Hajós András (Budapest, 1969. május 3. –) magyar dalszerző, zenész, énekes, televíziós, rádiós és online műsorkészítő, humorista, médiaszemélyiség, zeneszerző, előadóművész és kritikus. Az Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Demszky Gábor beszédírója és kampánystábjának tagja volt. A Dalfutár című zenei műsor alkotó-műsorvezetője. A 99 Mozgalom alapító tagja 66 ember mellett.
2016-ban a Super TV2-n futó Dalfutár című zenei műsor gazdája és producere volt, majd 2019 óta a YouTube-on folytatja a műsorral azonos című csatornán és azonos szerepkörökben.
Élete A budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, utána többször a jogi karra felvételizett, eredménytelenül. Nem akart azonban diploma nélkül maradva „szégyent hozni” agykutató édesapjára, ezért beiratkozott a szociológia szakra és ott 1998-ban szerzett diplomát. Ezután számos munkát kipróbált: volt pincér, menedzser, sajtós a városházán.
Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes rajongótábort szerzett a zenekarnak. Eddig négy albumuk jelent meg: Zazie az ágyban, Hisztis, zanga!zanga, illetve a Gyere át!, valamint két kislemezük a Hello, tourist! és az Ebola Cola.
Dr. Debreceni László Hajós András legjobb „barátja”, „társa” és „műsorvezetőtársa” a Magánszám és a Késő Este című műsoraiban. A játékfigura Hajós gimnáziumi osztálytársa, Gaál Csaba Boogie gyermekkori plüssmackója, aki még nem volt kétéves, mikor elnevezte a később médiasztárrá avanzsált játékot. A Hajós Andráshoz köthető figura nem azonos az ÁNTSZ tisztiorvosával, bár hasonló néven lettek híresek.
Műveltsége Saját bevallása szerint természettudományos ismeretei nem túl magas szintűek, a kémiatanítással szembeni averziójának az RTL Klub Heti Hetes című műsorának 2007. december 23-ai adásában is hangot adott, amikor a kálium-szulfátról beszélt.
Politika Hajós világképét liberális demokrataként, önmagát kétgyermekes euromagyar apaként határozta meg.Kérdezze Hajós 'Ferimondjálle' Andrást! – Velvet.hu Sokáig szellemileg közel állt az SZDSZ-hez. Televíziós és zenész karrierje előtt évekig a Főpolgármesteri Hivatal sajtó ügyosztályán dolgozott, egy időben ő írta Demszky Gábor beszédeit.
2006. szeptember 22-én, meglepetésre, a Hír TV-ben a 2006-os megmozdulások kapcsán lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Tettét az RTL Klub etikátlannak minősítette, és hivatalosan is elmarasztalta,Hajós Andrást kirúghatják? de mivel szerződés nem kötötte a csatornához, az RTL Klub részéről sem jogi, sem másfajta lépések nem követték az esetet, Hajós így a Heti Hetes című közéleti műsor állandó szereplőjeként képernyőn maradhatott (egészen 2013-ig, mikor átigazolt a TV2-höz).
Magánélete Elvált, egy fia van, Artúr és egy lánya, Alíz. Gyermekei édesanyjától 20 együtt töltött év után vált el, ám kapcsolatuk azóta is baráti maradt. 2015 óta alkot egy párt a nála 20 évvel fiatalabb barátnőjével.
Filmográfia Az Amerikában népszerű late-night talk show-k mintájára 2003 tavaszától indította el Magánszám című műsorát, amelyet először a TV2-n sugároztak, majd kis szünet után a Viasat 3-on láthatta újra a nézőközönség Késő este Hajós Andrással címmel. A műsor megszűnése óta Hajós az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősítette, annak egészen a megszűnéséig. 2005-ben ő vezette a Benne leszek a tévében című műsort, amelyből kilenc adást láthattak a nézők. A Dalfutár című, 2016-tól napjainkig fel-feltűnő, egész ismert zenei, televíziós websorozatának producere, főhőse és motorja.
A 2002-ben készült Kelj fel komám ne aludjál című filmmel indult el a filmes világban. Azóta szerepelt a Boldog születésnapot! (2003), Magyar vándor (2004), Zsiguli (2004) és a Szűzijáték (2006) című filmekben. 2007-ben a Megy a gőzös című Koltai-komédiában a Hiszékeny vakot alakította.
