Keszthelyi Mihály, született Keszli (Budapest, 1922. december 11. – Budapest, 2000. március 11.) válogatott labdarúgó, csatár, majd edző.

Pályafutása Klubcsapatban 1937-ben a Csepeli MOVE csapatában kezdte a labdarúgást. 1941-ben igazolt a WMFC Csepelhez. 1942-ben és 1943-ban bajnok lett a csapattal, majd a második világháború után 1948-ban is tagja volt a bajnokcsapatnak. 1957-ben vonult vissza az aktív labdarúgástól.

A válogatottban 1946 és 1953 között 6 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1 gólt szerzett. Ötszörös B-válogatott (1945–49, 8 gól), hétszeres egyéb válogatott (1945–50, 1 gól).

Edzőként 1957-től edzőként dolgozott a Csepelnél. 1961-ig a serdülő csapat, 1964-ig a tartalék csapat edzője volt. 1965 és 1974 lett először az első csapat vezetőedzője. 1974-ben a VM Egyetértéshez szerződött, amely fél év múlva egyesült az MTK-val MTK–VM néven. A fúzió után ő lett a kék-fehérek vezetőedzője. Legnagyobb sikere az 1976-os magyar kupa döntőjébe jutás volt. 1978-ban visszatért Csepelre, ahol egy idényt kivéve (1979–80) 1983-ig irányította a csapat munkáját. Utolsó idényében, 1983-ban 4. lett a bajnokságban a csapattal.

Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnokság bajnok: 1941–42, 1942–43, 1947–48 3.: 1945-tavasz, 1945–46 Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951) A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)

Edzőként Magyar bajnokság 4.: 1982–83 Magyar kupa (MNK) döntős: 1976 Mesteredző (1983)

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Csepel labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az MTK vezetőedzői Kategória:A Csepeli temetőben eltemetett személyek