Galata vagy a Római levélben. A páli szerzőség mellett szóló érvelés a korai egyházi hagyomány folytonosságára, a levél sok páli témájára és arra is hivatkozik, hogy Pál gondolkodása élete végén tovább fejlődhetett a Krisztus és az egyház kapcsolatának átfogóbb szemlélete felé.

A másodlagos páli szerzőség elmélete

A 18–19. századtól kezdve egyre több kutató kérdőjelezte meg a közvetlen páli szerzőséget. A másodlagos páli elmélet szerint a levél Pál halála után, de a páli hagyomány körén belül készült, valószínűleg Kis-Ázsiában, az 1. század utolsó harmadában. Ebben az értelmezésben a szerző Pál tekintélyében szólaltatja meg a páli evangéliumot egy olyan helyzetben, amikor az egyház már nem csupán missziós közösségek hálózata, hanem teológiailag is egyre inkább egyetemes testként látja önmagát.Kobelski, „Levél az Efezusiaknak”, 466–469.

A másodlagos páli szerzőség mellett több érv szokott szerepelni. A levél szókincse és stílusa eltér a vitathatatlan páli levelekétől: gyakoriak a hosszú, egymásba kapcsolódó mellékmondatok, az ünnepélyes halmozások és azok a kifejezések, amelyek más páli levelekben ritkán vagy más értelemben fordulnak elő. A levél erősen támaszkodik a Kolosszei levélre: hasonló a címzés, a hálaadás, a Tichikuszra vonatkozó záradék, az új ember felöltéséről szóló buzdítás, a házi kódex és a kitartó imádságra való felszólítás. A kapcsolat azonban nem puszta másolás: a Kolosszei levél főként Krisztus kozmikus főségét hangsúlyozza, az Efezusi levél pedig ugyanezt az anyagot szélesebb egyháztani összefüggésbe rendezi.Farkasfalvy, Bevezetés, 194–195.

A deutero-páli értelmezés a levelet a páli iskola, a tanítványi hagyomány és a korai egyházi emlékezet összefüggésében szemléli. E felfogás szerint az Efezusi levél nem Pál gondolatainak eltorzítása, hanem a páli teológia későbbi, liturgikusabb és egyháziasabb összegzése. A kánoni hagyományban mindkét szerzőségi modell mellett az a tény marad meghatározó, hogy a levél az apostoli hit tanújaként és a páli levélgyűjtemény részeként nyerte el helyét az Újszövetségben.

Keletkezési idő és hely

A közvetlen páli szerzőséget elfogadó értelmezés a levelet rendszerint Kr. u. 60–63 közé, Pál római fogságának idejére teszi. A hagyományos római keltezés mellett olykor a cézáreai fogságot vagy egy feltételezett efezusi fogságot is felvetik, de a római keltezés maradt a legelterjedtebb hagyományos álláspont. A levélben említett fogság, Tichikusz küldése és a Kolosszei levéllel való kapcsolat jól illeszkedik a fogságlevelek közös keretébe.

A másodlagos páli értelmezés ezzel szemben az 1. század vége felé, körülbelül Kr. u. 80–100 közé datálja az iratot. Ebben az esetben a keletkezési helyet többnyire Kis-Ázsia valamely páli hagyományt őrző központjában keresik. Efezus különösen alkalmas jelölt, mert a város Pál missziójának fontos állomása, a páli levelek gyűjteményének egyik lehetséges terjedési központja, és a későbbi kis-ázsiai kereszténység jelentős központja volt.

Epheszosz és a kis-ázsiai háttér

bélyegkép|jobbra|260px|A Celsus-könyvtár homlokzata Epheszoszban

Epheszosz az 1. században Ázsia római provincia egyik legfontosabb városa volt. Kikötője, kereskedelme, közlekedési kapcsolatai és közigazgatási szerepe miatt a Földközi-tenger keleti medencéjének meghatározó központjai közé tartozott. Vallási életében nagy szerepe volt Artemisz kultuszának; a város világhírű Artemisz-temploma az ókori világ egyik nevezetes szentélye volt. Az Apostolok cselekedetei szerint Pál efezusi működése feszültséget keltett azok körében, akik a templomhoz kapcsolódó kézműiparból éltek, és ez vezetett a Demetriosz ezüstműves körül kialakult zavargáshoz (ApCsel 19).

A város vallási és társadalmi környezete sokféle kultusz, filozófiai irányzat, mágikus gyakorlat és kereskedelmi érdek találkozási pontja volt. Az Apostolok cselekedetei Efezus kapcsán megemlíti a varázskönyvek elégetését is (ApCsel 19,19), ami arra utal, hogy a keresztény misszió nem elvont eszmerendszerek között, hanem a mindennapi városi vallásgyakorlat és társadalmi kötöttségek közegében bontakozott ki. Az Efezusi levél ezért különösen érthető ebben a háttérben, amikor Krisztus uralmát hangsúlyozza „minden fejedelemség, hatalom, erő és uralom” fölött, és amikor a keresztény életet a kozmikus hatalmakkal szembeni lelki küzdelemként írja le.

Az Apostolok cselekedetei szerint Pál először röviden érintette Efezust második missziós útja végén, majd harmadik útján hosszabb ideig ott maradt. A városból az egész tartomány felé terjedhetett az evangélium, és Pál később Milétoszban búcsúbeszédet mondott az efezusi presbitereknek (ApCsel 20,17–38). Az Efezusi levél személytelenebb hangja miatt nem bizonyos, hogy kizárólag ehhez a közösséghez szólt, de a város teológiai és egyháztörténeti jelentősége indokolja, hogy a hagyomány a levelet Efezus nevéhez kapcsolta.

Irodalmi jelleg és stílus

Az Efezusi levél formailag levélként kezdődik és zárul, de belső szerkezete közel áll egy teológiai értekezéshez és imádságos elmélkedéshez. Az 1,3–14 hosszú áldásmondása a zsidó és korai keresztény imádságok nyelvét idézi. A 3,14–21 közbenjáró ima és doxológia, a 4–6. fejezetek pedig parenetikus, vagyis buzdító tanításként bontják ki, milyen élet illik ahhoz a meghíváshoz, amelyről az első rész beszélt.

A levél stílusa ünnepélyes, liturgikus és gyakran himnikus. A hosszú mondatok nem egyszer több teológiai témát kötnek össze: kiválasztás, megváltás, bűnbocsánat, a Szentlélek pecsétje, az örökség reménye, Krisztus fősége és az egyház teljessége egyetlen gondolatívbe rendeződik. A vitairatszerű páli levelekhez képest kevesebb benne a közvetlen polémia és a személyes önvédelem. A hangsúly inkább az áldáson, a szemlélődő teológiai összegzésen és a közösségi identitás megerősítésén van.