Film +ÉvCímSzerepMegjegyzésForr.2002Kelj fel, komám, ne aludjálÖnmagaMint Emil Rulez2003Boldog születésnapot!Csetelő férfiEmil.RuleZ!-zel szerezte zenéjét; Főcímdal: „Zsebeibe zsé”2004Magyar vándorÉnekesFilmzene: "Karaván"ZsiguliTévébemondó2006SzűzijátékHíresség2007Megy a gőzösHiszékeny vak2009VégállomásZene; Rövidfilm2012Fluor FilmÖnmagaDokumentumfilm2014SwingFilmzene: énekes, dalszerző, zongorista, zenéjét Hegyi Györggyel szerezte: „Még egy lépés”2018Volt egyszer egy tékaÖnmagaDokumentumfilm
Televízió és web
Műsor +ÉvCímSzerepkörCsatornaMegjegyzés1999–2016Heti HetesszereplőRTL Klub/RTL IIFő (6.–14. évad); Visszatérő (2.; 16.–17. évad); 263 epizód2002Fókusz PortréRTL KlubVendég; Epizód: „Hajós András”2003Magánszám – Üljön le Hajós Andrással!műsorvezetőTV22004Késő este Hajós Andrássalműsorvezető, íróViasat 32004–2006 Esti showderszereplőRTL KlubVendég; 2 epizód2005Benne leszek a tévében!műsorvezető9 epizód2006Kommentár NélkülszereplőHír TVVendég; Epizód: „Hajós András”2007Legyen ön is milliomos!játékosRTL KlubVendég; Epizód: „Nőnapi különkiadás”2008BukészereplőHír TVVendég; Epizód: „Hajós András”2008; 2017Showder Klubszereplő (fellépő)RTL Klub/RTL IIVendég; 2 epizód2009Humorista a konyhábanműsorvezetőTV PaprikaLegénykonyhaNyáry Krisztiánnal vezette; 12 epizódCivil a pályánszereplőATVVendég; Epizód: „2009”VacsoracsataversenyzőRTL KlubVisszatérő; 6 epizód2010A cég hangjazsűritagViasat 37 epizódBeugrószereplő „beugró”Cool TVEpizód: „5. évad 10. rész”2011Őszintén Szily NórávalszereplőReflektor TVVendég; Epizód: „Hajós András”2011–2015Comedy Central bemutatjaszereplő (fellépő)Comedy Central4 epizód2012Szóval?!szereplődisputaonlineEpizód: „Hajós András és Fábry Sándor vitája”Csillag születik!zsűritagRTL Klub12 epizódCSISZszereplőCool TV1 epizódZáróraM1Vendég; Epizód: „Hajós András”2012–2015FábryM1/DunaVendég; 3 epizód2012Hír24Hír24Vendég; Epizód: „Így búcsúzott a Heti Hetes”2012ArcképZugló TelevízióVendég; Epizód: „Hajós András”LakástalkshowViasat 3Vendég; Epizód: „Hajós András”2013ReflektorRTL KlubVendég; Epizód: „Hajós András”2013–2016; 2024–Sztárban sztárzsűritagTV236 epizód2013–2015Az ének iskolájazsűritag „tanár”30 epizód2014Hajós a dobozbanműsorvezető8 epizódAktívszereplő2 epizód2014–2015Ki Mit Tube - Megkapod a választműsorvezető (moderátor)Ki Mit Tube2015Otthon a kertbenszereplőNanomedia ProductionsVendég; Epizód: „Terasz átalakítás Hajós Andrásnál”2015–2016MokkaTV2Vendég; 4 epizód2015KészhelyzetműsorvezetőComedy Central20 epizódA név mögöttszereplőegyetem tvVendég; Epizód: „Hajós András”Zeneszöveg.hu beszélgetésekZeneszöveg.huVendég; Epizód: „Hajós András 1. rész”2015–2019Gyertek át! – a sztárvetélkedőjátékosRTL KlubVisszatérő; 11 epizód2016; 2019–jelenDalfutáralkotó-műsorvezető/producerSuper TV2/Dalfutár38 epizód2016KismenőkzsűritagTV28 epizódRed Carpet - Sztárok testközelbenszereplőVendég; Epizód: „2016-08-12”FEM3 CaféFEM3Vendég; Epizód: „2016-12-23”2017EGYENESENHír TVVendég; Epizód: „Hajós András és Magyar György”Ide süss!műsorvezetőViasat 3Sass Danival vezette; 21 epizód2017–jelen Egyenes BeszédszereplőATVVendég; 3 epizód2017#BochkorVendég; 2 epizódBlikk.huBlikkVendég; Epizód: „Hajós András keményen beszólt a TV2-nek”PotyaUtasVendég; Epizód: „Hajós András”Showder Klub Roastszereplő (fellépő)RTL IIVendég2018–jelenNőComment!szereplőSpektrum Home/RTL IIVendég; 5 epizód2019RuhastoryRuhastory - kornanitaVendég; Epizód: „Hajós András Ruhastoryja”Napfelegyetem tvVendég; Epizód: „beszélgetés Hajós Andrással”2020–jelenDalfutár Extraalkotó-műsorvezető/producerDalfutár3 epizód2020Nicsak, ki vagyok? - A rejtélyek színpadazsűritag „detektív” (csapattag)TV27 epizód; 1. csapatWanted PodcastszereplőWanted magazinPodcast; Vendég; Epizód: „Hajós András és Jeli András a Dalfutárról”Tatabánya, maTK TVEpizód: „2020-10-01”Életigenlők - Bólints rá!MTVSZEpizód: „Hajós András”PartizánPOP (Heti Hetes)PartizánVendég; Epizód: „Heti Hetes”NőComment! - Szilveszter 2020RTL IIVendég2021PinceKlub EXTRAEötvös10Vendég; Epizód: „Hajós András”MonoszkópPartizánVendég; Epizód: „Hajós András & Fekete Ádám | Mit kezdjünk a testünkkel?”Mivanaveled ShowMIVANAVELED SHOWVendég; Epizód: „HAJÓS ANDRÁS”Nagy SzámRTL KlubVendég; Epizód: „1. évad 6. rész”Blikk + GyőzőBlikkVendég; Epizód: „Hajós András mesél”2021; 2022Márkó és Barna SíkidegIndex.huPodcast; Vendég; Epizód: „Hajós András”2021CelebZeneTamás KóródiVendég; Epizód: „Hajós András 🎸🔥”Mi a TikTokod?zsűritagIndex.hu11 epizódMarkolószereplőPartizánVendég; Epizód: „Hajós András és Jeli András”2022VoksATVVendég; Epizód: „Politizáló művészek, művész politikusok”agitPOPtársműsorvezetőPartizánEpizód: „A NER 12 éve Budapesten”Választás 2022szereplő24.huVendég; Epizód: „Hajós András: „Ma este bulizzatok, de az after a szavazófülkében legyen”IstenEstIstenesBenceVendég; Epizód: „AZ APASÁGÉRT NEM JÁR OSCAR”2025A Nagy DuettzsűritagTV22026–Heti Hetesállandó tagRTL
Reklám +ÉvVállalatTermékOrszág2007Tibi csokiCsokoládéMagyarország2018–2019Sunlight MagyarországGépi mosogatótabletta2019AlleeKörTea
Rádió +ÉvCímSzerepkörCsatornaMegjegyzés2006Demokrácia Rt.szereplőBudapest RádióVendég; Epizód: „2006-09-25”2008–2011BolhacirkuszműsorvezetőRadiocaféHegyi Györggyel vezette2019Kultrovat podcastszereplőIndex.huPodcast; Vendég; Epizód: „Hajós András: Többet ér a YouTube, mint a főműsoridő a TV2-n”2020Például ExtraManna FMVendég; Epizód: „Hajós András”2021Szavakon túlKlubrádióVendég; Epizód: „Hajós András”Budapest Te+Én podcastBudapest Te meg Én podcast (Spotify)Podcast; Vendég; Epizód: „A Budapest Te+Én podcastban: Hajós András és Jeli András”Wolf ÁramlatBeatVendég; Epizód: „Hajós András”2022Rocktérítő+ Pajor TamássalSpirit FMVendég; Epizód: „Hajós András”KisapámLinczényi Márkó (PodPad)Podcast; Vendég; 2 epizód
Színház +ÉvCímSzerepSzínházMegjegyzés2002Valami MagyarországCentrál Színház9 emberrel közösen írta2010Machow SwingGengszterSzikra cool*tour*house2012Mentál Mohács RádiókabaréMohácsi Kossuth TeátrumLitkai Gergellyel és Felméri Péterrel előadó 2013MozgófényképRadnóti SzínházDalszerző2015Spam operettDalszerző
Rendezvény
Műsor +ÉvCímSzerepkörHelyszínMegjegyzésForrás2008"Jókedvet adj..."szereplőMadách SzínházVendég; Gála2011Te sem lehetsz sztárműsorvezetőSzikra cool*tour*house2016Televíziós Újságírók DíjátadójaPesti Vígadó2017–2019ÉdesKettesszereplőJátékszínVisszatérő; 4 epizód
Diszkográfia Videoklip +ÉvCímEgyéb előadóRendezőMegjegyzés2018A Sunlight bemutatja: GastroSong - TKPBruzsa GáborDalszerző2019A Sunlight bemutatja: GastroSong - PörköltDalszerző
Elismerések +DíjÉvMunkaKategóriaEredményForr.Déri János-díj2009ÉletműTelevíziós Újságírók Díja2017DalfutárLegjobb dokumentarista reality
Jegyzetek
Források
További információk hajosandras.lap.hu (linkgyűjtemény) Az Emil.RuleZ! hivatalos honlapja A magyarországi plüssesség története Hajós András: Miniszterelnök úr, kérem, mondjon le! – A HírTV-ben felolvasott beszéde Hajós András: Minden ziccert nem lehet elvinni - interjú az Origo-n Műsorvezető adatbázis Műsorvezetők
Kategória:Magyar humoristák Kategória:Magyar szociológusok Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:Déri János-díjasok Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók